hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

18 év után hazatért az utolsó magyar katona is Afganisztánból

Az utolsó váltás kilenc katonája kedd este érkezett meg a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra.

Link másolása

hirdetés

Az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra érkezett kedd este az utolsó váltás kilenc katonája.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka az afganisztáni főhadiszállásról hozott magyar zászlót átvéve azt mondta: a lobogó jelképe annak az óriási erőfeszítésnek, amelyet a magyar katonák a NATO-szövetségesekkel vállvetve a közös biztonság érdekében 18 éven keresztül végrehajtottak.

A vezérőrnagy a katonák földet érésekor azt kérte, a több ezer magyar katona mellett, akik sikeresen hajtották végre küldetésüket és hazatérhettek a családjukhoz, emlékezzenek meg közösen arról a hét bajtársukról, akik az életüket adták Afganisztánban a magyar emberek és a világ biztonságáért.

A parancsnok a közmédiának elmondta:

az elmúlt 18 év legfontosabb tapasztalata Magyarországnak, a NATO tagállamainak és az egész világnak az, hogy "a magyar katona mindig megállja a helyét, lehet rá számítani, és minden körülmények között végrehajtja feladatát".

Az afganisztáni NATO-kötelékben a magyar katonák az elmúlt 18 évben számtalan feladatot láttak el a könnyűlövészszázadtól és a helikopterkiképzéstől kezdve a biztosító és a tartományi újjáépítési csoporton keresztül az egészségügyi és a mentorcsoportig, de egy időben a kabuli reptér üzemeltetését is ellátták - sorolta.

hirdetés

Ruszin-Szendi Romulusz hangsúlyozta, az afganisztáni küldetésben részt vevő több ezer magyar katona óriási tapasztalatot szerzett, hiszen szinte minden szakterület kipróbálhatta magát éles körülmények között, amit beépítenek a mindennapi képzésbe, és még inkább hozzájárul a magyar emberek védelméhez, biztonságuk szavatolásához.

Az Afganisztánból érkező repülőgépet Magyarország légterébe érve két Gripen kísérte a kecskeméti repülőbázisra.

A NATO 20 éve van jelen Afganisztánban, ahol április végén 36 tagország 9600 katonája állomásozott.

Az észak-atlanti katonai szövetség hat éve indult Eltökélt Támogatás (Resolute Support) nevű második missziója tanácsokkal, képzéssel segítette az afganisztáni biztonsági erőket.

A szövetségesek április közepén döntöttek a csapatkivonás megkezdéséről.

Joe Biden amerikai elnök úgy értékelte, hogy a misszió célkitűzése teljesült, és jelezte: szeptember 11-ig az utolsó amerikai katona is hazatér Afganisztánból. A dátum jelképes, mert az Egyesült Államok és a NATO a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően kezdett hadműveleteket Afganisztánban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet felszámolása érdekében.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Szivárványszínűre világítják ki az Allianz Arenát a magyar-német meccsre? – A müncheni városvezetés is támogatja

Az már biztos, hogy az önkormányzat épületét szivárványos zászlókkal fogják kidíszíteni a meccs napján. A kezdeményezést a müncheni városi tanács összes frakciója támogatja.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, petíciót indítottak Németországban, hogy a müncheni Allianz Arénát szivárványos színekben világítsák ki a Németország–Magyarország Európa-bajnoki meccsen június 23-án. A kezdeményezés elindítói ezzel szeretnék kifejezni nemtetszésüket a Magyarországon nemrég elfogadott, melegellenes törvény miatt.

A petíciót már több mint 70 ezren írták alá.

A kezdeményezést pedig a müncheni városi tanács összes frakciója támogatja

- írja a Spiegel.

Az már biztos, hogy az önkormányzat épületét szivárványos zászlókkal fogják kidíszíteni a meccs napján.

hirdetés

A stadion kivilágításával kapcsolatban Dieter Reiter polgármester azt ígérte, a hét elején megkeresi az UEFA-t és a Német Labdarúgó Szövetséget. A pártok közös közleményében arról írnak, a város elkötelezett a sokszínűség, a tolerancia és az egyenlőség iránt a sportban és az egész társadalomban egyaránt.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Nyilasokat ábrázoló képpel emlékezett meg a szovjet csapatok kivonulásáról egy fideszes képviselő

A magyar- és történelemszakos tanár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei politikus a magyar történelem egy nevezetes napjáról emlékezett meg a közösségi oldalán.

Link másolása

hirdetés

Egy történelmileg nem odaillő fotóval köszöntötte közösségi oldalán június 19-ét a fideszes Vinnai Győző. A "bakit" a hvg.hu szúrta ki. (A bejegyzést azóta törölte a politikus.)

A képen a náci német hadsereg tankja mellett menetelő nyilasok voltak. A bejegyzésbe pedig azt írta: "Ma ünnepeljük a Független Magyarország Napját! Nekünk magyaroknak a függetlenség, a szabadság és a demokratikus berendezkedés az eszményünk."

Ezzel a poszttal emlékezett meg Vinnai arról, hogy 1991. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot.

A lap megjegyzi, hogy az eset azért is kínos, mert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei politikus magyar- és történelemszakos tanár. A Nyíregyházi Egyetem oktatója és a 20. századi magyar történelem a szakterülete.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Horvátországból visszafelé kérik a védettségi igazolványt, ha nincs, karanténba kell vonulni

A beutazásra vonatkozó korlátozó kormányrendelet továbbra is érvényben van.

Link másolása

hirdetés

A héten számoltunk be róla, hogy mivel június 17-től Magyarország az EU-s zöld listára került a koronavírus-fertőzöttségi adatok alapján, így a horvát előírások alapján Magyarországról szabadon, korlátozás nélkül be lehet utazni Horvátországba. Ezt azt jelenti, hogy oltás és negatív teszt nélkül is beléphetnek a magyar állampolgárok Horvátországba, és karanténkötelezettségük sincs, így lényegében úgy lehet utazni déli szomszédunkhoz, mint a járvány előtt.

Ugyanakkor

10 napos karanténnal számolhatnak a hazatéréskor azok a magyarok, akik védettségi igazolvány nélkül nyaralnak Horvátországban. Mert bár a horvát hatóságok korlátozás nélkül beengedik az országba a magyarokat, visszafelé azonban be kell mutatni a védettségi igazolványokat a magyar határőröknek. Az a kormányrendelet, ami ezt előírja ugyanis továbbra is érvényes,

azaz azok jöhetnek haza korlátozás nélkül, akik be tudják mutatni a védettségüket igazoló kártyát vagy applikációt. A koronavírus sajtóközpont azt közölte, hogy nincs karanténkötelezettség sem a felnőttnek sem a kiskorúnak, ha van igazolványa. Arra a kérdésre nem válaszoltak, hogy a gyerekeknek is kell-e karantén, ha szüleinek nincs igazolása és emiatt karanténba kell vonulniuk.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Tovább durvul a hőség: 40 fok körül is lehet a jövő héten

A következő napokban egyre nagyobb területen lesz vörös figyelmeztetés, de a többin is narancs vagy sárga riasztás lesz. A zivatarok miatt is figyelmeztetést adtak ki a fél országra.

Link másolása

hirdetés

A következő napokban

tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek.

A hétvégére mérséklődik néhány fokkal a meleg. Ezzel együtt egész héten sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétfőn, a csillagászati nyár kezdetén sok lesz a napsütés. A legtöbb helyen nem várható csapadék, de az ország északkeleti felében (Szombathely-Békéscsaba vonaltól északkeletre eső részeken) kis eséllyel kialakulhatnak lokális záporok, zivatarok. A Tisza vonalától keletre megélénkül, néhol megerősödik a szél. Zivatar környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban 14 és 23 fok között alakul a hőmérséklet. A vízparti és a belvárosi területek mellett az Észak-Dunántúlon várhatók magasabb értékek. Napközben 33-37 fokig melegszik a levegő - írja az MTI.

A hőség miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki. A nyugati országrészben narancs, a többiben sárga riasztás lesz. A zivatarok miatt pedig az ország középső és keleti részén lesz sárga figyelmeztetés - derül ki a met.hu veszélyjelzéséből.

Kedden és szerdán is napos idő várható. Kedden az északkeleti területeken, szerdán az északkeleti és a nyugati határ közelében fordulhat elő helyenként zápor, zivatar. A szél helyenként élénk, akár erős, zivatar térségében akár viharos is lehet. A minimumhőmérséklet mindkét nap 16 és 23 fok között alakul. Kedden 32-38, szerdán 33-38 fokos csúcsértékek várhatók.

hirdetés
A két napon tovább fokozódik a meleg, ezért az ország egy részén már vörös, a többin narancs riasztás lesz, míg a zivatarok miatt szintén a fél országot érintő sárga figyelmeztetést adtak ki.

Csütörtökön is több órára kisüt a nap. Szórványosan valószínű zápor, zivatar. A szél több helyen erős, zivatarban viharos lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 17-24, a legmagasabb hőmérséklet 33-39 fok között valószínű, délkeleten mérhetik a legmagasabb értékeket.

Pénteken is többórás napsütésre lehet számítani, de a nap második felében már nagyobb eséllyel lehetnek szórványosan záporok, zivatarok. Helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet 15 és 23 fok között alakul. A csúcsérték 29 és 37 fok között várható, a keleti, északkeleti országrészben lehet a melegebb.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható helyenként záporral, zivatarral. A szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A hajnali 15-24 fokról délutánra 27-34 fok közé emelkedik a hőmérséklet, a délkeleti, keleti tájakon lesz a melegebb.

Vasárnap többórás napsütésre van kilátás, de helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A szél sokfelé élénk, időnként erős lesz. A leghidegebb órákban 16-23 fok lesz. Napközben 27-36 fokig melegszik a levegő.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: