HÍREK

28 ezer forintba kerül majd a Pfizer vakcina a magán oltóközpontban

Egyelőre még nem tudják, mikor kezdhetik meg a fizetős oltások beadását, de úgy számolnak, hogy még legalább 2 hónap. Előregisztrálni továbbra is lehet, 5000 forintért. A fogyasztóvédelmi hatóság viszont újabb vizsgálatot indított a cég ellen.

Link másolása

A Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya már másodszorra indít idén vizsgálatot a Nemzetiközi Oltóközpont ellen. Az első – januári – eljárás során a hatóság nem talált szabálytalanságot a cég előjegyzési protokolljában. Most azonban mégis újabb vizsgálat indult az magán oltóközpont ellen.

„Mivel sem a jogi környezet, sem a mi gyakorlatunk nem változott, arra számítunk, hogy az újabb vizsgálat is megerősít bennünket abban, hogy minden rendben van.

Mi magunk is fontosnak tartjuk az átláthatóságot ebben a túlzás nélkül életbevágó témában, ezért reméljük, ezúttal pont kerülhet majd a történet végére. Így minden figyelmünket arra a kérdésre fordíthatjuk, amit a legfontosabbnak tartunk: hogyan oltsunk be minél gyorsabban, minél több embert” – írta a privát oltóközpont vezetője Kámány Roland, egy azoknak küldött levélben, akik már előregisztráltak a fizetős oltásra.

Az ügyvezető azt is részletezte az írásban, hogy mennyibe fog kerülni az oltás azoknak, akik hajlandóak fizetni érte.

„A jelenlegi helyzetet figyelembe véve úgy kalkulálunk, hogy egy Pfizer–BioNTech vakcina esetében a kétszeri oltás teljes költsége mintegy 28 000 Ft-ba fog kerülni.”

Az előregisztráció egyébként 5000 forintba kerül, tehát akik ezt már befizették, azoknak további 23 ezer forintba fog kerülni a teljes védettség, a legmodernebb technológiával készült vakcinával.

„Mint eddig is, most is

vállaljuk, hogy amennyiben valaki más úton megkapja az oltását vagy bármilyen egyéb okból kiállna a sorból, annak visszautaljuk a teljes befizetett előleget

– de bízunk benne, hogy akik élnek előfoglalási jogukkal, azoknak hamarosan még több konkrétumot tudunk majd írni.”

Azt azonban egyelőre még nem tudják, hogy mikor kezdhetik meg az oltást, de úgy számolnak, erre még legalább két hónapot várni kell.

„Még ha ennél hamarabb el is indulnak ugyanis a szállítások, akkor is elfogadhatatlan lenne etikai szempontból rizikócsoportba nem tartozó fiatalokat és középkorúakat oltani mindaddig, míg magasabb kockázati csoportba tartozók vakcinára várnak.
Mint mindenki, mi is reméltük, hogy sikerül az eredeti tervek szerint, március 15-re befejezni a veszélyeztetettek oltását – ez azonban nem következett be, és a késés a mi lehetőségeinkre is hatással van”

– fogalmaznak a levélben, amelyben hozzáteszik, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ ideiglenes oltási engedélyére is várnak még.

A Telex egy korábbi cikke szerint egyébként az első fogyasztóvédelmi eljárásban azt vizsgálták, hogy a szakmai gondossággal ellentétes, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít-e meg az Oltóközpont Kft., illetve hogy a kínált szolgáltatás mögött ténylegesen teljesíthető-e a tartalom.

Ez a vizsgálat azonban a cég vezetőjének levele szerint nem tárt fel szabálytalanságot. Kerestük a Fővárosi Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályát, hogy megtudjuk mi alapján és milyen céllal indították el második vizsgálatukat a cég ellen. Illetve kérdésekkel fordultunk Kámány Roland ügyvezetőhöz is, hogy megtudjuk pontosan hányan regisztráltak eddig és ha elkezdhetik, hol, hogyan milyen ütemben tudják beadni a vakcinákat. A válaszok megérkezésekor frissítjük cikkünket.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Varga Mihály újabb megszorításokat lengetett be, zuhanórepülésbe kezdett az OTP
Jöhet az újabb bankadó és a kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálata is. A pénzügyminiszter Matolcsy Györgybe is keményen beleszállt.

Link másolása

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén tartott előadásában, hogy a költségvetési mutatók nem alakulnak úgy idén, ahogyan azt a kormány várta, ezért szeptember végéig felülvizsgálják az idei költségvetést.

Ennek megfelelően belengetett néhány újabb megszorító intézkedést is a fenntartható fiskális folyamatokra törekvés miatt.

„Távol áll tőlem, hogy az adópolitika ilyen típusú eszközeihez nyúljak, és jobb szeretem, hogy ha a dolgok kiszámítható mederben folynak, de a kormány azt is mérlegelheti, hogy ha az idei esztendőben egy rekordnyeresége van a bankoknak, márpedig négyszer annyi nyeresége van, mint a tavalyi évben, 1160 milliárd forintot ért el ez a nyereség, akkor mérlegelheti a kormány azt is, hogy még további adófrontokat nyit meg, és adóeszközökkel javítja az államháztartás gazdálkodását" - beszélt egy újabb bankadó lehetőségéről is a pénzügyminiszter.

Varga szerint emellett szóba kerülhet egyes honvédelmi beruházások elhalasztása, illetve a kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálata is.

A kormány eredetileg 3,9 százalékos GDP-arányos deficitet tervezett erre az évre, Varga most viszont már nem mondott konkrét számokat, csak annyit szögezett le, hogy a deficit kisebb lesz a tavalyi 6,2 százalékosnál.

A pénzügyminiszter a kormány gazdaságpolitikájába beleszálló Matolcsy Györgynek is visszaszólt, szerinte az infláció első számú felelőse mindenhol a jegybank. Elhibázott lépésnek tartja, hogy amikor emelte a kamatot az MNB, akkor még vette az állampapírt és a vállalati kötvényeket is, márpedig „egyszerre meleget és hideget fújni egyik gazdaságban sem lehet”.

A bejelentés után az OTP árfolyama zuhanni kezdett - írta a Portfolió. Kora délután már stabilizálódni látszik az árfolyam, de még ekkor is 5,8 százalékkal volt a tegnapi zárószint alatt.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Étkezési olajat hívott vissza a Nébih, ebből semmiképpen se fogyasszon!
Magas ásványiolaj-tartalom miatt vonták ki a forgalomból a terméket.

Link másolása

Magas ásványiolaj-tartalom miatt visszahívták a forgalmazók a fekete szezámolajból készült, Yi Yuan márkájú terméket a forgalomból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön.

A 150 milliliteres, 100% Pure Black Sesame Oil elnevezésű termék minőségmegőrzési ideje 20/02/2026, forgalmazója az Asian Home Kft., az Ázsia Bt., a Lucky Lili Sunrise Kft. és a Terravida Kft.

A vásárlókat a hivatal arra kéri, hogy ne fogyasszanak a kifogásolt termékből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy teli InterCity-re, majd pótlóbuszra, végül a metróra szállították át a Zürich és Budapest között közlekedő vonat utasait
A Kálmán Imre EuroNight mozdonya Komáromnál meghibásodott, ekkor kezdődött meg a járaton utazók kálváriája.

Link másolása

Csütörtök délelőtt a Zürich, valamint közvetlen kocsikkal Stuttgart felől érkező, Hegyeshalomból 7:28-kor a Keleti pályaudvarra továbbindult Kálmán Imre EuroNight mozdonya Komáromnál meghibásodott - adta hírül a MÁVINFORM.

Az utasoknak ezért előbb a Savaria Intercity kellett tovább utazniuk Tatabányáig, amely a vágányzárak miatt jellemzően teljesen tele közlekedik. Tatabányáról aztán IC pótlóbuszokkal juthattak Budapest-Kelenföldre, ahonnan pedig a M4-es metró vonalán végigutazva érkezhettek meg végül a Keletibe.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
EU-s pénzből épített rekreációs központban él a fideszes államtitkár a Momentum szerint
Negyvenkétmillió forintot fizettek az európai adófizetők a rekreációs központra, aminek a honlapja mára eltűnt.

Link másolása

A momentumos Hajnal Miklós és Tompos Márton szerint érdekes terülefejlesztési koncepciót valósított meg Mayer Gábor fideszes államtitkár. 2011-ben ugyanis a Purple Hill Kft.

46 millió forintot nyert el arra, hogy a Győrújbaráton lévő Lila-hegyen egy rekreációs központot létesítsen.

A cég ügyvezetője akkoriban Mayer Gábor volt, aki nyilatkozott is a helyi sajtónak impozáns terveikről.

A létesítményt 2012 és 2014 között fel is építette. Mint Hajnal Miklós és Tompos Márton kiderítette, a rekreációs központot bár 2014-ben átadták, '16-tól már nem lehetett foglalni náluk, sőt azóta a weblapjuk is eltűnt.

Viszont

Mayer Gábor, aki azóta már területfejlesztési államtitkár lett, kötelező vagyonnyilatkozatában pedig szerepel egy győrújbaráti ingatlan pontosan ugyanazzal a helyrajzi számmal, mint a „rekreációs központ”.

Hajnal és Tompos bejelentkezését a helyszínről itt tekinthetik meg:

(Forrás: ugytudjuk.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: