FELFEDEZŐ
A Rovatból

94 gyereket nemzett titokban egy orvos: „Amíg én meztelenül feküdtem az asztalon, ő egy másik szobában ejakulált”

Donald Cline évtizedeken át a saját spermáját használta a mesterséges megtermékenyítésekhez, tettére azonban csak 2014-ben derült fény, miután több biológiai gyereke pert indított ellene.


Jövő héten jelenik meg a Netflixen az Our Father című dokumentumfilm, amelyben olyan felnőttek mesélnek, akiknek a biológiai apja ugyanaz az amerikai meddőségi specialista. Dr. Donald Cline a saját spermát használta fel a termékenységi klinikájára érkező nők mesterséges megtermékenyítéséhez, így összesen 94 gyereket nemzett mesterséges úton. Persze mindez az anyák tudta és beleegyezése nélkül történt.

A doktor 1979-ben nyitotta meg a klinikáját, állítása szerint rengeteg nőnek segített megvalósítani az álmát. Évtizedeken át ő volt az egyik legismertebb orvos ezen a területen, rengeteg nő járt hozzá. Akkoriban egy kétgyerekes, mélyen vallásos férfiként ismerték, aki gyakran idézte Jeremiás próféta könyvéből ezt mondatot: "Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek".

Donald Cline évtizedeken át a saját spermáját használta a mesterséges megtermékenyítésekhez, 2009-ben vonult vissza. Tettére csak 2014-ben derült fény, miután több általa nemzett nő pert indított ellene.

Az ügy éveken át húzódott, mivel az orvos sokáig nem volt hajlandó elismerni a vádat, azt állította, hogy ismeretlen férfiak voltak a spermadonorok, az őt perelők pedig csak be akarják feketíteni. A nyomozás során viszont DNS-tesztekkel bizonyították, hogy a klinikáján született több embernek is ő a biológiai apja. Végül 2017 decemberében ismerte el, hogy néhány alkalommal valóban a saját spermáját használta, a bíróságon azonban soha nem mondta el, hogy miért tette ezt. Az eljárás dokumentumaiban viszont azt írják, Cline néhány általa nemzett felnőttnek azt mondta, 50-szer használta a saját mintáját a megtermékenyítésekhez, és azért, mert segíteni akart a páciensein, de nem volt elegendő sperma a klinikáján. A meddőségi specialista végül 365 nap felfüggesztett börtönt kapott, de nem a munkája során elkövetett tettéért, hanem azért, mert akadályozta az igazságszolgáltatást. Azért, amit titokban művelt a pácienseivel ugyanis nem tudják elítélni, mert Indiana államban, ahol dolgozott, nincs olyan törvény, amely szerint ez bűncselekmény lenne.

"Én úgy gondolom, hogy ez egy kísérlet, egy beteg játék volt számára. Minden egyes nap a miértjén gondolkozom"

- mondja Jacoba Ballard, az orvos egyik biológiai gyereke.

A 41 éves nő mindig is furcsállta, hogy ő az egyetlen szőke hajú, kék szemű a családjában, ahol mindenkinek sötét a haja. Amellett, hogy felmerült benne a gondolat, hogy örökbe fogadták, mindig is vágyott egy testvére. 10 éves volt, amikor az édesanyja elmondta neki, hogy egy spermadonor segítségével született. Attól a naptól kezdve Jacoba abban reménykedett, hogy egyszer megtalálja a testvéreit. 18 éves korában el is ment Cline klinikájára, de az orvos azt mondta, nem adhat ki információt az esetleges féltestvéreiről. Akkoriban még nem voltak kereskedelemben kapható DNS-tesztek, így egészen 33 éves koráig kellett várnia arra, hogy kiderüljön az igazság. Amikor megcsinálta a tesztet, kiderült, hogy hét testvére is van. Fel is kereste őket, velük közösen kezdett el nyomozni. Még viccelődtek is azon, hogy Cline lehet az apjuk, de amikor ez bebizonyosodott, nagyon ledöbbentek.

"Sokkot kaptam. Rengeteg érzelem és kérdés volt bennem. Miért tette ezt? Mióta? Hány testvérem lehet még?"

- idézte fel Jacoba.

Az egyik féltestvére egy Julie Harmon nevű nő, akinek az édesanyja a férjével együtt ment el a termékenységi klinikára, de az apajelölt mintája helyett az orvos a sajátját használta fel a megtermékenyítéshez. Azután derült ez ki számukra, hogy Julie meglátta a tévében Jacoba Ballardot, aki Cline-ről nyilatkozott, férje pedig felfedezte, hogy a felesége és a tévében szereplő nő mennyire hasonlít egymásra. Julie elvégzett egy DNS-tesztet, ami igazolta, hogy ahhoz a férfihoz, akit az apjának hitt egész életében, semmi köze nincs biológiailag.

"Mindketten sírtunk a telefonban. Ki kellett találnom, hogy mondom ezt el a férjemnek, mert tudtam, hogy ez teljesen tönkre fogja tenni. Sírni kezdett, aztán azt mondta: 'mindent elvett tőlem'. És ez igaz is. Soha nem felejtem el ezeket a szavakat"

- mondta Julie édesanyja, Dianna Kiesler.

Hozzá hasonlóan Liz White is a meddőségi specialista áldozata lett. A nő két évig sikertelenül próbálkozott a mesterséges megtermékenyítéssel, ezért nagyon boldog volt, amikor Cline klinikáján végre összejött a baba, akit ajándéknak tartott. Amióta kiderült, hogy fia a 17. gyerek, akit Cline nemzett, már rosszul van, ha belegondol, mi történt vele a klinikán. Elmondása szerint az orvos mindig egyedül volt a szobában hétköznapokon, hétvégén és esténként is, amit mindig is furcsállt.

"Most már tudom, hogy amíg én levetkőztem, felfeküdtem az asztalra és beletettem a lábamat a kengyelbe, addig ő egy másik szobában ejakulált. Számomra ez a legszomorúbb és legundorítóbb az egészben"

- mondta White.

Egy másik érintett, Shereen Faber vegyes érzelmekkel gondol arra, hogy ikerlányai is ugyanígy fogantak meg. Elfogja az undor, ha arra gondol, hogy az orvos a saját spermájával termékenyítette meg őt, másrészről viszont hálás neki a gyerekeiért. "Van két bűbájos ikerlányom, nem lehet dühös azért, mert megkaptam, amire mindig is vágytam" - fogalmazott.

Egyik lánya, Alison azonban duplán is érintett az ügyben, hiszen ő is Cline-hoz járt mesterséges megtermékenyítésre.

"Brutális volt megtudni, hogy a férfi, akire egészen kicsi korom óta felnéztem, nem a biológiai apám. De a történet másik része is durva, hiszen Cline volt az én meddőségi specialistám is. Két éven át ő végezte el az összes nőgyógyászati vizsgálatot, beleértve a belső- és az emlővizsgálatokat is. Nem hiszem, hogy bármelyik nő szeretné, hogy egy közeli rokona így nyúljon hozzájuk."

A Cline ügyében folytatott nyomozás során kiderült, hogy összesen 94 gyereknek ő a biológiai apja. Bár az egymásra talált féltestvéreknek nem sikerült elérni, hogy az orvost megbüntessék tette miatt, az eljárás lezárása után egy évvel elfogadtak egy törvényt Indianában, amely szerint már illegális az ilyen módon történő mesterséges megtermékenyítés.

Cline óta egyébként 44 orvosról derült ki az Egyesült Államokban, hogy a saját spermájukat használták mestereséges megtermékenyítésre, de Cline volt a "legtermékenyebb" azzal, hogy 94 gyerek születésében volt szerepe.

Az érintettek a Netflix dokumentumfilmjében bővebben is mesélnek történetükről.

Forrás: Sun


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk