Megindult a toborzás a legnagyobb, Vörösmarty téri karácsonyi vásárba Budapesten. A szóban forgó állás a pultos, a napi bér 30 ezer forint, ezért azonban 14-15 órát kell majd dolgoznia a leendő jelentkezőnek – írja a Pénzcentrum.
Szeptember 27-én Faix Csaba még azt közölte, hogy Budapest idén nem fog központi karácsonyi vásárt rendezni a Vörösmarty téren. Azonban pár nappal később már arról szóltak a hírek, hogy az Advent Bazilika esemény szervezői kaptak az idei évre elvi hozzájárulást a Vörösmarty téri vásár szervezésére. A főváros legnagyobb karácsonyi vásárába már el is kezdték toborozni a munkaerőt.
Végzettség nélküli pultosokat keresnek, napi 30 ezer forintos bérérét plusz ingyenes étkezésért.
Azonban ezért az összegért meg is kell dolgozni: hétfőtől csütörtökig 8 órától 22 óráig tart a munkaidő, pénteken, szombaton és vasárnap viszont 8 órától 23 óráig. Így gyakorlatilag 2 ezres órabérről beszélünk, ami jelenleg egy átlagos diákmelós összeg. A Pénzcentrum szerint a minimálbér óránként bruttó 1 150 forinttól ketyeg, tehát a vásári pultos bér a kettő között helyezkedik el: nem sok, de nem is kevés. A fáradságos munka viszont meghozhatja a gyümölcsét.
Két hét alatt például 10 munkanappal 300 000 ezer forintot is meg lehet keresni majd a karácsonyi vásárban.
Cserébe a pontosságot és megbízhatóságot elvárják a szerbezők, valamint az alapszintű angol nyelvtudást a városba érkező turisták miatt. Erre valószínűleg nagy szükség lesz, hiszen a magyar pénztárcáknak idén is megterhelőek lesznek az árak. Szinte horror összegeket kértek el már tavaly is a vásárban.
2021-ben 900 forint volt a forralt bor, 1500 a gyesztenye, 2000 a lángos és 1500 4 cl pálinka.
Az idei válságos helyzet nem fog segíteni az árakon. Már előző évben is 3 ezer forint alatt nem kaphattunk főételt a Vörösmarty téren, ez az ár a lap szerint idén még magasabb lesz.
Csak az éves átlagos 20 százalékos inflációval számolva, a forralt bor decije vagy éppen 4 deci sör is könnyen 1 000 forint fölé mehet, de például a grillkolbászért némi kenyérrel már több mint 3 ezer forintot is elkérhetnének.
A nyugati turistáknak igazi paradicsom lehet majd a vásár, hiszen a forint rekordgyenge, ezért potom összegért ehetnek-ihatnak majd a fővárosban.
Megindult a toborzás a legnagyobb, Vörösmarty téri karácsonyi vásárba Budapesten. A szóban forgó állás a pultos, a napi bér 30 ezer forint, ezért azonban 14-15 órát kell majd dolgoznia a leendő jelentkezőnek – írja a Pénzcentrum.
Szeptember 27-én Faix Csaba még azt közölte, hogy Budapest idén nem fog központi karácsonyi vásárt rendezni a Vörösmarty téren. Azonban pár nappal később már arról szóltak a hírek, hogy az Advent Bazilika esemény szervezői kaptak az idei évre elvi hozzájárulást a Vörösmarty téri vásár szervezésére. A főváros legnagyobb karácsonyi vásárába már el is kezdték toborozni a munkaerőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Itt lehet élőben nézni, hogy mi történik Karácsony Gergely kihallgatása idején a Nemzeti Nyomozó Iroda előtt
Budapest főpolgármesterét pénteken gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség. Az NNI épülete előtt Jámbor András tart békés, támogatói eseményt, amit élőben nyomon lehet követni a világhálón.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a főváros idei – és egyben minden idők legnagyobb magyar – Pride-ja után a rendőrség először arról tájékoztatott, hogy a résztvevők ellen nem indul eljárás. Később azonban kiderült: a szervezők ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája nyomozást indított, akkor ismeretlen tettes ellen.
Karácsony Gergely főpolgármester június közepén úgy fogalmazott, hogy kizárólag ő viseli a politikai és jogi felelősséget. „Nagyon szívesen állok bíróság elé, hogy megvédjem Budapestet” – mondta. Szerinte a Fidesz nem érdekelt abban, hogy az ügy hosszú távon napirenden maradjon, ezért nem számít érdemi vizsgálatra.
A fővárosi önkormányzat arról tájékoztatta a portált, hogy „a főpolgármestert az eljáró nyomozó hatóság gyanúsítottként rövid úton idézte”.
A rendezvény előtt Tuzson Bence igazságügyi miniszter nyilvánosan börtönnel fenyegette meg a szervezőket. A Pride végül rendszerellenes tüntetéssé alakult, miután Orbán Viktor évértékelő beszédében azt javasolta a szervezőknek, hogy idén inkább ne tartsák meg a felvonulást.
Karácsony Gergely ezt írta a Facebook-oldalán:
„Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá.”
A főpolgármester pénteken reggel 10 órára ment a NNI épületébe, melynek bejárata előtt tüntetők jelentek meg. Az élő közvetítés itt látható:
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a főváros idei – és egyben minden idők legnagyobb magyar – Pride-ja után a rendőrség először arról tájékoztatott, hogy a résztvevők ellen nem indul eljárás. Később azonban kiderült: a szervezők ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája nyomozást indított, akkor ismeretlen tettes ellen.
Karácsony Gergely főpolgármester június közepén úgy fogalmazott, hogy kizárólag ő viseli a politikai és jogi felelősséget. „Nagyon szívesen állok bíróság elé, hogy megvédjem Budapestet” – mondta. Szerinte a Fidesz nem érdekelt abban, hogy az ügy hosszú távon napirenden maradjon, ezért nem számít érdemi vizsgálatra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Karácsony Gergelyt pénteken hallgatta ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája. A főpolgármestert a Pride felvonulás szervezése miatt idézték be a hatóságok a Labanc úti épületbe. Ahogy már beszámoltunk róla, Karácsony a helyszínen rövid beszédet is mondott a megjelent támogatóknak, majd kijelentette: „ez a történet nem róla szól, hanem arról, hogy Budapest és Magyarország szereti-e eléggé a szabadságot”. Azt is hozzátette: reméli, hogy szabadlábon fog távozni, de az biztos, hogy „szabadon”.
A bő egy óráig tartó kihallgatáson nem válaszolt a feltett kérdésekre, hanem egy korábban megfogalmazott nyilatkozatot olvasott fel. Ebben ismét megerősítette álláspontjukat, miszerint a Pride egy önkormányzati rendezvény volt, így arra nem vonatkozik a gyülekezési törvény. A gyanúsítás ellen panaszt is tesznek.
A rendőrségi eljárás során fotókat készítettek Karácsonyról. Mint mondta: „csak fotót csináltak, ami okozott egy kis problémát, mert nagyon magas vagyok”. A rabosítást a „szelíd formának” nevezte, az élményt pedig úgy jellemezte: „egy örkényi abszurd drámában éreztem magam”.
A főpolgármester szürreálisnak tartja, hogy valakit egy ilyen esemény miatt eljárás alá vonhatnak.
Kiemelte, hogy a rendőrök végig udvariasak voltak, és sajnálja azokat, akiknek végig kellett csinálniuk a folyamatot, mert szerinte többségük kínosan érezte magát.
Hozzátette: „nem a rendőrökön, hanem a politikusokon múlik az, hogy ebben az országban sokan rosszul érzik magukat”.
A rendőrség épülete előtt tüntetők várták Karácsonyt. Jámbor András országgyűlési képviselő „Kiállunk Karácsony Gergely mellett!” címmel hirdetett demonstrációt a helyszínre. A tömegben több politikus is megjelent, köztük Dobrev Klára, Niedermüller Péter és Tordai Bence. A demonstrálókat rendőrsorfal tartotta távol az épülettől, ők skandálással fejezték ki támogatásukat a főpolgármester iránt.
Karácsony a tüntetők előtt elmondta, hogy egy hónapja a Pride-on Budapest megüzente: egy szabad és szolidáris város. Úgy fogalmazott:
„azért mentünk ki, mert egy olyan országban szeretnék élni, ahol a jog nem a hatalmat védi, hanem a polgárokat”,
majd hozzátette: „vagy együtt szabadok, vagy egyikünk sem az”. Szerinte azért is volt fontos a jelenlétük, hogy megmutassák Orbán Viktornak és másoknak is: nincs hatalmuk felettük.
A főpolgármester azt mondta, meglepődne, ha az ügy eljutna a vádemelésig vagy a bíróságig.
Úgy véli, a folyamatot elhúzzák majd az országgyűlési választásig. Mint fogalmazott: „a hatalom nem tud megállni, a hülyeségvonaton nincsenek fék, azért zajlik ez az egész”.
A rendőrség továbbra is nyomoz ismeretlen tettes ellen a Pride szervezésével kapcsolatban. Bár a felvonulás résztvevői ellen nem indult eljárás, a szervezők ügyében vizsgálat folyik. A fővárosi önkormányzat mellett a Szivárvány Misszió Alapítvány is a szervezők között szerepelt, de a hatóságok eddig nem keresték meg az alapítványt az ügy kapcsán.
Karácsony beszédében még azt is elmondta: olyan változást akarnak, ami Magyarországot visszavezeti az európai útra, és olyan országot akarnak, ami mindannyiunk közös otthona lesz.
Karácsony Gergelyt pénteken hallgatta ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája. A főpolgármestert a Pride felvonulás szervezése miatt idézték be a hatóságok a Labanc úti épületbe. Ahogy már beszámoltunk róla, Karácsony a helyszínen rövid beszédet is mondott a megjelent támogatóknak, majd kijelentette: „ez a történet nem róla szól, hanem arról, hogy Budapest és Magyarország szereti-e eléggé a szabadságot”. Azt is hozzátette: reméli, hogy szabadlábon fog távozni, de az biztos, hogy „szabadon”.
A bő egy óráig tartó kihallgatáson nem válaszolt a feltett kérdésekre, hanem egy korábban megfogalmazott nyilatkozatot olvasott fel. Ebben ismét megerősítette álláspontjukat, miszerint a Pride egy önkormányzati rendezvény volt, így arra nem vonatkozik a gyülekezési törvény. A gyanúsítás ellen panaszt is tesznek.
A rendőrségi eljárás során fotókat készítettek Karácsonyról. Mint mondta: „csak fotót csináltak, ami okozott egy kis problémát, mert nagyon magas vagyok”. A rabosítást a „szelíd formának” nevezte, az élményt pedig úgy jellemezte: „egy örkényi abszurd drámában éreztem magam”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina: Dopeman elvtársat kiradírozták Orbán Viktor Facebook oldaláról. Úgy járt mint Beseatya elvtárs
Úgy tűnik, nem maradt következmények nélkül a csütörtöki Kormányinfón kipattant botrány. Pottyondy Edina pénteki Facebook-bejegyzése szerint Dopeman már nem szerepel Orbán Viktor közösségi oldalán.
Ahogy korábban írtunk róla, Gulyás Gergely miniszter azt mondta az eheti Kormányinfón, hogy nem ismeri Dopeman munkásságát. Ezt követően felolvastak neki egy dalszövegrészletet, amely a nők bántalmazásáról szól: „kegyetlen módon pofán baszom őket. Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket.” Gulyás zavartan csak annyit kérdezett vissza: „Igen?” Miután elhangzott, hogy az előadónak több ilyen tartalmú dala is van, és sosem revideálta az álláspontját, Gulyás Vitályos Eszterre nézett, aki egyrészt az állította, nem látta Orbán Viktor és Dopeman közös képét, másrészt hangsúlyozta, hogy
„ha valaki olyan szövegeket ír, amelyek gyűlöletkeltésre alkalmasak, az nem fogadható el.”
Gulyás ezután megismételte, hogy Dopemant nem meghívták, hanem csatlakozott a Digitális Polgári Körhöz, és azért nem zárták ki, mert senkinek sem vizsgálják az előéletét.
Ezek után Pottyondy Edina pénteki posztjában arra hívta fel a figyelmet, hogy
„Dopeman elvtársat kiradírozták Orbán Viktor Facebook oldaláról. Úgy járt mint Beseatya elvtárs”.
„Mi lehet a múlthamisítás oka? Mi volt már Orbán »keresztény« Viktornak is sok a Pityinger-életműből? A nőveréssel hencegés? A kiskorú lányok megrontása? A maffia és a bűnözők dicsőítése? A droghasználat népszerűsítse? Melyiket nem tudta Dopeman művész úrról, a cuccos emberről, a kormányzati plakátfiúról, aki már a nevében is azt állítja magáról, hogy egy drogdealer?” – tette fel kérdéseit a humorista a Facebookon.
„Akkor szirénázott a teljes NER-elit, Szijjártótól Menczeren át a legutolsó véglény propagandistáig, amikor egy mikrofon kinyírta Bindzsisztán miniszterelnökét. Az ellenzéki világ morális összeomlásáról papoltak, amikor egy előadót a színpadon lelőttek, de az
Digitális Polgári Kör tagságot ér a Fideszben, ha egy előadó kiskorúak megerőszakolásáról, gyilkosságról és dílerkedésről rappel? Képmutatás, Fidesz a neved.
Nyomorultak” – zárult a bejegyzés.
Dopeman egyébként még tagja a Digitális Polgári Körnek, és az előadó saját oldalán is szerepelnek a közös fotók Orbán Viktorral. Mi több, az egyik éppen a rapper profilképe.
Ahogy korábban írtunk róla, Gulyás Gergely miniszter azt mondta az eheti Kormányinfón, hogy nem ismeri Dopeman munkásságát. Ezt követően felolvastak neki egy dalszövegrészletet, amely a nők bántalmazásáról szól: „kegyetlen módon pofán baszom őket. Mint szódás a lovát, úgy verem a nőket.” Gulyás zavartan csak annyit kérdezett vissza: „Igen?” Miután elhangzott, hogy az előadónak több ilyen tartalmú dala is van, és sosem revideálta az álláspontját, Gulyás Vitályos Eszterre nézett, aki egyrészt az állította, nem látta Orbán Viktor és Dopeman közös képét, másrészt hangsúlyozta, hogy
„ha valaki olyan szövegeket ír, amelyek gyűlöletkeltésre alkalmasak, az nem fogadható el.”
Gulyás ezután megismételte, hogy Dopemant nem meghívták, hanem csatlakozott a Digitális Polgári Körhöz, és azért nem zárták ki, mert senkinek sem vizsgálják az előéletét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Schobert Norbi is elbúcsúzott Kathi Bélától: Edzés közben ért baleset, munka közben hagytál itt minket!
A fitneszguru megható posztjában felelevenítette közös élményeit Kathi Bélával. „Isten Veled Bélám! A magyar hardcore testépítés ikonja voltál! Jó Barát, szomszéd, sporttárs! – írta Norbi.
Ahogy már beszámoltunk róla, ciprusi nyaralása közben, kerékpáros balesetben meghalt Kathi Béla, a hazai testépítés egyik legnagyobb alakja. A 46 éves Kathitól sorra búcsúznak szerettei, sporttársai és tisztelői.
Schobert Norbi a közösségi oldalán emlékezett meg a testépítő-erőemelőről.
„Isten Veled Bélám! A magyar hardcore testépítés ikonja voltál! Jó Barát, szomszéd, sporttárs!” – kezdte posztját a fitneszedző, majd felidézte, hogy együtt örült Kathival, amikor 2020-ban megszületett a kislánya, valamint akkor is, amikor elindult Cutler nevű edzőterem-hálózata.
„Nem voltál gyakran közel, mégis amikor találkoztunk, ott folytattuk, ahol abbahagytuk. 9 évvel voltál fiatalabb nálam. Tele tervekkel, küzdelmekkel. Edzés közben ért baleset, munka közben hagytál itt minket!
Egy igazi Hős vagy! Alapítsd meg a Cutlert odaát is, egyszer úgyis találkozunk!” – írta Schobert, aki a posztban részvétét fejezte ki Kathi Béla családtagjai és munkatársai részére.