News here

HÍREK

5 év letöltendő börtönre ítélték kémkedés miatt Kovács Béla volt jobbikos képviselőt

Költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és kémkedés miatt ítélték el a KGBélának is nevezett egykori politikust.

Link másolása

Kimondta a Kúria, hogy Kovács Béla (a sajtóban elterjedt néven: KGBéla), a Jobbik egykori Európai parlamenti képviselője kémkedett, költségvetési csalást és magánokirat hamisítást követett el, amik miatt öt év letöltendő fegyházbüntetésre ítélték és tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától – írja a Magyar Nemzet.

Az egykori politikus Moszkvában él, ahol a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében oktat. Korábban azt nyilatkozta, hogy tisztázná magát a vádak alól, azonban nem biztos, hogy munkahelyéről elengedik a Kúriára.

Végül nem érkezett Budapestre, így távollétében mondták ki a jogerős ítéletet. Eszerint Kovács a büntetés kétharmadának letöltése után helyezhető csak szabadlábra.

Az azonban szinte biztos a lap szerint, hogy Kovács nem fog bevonulni a fegyházba, így várhatóan majd nemzetközi körözést kell kiadni ellene.

A vádirat szerint a képviselő 2012 és 2014 februárja között a budapesti nagykövetségükön fedésben dolgozó orosz katonai hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az EP-választásokról, a magyar belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről.

2020-ban első fokon a bűncselekmény hiányában még felmentették a kémkedés vádja alól a volt jobbikos képviselőt. Ezt követően másodfokon a törvényszék már elmarasztalta Kovácsot kémkedés előkészítésében a költségvetési csalás és a magánokirat-hamisítás mellett, ami felfüggesztett börtönbüntetéssel járt. A Kúria ennek az ügynek tett most pontot a végére: harmadfokon letöltendő szabadságvesztésre módosult a döntés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Felháborító, elképesztő” – Kiakadtak a diákok azon, hogy a Belügyminisztérium a Krétán keresztül kérdezgeti szüleiket
Szerintük épp elégszer elmondták már, hogy nem tanáraik kérésére, hanem szabad elhatározásra tüntetnek, és nem csak a bérek, hanem az oktatás állapota miatt.

Link másolása

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, manipulatív kérdéssel bombázta az iskolai Kréta rendszere a szülőket. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba?” – többek között ilyen kérdéseket kapnak az elmúlt napok pedagógustüntetéseiről.

Pedagógus- és diákszervezetek szerint felháborító a kérdés megfogalmazása. A diákok azt mondják, maguk szervezik a demonstrációkat, és nem a fizetések, hanem a közoktatás szerintük lesújtó állapota miatt.

„Iszonyatosan pofátlan, és elképesztő, hogy ilyet képesek voltak leírni”

– mondta a kérdőívről Pirint Gergő, a tüntetéseket szervező Egységes Diákfront tagja. Emlékeztetett rá: már többször kifejtették, hogy nem a tanáraik kérésére tüntettek, hanem saját elhatározásukból és saját szervezésükre.

A kormány a kérdőívről azt írta: azzal a szülők véleményének szeretnének teret adni.

Az RTL Híradó teljes riportja


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Miskolcon szabályosan vadászni kell a benzinre, végeláthatatlanok a sorok
Van ahol a benzin, akad, ahol a gázolaj fogyott ki, de egyes kutak már be is zártak. Volt, aki egy órát autózott, hogy üzemanyaghoz jusson.

Link másolása

Kritikussá kezd válni az üzemanyaghiány Miskolcon és környékén – derül ki a Minap.hu tudósításából.

Egy kétségbeesett kommentelő egy helyi Facebook-oldalon öt benzinkúton volt, de egyik helyen sem járt sikerrel. Volt, ahol zárva találta a kutat, volt, ahol csak gázolajat lehetett kapni, de olyan helybe is belefutott, ahol mindössze 5 literben maximalizálták a vásárolható üzemanyag mennyiségét. Végül egy óra után tudott benzint tankolni az autójába – igaz, megjegyzi, hogy azon a kúton pedig a gázolaj fogyott el.

A lapnak nyilatkozó László csütörtökön próbált tankolni a kisebb töltőállomásokon, sikertelenül. Azt panaszolta, hogy „szinte sehol nincs 95-ös benzin”, péntek reggel azonban addig keresgélt, amíg meg nem tudta tankolni az autót a hosszabb, budapesti útja előtt. Hozzátette, úgy tudja, hogy egyes kutakon - például a Lukoilnál – 10 liter a limit. Állítása szerint „100-as benzin kapható, csak győzzed megfizetni”.

Egy kommentelő úgy foglalta össze tapasztalatát:

„bárhol lehet tankolni, csak tankolás előtt jelezni kell, hogy nem hatósági áron szeretnél, és máris van üzemanyag”.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Holoda Attila energiapiaci szakértő, a Fidesz volt energiaügyi helyettes államtitkára szerint a kormány januártól kénytelen lesz kivezetni az üzemanyagárstopot, ha nem akarja, hogy teljesen elapadjanak a készletek.

A Miskolci Televízió megkereste Bujdos Esztert, a holtankoljak.hu tulajdonosát is, aki elmondta: a MOL százhalombattai finomítója csökkentett kapacitással üzemel, és úgy tudni, csak hétfőtől lesz arra esély, hogy újra 100 százalékkal működjön. Ez azt jelenti, hogy alacsonyabb mennyiséget kell szétosztani a magyarországi hálózatban, ami komoly problémát, átmeneti készlethiányokat okoz a töltőállomásokon az egész országban.

Rövidtávon, a következő 1-2 hétben hasonló tankolási nehézségekre kell számítani véleménye szerint, de elképzelhető, hogy még a januárra is ez lesz a jellemző.

„Szeretném felhívni a figyelmet arra azonban, hogy nem kell bespájzolnunk benzinből, és pánikból elkezdeni tankolni. Ha valahol nem kapunk üzemanyagot, akkor keressünk egy másik kutat. Attól nem kell tartani azért, hogy az ország lebénul, és senki nem tud majd tankolni” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Elfogták a testvérpárt, akik TikTokon üzenték a rendőröknek, hogy úgysem kapják el őket
Megjelentek a háznál a „kutya rendőrök”, véget ért a móka.

Link másolása

TikTok-videóban üzent a rendőrségnek egy, az 50 legkeresettebb hazai bűnöző közt szerepelt férfi, azonban magabiztos öröme nem tarthatott sokáig.

A rendőrök 2022. november 29-én délelőtt Nemesdéden fogtak el a 30 éves tiktokkert és fivérét, akit rablással és betöréssel is gyanúsítanak.

A páros nem sokkal korábban egy rövid videóban üzente meg a „kutya rendőröknek”, hogy úgysem tudják őket elkapni.

A rendőrkézre került testvérpáros idősebb, az országos körözési listán is szereplő tagja a megalapozott gyanú szerint október elején, Nemesdéden egy parkoló autóban várakozó hölgy nyakából próbálta meg kitépni aranyláncát, melynek során ököllel meg is ütötte a nő kulcscsontját – írja a Rendőrség.

A rablás kísérletén túl két közeli pince feltörésével elkövetett lopás miatt is kihallgatták az egyenruhások. Az ügy adatai alapján a betöréseket öccsével közösen követte el, ezért a nyomozók – őrizetbe vételük mellett – mindkettőjük letartóztatását kezdeményezték. A testvérek kihallgatásuk alkalmával további vagyon elleni bűncselekmények elkövetését is beismerték.

Az elfogásról készült videót EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megtagadhatják a túlmunkát az orvosok az egészségügy újabb átalakítása miatt
A Magyar Orvosi Kamara azt mondja, érdemben nem tárgyaltak velük a változtatásokról.

Link másolása

Tiltakozó akcióra készülnek az orvosok, mert a kormánypártok nem vették figyelembe az egészségügyi törvény módosításához benyújtott javaslataikat – írja az RTL.hu.

A mentőszolgálat biztosítaná az ügyeletet, egy-egy megyén belül bármelyik orvost átvezényelhetnék, és a megyei központok akár ötödével is csökkenthetnék az egészségügyi dolgozók alapbérét – ez néhány változtatás, amiket a kormány a közeljövőben az egészségügyben tervez.

„Nincsen benne gyakorlatilag olyan intézkedés, ami ne adna lehetőséget a visszaélésre”

– mondta el ezekről az RTL Híradójának Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára.

A tervezetet a megjelenése óta bírálja a Magyar Orvosi Kamara, és többször is próbáltak róla érdemi tárgyalásokat folytatni a kormányzattal. Gulyás Gergely két hete azt mondta: ha van értelme, ők szívesen tárgyalnak. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára pedig még kedden is azt ígérte, hogy a törvényalkotási bizottság csütörtöki ülésén lesz mód a javaslat kiegészítésére a MOK által kért változtatásokkal. Ez azonban nem történt meg.

A sztrájkot azt nehezen tudjuk értelmezni az egészségügyben, hiszen betegeink vannak, akik nekünk fontosak, tehát semmiképpen nem szeretnénk magukra hagyni a betegeinket és mindenképpen olyan megoldásokban gondolkodunk, amelyek elsősorban nem járnak betegbiztonsági kockázattal – mondta el Nagy Marcell. Szerinte megoldás lehet, ha

felmondhatják az önként vállalt túlmunkát, megtagadhatják az új háziorvosi ügyeleti szerződéseket, vagy felmondhatnak a köztes szerződéssel foglalkoztatott orvosok a sürgősségi ellátásban.
Az RTL Híradó teljes riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET: