Lemondott Toronto polgármestere, miután egy helyi lap megírta: viszonya volt egy korábbi beosztottjával – számol be a The Guardian.
A kanadai nagyváros első embere, John Tory nyilatkozatban elismerte a kapcsolatot, ami az év elején ért véget és az alkalmazott azóta elhagyta a városházát.
„Mélységesen sajnálom, és kivétel nélkül bocsánatot kérek minden Torontóban élőtől, és mindazoktól, akiket bántottam azzal, amit tetten. Mindenek előtt bocsánatot kérek feleségemtől, Barbtól és családomtól, akiket jobban cserben hagytam, mint bárki mást” – fogalmazott a 68 éves polgármester.
Tory elmondta, hogy a meg nem nevezett munkatársával kapcsolata a Covid-járvány idején kezdődött, és idén év elején, közös megegyezéssel ért véget.
„Mélységesen sajnálom, hogy el kell hagynom egy olyan munkát, amit szeretek egy olyan városban, amelyet még annál is jobban szeretek. Úgy gondolom, az a legjobb, ha teljes mértékben elkötelezem magam a munka mellett, amely e legfontosabb [családi] kapcsolatok helyreállításához is szükséges” – tette hozzá Toronto első embere.
John Toryt 2014-ben választották meg polgármesternek, miután legyőzte Doug Fordot, az egykori polgármester, Rob Ford testvérét, akit 2013-ban az alkohollal és crack-kokainnal kapcsolatos botrányai repítettek az újságok címlapjára. Ez volt harmadik polgármesteri ciklusa.
Lemondott Toronto polgármestere, miután egy helyi lap megírta: viszonya volt egy korábbi beosztottjával – számol be a The Guardian.
A kanadai nagyváros első embere, John Tory nyilatkozatban elismerte a kapcsolatot, ami az év elején ért véget és az alkalmazott azóta elhagyta a városházát.
„Mélységesen sajnálom, és kivétel nélkül bocsánatot kérek minden Torontóban élőtől, és mindazoktól, akiket bántottam azzal, amit tetten. Mindenek előtt bocsánatot kérek feleségemtől, Barbtól és családomtól, akiket jobban cserben hagytam, mint bárki mást” – fogalmazott a 68 éves polgármester.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.
A füst felszállása után az új pápa kilétét Dominique Mamberti protodiakónus bíboros jelentette be a vatikáni palotának a Szent Péter térre néző pápai erkélyéről. Ezek alapján az új pápa, az amerikai Robert Francis Prevost lett, aki XIV. Leó néven vezeti majd a katolikus egyházat.
Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Amerikai származású katolikus bíboros és az Ágoston-rend tagja. Pápává választásáig a Püspöki Dikasztérium prefektusa, valamint a Latin-Amerikáért felelős Pápai Bizottság elnöke volt.
Az új pápa külön-külön üdvözölte a bíborosokat, megölelte őket, és később velük vacsorázik - közölte a Vatikán.
Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához - vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.
Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.
A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kicsoda Robert Francis Prevost, aki első amerikaiként lett pápa?
A 69 éves egyházfő reformszellemű, és jól ismeri a katolikus egyház megosztottságait. Latin-amerikai tapasztalata is fontos szerepet játszhat a folytatásban.
Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”
Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.
Pályafutása hamar nemzetközi irányt vett: harmincéves korában Peruba költözött, ahol az Ágoston-rendi misszió tagjaként kezdett dolgozni. Később érseki kinevezést kapott, majd Ferenc pápa püspökké nevezte ki Chiclayóban, egy évvel azután, hogy maga is elfoglalta a pápai széket.
Perui állampolgárságot is szerzett, és sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, mint olyan emberre, aki szívügyének tekintette a peremre szorult közösségek támogatását, és fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi egyház tagjait. Bár érseksége idején Peruban is megjelentek az egyházat érintő szexuális visszaélési ügyek, egyházmegyéje határozottan tagadta, hogy Prevost bármilyen eltussolásban részt vett volna.
A konklávén részt vevő bíborosok mintegy 80 százalékát Ferenc pápa nevezte ki, így sokak számára nem volt meglepő, hogy egy olyan vezető került az egyház élére, aki közel áll hozzá szemléletben.
Prevostot világszerte jól ismerik az egyházi vezetők, hiszen korábban a Püspöki Dikasztériumot vezette – ez az egyik legfontosabb hivatal a Vatikánban.
Első beszédében meghatottan emlékezett meg elődjéről: „Még mindig a fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldott minket” – mondta, majd így folytatta: „Isten kezét fogva, egységben haladjunk előre.”
A választást megelőző napokban a bíborosok tanácskozásain már körvonalazódott, milyen vezetőt keresnek. Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője így fogalmazott:
„Egy prófétai lelkületű pápát szerettek volna, aki nem zárkózik be, hanem képes kilépni és világosságot vinni egy kétségbeeséssel teli világba.”
Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”
Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nemrég Budapesten járt az új pápa, ő maga osztott meg videót róla
Ferenc pápa delegációjának tagja volt két évvel ezelőtt. A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt ő is elkísérte a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin és Orbán Viktor fogadta a szentatyát.
Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.
A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.
A vatikáni delegáció tagjai között volt Robert Francis Prevost, aki akkoriban a Püspöki Dikasztérium prefektusaként szolgált.
Ez volt az első hivatalos külföldi útja ebben a szerepkörben, derül ki az mfor.hu két évvel ezelőtti beszámolójából.
A látogatás során Ferenc pápa találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Sándor-palotában, ahol négyszemközti megbeszélést is folytattak.
A lenti videót Prevost reposztolta saját közösségi oldalára. A felvételen 0:18-tól tűnik fel egy pillanatra:
Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.
A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
XIV. Leó pápa első üzenete: A gonosz nem fog győzedelmeskedni
Az új pápa megható beszédet mondott a Szent Péter téren, amelyben hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát, és köszönetet mondott Perunak és a bíborosoknak is.
Május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új vezetőjévé. A konklávé negyedik szavazási körében született meg a döntés, az új egyházfő a XIV. Leó nevet vette fel. A Szent Péter téren összegyűlt tömeg nagy örömmel fogadta a bejelentést, éljenzett és skandálta a pápa nevét, aki a hagyományoknak megfelelően integetett nekik.
XIV. Leó első beszédében megható gondolatokat osztott meg a világgal. Különös hangsúlyt fektetett a békére, a szeretetre és a párbeszéd fontosságára, írja az Index.
„Béke legyen mindnyájatokkal! Ez a feltámadt Krisztus, a jó pásztor első üdvözlete, aki életét adta Istenért. Szeretném, ha ez a béke-köszöntés a mi szívünkbe és családjainkba is bekerülne”
– fogalmazott elérzékenyülve.
A frissen megválasztott pápa megemlékezett elődjéről, Ferenc pápáról is. Arra kérte a híveket, hogy őrizzék meg az ő örökségét.
„Tartsuk fülünkben Ferenc pápa gyenge hangját, amely megáldja Rómát. A pápa, aki megáldotta Rómát, áldását adta az egész világnak azon a húsvéti reggelen. Engedjék meg, hogy ezt az áldást kövessem. Isten szeret minket. Isten mindenkit szeret. A gonosz nem fog győzedelmeskedni”
– mondta.
A beszéd egy részében spanyolra váltott, mivel korábban Peruban teljesített szolgálatot, Trujillóban és Chiclayóban is püspökként. Külön megszólította volt egyházmegyéjét: „Legkedvesebb szeretett egyházmegyémnek Peruban, ahol egy hűséges nép kísérte el püspökét, hogy megossza vele hitét, és amely oly sokat tett azért, hogy hűséges egyház legyen.”
XIV. Leó azt kérte, hogy a katolikus egyház egy olyan közösségként működjön, amely mindig a békét keresi, és közel áll a szenvedőkhöz. Az általa elképzelt egyház „hidakat épít”, nem elválaszt, hanem összeköt.
Köszönetet mondott bíborostársainak is, akik őt választották meg az egyház vezetőjévé
„Szeretnék köszönetet mondani minden bíboros testvéremnek is, akik engem választottak, hogy Péter utódja legyek, és veletek együtt járjak, mint egységes egyház. Mindig a békére és az igazságosságra törekedve. Törekedve arra, hogy olyan férfiakkal és nőkkel dolgozzunk együtt, akik Jézus Krisztushoz hűségesek, félelem nélkül hirdetik az evangéliumot, hogy misszionáriusok legyenek.”
A megható beszéd végén Szűz Máriához intézett imával és áldással búcsúzott a hívektől.