News here
hirdetés

HÍREK

A hidegháború óta először bővülhet a globális atomarzenál a következő években

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet szerint nagyobb lehet az atomfegyverek bevetésének kockázata az előttünk álló néhány évben, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Link másolása

hirdetés

Az Oroszország által indított háború és a nyugati országok támogatása Ukrajna felé fokozta a feszültséget a világ kilenc atomfegyverrel rendelkező országa között, így a következő években nőhet a globális nukleáris arzenál és vele együtt az ilyen fegyverek bevetésének kockázata – áll a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) új jelentésében, amelyről a Guardian számolt be.

Az intézet azzal számol, hogy ha az atomhatalmak nem tesznek azonnali lépéseket ennek ellenkezőjére, akkor a globális atomfegyver-készlet a hidegháború óta először bővülhet. Aggasztó tendenciának látják ugyanis azt, hogy

minden nukleáris fegyverrel rendelkező ország növeli vagy fejleszti az arzenálját, legtöbbjük pedig egyre inkább hangsúlyozza az atomfegyverek szerepét a katonai stratégiájukban a kifelé szóló kommunikációjukban.

Rámutattak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már három nappal az ukrajnai háború megindítása után fokozott készültségbe helyezte Oroszország nukleáris elrettentő erejét. Akkor olyan következményekre is figyelmeztetett, amelyeket szerinte még soha nem tapasztaltak azok az országok, amelyek Oroszország útjába álltak.

Nem meglepő, hogy továbbra is Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb nukleáris fegyverkészletével: összesen 5977 robbanófejük van, 550-nel több mint az Egyesült Államoknak. E két ország birtokában van a világ robbanófejeinek több mint 90 százaléka. A SIPRI azonban jelezte, hogy Kína is beerősített az utóbbi időben: a legfrissebb becslések szerint több mint 300 új rakétasiklóval bővítette készleteit.

2021 januárja és 2022 januárja között ugyan 13 080-ról 12 705-re esett vissza a nukleáris robbanófejek száma a világban, ám az intézet szerint a jelenlegi viszonyok mellett ez a tendencia megfordulni látszik.

„A világ nagyhatalmai közötti kapcsolatok tovább romlottak egy olyan időszakban, amikor az emberiség és a Föld számos mélyreható, sürgető és mindenkit érintő kihívással néz szembe, amelyekre csak nemzetközi együttműködéssel lehet megoldást találni”

- mondta Stefan Lofven volt svéd miniszterelnök, a SIPRI igazgatótanácsának elnöke.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Hadat üzenne az Egyesült Államoknak a Békemenet főszervezője
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a szarajevói merénylethez, Pearl Harborhöz, illetve a kassai bombázáshoz hasonlította a Balti-tengeren kilyukadt gázvezetékeket,.
Címlap: Hír TV - szmo.hu
2022. szeptember 30.


Link másolása

hirdetés

Bencsik a volt lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski kétértelmű bejegyzésére utalva elmondta, hogy szerinte az amerikaiak robbantották fel az Északi Áramlat vezetékeit - vette észre a 444.hu.

„Ezt úgy hívják, hogy hadüzenet. Az Amerikai Egyesült Államok megtámadta az Európai Uniót. Ez ilyen egyszerű. Miközben püföli Oroszországot Ukrajnában, most úgy döntött egy merész fordulattal, hogy megtámadja az Európai Uniót is, és olyan kárt okozott neki, aminek a következményét föl se tudjuk fogni. Normális esetben ilyenkor az Európai Unió azt mondja, hogy... de nincs ugye hadserege, csak országok vannak, és azoknak a vezetői egy sajátságos lelkiállapotban vannak. Azt kellene válaszolni, hogy felvesszük a kesztyűt, és mi pedig hadba lépünk Amerikával szemben. Ez ugyanis nem baráti tűz volt. Ez egy gonoszul eltervezett és profin végrehajtott szabotázsakció volt. Abból a célból, hogy a kevés gázvezeték, ami Oroszország felől érkezik Európába, ne működhessen.”

- mondta Bencsik a Hír TV műsorában.

Az Északi Áramlat vezetékei egyébkén már most sem működtek, mert az elsőt az oroszok lekapcsolták, a másodikat pedig soha meg sem nyitották.

Ráadásul az orosz hadiflotta támogatóhajóit figyelték meg hétfőn és kedden a Balti-tengernek azon részén, ahol felrobbant és szivárogni kezdett az Északi Áramlat gázvezeték - jelentette a CNN két nyugati hírszerző forrására hivatkozva.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Hivatalosan is eltörölték az őszi szünetet - mutatjuk, hogyan változik a tanév
Gulyás Gergely kormányinfón tett ígéretének megfelelően megjelent a tanév rendjét módosító kormányrendelet, ami egy meglepetést is tartogatott.
Címlap: Pixabay.com - szmo.hu
2022. szeptember 30.


Link másolása

hirdetés

Hosszabb lesz a közoktatásban a téli szünet – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Azért döntött így a kormány, mert így spórolunk az energiával – tette hozzá.

Csütörtök este meg is jelent a hivatalos rendelet, ami kimondja, hogy

a tanulónak a 2022/2023. tanítási évben két alkalommal kell legalább hat összefüggő napból álló tanítási szünetet biztosítani.

Egyúttal módosítja a júliusban kihirdetett belügyminisztériumi rendeletet, ennek megfelelően a 2022/2023. tanévben a téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő) - vette észre a Portfolio.hu.

hirdetés

A rendelet újdonsága, hogy hogy a 2022/2023. tanévben a tanítási év utolsó tanítási napját 2023. június 16-ra módosították a 15-i nap helyett.

A Kormányinfón tett bejelentésnek megfelelően pedig őszi szünet a 2022/2023. tanévben nem adható ki. Ettől a nemzetiségi oktatásban részt vevő iskolák sem térhetnek el.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Kötelező szabadságra küldik év végén a minisztériumok és kormányhivatalok dolgozóit
Akinek már nincs idénre szabadsága, annak a jövő éviből veszik el ezeket a munkanapokat.

Link másolása

hirdetés

A csütörtöki kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy december 22-től 2023. január 8-ig kormányzati igazgtási szünetet rendel el a kormány, hogy spóroljon az állam. Az intézkedés részletei a csütörtök késő este megjelenő Magyar Közlönyből derültek ki.

A rendelet szerint az igazgatási szünet időtartama alatt a kormányzati igazgatási szerv feladatait nem látja el, és az ügyfélfogadás nem működik, ez alól csak a felügyelő miniszter tehet kivételt - írja a hvg.hu.

Ilyen kivételes esetben a szokásostól eltérő munkahelyre is küldhetik az érintetteket, még a miniszterekkel is megteheti ezt a miniszterelnök.

Ez az időszak nem számít bele a hatósági és egyéb eljárások ügyintézési határidejébe.

A törvénynek az a pontja sem lesz érvényes, amely szerint „a munkáltató jogkör gyakorlója a kormányzati igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítja a zavartalan ügymenetet, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást”.

Lényegében tehát kényszerszabadságra küldik a tisztviselőket: a felettesek ugyanis kötelesek a szabadságot kiadni a beosztottaiknak.

„Ebben az esetben nem alkalmazandó a foglalkoztatott jogviszonyára irányadó törvény azon rendelkezése, amely alapján a szabadság egy részével a foglalkoztatott rendelkezik” - írják.

hirdetés
Akinek viszont idei szabadsága már nem maradt, annak a jövő évi szabadságokból veszik el ezeket a munkanapokat.

Vagyis az a törvényi előírás sem lesz érvényes, hogy „a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni és kivenni”.

Egyébként összesen 11 munkanapról van szó, mert a karácsony első napja és újév idén vasárnapra esik, nincs plusz munkaszüneti nap, tehát lehet olyan tisztviselő, akinek jövőre kevés szabadsága marad.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Orbán az ellenzékről: „Amerikából pénzelik őket, aki fizet, az rendeli a nótát”
A kormányfő szerint nehéz együttműködni olyan emberekkel, akikről tudni lehet, hogy „nem urai a saját akaratuknak.”

Link másolása

hirdetés

Orbán Viktor péntek reggel több mint két hónapos kihagyás után a Kossuth Rádióban adott interjút. A végén arról is kérdezték, hogy számíthat-e a kormány az ellenzékre például a szankciókkal kapcsolatos küzdelemben. A műsorvezető itt azt is megemlítette, hogy lehet-e bármi köze a baloldal álláspontjához az, hogy nemrég kiderült, Márki-Zay Péter mozgalma több milliárd forint kampánytámogatást kapott az Egyesült Államokból.

A miniszterelnök erre így válaszolt:

„Nehéz együttműködni olyan emberekkel, akikről tudod, hogy nem urai a saját akaratuknak, hanem valaki másnak a kottájából játszanak. Tehát úgy együttműködni valakivel, hogy te tudod, hogy megvásárolták a te tárgyalópartneredet, és a háttérben van valaki, és neked nem is ezzel kéne tárgyalni, hanem a háttérben lévő emberrel, mert úgyis ő dönti el, hogy mi lesz. Szóval így nagyon nehéz együttműködni bárkivel. A magánéletben is nehéz, az üzleti életben is nehéz és a politikai életben is”.

A kormányfő szerint éppen ezért „hiba lenne, ha az ellenzékkel való együttműködésre alapozná a kormány, meg az ország a politikáját, mert ők egyszerűen nem urai saját maguknak.”

„Amerikából pénzelik őket, aki fizet, az rendeli a nótát. Ezzel kell élnünk. Most ilyen ellenzékünk van”

- zárta le a kérdést Orbán.

hirdetés

Az interjú során Soros Györgyöt is emlegette. Amikor a szerinte elhibázott brüsszeli háborús szankciókról beszélt, megjegyezte, hogy „az árak az égben vannak, és ez gyötri az embereket, a spekulánsok pedig dörzsölik a tenyerüket”.

„Soros Györgytől kezdve már lehet tudni, hogy a nagy részvénytulajdonosok az energiacégekben, azok súlyos extraprofit-milliárdokra tesznek szert. Csörög a kassza, ők pedig gyűjtik be a pénzt”

- fogalmazott a kormányfő.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: