HÍREK
A Rovatból

A kormány helyett Magyar Péter gyújtotta meg a forradalom lángját

A Tisza Párt elnöke a Tisza Szigetek aktivistáival egy régi, de 8 éve elfeledett hagyományt elevenítettek fel a II. kerületi Nagy Imre téren.


A forradalom lángjának emlékműve mellől jelentkezett be Magyar Péter. A Tisza Párt felidézte, hogy azt Göncz Árpád volt köztársasági elnök javaslatára állíttatták, és 1996 és 2013 között élt az a szokás, hogy a forradalom előestéjén, október 22-én '56-os túlélőkkel együtt meggyújtották a lángot, ami egészen november 4-ig (a szovjet csapatok bevonulásának napjáig) égett.

2013-ban az emlékművet a Kossuth téri rendezés során elszállították, sokáig a hollétéről sem lehetett tudni. Végül egy telephelyen találták meg, majd a II. kerületi Nagy Imre térre vitték. Magyar Péter szerint „a probléma csak az, hogy 2016-ban gyújtották meg utoljára a forradalom lángját – azóta ez az emlékmű és a forradalom lángja is feledésbe merült.”

Az ellenzéki politikus azt mondta: pártja tenni fog azért, hogy a jövőben minden év október 22-én meggyújtsák a lángot, ráadásul nem is akármikor.

Magyar Péter a Tisza Szigetek néhány aktivistájával már idén is, 19 óra 56 perckor meggyújtotta az emlékmű lángját.

Mint mondta: Nagyon örülök, hogy mi lehetünk, így a II. kerületiekkel a pesti srácok örökösei, és mi gondoskodhatunk arról a jövőben, hogy ez a láng égjen október 22-től egészen november 4-ig.”

Videón a láng meggyújtása

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyilvánosságra hozta „Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének jegyzőkönyvét”
„Sok minden kiderül belőle” - fogalmazott Magyar Péter, majd részletezte is, mire gondol pontosan. Sőt, még folytatást is ígért.


„Íme Rogán Antal egyik szűkkörű megbeszélésének a jegyzőkönyve” - írja kedd reggeli posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is közölt a jegyzőkönyvből, amelyet ő is kielemezett.

„Sok minden kiderül belőle”

- fogalmazott Magyar, majd részletezte is, mire gondol pontosan.

„Ahogy eddig is sejtettük, a köztársasági elnök csak egy báb. Nem ő határozza meg, hogy mikor lesz az országgyűlési választás, hanem a Fidesz kampányfőnöke”

- írja a Tisza Párt vezetője, aki szerint a jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy „Orbánék nem kormányzati teljesítménnyel, hanem kizárólag digitális »harcosokkal«, fizetett zsoldosokkal akarnak választást nyerni”.

„Ízlelgessük ezeket a szavakat egy 15 éve kétharmaddal kormányzó párttól: digitális holdudvar, digitális gerilla hadviselés, hibrid hadszíntér, digitális tér napi mérése, mennyi like, mennyi megosztás, digitális közhangulat befolyásolása”

- sorolja az általa megosztott papíron látható szövegből kiemelve.

De Magyar szerint „az is kiderül, hogy elirigyelték a több ezer aktív TISZA Szigetet és a polgári körök 15 éve történt leselejtezése után most polgári csoportokat hoznának létre központilag”.

„És persze az is látszik, hogy a Karmelitában is sokan várják a rendszerváltást és csak valamilyen kényszerből tagjai a maffiának, hiszen az ilyen összefoglalók és információk is rögtön nálunk kötnek ki”

- zárta a politikus, aki azt ígérte „folytatás következik”.

A Tisza Párt vezetője azt ugyanakkor nem részletezte, és az általa megosztott papírokon sem látható, hogy pontosan mikor, hol készült a jegyzet, és, hogy ki készítette azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó: Szinte szétkapta a vihar a mályi madármentő állomást
A szél még egy röpdét is felkapott a mentőhelyen, és szinte mindent vitt, amit csak ért.


Döbbenetes felvételt osztottak meg a mályi madármentő állomás Facebook-oldalán arról, mekkora pusztítást végzett náluk a hétfői vihar.

Egy korábbi posztjukban úgy fogalmaztak:

„a mentőhelyet széttépte a vihar”.

A közzétett felvételeken látni, ahogy a szél felkap egy röpdét, a hátsó udvarukon pedig kalitkákat, dobozokat, párnákat, kerti kiülőt és szinte minden mást is elvitt a brutális szélvihar.

„Minden állat életben van, senki nem sérült meg. a röpde üres volt szerencsére, a többinek a tetejét szedte le”

- írták a videóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tisza Párt Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villájának felújításáról: Nem látott árakat
Reagált a Tisza Párt a KEHI-jelentésre. Szerintünk nem igaz, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a szolgálati házba a felújításkor.


Ruszin-Szendi Romulusz nem tudta, hogy pontosan mennyi volt az általa kért beruházások és beszerzések ára, amikor felújították az egykori vezérkari főnök rendelkezésére bocsátott szolgálati ingatlant – közölte a Tisza Párt sajtóosztálya a Telex megkeresésére.

Mint arról mi is írtunk: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) hétfőn közzétett jelentésében arról írtak, hogy több mint egymilliárd forintba került Ruszin-Szendi Romulusz szolgálati villája. A részletes jelentés szerint többek között 18 milliós magaságyást, 2 milliós franciaágyakat, 4 milliós biliárdasztalt és 7,8 milliós jakuzzit is rendelt a Honvédelmi Minisztérium cége a volt vezérkari főnök házába.

A Tisza Párt a Telexnek azt írta: Ruszin-Szendi nem látta a jelentést, de annak állításai közül több sem igaz. Szerintük ugyanis

nem Ruszin-Szendi határozta meg, hogy Dunakeszin legyen a vezérkari főnöki rezidencia. A villa megrendelője maga a Honvédelmi minisztérium volt, és a minisztérium alá tartozó beszerző cég – a HM EI Zrt. – intézte az ingatlan beszerzését is.

A lap azt is megkérdezte, hogy valóban meghaladta-e az egymilliárd forintot a ház körüli munkálatok költsége.

„Nem látott árakat. Nem közölték vele, hogyan történt az árképzés és a beszerzés”

– válaszolták.

A Tisza Párt válaszában tagadta, hogy Ruszin-Szendi egyedi készítésű és prémium kategóriás luxuscikkeket kért a házba. Szerintük az ezekkel kapcsolatos költségeket sem a volt vezérkari főnök hagyta jóvá, hisz nem a honvédség parancsnoka a jóváhagyó egy ilyen esetben. Emellett nem jelezte sem a honvédelmi miniszter, sem a minisztérium beszerző cége, a HM EI Zrt. részéről hivatalos személy Ruszin-Szendinek, hogy a kiadások túl vannak egy költséghatáron – tették hozzá.

Azt is megjegyezték, hogy

„az ingatlan nem Ruszin-Szendi Romulusznak, hanem a mindenkori vezérkari főnöknek épült. Azt érdekes módon a Kehi nem vizsgálta, hogy a tábornok úr jogellenes lemondatása óta miért áll kihasználatlanul az ingatlan, amivel évi több tízmillió forint kárt okoz az Orbán-kormány a magyar adófizetőknek”.

A Tisza Párt válaszában azt is kiemelte, hogy a KEHI-jelentés lejáratási céllal jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Hatalmas pusztítást végzett a hétfői vihar a Debreceni Egyetemen
Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az egyetem közlése szerint akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás.


Jelentős anyagi és természeti károkat okozott a hétfő délutáni vihar a Debreceni Egyetem campusain. Személyi sérülés nem történt, de akár két hétig is eltarthat a teljes helyreállítás - közölte az intézmény sajtóközpontja.

A Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán két, a Kenézy Gyula campuson egy személygépkocsira dőlt fa, személyi sérülés egyik helyen sem történt.

A Nagyerdei campuson a Központi Gyógyszertár bádogfedésének egy része bomlott fel és a szomszédos Nukleáris medicina épület tetőszerkezetének csapódva okozott károkat, míg a Böszörményi úti campuson a marhapavilon tetőszerkezete szakadt le és a kerítést, valamint a labdafogó hálót és oszlopait tarolta le.

Az első becslések szerint az egyetem campusain a viharos erejű szél mintegy százötven-kétszáz fát rongált meg és csavart ki, melyek több helyen utakra és kerítésekre dőltek.

A Debrecen Egyetem szakemberei folyamatosan dolgoznak az utak és járdák járhatóságának biztosításán, valamint az épületekben a további károk megelőzése érdekében - írták.

A teljes helyreállítás akár két hétig is eltarthat, ezért kérik az egyetem campusaira érkezőket, hogy figyelmesen közlekedjenek

- fogalmaztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk