HÍREK
A Rovatból

Most már biztos: 350 embert bocsát el a Dunaferr

A nehéz gazdasági helyzetbe került társaság közleményt adott ki, melyből kiderülnek a leépítés részletei. A létszámcsökkentési folyamat jövő év végéig zárul le.


350 munkavállalót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD DUNAFERR Zrt. a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala felé 2019. október 29-én – derül ki a cég közleményéből.

A közleményt megelőzően a Dunaferr cégvezetője, Evgeny Tankhilevich egy levélben jelentette be, hogy ez az év rendkívüli kihívások elé állította az európai acélgyártókat, és a 2008-as válság óta még soha nem volt ennyire súlyos a helyzet, ezért "nincs más választásuk", mit a leépítés.

"A helyzet komoly és súlyos, a tét pedig a vállalat jövője"

- állt a levélben, melyet a Portfolio.hu idézett.

"A legnagyobb acélfelhasználó iparágakban tapasztalható visszaesés az acélipar gyengülését, a kereslet csökkenését okozza, ami együtt jár a magas vasérc- és szénárakkal. Azaz, a kereslet csökken, miközben a termelés drágul. Költségeinket pedig még tovább növelik az Európára jellemző szigorú környezetvédelmi és szén-dioxid kibocsátási előírások terhei"

- írta a dunaújvárosi acélmű cégvezetője.

A termelés és a működési költségek visszafogása, a beruházások átütemezése és a túlóraszámok csökkentése sem bizonyultak megoldásnak és a helyzetet súlyosbítja, hogy a munkaerőhiány miatt emelkedtek a fizetések.

Így összességében 2019. első negyedévétől jelentős veszteséggel működtek, amire már nem nyújtanak fedezetet a 2017-2018-as években képzett tartalékok, tehát elkerülhetetlenné vált a leépítés a régió vezető acélgyárában.

A létszámcsökkentési folyamat 2020. december 31-ig zárul le.

A közlemény szerint a törvényi előírásoknak megfelelően tájékoztatták a Központi Üzemi Tanácsot és a szakszervezeteket a munkáltató szándékáról és a hatósági bejelentésről és minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy ebben a nehéz helyzetben is segítse az érintett dolgozókat - számolt be a 24.hu.

A kollektív szerződésben biztosított szabályok szerint minden érintett munkavállaló számára felajánlanak más munkakört – jelenleg betöltetlen vagy kölcsönzött munkaerő által betöltött pozíciót –, ahol folytathatják a munkát a vállalat kötelékében.

Amennyiben az érintett ezt nem fogadja el, végkielégítéssel távozhat a vállalattól, vagy élhet a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány által biztosított lehetőségekkel.

Az 1994-ben létrehozott alapítvány 1 éven át anyagi támogatást és segítséget nyújt a továbblépéshez.

Az Acélalapítványhoz átkerülő munkavállalók az első 6 hónapban teljes bérüket kapják kézhez, a második 6 hónapban pedig az összeg a bér 80 százalékára változik. Az egy éves támogatás, adott feltételek teljesülése mellett további 1 évvel hosszabbítható. Az Acélalapítvány azonban nem csupán anyagilag támogatja az elbocsátott munkavállalókat, hanem képzésekkel, tréningekkel, mentorálással, munkaügyi központ által szervezett előadásokkal, jogi tanácsadással is igyekszik segíteni.

Egyébként utoljára 2013-ban volt nagyobb, 1500 fős leépítés a Dunaferrnél – akkor a 7500 fős létszámból küldtek el ennyit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump felhívta Orbánt, és megkérdezte, hogy miért blokkolja Ukrajna EU-csatlakozását
A Bloomberg szerint az amerikai elnök európai vezetők kérésére kereste a magyar kormányfőt. A hívás során Magyarország jelezte, érdekli a lehetőség, hogy Putyin és Zelenszkij tárgyalásának helyszíne legyen.


Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon beszélt Orbán Viktorral, miután egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel is. A Bloomberg értesülései szerint

a hívás fő témája az volt, miért akadályozza a magyar miniszterelnök Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.

A telefonhívás egy olyan megbeszélés nyomán történt, amelyet Trump a Fehér Házban tartott európai vezetőkkel az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról. A találkozón a politikusok arra kérték az amerikai elnököt, hogy használja fel befolyását, és próbálja rávenni Orbán Viktort, hogy változtasson álláspontján.

Az ukrán csatlakozás a hírek szerint egy biztonsági garanciacsomag része lenne, amely célja, hogy megakadályozza Oroszország további területszerzését egy esetleges tűzszünet után.

A beszélgetés során Magyarország érdeklődést mutatott afelől is, hogy házigazdája lehessen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij következő tárgyalási fordulójának. Trump hétfőn arról is beszélt, hogy vezetői szintű csúcstalálkozót szeretne létrehozni Oroszország és Ukrajna között, amelyet egy háromoldalú egyeztetés követne, ahol ő maga is részt venne. Ennek pontos helyszíne és időpontja még nem ismert.

A Bloomberg cikke kiemelte, hogy Orbánt Trump szoros szövetségeseként tartják számon, akit sokan a MAGA-mozgalom és a világ jobboldali populistáinak példaképeként emlegetnek. Magyarország rendszeresen akadályozza az EU döntéseit, és diplomáciai védelmet biztosít Oroszországnak a szankciókkal szemben, miközben lassítja az Ukrajnának nyújtott segítség folyamatát is.

A telefonhívás idején Trump, Zelenszkij és több európai vezető órákig egyeztetett Washingtonban a békefolyamat közös megközelítéséről. Minderre alig néhány nappal azután került sor, hogy Trump Alaszkában találkozott Putyinnal.

Trump két hívást is intézett: az egyiket Putyinnak, a másikat Orbán Viktornak. Ez utóbbi egy újabb, előzetesen nem tervezett egyeztetés után történt az Ovális Irodában.

Orbán hivatalosan nem erősítette meg a hívást, és Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője sem kívánt nyilatkozni arról, hogy Budapest felmerülhet-e a Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozó helyszíneként. A szervezők több lehetőséget is mérlegelnek.

A magyar miniszterelnök kedden a Facebookon jelezte, hogy bár megkapta a kérést, nem változtat a véleményén.

„Ukrajna európai uniós tagsága nem nyújt semmilyen biztonsági garanciát. Ezért a tagság összekapcsolása a biztonsági garanciákkal szükségtelen és veszélyes”

– írta.

Orbán posztja azóta már nem elérhető a közösségi oldalán.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Az utastérben láttam egy kést is” - Hadházy Ákos újabb részleteket osztott meg a hatvanpusztai balesetéről
A politikus szerint szándékosan hajtottak neki. Épp arrafelé történt az incidens, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Még kedden délután számolt be arról Hadházy Ákos, hogy baleset történt közte és a feltételezett hatvanpusztai őrség autója között. A független országgyűlési képviselő szerint szándékosan ütköztek neki, pont ott, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit. Most újabb részleteket osztott meg a kedden történtekről, többek között azt, hogy a másik autóban egy kést is látott.

Korábban a Facebook-oldalán közzétett videóban mondta el, hogy egy mellékúton haladt, amikor az őrség kocsija megelőzte, majd szerinte ráhúzta az autójára és nekiütközött. A másik jármű felborult, de személyi sérülés nem történt.

Később arról írt, hogy szerinte nem egyértelmű, a sofőr önállóan döntött-e így, vagy valaki utasította. Hozzátette, hogy belépett a nyitott kapun, és a tulajdonost kereste, mert meg akarta tudni, hogyan lehet meglátogatni a műemléket. Gulyás Gergely miniszter nemrég ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a hatvanpusztai majorság „a műemlékvédelem gyönyörű példája”.

„Ugyan itt már szinte mindent földig romboltak, szinte semmi nincs már Habsburg József nádor majorságából, de ha ez egy műemlék, akkor annak láthatóságáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Ennek módjáról szerettem volna érdeklődni” – írta az újabb bejegyzésben. Azt is hozzátette, hogy a kertész közölte vele, Orbánék nincsenek ott, majd arra kérte, távozzon.

„Majd miután visszasétáltam Édesapám autójához (azzal jöttem, mert a múltkór kiszúrták a kerekemet…), észrevettük, hogy a távolból mindkét irányból nagy sebességgel érkezik két autó. A szemből jövő először szemből nekem akart jönni, majd miután ez nem sikerült, utánam jött és le akart szorítani. Nem sikerült neki, az út egyenetlensége miatt fel is borult. Az esetről videót is készített utastársam.

Az autót vezető biztonsági őr maga szállt ki (segítettem neki) és ő maga borította vissza a kocsiját. Úgy tűnik, nem sérült meg. Az utastérben láttam egy kést is, nem csodálkoznék, ha beleillene a kerekeimen keletkezett szúrásokba”

– folytatta.

A bejegyzését azzal zárta, hogy szerinte legközelebb nem egyedül kell majd odamenni.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politico: Budapest lehet Trump, Putyin és Zelenszkij találkozójának helyszíne
Az amerikai titkosszolgálat több várost is vizsgált, de a lap szerint Budapest a legesélyesebb. Putyin Moszkvát, Macron Genfet támogatta volna, Svájc pedig jelezte: kész helyet adni a csúcstalálkozónak.


A Politico értesülései szerint Budapest lehet a helyszíne annak a háromoldalú találkozónak, amelyen Donald Trump amerikai, Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök ülne egy asztalhoz. A lap azt írja,

a választásban szerepet játszhatott Trump személyes kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az amerikai titkosszolgálat több várost is megvizsgált lehetséges helyszínként, de két forrás alapján Budapest tűnik a legesélyesebbnek. Putyin inkább Moszkvában látná szívesen a tárgyalást, Emmanuel Macron francia elnök pedig Genfet javasolta. Svájc közben jelezte: készek otthont adni az egyeztetésnek, és nem tartóztatnák le Putyint, noha tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely körözést adott ki ellene.

Ukrajna számára Budapest fájdalmas emlékeket idézhet fel, hiszen itt írták alá 1994-ben a budapesti memorandumot. Ez a dokumentum garantálta volna az ország függetlenségét és területi épségét az Egyesült Államok, Oroszország és az Egyesült Királyság részéről cserébe azért, hogy Ukrajna lemondott atomfegyvereiről. Oroszország azonban 2014-ben megszegte a megállapodást: megtámadta Ukrajnát, és annektálta a Krímet.

A Politico szerint Volodimir Zelenszkij valószínűleg a magyar kormány Ukrajna-ellenes kampánya miatt sem tartaná ideálisnak Budapestet a találkozó helyszínének.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egész nap meleg lesz augusztus 20-án, de holnap zivatar viszi el a tűzijáték maradékát
A HungaroMet szerint akár 34 fok is lehet ma. Csütörtöktől viszont lehűlés és többfelé eső jön.


A HungaroMet friss előrejelzése szerint ma nyári meleg és nagyrészt napos, gomolyfelhős idő várható. A nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakulhat, a délnyugati szél pedig helyenként élénk, zivatarok környezetében erős vagy akár viharos is lehet.

A délutáni óráktól nyugat felől vastagabb felhők érkeznek. Napközben nem valószínű csapadék, de kora estétől az ország északnyugati részén helyenként kialakulhat zápor vagy zivatar. Budapesten és az ország nagy részén ugyanakkor zavartalan programokra lehet számítani, a tűzijáték idején sem kell esőre készülni.

Szerda késő délutánig veszélyes időjárási esemény nem várható. Kora estétől az északnyugati térségben megnő a zivatarok kialakulásának esélye, de éjfélig csak kevés helyen fordulhat elő csapadék.

A változás az ünnep után érkezik. Csütörtökön és pénteken egy hullámzó front hoz többfelé esőt, és a hét végére az előrejelzések szerint körülbelül 10 fokkal hűvösebb idő várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: