KÉK HÍREK
A Rovatból

A Földre fog zuhanni az irányíthatatlanná vált űrállomás

A Tienkung–1 pályamagassága naponta 160 méterrel csökken. Januárban érkezhet.

Link másolása

Egy kínai űrállomás néhány hónapon belül belép a légkörbe, mert elvesztették az irányítást fölötte – írja az IFL Science.

Az ENSZ Világűriroda úgy számol, hogy 2017 októbere és 2018 áprilisa között lesz a visszatérés, a legvalószínűbb időpontnak 2018 januárját tűnik.

A Tienkung–1 az első kínai kísérleti űrállomás, amely 2011. szeptember 29-én állt pályára. Küldetése 2016 márciusáig tartott. Még akkor elvesztette uralmát az űrállomás felett a földi irányítás, így az lesz a sorsa, hogy a földi atmoszférába belépve megsemmisüljön.

Annak idején sok pályakorrekciót kellett végrehajtania a kínaiaknak, most ez teljesen lehetetlen már,

az űrállomás pályamagassága naponta 160 méterrel csökken. tian

Így nem kontrollált visszatérés lesz, már csak az maradt nyitott kérdés, hogy hol és mikor ér földet a Tienkung–1 maradványa.

Azt nem tudják még, hogy a roncs elég-e a légkörben. Nagyon valószínű, hogy akkor sem fog senkit eltalálni, ha nem, de mindenkit figyelmeztetnek: erősen mérgező és maró hatású anyagot, hidrazint tartalmazhat, tehát nem szabad megérinteni a maradványokat.

A Mirnél jóval kisebb

A Mir űrállomás volt eddig a legnagyobb ember alkotta objektum, ami belépett a földi atmoszférába. A 120 ezer kilogrammos űreszköz 2001-ben tért vissza, a Földről is lehetett látni a zuhanó roncsot. A Tienkung–1 nem ekkora, "csak" 8500 kilogrammot nyom, ám az izzó maradványok esetleg megfigyelhetőek lesznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálos karambol a Ferihegyi gyorsforgalmin: ketten meghaltak, a baleset okozóját még keresik
A vétkes sofőr elmenekült a helyszínről, többen meg is sérültek a balesetben.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel 10 óra környékén a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton — írja a police.hu.

A rendőrség adatai szerint egy, a város irányába haladó bolgár rendszámú személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő, majd egy mögötte érkező magyar rendszámú autónak.

A szemből érkező magyar rendszámú kocsiban egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A baleset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja, a bolgár autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről, utánuk hajtóvadászatot indítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megható sorokkal búcsúzott párja a hétvégi repülőtragédia áldozatától
Búcsúzó sorokat tett közzé a hétvégén Martonvásár és Ráckeresztúr között repülőbalesetben meghalt dr. Magyari József szerelme.

Link másolása

A Blikk idézi a gyászoló özvegy sorait:

Szomorú szívvel értesítelek Benneteket, hogy szeretett Társam, Petikém Édesapja, dr. Magyari József szombat délelőtt repülőgép-szerencsétlenségben, hirtelen elhunyt. Ebben a nehéz helyzetben csendre és nyugalomra van a családnak szüksége. Kérem, ezt tartsátok tiszteletben! A temetésről később küldök tájékoztatást.

Ahogy korábban megírtuk, Bessenyei Péter kisgépe

akkora erővel csapódott földbe, hogy munkagépekkel kellett kiásni az utasteret.

A baleset másik áldozata egy 26 éves férfi volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sátorvassal ütötte várandós párját egy balatoni strandon egy férfi, hajánál fogva a földre is rántotta
A brutális támadót hamar elkapta a rendőrség, börtön várhat rá, annál is inkább, mivel korábbról volt már egy felfüggesztettje.

Link másolása

A Marcali Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen, aki strandolás közben támadta meg a párját.

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 májusában, egy balatonberényi szabad strandra érkeztek, ahol közösen állították fel a sátrukat. Nem sokkal később azonban vitázni kezdtek, melynek során a vádlott trágár kifejezések közepette, kiabálva szidalmazta a párját – írja az ügyészség.

A vita során a nő távozni akart a helyszínről, amit a vádlott úgy akadályozott meg, hogy

a hajánál fogva a földre rántotta párját, majd az egyik negyvenöt centiméteres, alumíniumból készült sátorrúddal kezdte ütlegelni.

A jelenetet látva a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.

Vádiratában az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, kiegészítve azzal, hogy a bíróság egyúttal a vádlott korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is rendelje el.

Link másolása
KÖVESS MINKET: