HÍREK
A Rovatból

A 16 évesek is voksolhatnának, ha megszavazza a parlament Új-Zélandon

A miniszterelnök támogatja a javaslatot, amely lejjebb vinné a szavazási korhatárt, a parlament viszont megosztott az ügyben.


Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök egy olyan törvényjavaslatot fog benyújtani a parlamentnek, ami levinné a szavazási korhatárt 18-ról 16 éves korra - írja a The Guardian.

Hétfőn ugyanis a legfelsőbb bíróság a Make it 16 (Legyen 16) nevű mozgalom aktivistái mellett döntött egy két éve húzódó ügyben.

A fiatalok azzal érveltek, hogy joguk van dönteni olyan kérdésekben, amik őket fogják inkább érinteni, mint például a klímaváltozás.

A bíróság pedig kimondta, hogy a 18 éves korhatár diszkriminatív a fiatalabb generációkkal szemben, és sérti az emberi jogaikat.

Ardern azt nyilatkozta, hogy személy szerint támogatja a korhatár csökkentését, de a parlament elé viszi a kérdést, hogy mindenki elmondhassa a véleményét az ügyben.

A Guardian ugyanakkor kiemelte, hogy

a választási törvények módosításához a parlament 75 százalékának támogatása szükséges, tehát a kormányzó Munkáspárt és az ellenézik Nemzeti Pártnak is meg kell szavaznia.

A Munkáspárt még nem nyilatkozott az ügyben, a Zöld párt és a Maori Párt támogatja a korhatár módosítását, a Nemzeti Párt hétfői közleménye szerint viszont ellenzik azt. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a képviselők szabadon szavazhatnak-e vagy a pártjuk álláspontját kell követniük.

Jelenleg csak néhány országban szavazhatnak a 18 év alattiak: Brazíliában, Kubában, Ausztriában és Máltán 16 év a korhatár. Skóciában a 16 évesek már szavazhatnak a skót parlamenti választásokon, de az Egyesült Királyságot érintő választásokon nem. Az elmúlt években egyre több hasonló kampány indult a fiatalok érdekérvényesítéséért, azzal érvelve, hogy nekik kell együtt élniük a következményekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter nyilvánosságra hozta a vagyonnyilatkozatát: 86 milliós megtakarítása és 4 ingatlana van
A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA Párt EP-képviselői mind nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozatukat.


„A Lex Magyarnak eleget téve a TISZA mind a hét EP képviselője elkészítette a vagyonnyilatkozatát” - közölte Facebook-oldalán Magyar Péter.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk: az Országgyűlés áprilisban fogadta el azt a törvényt, miszerint a magyar EP-képviselőknek is ugyanúgy kell vagyonnyilatkozatot tenniük, mint a magyar országgyűlési képviselőknek. A ciklus elején és végén, illetve minden év január 31-ig kell leadniuk az egységes formátumú dokumentumot. A képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak lesznek, de a családtagoké nem.

Az EP-képviselőknek eddig is kötelező volt vagyonnyilatkozatot készíteni, de idén már egy szigorúbb változatot is ki kell tölteniük. Fontos változás, hogy ha egy EP-képviselő hibás adatot közöl, nem adja le a vagyonnyilatkozatát, vagy felszólításra sem pótolja a hiányosságokat, akkor a Nemzeti Választási Bizottság akár meg is szüntetheti a mandátumát.

A TISZA Párt EP-képviselői már a törvényben előírt határidő előtt nyilvánosságra hozták a vagyonnyilatkozataikat. „Utolsóként a hatóság is megkapja a hivatalos példányokat a holnap déli határidő előtt egy perccel” - jegyezte meg posztjában Magyar.

A TISZA honlapján tehát már elérhetőek Magyar Péter, Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga nyilatkozatai is.

A friss vagyonnyilatkozata szerint Magyar Péternek van egy XII. kerületi 216 négyzetméteres társasházi lakása, egy szintén hegyvidéki 49 négyzetméteres társasházi lakása, egy 25 négyzetméteres társasházi garázsa és egy 7926 négyzetméteres, művelés alól kivett beépítetlen telke Balatonhenyén.

Nagy értékű ingóságként feltüntetett egy 2018-ban vásárolt Volvo XC 60 Momentum D5 AWD típusú autót, egy Yamaha pianínót és 2 darab festményt.

A megtakarításairól is beszámolt. Eszerint 72,9 millió forintja van különböző értékpapírokban, befektetési jegyekben, kötvényekben, van egy 20 forint névértékű 4iG részvénye, 3 millió forintja készpénzben és 10,5 millió forint devizában és forintban a bankszámláján.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Varga Mihály leellenőrizte, hogy megvan-e még az aranytartalék
Meg.


Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van – közölte az MNB csütörtökön a Facebook-oldalán.

A tájékoztatás szerint Varga Mihály jegybankelnök hivatalba lépését követően rendelte el az aranytartalék auditját, amely kiterjedt a készlet tömegének pontos ellenőrzésére is.

A vizsgálat megállapította, hogy a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék hiánytalan, kifogástalan állapotban van.

A magyar aranytartalék kisebb része, 15,5 tonna a Bank of England értéktárában van elhelyezve, Londonban.

Egy ország aranytartalékának jelentősége az értékállóságában rejlik: a pénzügyi rendszer stabilitásának őrzése mellett a befektetői bizalom erősítésében is kulcsszerepet játszik – olvasható az MNB közösségi oldalán.

A márciusban megjelent állami számvevőszéki jelentés szerint a Nemzeti Bank előző vezetése nagyon rosszul kezelte a rábízott vagyont, alapítványokon keresztül elsősorban a volt elnök, Matolcsy Györgyhöz köthető szereplők gazdagodtak meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újra kiadták a figyelmeztetést: szinte az egész országban lehetnek zivatarok
A hőmérséklet viszont fokozatosan emelkedni kezd a hétvégére: pénteken még 26, szombaton 29, vasárnap pedig már 32 fok is lehet.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. július 11.



Pénteken az általában több órás napsütést gomolyfelhők zavarják, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar - írja a HungaroMet.

A zivatarok miatt ismét elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Nógrád vármegyén kívül az ország egész területére.

Az északnyugati szél délutánra az Észak-Dunántúlon is mérséklődik, gyengül, de zivatarban átmeneti szélerősödés előfordulhat.

A csúcshőmérséklet 21 és 26 fok között várható.

Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Este a gyengén, valamint erősebben felhős tájak, illetve időszakok egyaránt előfordulnak. A záporok, zivatarok számossága csökken, zömmel megszűnnek. Nagyrészt gyenge lesz a szél, sőt sokfelé szélcsend várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal.

Szombaton változóan felhős időre számíthatunk általában többórás napsütéssel, de délen naposabb idő valószínű. Főként északnyugaton, északon lehet helyenként zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet kevés helyen kísérik élénk széllökések. A hőmérséklet délután 23, 29 fok között várható.

Vasárnap változó felhőzetre számíthatunk a több-kevesebb napsütés mellett. Több helyen kialakulhat zápor, zivatar, de délen, délkeleten kisebb a csapadék valószínűsége. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 10, 17, délután 25, 32 fok valószínű.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
24.hu: Olyan arcfelismerő kamerákat szereltek fel a magyar kórházakban, amiket több nyugati ország tiltólistára tett
A 24.hu szerint a kamerákat olyan cégek szállították, amelyek egyikének fideszes politikus is a tulajdonosa. A rendszerek ára több tényezőtől is függ.


A 24.hu arról számolt be, hogy több magyarországi kórházban olyan arcfelismerő kamerákat helyeztek üzembe, amelyeket több nyugati országban tiltólistára tettek. Az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) közlése szerint ezeket az eszközöket kizárólag a dolgozók beléptetésére használják.

Az Okfő hangsúlyozta, hogy „a kamerák minden esetben jogszerű közbeszerzési eljárás részeként, a nemzetközi szabályozások szem előtt tartásával és figyelembevételével kerültek beszerzésre, valamint üzemeltetésre”.

Kiemelték, hogy a kamerák nem rögzítenek hangot, és nem használják őket személyek megfigyelésére.

A portál megkérdezte a rendszerek költségeiről is, amire azt a választ kapták, hogy az több tényezőtől függ: a darabszámtól, a telepítés módjától, az üzemeltetéstől és az adott épület méretétől. Az Okfő hozzátette: „nem érkezett panasz az arcfelismerő rendszer miatt, és nincs információ olyan esetről sem, ahol valaki megtagadta volna az együttműködést”. Tájékoztatásuk szerint a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel egyeztettek, és a forgalmazók is tisztában vannak az előírásokkal.

A 24.hu adatai alapján

az Okfő január 28-án nettó 4 milliárd forint értékű szerződést kötött három céggel.

A teljesítést a metALCOM Távközlési és Rendszerintegrációs Zrt. végzi, míg a Civil Rendszertechnika Kft. és a GVSX Kft. közös ajánlattevőként vesz részt a projektben.

A portál megkereste a metALCOM vezérigazgatóját is, aki a titoktartási kötelezettségre hivatkozva csak annyit közölt, hogy a cég betartja a vonatkozó törvényi előírásokat. A cég egyik résztulajdonosa és igazgatósági tagja Bozó Zoltán, aki korábban a Budapest Honvéd tulajdonosa volt, emellett szentesi fideszes politikus, aki 2024-ben a kormánypárt polgármesterjelöltjeként indult a városban, sikertelenül.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: