HÍREK
A Rovatból

900 méter hosszan felhasította a felszínt – egy hét alatt 12 ezer földrengés és egy vulkánkitörés volt Izlandon

Négymillió köbméter láva terült már el a felszínen, felhasadt a föld a szigetországban.

Link másolása

Július 10-én, hétfőn újra vulkánkitörés kezdődött az izlandi Reykjanes-félszigeten. Ezt előtte nem kevesebb mint 12 ezer földrengés előzte meg – írja a 24.hu.

2021-ben 800 év nyugalom után hasadt fel a föld és folyt láva erre a területre. 2021-ben 6 hónapon keresztül tartott a vulkáni működés, majd tavaly augusztusban három hétig.

A jelenlegi vulkánkitörés előjelei nagyon hasonlóak voltak az előző két kitöréshez: erőteljes földrengések, egyre sekélyebb mélységben kipattanó földmozgások, gyors magmafeláramlás a földköpeny felső részéről, és ehhez kapcsolódóan erőteljes felszínfelpúposodás, csökkenő földrengések. És amikor már úgy tűnt, hogy nyugodtabbá vált a térség, akkor indult el a vulkánkitörés – írta a dr. Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatója, a Kőzettan-Geokémiai tanszék és az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője a lapnak eljuttatott közleményében.

A számítások szerint Izlandon a kitörés előtti napokban a magma már csak 500 méter mélyen volt a felszín alatt. Itt egy kicsit megakadt, majd hétfő délután mintegy 900 méter hosszan felhasította a felszínt nem sokkal az előző két vulkánkitörés helyszínéhez.

Azóta már úgynevezett kitörési fröccskúpon keresztül zajlik a kitörés. A láva déli irányban mozog, azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elvághatja a déli partvidéken futó útvonalat, talaj közelben lefektetett kábelek rongálhat meg.

A terület lakatlansága miatt emberéletek illetve személyes értékek egyelőre nincsenek veszélyben. A rendőrségnek ennek ellenére már másodszorra kellett lezárnia a területet, mert az első napokban már több mint 4000-en látogatták meg a kitörés helyét. Többen fel is másztak a fröccskúpra, ezen kívül nagy veszélyt jelent az erős, egészségkárosító szmog is.

A jövő kérdése az, hogy mennyi további magma utánpótlást kap a kitörés és lesz-e újabb helyen felhasadás.

A vulkán jelenlegi helyzetét ezen a YouTube-csatornán lehet követni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Poloskákra gyanakodtak, ezért megvizsgálták a kínaiaktól kapott modellvonatokat Lázár János minisztériumában a VSquare szerint
A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás. Ez így volt most is a modellvonatokkal.

Link másolása

Poloskát gyanítottak a kínaiaktól ajándékba kapott modellvonatokban a Lázár János által vezetett Építési és Közlekedési Minisztériumban - írta a VSquare oknyomozó oldal aktuális hírlevelében.

A kínai elnök háromnapos budapesti látogatása kapcsán kiküldött hírlevélben számoltak be arról, hogy a magyar kormánytisztviselők is gyanakodva állnak Kína magyarországi nyomulásához. Ennek egyik kiváló példája ez a konkrét eset, ami azért is érdekes, mert Orbánék a nyilvánosság előtt rendre tagadják, hogy nemzetbiztonsági kockázatai lennének a kínai térnyerésnek.

A kínai üzleti kultúrában bevett gyakorlatnak számít az ajándékozás, ez így volt most is a modellvonatokkal.

Lázár Jánosék minisztériumában azért a biztonság kedvéért megvizsgáltatták a modellvonatokat, nincs-e bennük rejtett lehallgatókészülék, de végül nem találtak sem poloskákat, sem pedig kamerákat.

Lázár János minisztériuma annyit reagált minderre a VSquare-nek, hogy a kínaiak sosem hoznak játékokat ajándékba, mivel a tárcánál csak komoly munkával foglalkoznak.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Így venné elejét a választási csalásoknak Magyar Péter: „Ismerjük a trükkjeiket”
Szavazatszámlálókat toboroz a Tisza Párt alelnöke. Szerinte ők segíthetnek garantálni, hogy a június 9-ei választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le.

Link másolása

Magyar Péter péntek délelőtt osztotta meg posztját, melyben arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a szavazatszámláló csapatukhoz.

„Ismerjük a trükkjeiket: szavazólapok érvénytelenné tétele, láncszavazás, buszoztatás, Kubatov-lista, szavazatvásárlás, szociális- és idősotthonokban szavaztatás, fenyegetés, ígérgetés. Segíts megóvni a választás tisztaságát!

Mindannyiunknak fontos, hogy a választási folyamat átlátható és tiszta legyen. Szavazatszámlálóként Te is hozzájárulhatsz ehhez. A segítségeddel garantálhatjuk, hogy a választások zökkenőmentesen és tisztán folyjanak le”.

Magyar ezért arra biztatta a követőit, hogy regisztráljanak szavazatszámlálónak a Talpra magyarok! honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az akkugyártáshoz használt magzatkárosító oldószert talált a Greenpeace gödi kommunális szennyvízben
A környezetvédelmi szervezet szerint ez már a sokadik olyan eset, amikor az ember egészségére nézve veszélyes méreg került a környezetbe.

Link másolása

A Greenpeace számolt be oldalán arról, hogy a gödi Samsung gyár által is használt városi kommunális szennyvízcsatornába magzatkárosító NMP-oldószer került.

A környezetvédők februárban vettek mintákat a gödi üzem mellé nagy mennyiségben távozó vízból, amelyben a vizsgálatok szerint NMP-oldószert találtak. Ennek okán a Greenpeace petíciót indított a hazai akkumulátor-iparági üzemek szabályainak szigorításáért.

Miután a vizsgálatok kimutatták, hogy reprodukciót károsító oldószerrel szennyezett kommunális víz folyt ki a Samsung-üzem melletti területre, a Greenpeace adatigényléssel fordult a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt-hez, a katasztrófavédelemhez, a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz, illetve Göd Város Önkormányzatához.

A hatóságoktól érdemi válasz mindezidáig nem érkezett, a DMRV Zrt. viszont az adatigénylésre az alábbi információt küldte a zöldszervezetnek:

„2024. február 21-én a Csomád, Göd-Újtelep településrész és a Samsung SDI Magyarország Zrt. gödi gyárának szociális szennyvizét szállító gödi közüzemi szennyvízelvezető hálózaton, a hálózatba került lakossági eredetű csatornaidegen anyagok által okozott dugulás következett be. A dugulás következtében városi-kommunális eredetű szennyvíz lépett ki felszínre a Göd, „Bócsai körforgalomnál”, amely a körforgalom mellett elhelyezkedő szántó területre is kijutott. A kérdéses esemény során csőtörés nem történt.”

Az eset pikantériáját adja, hogy a gödi Samsung SDI gyár a bírósági döntés következtében jelenleg nem hatályos környezethasználati engedélye tiltja, hogy a kommunális szennyvízbe toxikus anyagok kerüljenek, illetve technológiai szennyvíz sem kerülhet bele.

„Elfogadhatatlan, hogy a Samsung által is használt kommunális csatornába akkumulátorgyártáshoz használt magzatkárosító mérgek jutottak. Követeljük, hogy a hatóság vizsgálja ki ezt az esetet, legyen jogi következménye a szennyezésnek, indítsanak vizsgálatot, hogy továbbra is fennáll-e ez a szennyezés, és tegyenek azonnali lépéseket, hogy a jövőben ne történhessen meg hasonló szabálytalan kibocsátás. Követeljük továbbá, hogy a környezetvédelmi hatóság szerezzen érvényt a bíróság döntésének, és hatályos környezethasználati engedély hiányában azonnal állítsák le az akkumulátorgyár működését, különösen hogy a Greenpeace mérései alapján feltételezhető, hogy az üzem már eleve nem tartotta az engedélyben előírtakat”

– jelentette ki Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője.

Ez már a többedik alkalom, hogy Göd városában az emberi egészségre veszélyes méreg került a környezetbe. Korábban ismertté vált – és nem lett kivizsgálva –, hogy a gödi kutak vizében tűnt fel NMP, illetve hogy 2021-ben több mint 80 tonnányi NMP került az üzemből a levegőbe.

A petíciót itt lehet elolvasni és kitölteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbánék több pénzt költenek a vérszívók elleni harcra - meghozták a döntést
A kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy az országos szúnyoggyérítési programra biztosítson 1 milliárd 840 millió forint többletforrást. Több pénz jut idén a szúnyogok elleni harcra.

Link másolása

A 24.hu szúrta ki, hogy a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent a kormány határozata az idei országos szúnyoggyérítési program végrehajtásához szükséges intézkedésekről.

Ezek szerint idén több pénz jut a vérszívók elleni harcra.

Orbán Viktor kormányfő Varga Mihály pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy – Pintér Sándor belügyminiszter bevonásával – az országos szúnyoggyérítési programra biztosítson 1 milliárd 840 millió forint többletforrást.


Link másolása
KÖVESS MINKET: