HÍREK
A Rovatból

„A huszadik századot nem lehet feltámasztani, új gazdaságpolitikára van szükség” - Orbán bemutatta a nagy tervét, a gazdasági semlegességet

A miniszterelnök már Kötcsén is arról beszélt, hogy Magyarországnak távol kell maradnia mindenféle blokkosodástól, és az új világrendben egyfajta gazdasági egyensúlyt kell tartani.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. szeptember 25.



Orbán Viktor kedden még gumicsizmában tervezett, másnap viszont már a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen állt a pódiumon, hogy a világgazdaság széteséséről és valami új fogalomról, a gazdasági semlegességről beszéljen. A miniszterelnök elárulta, hogy a terve, amit már belengetett, épp ennek a semlegességnek a témáját járja körül.

Orbán rögtön azzal kezdett, hogy Magyarország újra az EU soros elnöke, és ilyenkor mindig van egy kis extra lehetőség nagyívű rendezvényekre, mint ez is.

"Vissza kell térnünk a normális kerékvágásba" – mondta, majd azzal folytatta, hogy „komoly kihívások közepette” kapták meg ezt a szerepet, és a helyszín is épp megfelelő arra, hogy a gazdasági semlegességről tartsanak eszmecserét.

Szerinte ez az új fogalom lesz a következő időszak slágere.

Orbán már Kötcsén is arról beszélt, hogy Magyarországnak távol kell maradnia mindenféle blokkosodástól, és az új világrendben egyfajta gazdasági egyensúlyt kell tartani.

Orbán Viktor szerint Európa gazdasági veszte egyenes út, ha visszatér a blokkosodáshoz.

„A huszadik századot nem lehet feltámasztani, új gazdaságpolitikára van szükség” – érvelt. Ezt követően rátért a gazdasági semlegesség koncepciójára, amit Budapestnek kell kidolgoznia, mert Brüsszel „képtelen” rá.

A gazdasági semlegesség alapvetése, hogy még akkor is léteznek találkozási pontok a világgazdaságban, ha az kettéválik. „Ez még a hidegháború legsötétebb időszakában is így volt, elég, ha Bécsre gondolunk” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy Magyarország földrajzilag és szellemileg is pont ezen a metszésponton helyezkedik el.

Az Orbán-féle gazdasági semlegesség alapszabályai:

- Mi döntjük el, kivel üzletelünk.

- Azzal kötünk üzletet, aki a legtöbbet kínál.

- Csak a saját értékeink alapján tárgyalunk – szemben a Nyugattal, ahol ideológiai kérdéseket (mint woke, gender, migráció) kevernek az uniós pénzekhez.

- Minden irányban tájékozódnunk kell.

Ezek a gazdasági semlegességre törekvő országok „testtartását” határozzák meg – mondta Orbán.

A gazdasági semlegesség lényege több pontból áll:

- Finanszírozási semlegesség: jelen kell lenni a londoni, katari és kínai pénzpiacokon. Magyarország már kapott kínai és katari hiteleket.

- Beruházási semlegesség: nem válogatunk, honnan érkezik a befektetés.

- Piaci semlegesség: annak adunk el, aki megveszi.

- Technológiai semlegesség: Orbán itt a Paks II projektet említi, amit sokan orosz beruházásként kezelnek, pedig amerikai cégek is dolgoznak rajta.

- Energiasemlegesség.

„Ha tudjuk, mi a testtartásunk, akkor fel kell tennünk a kérdést: mi a gazdasági semlegesség politikája?” – mondta Orbán, aki szerint ez még alakulóban van.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Egy ismeretlen szám keresett, meglepetésemre Semjén Zsolt hívott” – reagált a fideszes kritikára a miniszter
Az újbudai képviselő korábbi bejegyzése után rengeteg megkeresést kapott, és sokan bírálták is: egyszerre voltam áruló vagy hős - írta. Most azonban ő is meglepődött.


Meglepődött Junghausz Rajmund, akit pár napja egy ismeretlen számról hívtak. A fideszes képviselő az egyetlen, aki hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. Tavaly egyéni mandátumot is szerzett.

Most a pedofil-botrány kapcsán szólalt meg. Közösségi oldalán írta meg, hogy felháborította Semjén Zsolt ATV-s nyilatkozata arról, hogy „nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben”. Junghausz erre reagálva azt írta, hogy az interjúban egyetlen gondolat sem szólt az intézményekben élő gyerekekről. Majd javasolta, hogy legyen kötelező az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak személyesen megismerni ezeket az intézményeket, mielőtt elfogadják a költségvetést. Majd elmesélte, hogy ő is évekig élt gyermekotthonban, ahol rengeteg erőszakkal találkozott.

Ezt követően szombaton Junghausz Rajmund egy új posztban számolt be arról, hogy kapott egy telefonhívást.

"A gyermekvédelem hiányosságairól szóló szerdai bejegyzésem óta igencsak turbulens lett körülöttem a világ. A posztot – csak a saját oldalamon – több mint 1 millióan olvasták, ami hatalmas megtiszteltetés. Elképzelhetetlen számú megkeresést kaptam a sajtó részéről, sok személyes történetet ismerhettem meg. A médiumoknak elmondtam, hogy szeretném szakmai útra terelni a témát, és majd csak azután kívánok nyilatkozni, amint sikerült a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárral átbeszélni a terület kihívásait és a lehetséges beavatkozási irányokat. Azonban egyelőre kénytelen voltam visszamondani a találkozóval kapcsolatos igényemet, mert olyan feltételekhez kívánták kötni, amelyek minden normalitást nélkülöznek. Egyik ilyen, hogy ne beszéljek a sajtóval, a másik, hogy az újbudai önkormányzati frakciónk beszélje meg a posztomat" - írta.

Arról is beszámolt, hogy "emberek százaitól kaptam hideget-meleget, egyszerre voltam áruló vagy hős. Természetesen egyik sem vagyok. Bár nem követtem eddig sem a haszontalan utasításokat, soha nem árultam el a közösségemet, ahogyan a választóimat sem. A posztom lényege csak annyi volt, hogy tenni szeretnék a srácokért".

Majd pénteken egy ismeretlen számról hívta valaki.

"Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel".

Az újbudai képviselő örült a megkeresésnek, és elárulta, hogy a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Semjén Zsolt "nyitott arra, hogy személyesen is megismerje ezt a világot és közösen látogatást tegyünk az Őrmezei Gyermekotthonban. Erre a közeljövőben sort is kerítünk. Ezzel persze még semmi nem oldódott meg, de valami elkezdődött".

A miniszterelnök-helyettes hívását ezért fontosnak tartja, majd a végén megígérte, hogy minden lépésről beszámol majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pécsi Pride: először segítettek a rendőrök a felvonulóknak, aztán bírságolni kezdtek
Pécs polgármestere elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre.


Szombaton délután megtartották a Pécsi Pride-ot. A rendőrség nem akadályozta meg a korábban betiltott felvonulást. A beszédek közben azonban igazoltatni és bírságolni kezdték a résztvevőket.

A rendezvényen ellentünetők is megjelentek. A Hatvannégy Vármegye ifjúsági mozgalom tagjai STOP LMBTQ PEDOFÍLIA feliratú molinóval állták el a pécsi Pride-ozók útját. A rendőri felszólításra sem álltak félre, ezért a rendőrök arrébb tolták őket.

Egy ellentüntetőt pedig azért igazoltattak, mert egy üres PET-palackkal kezdte ütögetni a felvonulókat. A Mi Hazánk is próbálta megakadályozni az eseményt. A rendőrség engedélyezte az ellentüntetéseket.

Pécs polgármestere az RTL Híradónak elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre. "Figyelem, hogy a rendőrség Gergelyt is hogyan vegzálja, hogy milyen politikai támadásoknak van kitéve, felkészültem én is erre" - mondta.

Kiderült, hogy a Pride-dal egyidőben egy "vadkár elleni" demonstrációt is engedélyezett a rendőrség. Egy emberi jogi aktivista jelentett be a tüntetést. Szerinte: “Az, hogy mögöttünk jönnek, akik kifejezetten a Pride-ra jöttek, az én álláspontom szerint azokat védjük”.

A Pride menetben ott volt Pál Márton, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora is, aki úgy vélte, hogy fontos kiállni a szabadságjogok mellett: “Ezeken az utcákon úgy vonulhatok a gyerekeimmel meg a férjemmel, mint amire nem számítottam 20-25 évvel ezelőtt, szóval nekem is ez egy nagyon nagy dolog” - mondta.

A vonulás után a beszédek délután 5-kor kezdődtek. A rendőrség közben elkezdte igazoltatni a résztvevőket. A főszervező ekkor közölte: "Arra kérünk mindenkit, hogy ne fogadja el a helyszíni bírságot, mert nem lesz lehetősége jogorvoslati kérelemre".

Upor László, dramaturg is felszólalt:

“Éljen a szeretet, éljen az öröm, éljenek békében és szeretetben a gyerekeink, akik azt látják, hogy békében és felszabadultan élünk, mert békében és felszabadultan akarunk élni.”

A felvonulók között több európai politikus is ott volt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Visszaszólt Magyar Péternek Hont András: A jólvanezígy podcastban „írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára”
„Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében” - fogalmazott Hont.


Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.

„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”

- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.

„Valószínűleg tényleg nem az, hiszen a jólvanezígy a podcastformátuma annak, amit Zappa fogalmazott meg a rockújságírásról: »írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára«. Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében. Továbbá: ő (én) neked nem Bandi, hanem Hont úr”

- írta posztjában Hont András, aki azt is hozzátette: nem tudja, hol készült a felvétel, de „az olvasásban nem fájdul meg a feje a gazdájának”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Elsőre el sem hittem” – Orbán Viktor szövetségese győzött a cseh választáson, Babiš azonban koalícióra kényszerül
A választás után Orbán Viktor is megszólalt: „Győzött az igazság! Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”


A csehországi parlamenti választást a Fidesszel egy pártcsaládban lévő Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nyerte, így a korábbi kormányfő, Andrej Babiš ismét hatalomra kerülhet. A milliárdos vállalkozó pártja 35,2 százalékot szerzett, ami 81 mandátumot jelent a 200 fős alsóházban.

„Elsőre el sem hittem... Azt reméltem, kapunk 30 százalékot, a mi felmérésünk 26 százalékot jelzett”

– mondta Babiš a választási eredmények után. A választást megelőzően is sejteni lehetett, hogy egyik párt sem tud egyedül kormányt alakítani, és az ANO adja majd a legnagyobb frakciót, ahogy az előző ciklusban is.

A Petr Fiala vezette Együtt (Spolu) szövetség ezúttal 52 képviselői helyet szerzett, a szövetség tagja, a Polgárok és Függetlenek (STAN) 22-t, a Kalózpárt pedig 17-et. A három párttal való együttműködést viszont az ANO alelnöke kizárta.

Babiš így két EU-szkeptikus párttal kezdhet tárgyalásokat: az SPD-vel és a parlamentbe újonnan bekerült AUTO-val. Az SPD 15 fős frakcióval rendelkezik, programjában szerepel a NATO-ból és az EU-ból való kilépés, valamint gazdasági dereguláció. Az SPD vezetője, Tomio Okamura japán és koreai felmenőkkel is büszkélkedhet.

Az AUTO 13 képviselői hellyel jutott be. A párt EU-ellenes, ellenzi az euró bevezetését, és a környezetvédelmi intézkedések leépítését szorgalmazza. A szénerőműveket és a nukleáris energiát erősítenék, miközben klímatagadó nézeteket vallanak. Az AUTO a Fidesz által alapított Patrióták Európáért (PfE) tagja, ahogy az ANO is.

A választás után Orbán Viktor is megszólalt:

„Győzött az igazság! Andrej Babiš meggyőző fölénnyel győzött a cseh parlamenti választásokon. Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”

A magyar miniszterelnök korábban szoros szövetségesi kapcsolatot ápolt Babišsal, így az új eredmény megerősítheti a közép-európai EU-szkeptikus együttműködéseket is.

Petr Pavel államfő korábban azt jelezte, hogy mérlegelni fogja, ki kapja a kormányalakítási megbízást. De mivel az Együtt, a STAN és a Kalózok együtt sem alkotnak többséget, most már kevés esélye van más forgatókönyvnek. Az államfő szerint a jövendő kormány hozzáállását az EU- és NATO-tagsághoz is figyelembe kell venni, de most már biztos, hogy ez az álláspont inkább szkeptikus lesz.

Babiš a kampányában bér- és nyugdíjemelést ígért, a jelzáloghitelek támogatását és a társasági adó csökkentését.

A cseh sajtóban megjelent egy vélemény egy közgazdásztól, aki szerint nem kizárt, hogy az ANO mégis az Együtt párttal kezd tárgyalni. Ehhez viszont az kellene, hogy Babiš visszalépjen, és ne vállalja a kormányfői posztot. Egyelőre azonban az érintett pártok vezetői kizárták ezt a lehetőséget - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET: