HÍREK
A Rovatból

24.hu: Hallgatnak Rogánék a kabinetfőnökről, akinek az apja az egyik ingatlanát adta bérbe a politikusnak

Nagy András régebben kisebb vállalkozást vezetett. Ebből nehezen magyarázható, hogyan vett meg egy milliárdos értékű ingatlant a II. kerületben - írja a lap. Amit azután Rogán Antal bérelt ki.

Link másolása

Nem nyilatkozik a Miniszterelnöki Kabinetiroda Nagy Ádám sorsáról - írja a 24.hu. Azonban kiderült, hogy a - Schadl György által megsegített - kabinetfőnök apjának mekkora ingatlanai vannak. Ráadásul az egyikbe éppen Rogán Antal költözött.

Mint azt mi is megírtuk, Nagy Ádámnak a tavaly november óta letartóztatásban lévő Schadl György segített, hogy egyetemi vizsgáit sikeresen teljesítse. Méghozzá úgy, hogy a vizsgán a kabinetfőnök meg sem jelent.

A lap megkereste ez ügyben az illetékeseket, de ők nem válaszoltak arra, hogy lesz-e következménye a kabinetfőnökről napvilágra került információknak.

A Pécsi Tudományegyetemen még nem zárult le a Schadl-ügy mellékszálaként nyilvánosságra került vizsgabotrány miatt indult vizsgálat. Az egyetemen ugyanis egy ad hoc bizottság igyekszik feltárni az ügy minden részletét, ami az előzetesen tervezettnél tovább tart.

A 24.hu arra is rákérdezett, hogy Schadl kitől és milyen módon kapott megbízást, de erre sem kaptak választ.

A 33 éves Nagy Ádám több mint egy évtizede dolgozik Rogán Antal mellett. Többféle beosztást betöltött már, így részt vett a legbelsőbb ügyek intézésében is - írja a lap. Sőt, mint kiderült, nem csak munkakapcsolat van kettejük közt.

Rogán legkisebb fiának ugyanis a kabinetfőnök a keresztapja. Nagy édesapja pedig karbantartási munkákat végzett a régebbi Rogán-házban. Majd 2020-ban, a házaspár válása után az ő egyik ingatlanába költözött Rogán Antal.

A 24.hu beszámolója szerint

a most 52 éves Nagy András régebben kisebb vállalkozást vezetett. Ebből "nehezen magyarázható", hogyan vett meg egy milliárdos értékű ingatlant a II. kerületben. Ennek egyik lakásába költözött a politikus akkori barátnőjével (aki ma már a felesége).

A lap az azóta teljesen befejezett lakóház adatai alapján azt írja, hogy három lakás készült, ezek 246, 323 és 359 négyzetméteresek, de vannak plusz helyiségek és még edzőterem is. A három lakás tulajdonosa a kabinetfőnök apja.

Ugyanakkor Nagy András a hivatalos bejegyzések szerint nem itt él, hanem egy V. kerületi lakásban. A 24.hu megjegyzi, hogy ez nem az övé, hanem egy, a belvárosi önkormányzat megrendeléseivel támogatott lapkiadó tulajdona.

Nagy András vállalkozásáról pedig azt írják, hogy korábban 2-5 milliós nyereséget termelt, tavaly pedig közel 70 millió forintot.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a napokban számolt be egy másik ingatlanügyről is. Eszerint 2021 októberében a Nagy Ádám által alapított, 2020-ban 33 milliós bevétellel rendelkező Nadan Kft. vásárolta meg a Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól (pontosabban az annak tulajdonában álló Városligetház 13 Zrt.-től) egy 1800 négyzetméteres irodaházat a XIII. kerületi a Szegedi úton. A Nadan az ügy kapcsán egy közleményben azt írta, hogy nyilvános nyílt pályázaton vásárolták meg az ingatlant. A vételárát kölcsönből és a bevételekből finanszírozták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta.

Link másolása

Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

„A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatta. Részleteket nem árult el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobb oldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk