HÍREK
A Rovatból

„A hagyományos mozik végleges kihalása a tét” – mozisok a ma bejelentett korlátozásokról



Liszka csak abban reménykedik, hogy hátha „az állam vezetői között is akadnak néhányan, akiknek fájna a mozik eltűnése, és gondolnak majd egy kicsit erre a szektorra is, amikor a gazdasági mentőakciókat kialakítják”.

Az egy budapesti mozit is üzemeltető Cirko egyelőre azt várja, mi lesz pontosan a törvényben. A pár száz férőhelyes mozi már hónapokkal ezelőtt elkezdte a támogatói programját, éves bérleteket lehet náluk venni, aminek az érvényessége akkor kezdődik, amikor először használják.

Számításaik szerint 500 bérlet kellene eladniuk, hogy kibírják egy ideig.

A múlt héten mi is beszámoltunk róla, hogy az akkori intézkedések újragondolását és megtárgyalását kérte az illetékesektől a Cinema City.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarul üzent az erdélyi magyaroknak az új román elnök
A független bukaresti főpolgármester a szavazatok 53,6 százalékával lett Románia elnöke, miután legyőzte ellenfelét, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, George Simiont.


Nicusor Dan az erdélyi magyaroknak is köszönetet mondott a megismételt romániai elnökválasztás vasárnap tartott döntő fordulójában rá leadott szavazataikért, írja az MTI. "Együtt sikerülni fog!" - üzente magyarul a megválasztott román elnök szombati bejegyzésében a Facebookon.

„Köszönöm a magyar közösségnek, hogy megmutatta: Románia az országuk. Együtt sikerülni fog!”

- fogalmazott Nicusor Dan.

Közölte: vezetésével az ország egy jobb jövőbe vetett hittel a demokratikus, Európa-párti és transzatlanti úton folytatja.

„Nincsenek megmentők - mi, együtt építjük magunknak azt az országot, amelyet szeretnénk” - írta. Azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz, hogy honorálja a kapott bizalmat. Nicusor Dan külön köszönetet mondott több társadalmi rétegnek, hogy támogatták a döntő fordulóban. Megköszönte a fiatal választóknak, akik szerinte megértették, hogy van hangjuk, és ígérete szerint azt mindig meghallgatja.

Köszönetet mondott a nőknek, hogy „az erőszak ellen szavaztak”, az időseknek, hogy gyerekeik és unokáik jövőjét tartották szem előtt, a férfiaknak, akik megértették, hogy tettekre, és nem szavakra van szükség.

Külön köszönetet mondott a vallási kisebbségeknek, „amelyek a hitet az ország jólétének szolgálatába állították”, és az őt nagy számban támogató moldovai románoknak is. A magyar mellett a roma kisebbségnek is saját nyelvén üzent - „nem lesz diszkrimináció, és győzünk” - írta -, és a szexuális kisebbségeknek is megköszönte a támogatást.

A demokratikus értékek őrzéséért köszönetet mondott az újságíróknak, a választási megfigyelőknek és „az ország érdekeit a pártérdekek elé helyező” politikusoknak is.

Bejegyzésében azt írta, hogy a következő időszak nem lesz könnyű, lesznek hibák és akadályok is, és úgy fogalmazott, „35 évet kell kijavítani”, amihez mindenki erőfeszítésére szükség van. „Türelemmel, egyetértéssel és reménnyel sikerülni fog” - zárta bejegyzését.

A független bukaresti főpolgármester a szavazatok 53,6 százalékával lett Románia elnöke, miután legyőzte ellenfelét, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, George Simiont. Nicusor Dant hétfőn iktatják be hivatalába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbánék totális pánikba kerültek
„Orbánék propagandája a szokásos hazugságok mellett odáig süllyedt, hogy azt terjesztik, hogy én nem létező/román népviseletben beszéltem tegnap” - írta Facebook-oldalán a TISZA Párt elnöke.


„Orbánék totális pánikba kerültek a tegnapi csodálatos nagyváradi bevonulásunk után: Besült a Magyarországról buszoztatott két tucat provokátoruk” - írta vasárnap reggeli posztjában Magyar Péter.

Magyar Péter 11 nap alatt 300 kilométert tett meg, hogy eljusson a Partiumba, és kifejezze szolidaritását a külhoni magyarokkal Orbán Viktor tihanyi beszéde után. Voltak, akik szinte az egész távot végiggyalogolták vele. A politikus szombaton érkezett meg Nagyváradra, ahol többszáz ember gyűlt össze. Magyar beszédet is mondott, amit néhány ellentüntető bekiabálásokkal próbált megzavarni.

Legújabb posztjában pedig arról is ír, hogy a kormánypárti médiumokban azt írták: egy „nem létező/román népviseletet” viselt.

„Orbánék propagandája a szokásos hazugságok mellett odáig süllyedt, hogy azt terjesztik, hogy én nem létező/román népviseletben beszéltem tegnap. Segítek skacok, amit láttatok rajtam, az egy kézzel hímzett, kalotaszegi, azon belül is egy magyarvalkói mellyesnek nevezett viselet, amit ünnepi alkalmakkor (például konfirmáláskor) viselnek a helyi magyar testvéreink”

- fogalmazott posztjában Magyar, majd hozzátette: „ha melldöngető, Simion-támogató óriási magyarként nem ismernétek Magyarvalkót, vagy Kalotaszeget, az talán nem az én hibám. Érdemes egyszer ellátogatni, csodákat fogtok látni”.

„Kérlek fogadjatok meg egy tanácsot, ne románozzátok le az egyik legcsodásabb magyar viseletet. Még akkor se ha életetekben nem jártatok Kalotaszegen és a gyűlölet valamint a rettegés elhomályosítja a szemeteket és a szíveteket”

- zárta posztját a TISZA Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Iványi Gábor elfogadta a KDNP elnökségéből kilépő politikus bocsánatkérését
Gaal Gergely azt mondta, sajnálja, hogy tavaly nem álltak ki Iványi Gáborék mellett, és ma már úgy gondolja, hogy „nem kellett volna csendben maradni”.


Tavaly nyár végén a fővárosi kormányhivatal először Budapesten, majd Szegeden is bezáratta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség iskoláit, arra hivatkozva, hogy az egyháznak köztartozása van. Az Iványi Gábor vezette közösség több száz sajátos nevelési igényű gyerekkel foglalkozott, akik így pár nappal a tanévkezdés előtt intézmény nélkül maradtak.

Gaal Gergely a Partizán pénteki műsorában beszélt arról, hogy sajnálja, amiért tavaly nem álltak ki Iványi Gáborék mellett. Gulyás Márton kérdésére bocsánatot is kért, és hozzátette:

„Nem kellett volna csendben maradni.”

Az RTL Híradó ezután megkereste Iványi Gábort is, aki azt mondta, elfogadja a bocsánatkérést.

„Nem változtat ez a dolgok alakulásán, de mégis jólesik, és átérzem azt, hogy valaki, akinek ez fontos, ki tudja mondani, hogy bocsánat. Úgyhogy persze hogy elfogadom”

– fogalmazott.

Gaal csütörtökön egy Facebook-videóban élesen bírálta a KDNP vezetését, és bejelentette, hogy lemond az elnökségi tagságáról. Szombaton azt mondta, azóta senki nem kereste őt a párt vezetéséből, azt viszont közölte, hogy ő fegyelmi eljárást kezdeményez Semjén Zsolttal és Latorcai Jánossal szemben.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Jövő héten már 25 fok is lehet, aztán jön egy újabb hidegfront
Esővel, záporokkal, zivatarokkal érkezik a hidegfront, sőt többfelé viharos szél is támadhat. Úgy tűnik, az idei meteorológiai tavasz az átlagosnál hűvösebb idővel fog elköszönni.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. május 25.



Már csak egy hét van hátra a meteorológiai tavaszból, jövő hét vasárnap már júniust írunk. Ennek ellenére az időjárás továbbra sem lesz nyárias, habár jövő hét közepén többfelé elérhetjük a 25 fokot, csütörtökön újabb hidegfront szakítja meg a felmelegedést - írja az Időkép.

Vasárnap meglehetősen hideg lesz a reggel, többfelé mérhetünk 5 fok alatti minimumokat, sőt az északi fagyzugos völgyekben gyenge fagy sem kizárt.

Napközben viszont már többfelé elérjük a 20 fokot, és a melegedő tendencia a jövő hét elején is folytatódik: hétfőn 20-24, kedden 21-25, szerdán pedig már 22-26 fokot mérhetünk a legmelegebb délutáni órákban.

Ezzel együtt az éjszakák is enyhébbé válnak.

A többórás napsütést hétfőn a Dunántúlon és a középső tájakon szakíthatják meg záporok, helyenként zivatarok, majd kedden és szerdán kevesebb helyen lehet csapadék. Az északi-északnyugati szél viszont nagy területen élénk marad.

Nem tart sokáig a felmelegedés, csütörtökön északnyugat felől újabb hidegfront érkezik esővel, záporokkal, zivatarokkal.

Mögötte ismét visszaesik a hőmérséklet, péntekre többfelé viharos szél támadhat. Úgy tűnik, az idei meteorológiai tavasz az átlagosnál hűvösebb idővel fog elköszönni.

A 30 fokos meleg tehát a középtávú előrejelzésekben egyelőre nem is látszik, de nem kell aggódni, beindul majd a nyár, sőt úgy tűnik, pokoli forróság jöhet majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET: