FELFEDEZŐ
A Rovatból

8000 dollárt kértek egy pártól a járat megváltoztatásáért, miután a feleségnél végstádiumú rákot diagnosztizáltak utazás közben

Négy órás telefonos egyeztetés után derült ki a horribilis összeg. Azóta az Air New Zeeland végül elnézést kért a házaspártól és teljesen visszatérítette a jegyek árát.


A 60 és 75 éves Todd Kerekes és felesége, Patricia januárban repültek business osztályon New Yorkból Aucklandbe, és izgatottan várták a 4 hónapos vakáció kezdetét. Patricia azonban hat hét múlva azonban megbetegedett, és később

végstádiumú epehólyagrákot diagnosztizáltak nála,

adta hírül a New Zeeland Herald.

Todd Kerekes követte orvosa ajánlását, és úgy döntött, hogy hazautaznak. Felhívta az Air New Zealandet, hogy segítsen jegyeiknek az első elérhető járatra való átváltásban.

„Az első hívásnál azonnal elmondtam nekik, hogy a feleségem súlyos beteg, nyaralunk, és haza kell mennünk” – mondta Todd Kerekes egy új-zélandi rádiónak. Az férj azt állította, hogy kevés segítséget kapott az ügyfélszolgálattól, és

nagyjából 8000 dollárt kellett fizetnie, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba.

A díj közel fele volt annak, amit a pár fizetett az eredeti visszaútért a Business Premiumban, amely 23 000 dollárba került, annak ellenére, hogy elmondta, hogy vészhelyzet van, és nem érdekes, hol ülnek a gépen.

„Sima váltási díjra számítottam” – mondta Kerekes a New Zealand Heraldnak. „Megdöbbentem.”

A férj négy órát töltött telefonon a légitársasággal, miközben a hívást háromszor is megszakították.

Csalódott volt a képviselőkben, mivel soha nem adták meg a „könyörületes lehetőségeket”, és nem kértek bizonyítékot felesége diagnózisáról.

„Nehezményezem, hogy elvették tőlem azt a négy órát abból az időből, amit vele töltöttem volna."

A pár végül beleegyezett, hogy kifizetik az ülőhelycserét, hogy február 26-án visszarepülhessenek New Yorkba.

A légitársaság azóta elnézést kért a Kerekesnek okozott kellemetlenségekért, és még teljes visszatérítést is adott a párnak.

„Egyértelmű, hogy elmaradtunk az elvárásoktól, és ebben az esetben nem követtük együttérző gondozási politikánkat” – mondta Alisha Armstrong, az Air New Zealand vezérigazgatója. „Megkerestük Kerekest, hogy bocsánatot kérjünk, és

teljes visszatérítést adjunk az eredeti járatok módosításával kapcsolatos többletköltségekért.

Könyörületes viteldíj-szabályzatunk azért van érvényben, hogy váratlan egészségügyi vészhelyzet vagy gyász esetén támogassuk ügyfeleinket az utolsó pillanatban történő járatfoglalásban, vagy rugalmasságot biztosítsunk a meglévő foglalások egyszerű módosításához.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy mit vacsorázott III. Károly király társaságában: Mindent, amit csak elénk raktak
Nem különösebben részletezte az elegáns díszvacsora részleteit. Arról is beszélt, hogy több festményt látott a király társaságában, mint bárki bármikor.


III. Károly király vendége volt Donald Trump, aki több napot az Egyesült Királyságban tölt – korábban Keir Starmer miniszterelnökkel is tárgyalt.

Trump szerint a királlyal töltött idő volt a legjobb része állami látogatásának az országban. A királyi családot is dicsérte az út után. Arról is beszélt: több festményt látott az út alatt, „mint bármely emberi lény valaha” – számolt be a The Standard.

A windsori kastély díszvacsoráján a vendégek Hampshire vízitorma-panna cottát kaptak parmezánvajas keksszel és fürjtojás-salátával, majd bio norfolki csirke ballotine érkezett cukkinibe tekerve, kakukkfűvel és csomborral ízesített szafttal. A desszert egy bombe glacée cardinal volt: vaníliafagylalt-bomba kenti málnasorbet-belsővel és enyhén posírozott Viktória szilvával.

Joggal merült fel tehát a kérdés az elnök felé, hogy mit vacsorázott a király társaságában, amire nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt:

„Mindent, amit csak elénk raktak”.

(Eredetiben: „Whatever the hell they served us”, aminek jelzőjét nehéz lefordítani, de mindenképp szleng beszédmódot jelöl.)

Arról is beszélt, hogy a király „remek fickó”, és szerinte az, hogy ilyen eleganciával és udvariassággal bántak vele, az országa iránti tiszteletről is szólt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Négy év után derült ki, hogy ki volt a rejtélyes idegen az esküvőjükön, akit senki sem ismert a násznépből
A pár hiába kérdezett végig minden vendéget, csak egy influenszer megosztása hozott áttörést: két órán belül jelentkezett Andrew. A történetet a This Morningban mesélték el, ahol kiderült, hogy a férfi tévedésből csöppent a lagziba.


Michelle és John Wiley négy és fél évvel az esküvőjük után jöttek rá, ki az a férfi, aki több fotójukon is feltűnt. A családban és a barátok között mindenkit megkérdeztek, de senki sem ismerte fel.

A pár a This Morning című műsorban mesélte el a történetet, ahová Andrew, a rejtélyes idegen is csatlakozott, írja a Daily Mail. Elmondták, hogyan keveredett oda, és hogyan sikerült a nyomára bukkanni.

A képeket nézve kiszúrtak egy magas férfit kék öltönyben, akit nem tudtak beazonosítani. Hiába kérdezősködtek a násznépnél, nem jutottak előrébb.

„Senki sem beszélt vele. Ez egy olyan dolog volt, amit egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Arra gondoltam, miért volt ott? Kitettem pár posztot a Facebookomra is, és azt mondtam a barátaimnak, hogy osszák meg a képeket és próbáljuk meg kideríteni, ki lehetett az az ember”

– mondta a feleség a műsorban.

Michelle végül felvette a kapcsolatot Darren Dowling influenszerrel, és megkérdezte, vállal-e egy „kihívást”. Az influenszer rábólintott, és állítólag két órán belül Andrew hozzászólt a poszthoz.

Andrew a műsorban elmondta: a barátnője egy másik esküvőn volt koszorúslány, külön indultak, és neki nem szóltak, hogy másik címen kellett volna találkozniuk. Mivel a násznépből csak a barátnőjét és a menyasszonyt ismerte, nem tűnt fel neki, hogy rossz helyen van, amíg meg nem látta a fehér ruhás menyasszonyt, akit nem ismert fel.

Ekkor – a műsorban nem tisztázott okokból – úgy döntött, marad az idegenek esküvőjén. Azt mondta, amíg neki nem szól senki, ő sem szól senkinek. Több képen is feltűnt a nagy napról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Szurikátacsalád lepte el Érd Parkvárosát
Az utcán grasszáló cuki kis állatok már össze is ismerkedtek egy helybeli macskával. Ennek ellenére a civil állatmentők azt kérik, a tulajdonos minél hamarabb juttassa vissza őket az ingatlanjába.


Elszabadult egy szurikátacsalád Érden – szúrta ki az Érdi Civil Állatmentők Alapítvány bejegyzését a 444.

A civil szervezet azt írja:

„Érd maga a safari park, volt itt már minden, de tényleg. Emu, mosómedve, papagáj, hüllők… Most épp egy család szurikáta!”

A szurikáták a fotók tanúsága szerint már megismerkedtek egy helyi vörös macskával is. Bár a képeken nem látszik, hogy konfliktus lenne az állatok között, ennek ellenére az állatmentők arra kérik az egzotikus állatok gazdáját, hogy tartsa őket az ingatlanján belül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vérmókus tartja rettegésben egy városka lakóit, egy áldozat azt mondja, majdnem megölte őt a rágcsáló
Öt támadásról érkezett jelzés, a sebesültek között idősek is vannak. Szakértők szerint az állatok etetése okozhatja a bajt, és fertőzésveszélyre is figyelmeztetnek.


„Ez nem vicc” – hirdetik a San Francisco-i öböl térségében kiragasztott figyelmeztető lapok, amelyeken fotók mutatják, mire érdemes odafigyelni séta közben. A tájékoztatás célja, hogy a környéken élők óvatosak legyenek.

A bejelentések szerint egy mókus eddig legalább öt emberre rontott rá Kaliforniában. Ketten kórházi ellátást kaptak, miután megharapta és összekarmolta őket, számolt be az esetről az RTL Híradó.

Egy nő elmondása alapján a férjét érte támadás: a mókus a fejére ugrott, felsértette a fülét, majd a lábát kapta el, amelyről próbálta lerázni. „Videót akartam készíteni, de minden olyan gyorsan történt” – tette hozzá.

Egy másik érintett arról beszélt, hogy

a rágcsáló majdnem megölte.

Az arcát célozta, ő a karjával védekezett, erősen vérzett, az állat pedig hirtelen odébb ugrott.

Egy helyi állatvédő szervezet vezetője szerint az ilyen esetek ritkák, a mókusok többnyire kerülik az embert. Hangsúlyozta: ha valaki rendszeresen eteti őket, elveszíthetik a természetes óvatosságukat, és amikor nem kapnak élelmet, agresszívebbé válhatnak.

A hasonló esetek azért is kockázatosak, mert a mókusok betegségeket terjeszthetnek. Egyelőre nem azonosították, melyik állat okozta a támadásokat, a környékbelieket azonban arra kérik, legyenek körültekintőek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: