KÉK HÍREK

Újra egy kicsit sósabb lesz a menzai ebéd

Több szervezet, köztük a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének javaslatai alapján módosították a közétkeztetési rendeletet, melynek értelmében több sót használhatnak majd a konyhán.


Tavaly ősszel ment végbe egy olyan menzareform, amely az iskolai tanulók, de szakértők szerint is hagyott kívánnivalót maga után. Röviden: rosszabb ízűek lettek az ételek, aminek feltehetően a sómennyiség drasztikus csökkentése volt az egyik oka.

A menzai étkek elkészítésének frissen kidolgozott, új szabályai ezeket a reformokat tökéletesítették, vagy változtatták meg ott, ahol kidolgozóik szerint kell.

A változtatások a bölcsődékre is vonatkoznak.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és az Első 1000 Nap Program közös sajtóközleményében hivatkoznak is arra, hogy a bölcsődei étkezés különösen fontos szereppel bír:

"
az élet első ezer napjának táplálása és az ekkor rögzülő táplálkozási szokások olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében játszanak kulcsszerepet, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a diabétesz és az elhízás.

Korábban a bölcsődei étkeztetésnél maximum napi 1,5 grammot engedélyeztek, amit akár egy felvágottas zsömlével is könnyen túl lehetett lépni.

A most kiadott, módosított közétkeztetési rendeletben viszont már 4 grammban maximalizálták az ételek sótartalmának ajánlott napi bevitelét. Azonban a szakértők megállapítása szerint még ez a sómennyiség is sokkal kevesebb, mint amennyit otthon használunk.

333
"

Ha otthon túl sósan étkezik a család, sajnos továbbra is nehezen fogja elfogadni a gyerek az iskolai vagy óvodai ételeket. Néhány apró változtatással viszont könnyen csökkenthetjük a só mennyiségét a családi vacsorákon is: a zöldfűszerek bátrabb használatával például jóval kevesebb is elég belőle, az ételeket nem kell utánsózni. Az, hogy milyen ízeket szeretünk, nem dől el a születéskor, hanem folyamatosan alakul, ezért a szülők példamutatása és felelőssége vitathatatlan - legjobb, ha már a hozzátáplálás kezdetén figyelembe veszik az ajánlásokat

- hívta fel a figyelmet Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

444

A módosított rendelet azonban nem csak a sóról szól: optimalizálták az egy-egy étkezésnél előírt zöldségadagokat is, és meghatározták azokat a szakorvosokat, akik igazolást adhatnak ki a diétás étkeztetés igénybevételéhez.

Emellett konkretizálták azokat az allergéneket és intoleranciákat, amelyek esetén a közétkeztetőnek biztosítania kell a diétás étkeztetést.

666

Illetve még egy nagyon fontos problémára hívják fel a figyelmet: karácsonykor különösen kevés figyelmet fordítanak a szülők a gyerekek étkezésére. " A legfrissebb hazai adatok szerint minden harmadik családban ugyanazt eszik 1 éves kor felett a kisdedek, mint a család többi tagja, pedig a szervezetük korántsem érett a felnőtteknek készült ételek befogadására. Különösen igaz ez a karácsonyi időszakra, amikor a legtöbb szülő lazít kicsit a szabályokon."

A javaslatok szerint

a karácsonyi sütemények lisztjét fele arányban érdemes teljes kiőrlésűre cserélni, és kevesebb cukrot célszerű használni. Legyen az asztalon gyümölcstál, de szeleteljünk is fel a gyermekeknek gyümölcsöket.

És természetesen karácsony alatt sincs megtiltva a testmozgás!

Oszd meg a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.

A Tények riportja szerint

a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.

A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.

A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: