HÍREK
A Rovatból

30 milliót is is fizethettek a gazdagok, hogy ártatlan civileket öljenek Szarajevó ostrománál – nyomozás indult az emberszafarik ügyében

A milánói ügyészség keresi azokat az olaszokat, akik a gyanú szerint a Balkán-háborúban pénzért vadásztak emberekre szórakozásból.


A milánói ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az 1992 és 1996 közötti szarajevói ostrom idején feltételezett „sniper turizmus” ügyében – írja a The Guardian.

A hatóságok kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyomoznak olyan olasz állampolgárok után, akik a vádak szerint fizettek azért, hogy a város civil lakóira lőhessenek. Az eljárást egy milánói oknyomozó újságíró, Ezio Gavazzeni feljelentése, valamint Benjamina Karić, Szarajevó korábbi polgármesterének jelentése alapozta meg.

A gyanú szerint olasz, francia, német és más nyugati állampolgárok nagy összegeket, akár 30 millió forint értékben is fizettek a boszniai szerb erők katonáinak, hogy a Szarajevót körülvevő magaslatokról „szórakozásból” gyilkoljanak. A gyerekek megöléséért külön felárat számolhattak fel.

Feltételezések szerint a résztvevők Triesztben találkoztak, onnan Belgrádba utaztak, ahonnan a katonák kísérték őket a harcálláspontokra.

„Nem voltak politikai vagy vallási indítékaik. Gazdag emberek voltak, akik szórakozásból mentek oda. Olyan fegyverbolondokról beszélünk, akik talán lőtérre vagy szafarizni járnak Afrikába”

– nyilatkozta Gavazzeni, aki szerint a hatóságok a következő hetekben több, általa azonosított személyt is kihallgathatnak.

A vádakat a szerb veteránszervezetek határozottan tagadják. A boszniai kormány milánói konzulátusa teljes együttműködést ígért a hatóságoknak.

„Türelmetlenül várjuk, hogy kiderüljön az igazság egy ilyen kegyetlen ügyben, hogy lezárhassuk a történelem egy fejezetét. Bizonyos információk birtokában vagyok, amelyeket megosztok a nyomozókkal”

– nyilatkozta a milánói bosnyák konzulátus szóvivője.

A 2022-ben bemutatott „Sarajevo Safari” című szlovén dokumentumfilmben egy egykori szerb katona és egy vállalkozó is arról beszélt, hogy nyugatiak fizettek a civilekre való lövöldözésért. „A Sarajevo Safari volt a kiindulópont” – mondta Gavazzeni, aki a film megtekintése után vette fel a kapcsolatot a rendezővel, és kezdett mélyebb kutatásba. Egyik kulcsforrása egy volt boszniai hírszerző tiszt lett. A film bemutatója után, 2022 novemberében a bosznia-hercegovinai államügyészség is bejelentette, hogy eljárást indít az ügyben.

Az 1992 és 1996 között zajló ostrom a modern hadtörténet leghosszabb városostroma volt, amelyben 13 952 ember, köztük 5434 civil halt meg a folyamatos tüzérségi támadások és a mesterlövészek golyói által. A város fő közlekedési útvonala a „Mesterlövészek sikátora” (Sniper Alley) néven vált hírhedtté. A háború embertelenségének egyik szimbólumává vált Boško Brkić és Admira Ismić esete, akiket 1993-ban lőtt le egy mesterlövész, miközben egy hídon próbáltak átkelni a biztonságba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár lebuktatta magát! Olyat mutatott a kamerának, amit nagyon nem kellett volna
Lázár János a paksi Lázárinfó Expresszre tartva, autós interjú közben villantotta fel a kampányforgatókönyvét. Az irat az állami és pártforrások összemosása mellett adatvédelmi aggályokat is felvet.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 17.



Egyetlen óvatlan mozdulat elég volt ahhoz, hogy kedden nyilvánosságra kerüljön Lázár János kampányrendezvényének teljes forgatókönyve, miután a miniszter az autóban a kamerák felé tartotta a felkészüléshez használt papírjait. A miniszter a keddi paksi Lázárinfó Expresszre tartva adott interjút a saját stábjának, amikor a felvételen láthatóvá váltak a „FORGATÓKÖNYV” című dokumentum részletei – írta a 444.

A dokumentumon egy „Minisztérium részéről” címszó alatt minisztériumi dolgozók sora szerepelt, miniszterhelyettestől a személyi titkáron és a videóson át a sajtósig.

Ez azért vet fel kérdéseket, mert Lázár János elvileg nem miniszterként, hanem szigorúan fideszes politikusként kampányol, ami miatt a miniszterségét fel is függesztette, így kérdéses, hogy összekeverednek-e a párt erőforrásai az állami, adófizetői pénzből fenntartott erőforrásokkal.

A papírokon emellett rengeteg mobiltelefonszám és név, sőt, egy autó rendszáma és a használójának a neve is olvasható volt.

A nyilvánosságra került iratokból kiderült az is, hogy a Lázárinfó Expresszen részt vesz Süli János országgyűlési képviselő, Berlinger Attila szekszárdi polgármester, valamint kapcsolattartóként Zsikó Zoltán fideszes népdalénekes és Biró Marcell, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is.

Biró Marcell nevének felbukkanása azért lehet különösen érdekes, mert Lázár egyik korábbi fórumán romák tiltakoztak a politikus vécépucolós mondatai miatt, amire válaszul a Fidesz nyilvánosságra hozta néhány tiltakozó állítólagos priuszát. Bár egyetlen politikus sem mondta ki, utalásokat tettek arra, hogy a szolgálatoknak szerepük lehetett a tüntetők beazonosításában.

A lap megkeresésére Lázár János egyik munkatársa nem hivatalosan annyit közölt, hogy a telefonszámok nyilvánosságra kerülése nem volt szándékos,

ő pedig a Lázárinfós napokon mindig szabadságon van. Hivatalos választ későbbre ígértek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Ukrajna azért nem kapcsolta vissza a Barátság vezetéket, hogy támogassa a Tiszát
A miniszterelnök szerint Kijev szándékosan nem engedi az orosz olajat, hogy ezzel Magyar Péter pártját segítse. A kormányfő kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 17.



Orbán Viktor a Facebook-oldalán arról beszélt, hogy egyeztetett az európai tanácselnökkel és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel az általa ukrán olajblokádnak nevezett helyzetről. A miniszterelnök szerint Magyarország álláspontja változatlan.

Szó szerint idézte a feltételt, amit szabott:

„Ha Zelenszkij elnök meg akarja kapni a pénzét Brüsszelből, akkor meg kell nyissa a barátság kőolajvezetéket.”

Azt állítja, az ukránok a múlt héten nem fogadták a magyar szakértőket, nem egyeztetnek, sőt, nyíltan elmondják, hogy nem áll szándékukban átengedni az orosz olajat.

A miniszterelnök szerint az egész olajblokádot arra használják, hogy a Tisza párt oldalán beavatkozzanak a magyar választásokba.

A posztját azzal zárta, hogy a helyzet rendkívül egyszerű, majd megismételte a bejegyzés elején is olvasható mondatot:

„Ha nincs olaj, nincs pénz.”

A Barátság kőolajvezeték Magyarországot és Szlovákiát ellátó déli ága 2026. január 27-én állt le. Az ukrán fél szerint erre azért került sor, mert orosz dróntámadások megrongálták az Ukrajnán áthaladó infrastruktúrát. Volodimir Zelenszkij jelezte, vonakodik olyan javításokat végezni, amelyek az orosz kőolaj Európába jutását segítik, és arra kérte az EU-t, hogy egyetlen vezető se blokkolhassa a 90 milliárd eurós ukrajnai hitelcsomagot. Budapest a hitel jóváhagyását a vezeték újraindításához kötötte.

A vita az EU márciusi csúcsa előtt kiemelt napirendi ponttá vált. A magyar belpolitikai háttérben a Tisza Párt – Magyar Péter vezetésével – Orbán fő kihívója; a kampányban Kijev állítólagos befolyásáról és tiltott finanszírozásról is vita zajlik, amit az ukrán és ellenzéki szereplők visszautasítanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hazugságnak nevezte az iráni háborút, és lemondott Trump terrorelhárítási főnöke
Joe Kent, a Nemzeti Terrorelhárítási Központ igazgatója kedden nyílt levélben jelentette be távozását. A különleges erők veteránja szerint Izrael és lobbicsoportok nyomására indult a hadművelet.


Lemondott a Trump-kormány terrorelhárítási csúcsvezetője, mert ellenzi az Irán elleni háborút, és felszólította az elnököt, hogy „forduljon meg az iránytól”.

Joe Kent, a Nemzeti Terrorelhárítási Központ leköszönő igazgatója egy kedden az X-en közzétett levelében azt írta, Irán nem jelent közvetlen fenyegetést az Egyesült Államokra – írja a bbc.com.

Szerinte a Trump-kormányzat „Izrael és befolyásos amerikai lobbicsoportja nyomására kezdte ezt a háborút”.

Távozásával ő lett a kormányzat legmagasabb rangú tisztségviselője, aki nyilvánosan bírálja az amerikai-izraeli hadműveletet.

A 45 éves Kent az amerikai különleges erők és a CIA veteránja. Felesége, Shannon Kent, a haditengerészet kriptográfiai technikusa 2019-ben vesztette életét egy szíriai öngyilkos merényletben.

Levelében a katonai múltjára és felesége halálára is hivatkozott.

„Nem támogathatom a következő generáció harcba küldését és halálát egy olyan háborúban, amely semmilyen hasznot nem hoz az amerikai népnek, és nem indokolja az amerikai életek költségeit”

– írta.

Kent azt is állította, hogy „magas rangú izraeli tisztviselők” és befolyásos amerikai újságírók félretájékoztatással ásták alá Trump „Amerika az első” programját.

„Ezt a visszhangot arra használták, hogy elhitessék Önnel, hogy Irán közvetlen fenyegetést jelent az Egyesült Államokra” – folytatta a levél.

„Ez hazugság volt.”

Kent régóta Trump támogatója, kétszer is sikertelenül indult a kongresszusi választásokon. Számos demokrata bírálta a szélsőséges csoportokhoz, köztük a Proud Boys tagjaihoz fűződő kapcsolatai miatt. Megerősítő meghallgatásán arról sem volt hajlandó lemondani, hogy szövetségi ügynökök szították a január 6-i zavargásokat, vagy hogy Trump nyerte a 2020-as választásokat.

Az utóbbi időben több más magas rangú tisztviselő is lemondott a Trump-adminisztrációban, köztük Margaret Ryan, a Biztonsági és Tőzsdefelügyelet végrehajtási igazgatója és Ric Grenell, a Kennedy Center elnöke. Az elnök második ciklusa a forrás szerint ugyanakkor jóval kevesebb személycserével járt, mint a 2017 és 2021 közötti hivatali ideje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Havazik! Váratlanul csapott le a tél március közepén, percek alatt fehérbe borult a Kékes - videó
Váratlanul csapott le a tél március közepén, percek alatt fehérbe borult a Kékes. A meglepő eseményről videófelvételek is készültek.


Éppen kezdtük volna eltenni a téli kabátokat, erre a természet egy határozott mozdulattal rácáfolt a tavaszi illúziókra. Március közepén járunk, de a legmagasabb hegycsúcsunkon percek alatt porcukorszerű fehér lepel borította be a tájat. Kedden kora délután egy videós bizonyíték keltette fel az időjárás szerelmeseinek figyelmét, amely feketén-fehéren, pontosabban nagyon is fehéren mutatta meg a valóságot.

Kedden kora délután, pontosan 12 óra 57 perckor futott be az a felvétel, amelyen jól látszik a hirtelen jött téli fordulat.

A beágyazott webkamerás és észlelői videókon egyértelműen kivehető, ahogy a Kékestetőn az esőcseppeket rövid időn belül felváltják a hópelyhek,

majd apró szemű jégdara kezd potyogni az égből.

"Hózápor találta be a Kékest"

írta az Időkép. A kamerák rögzítették a pillanatot, ahogy a csapadék halmazállapota átalakul, és a hegytető átmenetileg vékony, fehér réteget kap. "Hóba váltott az eső az ország legmagasabb pontján" – fogalmaztak.

Bár a naptár szerint már javában a tavaszt várjuk, a légkörben zajló folyamatok más forgatókönyvet írtak.

A jelenség hátterében egy magassági hidegcsepp áll.

Ez a meteorológiai formáció azt jelenti, hogy a magasból hirtelen hideg levegő áramlik be, ami néhány fokos, gyors lehűlést eredményez. A légkör labilissá válik, a hegycsúcsokon pedig, ahol a hőmérséklet amúgy is a fagypont körül mozog, a gomolyfelhőkből hulló eső pillanatok alatt hóba vagy hódarába fordul át.

Nem csupán a Kékesen okozott meglepetést a magasból érkező fagyos levegő. A Mátra tágabb térségéből is sorra futottak be a különféle észlelések a keddi órákban.

Markaznál jégeső verte a határt, Szücsiben és Nagyrédén hódara hullott, míg Galyatetőn a havazás és a hódara váltakozását rögzítették a helyiek.

A felhasználók által beküldött felvételek, mint például a busanett vagy olahlaszlone0312 név alatt publikált videók, pontosan dokumentálják ezeket a gyorsan vonuló, intenzív csapadékgócokat.

A keddi nap folyamán ez a télies csapadék elsősorban a legmagasabb hegycsúcsokra korlátozódik, míg az alacsonyabban fekvő területeken záporok, sőt, helyenként akár zivatarok is kialakulhatnak. Szerdától azonban jelentősen átalakul a kép. A csapadékos időt egy szárazabb, naposabb periódus váltja fel, ugyanakkor a szél is megerősödik, ami átrendezi majd a hőérzetünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk