GASZTRO
A Rovatból

Újjászületett kedvenc a Rómain – Az Evezős Sörkert idén nyáron nem csak enni és inni hív

Frissen sült smash burger, élőzene a platánfák árnyékában, kreatív gyerekprogramok és közösségi esték – az Evezős Sörkert idén is bebizonyítja, miért szeretik annyian a Rómain.


Ahogy sétáltam a Római-parton, rögtön megcsapott a Duna ismerős illata és az a semmivel össze nem téveszthető nyári hangulat, amit csak ez a partszakasz tud adni. A madárcsicsergés, a fák hűs árnyéka, a lazán elhaladó biciklisek – minden adott volt ahhoz, hogy az ember lelke egy pillanat alatt átváltson nyaraló üzemmódba.

Ebben az idillben érkezett meg az első illatfoszlány is a part egyik legpezsgőbb pontjáról: az Evezős Sörkertből, ami idén még színesebb, még illatosabb és még inkább hívogató.

Náluk jártunk, és most elmeséljük, mivel készülnek az idei szezonra – mert ez a hely minden nyáron újra és újra bebizonyítja, miért is érdemes hozzájuk visszatérni.

Egy történet, ami a Duna-parton született

A Római-part legendás sörkertje immár több mint 40 éve a budapesti nyár kihagyhatatlan része. Története egészen 1983-ig nyúlik vissza, amikor Farkas Lajos egy egyszerű bádogbódéból álmodott vendéglátóhelyet – amiből az idők során egy karakteres étterem és sörkert nőtte ki magát.

Azóta a helyiek kedvenc találkozóhelyévé vált, 2017 óta pedig az Eventrend Group gondoskodik róla, hogy a hagyományok tisztelete mellett új lendületet is kapjon az Evezős.

A Duna közelsége, az öreg platánfák árnyéka, a jó zene, a vendégszeretet és a frissen sült hekk illata azóta is hozzátartozik a hely hangulatához – de az évek alatt modern street food élményekkel, látványos tálalással és programsorozattal is gazdagodott a kínálat.

Új gasztronómiai koncepció a vendégek igényeire szabva

Az idei szezonra teljes gasztronómiai megújulással készülnek, a választék pedig szinte már zavarba ejtően gazdag. Az új étlap nem véletlenszerűen állt össze: a vendégek visszajelzései, a közösségi médiás hozzászólások és a törzsvendégek tapasztalatai mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy olyan kínálat szülessen, amely valóban a közönség igényeire reagál.

Az eredmény egy olyan street food kínálat lett, ami tökéletesen ötvözi a klasszikus Evezős-hangulatot és az újhullámos street food világot.

Az étlapon idén is ott vannak a jól ismert és szeretett fogások, mint a hekk vagy a saját recept alapján töltött kolbász, de megjelentek a friss kedvencek is. A Smashed Burger például az asztalunknál egyértelmű sláger lett: házilag készített marhahúspogácsa ropogósra sütve, olvadt cheddar sajt, majonéz, friss lilahagyma és kovászos uborka alkották az ízek tökéletes harmóniáját – minden falat egy élmény volt.

És ha már újdonságok: ott a Sea Dog, egy fish & chips inspirálta étel, amit édes buciban tálalnak, házi sörbundában sült hallal, remoulade mártással és friss madársalátával. A Bundázott Mac & Cheese igazi komfortfogás, a Loaded Fries gazdagon megpakolt, ízesített burgonyák formájában érkezik, míg a Ropogós Csibe Burger házi bundás csirkecombfilével, puha buciban és szaftos burgerszósszal hódít.

A klasszikus grillélményt a Grillkukorica hozza, a desszertfronton pedig a Croffle zárja a sort – a croissant és a gofri hibridje, amit a gyerekek és a felnőttek is imádni fognak.

Az Evezős italkínálata sem hagy kívánnivalót: sörök, borok és üdítők mellett koktélokkal, friss kávéval vagy limonádéval is hűsíthetjük magunkat – mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

Az ételeket lebomló csomagolásban és fenntartható szemlélettel kínálják, miközben a gyors kiszolgálás mellett minden apró részletre odafigyelnek.

A Duna-parti street food élmény itt nemcsak egy jól hangzó szlogen – hanem valóság, amit minden érzékszerveddel megtapasztalhatsz.

Nemcsak az ízekre, hanem a látványra is figyelnek: minden egyes fogás úgy néz ki, mintha egy ételfotózásról érkezett volna.

De a helyszín is sokat hozzáad az élményhez: a vidám színek, a színes bútorok, dekorációk és a zöld növények családias hangulatot teremtenek, miközben a napvitorlák és árnyékolók nemcsak esztétikai élményt, hanem kellemes hűvöset is biztosítanak a nyári melegben.

Programdömping kicsiknek és nagyoknak

Az Evezős nem csupán egy hely, ahová enni vagy inni térhetsz be, hanem egy igazi közösségi tér is, ahol a programok ugyanolyan fontosak, mint az étlap. A céljuk, hogy olyan helyet hozzanak létre, ahol mindig történik valami. És idén ezt még komolyabban veszik.

A gyerekek számára tematikus foglalkozásokkal készülnek:

lesz virágorigami készítés Anyák Napján, madáretető barkácsolás, hangszerkészítés a Zene Világnapja alkalmából, barátság póló készítés, és sok más színes program, ahol az animátorok foglalkoznak a kicsikkel, miközben a szülők egy fröccsöt vagy egy finom ételt élvezhetnek.

De a felnőttek sem maradnak élmény nélkül: visszatérnek a legendás zenés-táncos estek!

A vendégek visszajelzései alapján idén már a jól ismert Cats Trio és Party Dance Band koncertjei emelik az esték fényét. Újdonságként a swing és rock and roll stílusban mozgó Pedrofon is csatlakozik a programokhoz. A táncos estek április 26-tól minden héten várják a látogatókat, így ideje gyakorolni a tánclépéseket! Már most biztosra vehetjük, hogy teltházas bulikra számíthatunk.

A nyugodtabb hangulatot kedvelőknek az élő zongoraestek kínálnak különleges élményt Gazsi Norberttel, aki tavaly a bárzongorista verseny második helyezettje lett. Hetente több alkalommal is élvezhetjük játékát, amikor klasszikus és könnyűzenei dallamok keverednek a madárcsicsergéssel és a Duna hullámainak halk morajlásával – így válik a pihenés igazán varázslatossá.

A programokról a közösségi oldalaikon adnak rendszeres tájékoztatást, az asztalokon pedig időnként kérdőívek is várják a vendégeket, hogy megosszák véleményüket, ötleteiket. Az aktív követők nemcsak elsőként értesülhetnek az újdonságokról, hanem nyereményjátékokban, kedvezményekben is részesülhetnek. Mindez azért, hogy az Evezős ne csak egy szuper hely legyen, ahová jó betérni, hanem egy valódi közösségi tér, ahol a vendégek véleménye is számít.

Egy hely, ahol minden a jó hangulatról szól

Az Evezős Sörkert egy valódi találkozási pont, ahol minden a nyári szabadság érzetét kelti – és mégis ott van karnyújtásnyira a várostól. Akár egy családi programot keresel, egy baráti kikapcsolódást a Duna-parton, vagy egy ínycsiklandó élőzenés vacsorát a pároddal, mindig ad valami pluszt.

Szóval ha még nem jártál idén a Rómain, vagy csak új helyet keresel, ahol ízletes étel, zene, programok, kutyabarát légkör és rengeteg zöld vár, akkor irány az Evezős. Ha meg már voltál – úgyis visszamész. Én biztosan.

Evezős Sörkert

1031, Római part 34.

Facebook oldal

Az Evezős Sörkert az Eventrend Group tagja. A cégcsoport több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben.

Az Eventrend Grouphoz jelenleg 31 projekt tartozik, és mintegy 1000 munkavállalót foglalkoztat. Ide kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Városliget Café&Restaurant, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 24 budapesti rendezvényhelyszínen 79 egyedi rendezvényterem értékesítése is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Évekig rosszul csináltad, azért lett ragacsos a főtt rizs, pedig egy egyszerű trükkel megakadályozhatod
Sokan bosszankodnak a konyhában, mert a rizs újra és újra összetapad, pedig a hiba nem a receptben van.


Neked is mindig ragacsosra sikerül a rizs?

Ha eleged van az összetapadt szemekből, létezik egy filléres, kevésbé ismert trükk.

A trükkel minden alkalommal tökéletesen pergős szemeket tehetsz az asztalra, különleges eszközök nélkül.

Sokan tapasztalják, hogy bármennyire is igyekeznek, a rizsszemek főzéskor összeállnak, de a probléma egyetlen hétköznapi konyharuhával orvosolható.

A ragadós állag fő oka, hogy a főzés közben a forró fazék fedelén lecsapódó pára visszacsepeg a rizsre, és túlságosan eláztatja a szemeket.

A megoldás lényege, hogy

a megfőtt rizst a tűzhelyről levéve a fazék tetejére egy tiszta, száraz konyharuhát teszel, és csak ezután rakod rá vissza a fedőt. A textil felszívja a keletkező párát és megakadályozza, hogy a vízcseppek visszahulljanak a szemekre.

A módszer hibátlan kivitelezéséhez a konyharuha felhelyezése után a rizst legalább 10 percig érintetlenül kell hagyni. Ez az idő elegendő arra, hogy a szemek felszívják a maradék nedvességet és a párolódás természetes módon befejeződjön. Az eredmény így könnyű, laza és különálló szemekből álló rizs lesz, amely tökéletes köret bármilyen fogáshoz.

Fontos biztonsági szabály, hogy gáztűzhely használatakor a konyharuha szélei soha ne érjenek a lánghoz vagy a forró fűtőelemhez.

A higiénia is kulcsfontosságú:

mindig tiszta, száraz és szöszmentes textilt használj.

És még egy lényeges biztonsági szabály.

Elektromos rizsfőzőknél ezt a trükköt tilos alkalmazni, mivel a gyártói kézikönyvek jellemzően nem javasolják a szellőzőnyílások letakarását.

A pergős végeredményt további apróságokkal is biztosíthatod.

Főzés előtt gyors öblítéssel lemoshatod a rizsszemek felületéről felesleges keményítőt, ami szintén hozzájárul a tapadáshoz. Emellett főzés közben kerüld a rizs kevergetését.

A konyharuha-technika nem új keletű, erős perzsa hagyományai vannak, ahol „damkoni” néven ismerik a fedőre húzott, gőzelnyelő textíliát. Ma már több ismert szakács is esküszik erre a módszerre, sőt, léteznek speciális, erre a célra gyártott fedőhuzatok is.

Összefoglalva a teendő tehát ennyi: főzd meg a rizst, vedd le a tűzről, tegyél rá egy száraz konyharuhát és a fedőt, majd pihentesd 10 percig. Végül egy villával lazítsd fel, és már tálalhatod is a tökéletes köretet.

Via: Femcafé


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
A Tokaji Aszú meghódította a Michelin-gálát: egy budapesti bár koktélja lett a világ új kedvence
A Michelin Guide a Tokaji Aszút ünneplő válogatásában mutatta be a budapesti Golden Peacock koktélt, sikere a magyar gasztronómia innovációs képességét igazolja.


A Tokaji Aszú már nem csak a desszertasztal koronája: Dublinban, a Michelin-díjátadó reflektorfényében a budapesti The Duchess luxusbár koktélja a nemzetközi mixológia új aranymadarává vált.

A magyar borörökség és a modern koktélkultúra találkozása a világ egyik legelismertebb gasztronómiai platformján kapott figyelmet, bizonyítva, hogy a hungarikumoknak a legmagasabb szintű bárokban is helyük van.

A gasztronómia világa nemrégen Dublinra figyelt, ahol a Convention Centre-ben tartották a Michelin Guide Nagy-Britannia&Írország díjátadóját. Az esemény pezsgő hangulatát jól tükrözi, hogy a szakma krémje gyűlt össze.

„Örömmel hozzuk el a Michelin Guide díjátadóját Dublinba, egy olyan városba, amelynek energiája és kreativitása a régió gasztronómiájának életerejét tükrözi” – nyilatkozta Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója.

A gálán Gordon Ramsay is megjelent, aki szerint „épp ideje volt, hogy a Michelin eljöjjön ebbe a gyönyörű országba”.

A ceremónián külön díjat adtak át a kiemelkedő koktélokért is, ami jelzi, hogy a Michelin-univerzumban a csúcsgasztronómia és a prémium italkultúra már elválaszthatatlan egymástól.

Ebben a felfokozott nemzetközi figyelemben jelent meg a Michelin Guide hivatalos oldalán egy különleges válogatás, amely a Tokaji Aszú modern, koktélokban való felhasználását ünnepelte.

A cikk, melyet a The Michelin Guide publikált, a világ leginnovatívabb bárjainak receptjeit gyűjtötte össze, és a válogatásba bekerült a budapesti Matild Palace tetején működő The Duchess bár ikonikus itala, a Golden Peacock is.

A koktél alapgondolata a klasszikus magyar borörökség és a legmodernebb mixológiai eljárások, mint a tej-klarifikálás ötvözése.

Az ital lelke a Sauska 5 puttonyos Tokaji Aszú, amelyhez Pisco Capel Reservado, birspüré, friss lime-lé és hársméz társul.

A különlegesen tiszta, áttetsző végeredményt a tejes derítési eljárás biztosítja, amely során az italból kivonják a zavarosító anyagokat, miközben az ízek teljessége megmarad.

A díszítés – csokiba mártott, robbanócukorral meghintett szőlőszem – pedig egy játékos, modern csavart ad az elegáns kompozícióhoz.

A Golden Peacock ezzel nemcsak egy ital, hanem egy történet a magyar hagyományok és a globális innováció találkozásáról.

A Michelin-válogatás rámutatott, hogy a budapesti kreáció egy nemzetközi trend része. Londoni és más európai csúcsbárok sommelier-i is felfedezték az Aszúban rejlő lehetőségeket, amely Klearchos Kanellakis, egy vezető sommelier szavaival élve „a lágyság és a tűz sugárzó egyensúlya” a pohárban.

A The Duchess, a Matild Palace „titkos tetőkertjeként” és „likőrkönyvtáraként” pozicionált bárja ezzel a nemzetközi elismeréssel végérvényesen felkerült a globális koktéltérképre.

Fontos pontosítani, hogy a Golden Peacock nem díjat nyert Dublinban, hanem a Michelin Guide szerkesztőségi válogatásában kapott kiemelt szerepet, amely a díjátadó hetében a legszélesebb közönséghez jutott el.

Ez a fajta szakmai validáció legalább annyit ér, mint egy trófea: azt üzeni, hogy a magyar gasztronómia és borkultúra képes a legmagasabb szinten, a világ élvonalában is maradandót alkotni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Kiderült, mitől változik zöldesszürkévé a főtt tojás sárgája, és hogy ki kell-e dobnod az összeset
Mi az oka az elszíneződésnek? Kémiai folyamat eredménye, amit te magad idézel elő a konyhában.


A húsvéti sonkatál dísze a keményre főtt és élénk sárgájú tojás.

Már ha nem zöldesszürke a tojás a sárgája körül.

Sokan azt gondolják ilyenkor, hogy valami baj van a tojással, megromlott, mehet a kukába az összes.

Pedig van egy szuper hírünk!

Ilyenkor nem kell kidobni a tojást, nyugodtan megeheted.

Mi az oka az elszíneződésnek?

Kémiai folyamat eredménye, amit te magad idézel elő a konyhában.

A tojásfehérje gazdag kénvegyületekben, amelyekből a hő hatására hidrogén-szulfid gáz szabadul fel. A tojássárgája meg vasat tartalmaz.

Amikor a két anyag a fehérje és a sárgája határán találkozik, kémiai reakcióba lépnek egymással, és egy vas-szulfid nevű vegyület, a ferroszulfid jön létre. Ez a vegyület okozza a jellegzetes, zöldesszürke elszíneződést.

A folyamatot két fő hiba gyorsítja fel drasztikusan: a túl hosszú főzési idő és a túl magas hőmérséklet. A jelenséget a lassú hűtés is súlyosbítja, mert a tojás belső hője a tűzről levéve is tovább „főzi” önmagát, fenntartva a kémiai reakciót. Ritkább esetekben a főzővíz magas vastartalma is hozzájárulhat az elszíneződéshez.

Bár a látvány nem étvágygerjesztő, ez a fajta a túlfőzés nem rontja el teljesen a tojás élvezeti értékét, maximum enyhe mellékízt érezhetsz.

A valódi veszélyt nem a szín, hanem a helytelen tárolás jelenti.

A főtt tojás héja elveszíti természetes védőrétegét, ezért sérülékenyebbé válik a baktériumokkal szemben. Héjában, hűtőszekrényben tárolva a főtt tojás egy hétig fogyasztható biztonsággal, szobahőmérsékleten azonban drasztikusan lerövidül ez az idő.

Ha két óránál tovább marad hűtés nélkül a főtt tojás, ki kell dobni, ezért húsvétkor, miután ettetek, tedd vissza a tojást a hűtőbe.

 

Hogyan készíts valóban szép főtt tojást? Az egyik legelterjedtebb, bevált módszer szerint a tojásokat egy rétegben kell a egy lábasba helyezni, majd annyi hideg vízzel felönteni, hogy legalább két-három centiméterrel ellepje őket. A vizet forraljuk fel, majd amint lobogni kezd, azonnal vegyük le a tűzről, fedjük le, és hagyjuk állni a forró vízben mérettől függően 9-12 percig.

A másik technika szerint a már forrásban lévő vízbe helyezzük óvatosan a tojásokat, majd a hőt lejjebb véve gyöngyözve főzzük a kívánt keménységűre. Mindkét eljárás kulcsa a befejezés: a főzési idő leteltével a tojásokat azonnal tegyük át egy tál hideg vízbe, és hagyjuk teljesen kihűlni. A hidegsokk megállítja a főzési folyamatot és a zöld gyűrűt okozó kémiai reakciót, ráadásul a hámozást is megkönnyíti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Sokan esküsznek rá, pedig óriási hiba: ezért tilos leöblíteni a nyers csirkét
A nyers húson lévő baktériumokat a hő pusztítja el, a víz nem. A mosással viszont a veszélyes kórokozókat az egész konyhában szétfröcskölhetjük.


Sokan leöblítik a csirkét főzés előtt, hogy „tisztább” legyen, pedig ezzel a mozdulattal valójában szétfröcskölhetik a láthatatlan kórokozókat az egész konyhában.

A csomagolt húsok valóban nem túl vonzók a rajtuk lévő nyálkás, ragacsos maradékkal, de a mosásukkal csak rontunk a helyzeten.

Egy felmérés szerint a csirkét mosók 30 százaléka a vért és a trutyit akarja eltávolítani, 19 százalékuk pedig egyszerűen azért teszi, mert a családjában ezt látta.

A probléma nem a látvánnyal van, hanem az olyan baktériumokkal, mint a Campylobacter és a Salmonella, amelyek a leggyakoribb ételmérgezések okozói. Ezek a kórokozók az állat bélrendszerében élnek, de a vágás és feldolgozás során a hús felületére kerülhetnek.

A nyers csirke készen áll a főzésre, és nem kell előtte megmosni. A húson lévő baktériumokat ugyanis nem a víz, hanem a megfelelő hőkezelés pusztítja el.

A mosás nemcsak felesleges, de kifejezetten veszélyes is lehet.

A csap alatt a nyers csirkéről lecsapódó vízcseppek és láthatatlan permet szétteríthetik a baktériumokat a mosogatóban, a pulton, a vágódeszkán és más konyhai eszközökön.

A szakértők szerint a helyes eljárás a következő: a nyers hússal való érintkezés után mindig mossunk kezet szappannal legalább 20 másodpercig.

Használjunk külön vágódeszkát és kést a nyers húshoz, és egy másikat a zöldségekhez vagy a kész ételekhez. A pultot, a mosogatót és az eszközöket minden használat után alaposan tisztítsuk le.

A legfontosabb pedig a megfelelő hőkezelés: a csirke akkor biztonságos, ha belső hőmérséklete eléri a 74 Celsius-fokot, amit érdemes húshőmérővel ellenőrizni. Ha valakit zavar a hús nedvessége, öblítés helyett papírtörlővel itassa le, majd azonnal dobja ki a törlőt és mosson kezet.

Via IFLScience


Link másolása
KÖVESS MINKET: