GASZTRO
A Rovatból

Kóstold meg te is II. János Pál pápa menüjét a Gundelben!

Februárban a Gundelben több nagyszabású programmal is készülnek. Újraéled a Gundel bál, majd egy egészen különleges, történelmi-gasztronómiai időutazásra hívnak minket.


Az ország nagy része január elején még csak próbál visszarázódni a hétköznapokba, de a Városligetben, az ikonikus Gundel Palotában már izzik a levegő. A ház nem aprózza el az évkezdést: egyrészt feltámasztják a magyar társasági élet egyik legfényesebb ékkövét, a Gundel Bált, másrészt pedig megnyitják a nagyközönség előtt a „Hírességek menüi” sorozat legújabb fejezetét: a II. János Pál pápa látogatása ihlette méltóságmenüt.

Február 17-től bárki helyet foglalhat az asztalnál, és megízlelheti azokat a fogásokat (modern köntösben), amelyeket 1996-ban a Szentatya fogyasztott el pannonhalmi látogatása során.

De mielőtt elvesznénk a gasztronómiai élvezetekben, nézzük, hogyan készül a Gundel arra, hogy a csillagok közé repítse vendégeit.

Új korszak a Gundel Bál történetében

Február 7-én a Gundel Palota teljes épülete báli díszbe öltözik. Ez az este nem csupán egy elegáns rendezvény, hanem a 130 éves örökség és a jövő találkozása. A szervezők, az Eventrend Group alapítói, Nagy Gábor és Kőrössy Zoltán egy olyan eseményt álmodtak meg, amely szakít a báli műfaj merev, távolságtartó hagyományaival. Itt a hangsúly a kapcsolódáson, a közösségen és a közös élményen van.

A bál mottója: „Csillagok között”. Ez a választás már a weboldal kinézete alapján is gyanús lehetett a sci-fi rajongóknak, hiszen finom utalások mutattak az univerzum felé. De mostanra nyert igazi értelmet a tematika, ugyanis

a bál díszvendégei a magyar űrkutatás három generációját képviselik: Farkas Bertalan, Kapu Tibor és Cserényi Gyula.

Magyary Jenő ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: "Jelen, múlt és jövő egyszerre van jelen az épületben, és a cél az, hogy ezen az éjszakán minden egyes vendég a bál csillagának érezhesse magát." Az elegancia itt nem kiváltság, hanem egy közös, mindenki számára elérhető ragyogás.

A bál egyik legmeghatóbb és leglátványosabb pillanata a nyitótánc lesz. Keleti Andrea táncművész vette szárnyai alá azt a 14 elsőbálozó párt, akik civil fiatalokként, országos jelentkezés, majd válogatás útján kerültek a csapatba. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt: annyian jelentkeztek elsőbálozónak, hogy mindenki nem is kerülhetett be a csapatba. A próbák már december óta zajlanak, és a hírek szerint a lelkesedés töretlen.

Különösen fontos és szívmelengető részlete a koreográfiának, hogy a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének közreműködésével egy kerekesszékes pár is részt vesz a nyitótáncban. Ők nem csupán vendégszereplők, hanem a bécsi keringő szerves részét alkotják, megmutatva, hogy a tánc és az ünneplés mindenkié.

Az este zenei világa legalább ennyire sokszínű: a bálterem lendületéről a Vegas Showband élő tánczenekar gondoskodik, míg az est kezdetén, az éttermi részben a „Hangokból szőtt történetek” című zenei válogatás teremti meg az alaphangulatot, a Gundel zongoristáinak finom, elegáns játékával. Az est ívét Fehér Lili, Arany Tímea, Kókai Balázs és Rakonczai Imre előadásai teszik teljessé, a Borpincében pedig DJ Vajant Tibor pörgeti fel a ritmust, hogy a tánc akár hajnalig is eltarthasson.

Nem véletlen, hogy a bál iránti kereslet óriási: már több mint kétszáz jegy elfogyott.

A vezetőség elárulta, hogy bár a ház befogadóképessége rugalmas, 350-400 főnél húznák meg a határt, hogy a hangulat pezsgő legyen, de a tánctéren mindenki kényelmesen elférjen.

De a Gundel Bál nem csak a külsőségekről szól, hanem a felelősségvállalásról is. Nagy Gábor tulajdonos elmondta: „Ha egy vállalkozás sikeres és etikus, akkor gondol másokra is.”

Ez az alapelv náluk a gyakorlatban is megmutatkozik. A bálon három kiemelt alapítvány kap lehetőséget a bemutatkozásra és támogatásra:

Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány: Ez a szervezet már harminc éve segíti a fogyatékossággal élőket. Eddig 21-22 speciális lakóházat építettek fel, biztosítva a méltó lakhatást és foglalkoztatást.

Mozgássérültek Budapesti Egyesülete: Ők azok a szakmai és társadalmi partnerek, akiknek köszönhetően a mozgássérült emberek aktív és látható részesei lehetnek a ház legfontosabb eseményeinek, legyen szó akár a báli nyitótáncról is.

SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége): A Gundel évek óta támogatja őket, segítve az esélyegyenlőséget és a társadalmi integrációt.

A vendégek az est folyamán adománylapokon keresztül, közvetlenül támogathatják ezeket a nemes ügyeket.

Bor a csillagokból: Az űrben járt szőlőmagok titka

A bál gasztronómiája is kapcsolódik az űr-tematikához. Az Etyeki Kúria egy egészen elképesztő történetet hozott el: a sajtótájékoztatón megkóstolható bor egy olyan Chardonnay volt, amelynek szőlőmagjai megjárták a világűrt. A borászat a magokat az Orion Űrnemzedék Alapítványnak adta át, akik a SpaceX Falcon rakétájával juttatták fel azokat a Nemzetközi Űrállomásra.

És hogy miért pont a Chardonnay? Schóber Judit, az Etyeki Kúria marketingért felelős képviselője elmondta, hogy bár választhattak volna kifejezetten magyar fajtát is, a kutatási szempontok azt diktálták, hogy egy világszerte elterjedt fajtát vizsgáljanak. Így a kozmikus sugárzás hatásait vizsgáló eredmények globálisan hasznosíthatóak lesznek.

A bor a bál Gyémánt és Private Room vendégei számára lesz elérhető, stílusosan keretbe foglalva a „Csillagok között” estét.

Gundel Bál 2026. 

Időpont: 2026. február 7.

Helyszín: Gundel Palota (Budapest, Állatkerti krt. 2.)

Jegyek: Már több mint 200 jegy elkelt, de még van lehetőség a vásárlásra.

Jegyvásárlás az alábbi linken érhető el: www.gundel.hu/gundel-bal

Tematika: „Csillagok között” – űrkutatás, tudás és tradíció

Díszvendégek: Farkas Bertalan, Kapu Tibor, Cserényi Gyula

Fellépők: Vegas Showband, Keleti Andrea elsőbálozói, tűzzsonglőrök, Mirror Men produkció

II. János Pál pápa méltóságmenüje: Történelem a tányéron

A bál után, február 17-től jön az év másik nagy dobása. A Gundel nagyon büszke arra, hogy kiket látott vendégül az elmúlt évtizedekben. Hiszen míg sok helyen csak a celebekre és aktuális sztárokra koncentrálnak, a Gundelben valóban igazi legendák fordultak meg.

A "Hírességek menüi" sorozat még 2024-ben indult útjára II. Erzsébet brit királynő látogatása ihlette fogásainak bemutatásával, idén pedig II. János Pál pápa menüjével újabb fejezet nyílik meg.

1996-ban a Pannonhalmi Bencés Főapátság ezeréves fennállását ünnepelték. Ez egy olyan diplomáciai és vallási csúcsesemény volt, amelyre az egész világ figyelt. A Gundel akkori legendás séfje, Kalla Kálmán tíz hónapon keresztül készült a feladatra. A protokoll minden egyes másodpercet és grammot meghatározott.

Érdekes részlet az egyik vacsora alkalmával történt „lift-baleset”, amikor a vacsora alatt a séfek és a felszolgálók beragadtak a liftbe az ételekkel együtt. Képzeljük el a feszültséget: a Szentatya várja a vacsorát, a biztonságiak és a protokollfőnökök feszültek, a karbantartók pedig kétségbeesetten próbálják kiszabadítani a csapatot. Végül a liftet sikerült leereszteni, de a melegen tartó kocsikat már nem tudták felvinni a lépcsőn, így a pincérek a földre rakott tányérokról tálaltak ki villámgyorsan, majd rohantak fel a lépcsőn, hogy az étel még melegen érjen az asztalhoz. A pápa minderről semmit sem sejtett, a végén pedig minden közreműködőnek egy-egy rózsafüzért ajándékozott hálája jeléül.

Wolf András corporate chef és Vérten Róbert executive chef számára nem csupán a böjti előírások betartása jelentette a feladatot (hiszen a hústilalom miatt a halak és zöldségek domináltak az eredeti asztalon is). A legnagyobb kihívás valójában a két korszak közötti híd megépítése volt. A séfeknek úgy kellett a mai, legmagasabb szintű technológiákat, alapanyag-használatot és tálalási stílust ötvözniük az 1996-os receptúrákkal, hogy az ételek ne veszítsék el eredeti üzenetüket és méltóságukat.

A cél egy olyan kortárs interpretáció megalkotása volt, amely friss és izgalmas a 2026-os vendég számára, miközben hitelesen adja vissza azt a gasztronómiai élményt, amiben egykor a Szentatya is részesült.

András a sajtótájékoztatón elmesélte, hogy számára is meglepetés volt, hogy a gombát és az erdő ízeit különösen kedvelő lengyel egyházfő számára engedélyezett volt a borjúcsontból készült alaplé használata is (még a hústilalom ellenére is). Ez a „kiskapu” tette lehetővé, hogy az előételben megmaradjon az a mély, telt ízvilág, ami a Gundelt jellemzi.

A négy fogásból álló menü szimbolikája

Vajon pirított erdei gombák brióssal, borjú jus-vel: Ez egy tisztelgés a pápa származása előtt, hiszen a lengyel konyhában a gomba központi elem. A Gundel briósának édessége és a borjú jus mélysége olyan kontrasztot alkot, ami azonnal megágyaz a vacsora hangulatának.

Illatos köményes leves zöldségekkel, buggyantott fürjtojással: A köményes leves alapvetően egy egyszerű, szinte „szegényes” étel. De a Gundelben ezt a legmagasabb szintre emelték. A levesben nemcsak fűszerkömény, hanem friss, savanyított édeskömény is van, ami egy olyan üde, ánizsos karaktert ad neki, amitől az egész étel életre kel. A fürjtojás selymessége és a bele főtt zöldségek édessége pedig igazán teljessé teszi az élményt. Ez a fogás bizonyítja, hogy a legegyszerűbb alapanyagból is lehet maradandó élményt készíteni.

Roston sült fogas Gundel módra: A főfogáshoz is kapcsolódik egy kedves történet. Bár a klasszikus recept alapja a paraj, az 1996-os látogatáskor a vendéglátó bencés szerzetesek kérésére Kalla Kálmán spenót helyett cukkiniágyon tálalta a halat. A mostani menü ezt a különleges, ’bencés változatot’ örökíti tovább, így tisztelegve a pannonhalmi házigazdák és az akkori történelmi pillanat előtt. A balatoni fogas a magyar gasztronómia egyik legnemesebb alapanyaga, itt pedig a legtisztább formájában ragyog.

Vaníliás csokoládés diós pannonhalmok: Ez a desszert nevében és formájában is a Főapátság dombjaira utal. Az édes, méltóságteljes befejezést a Pannonhalmi Főapátság Pincészetének bora teszi teljessé, amelyben a diós hab könnyedsége, a csokoládé sötét eleganciája és a nemes ital aromái egyetlen harmonikus egységben találkoznak, visszahozva az egykori pápai ebéd spirituális és gasztronómiai emelkedettségét.

Nehéz feladat egy ennyire régi menüt úgy megalkotni, hogy az ma is izgalmas legyen, de a séfcsapatnak sikerült megtalálnia azt az egyensúlyt, ahol a hagyomány tisztelete és a 21. századi technológia találkozik.

A Gundel célja, hogy ezeket az emlékeket ne vitrinekben őrizze, hanem „megkóstolható történetként” adja tovább.

II. János Pál pápa „Méltóság” menüje 2026.02.17-26-ig, 10 napon át vacsoraidőszakban, 18:00 órától elérhető.

További információk és foglalás:

gundel.hu

A Gundel az Eventrend Group tagja. A cégcsoport szerint a Gundel egy nemzeti ügy, egy világhírű családi márka. A következő évtizedekben szeretnék ezt az örökséget megőrizni, tovább építeni, gazdagítani, minél több magyar és külföldi vendég számára megmutatni. Cél, hogy ne csak egy kiváltságos kör számára legyen elérhető, hanem sokaknak okozzon örömteli pillanatokat. 

Az Eventrend Group több mint három évtizednyi tapasztalattal rendelkezik kávéházak, éttermek, szállodák üzemeltetésében, valamint rendezvényszervezésben. A cégcsoporthoz jelenleg mintegy 40 projekt tartozik, és mintegy 1300 munkavállalót foglalkoztat. Az Eventrend Grouphoz kötődik közel 25 gasztronómiai vállalkozás, többek között a New York Kávéház, a Centrál Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett közel 100 egyedi rendezvényterem értékesítése is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Egykor finom böjti fogásnak számított, ma már tilos megenni ezt a fajta húst
A szegények kedvelt böjti eledele volt. De vajon miért lett a hajdani finomságból mára szigorúan tiltott fogás?


Ma már elképzelhetetlen, de egykor finom fogásnak számított a hód húsa, sőt, régen a szegények kedvelt böjti étele volt. Ma viszont szigorúan tilos megenni. A középkori böjti szabályok a melegvérű állatok húsát tiltották, a hal viszont engedélyezett volt. A hódot vízi életmódja miatt több helyen „halnak” tekintették, ezért a böjti időszakban is az asztalra kerülhetett.

Különösen a farka számított keresett fogásnak, amelyet levesben és sültekben is elkészítettek.

A hódot Európa-szerte vadászták és csapdázták — nem csak a prémjeért, hanem a húsáért is. A prém mellett a hús és a hód speciális váladéka, a castoreum iránt is volt kereslet, sőt gyakran használták gyógyításra és parfümök készítésére is. A hód húsát — különösen a zsíros farkát — húsforrásként is értékelték, mivel magas tápértéke volt, és időszakosan jól jött, ha más hús kevés volt.

A böjti „engedékenység” azonban tragikus következményekkel járt. A szőrmeért és részben a húsért folytatott vadászat miatt a faj a 19. század közepére eltűnt a Kárpát-medencéből. A történet azonban itt nem ért véget, a modern természetvédelemnek köszönhetően új fejezet kezdődött. Szervezett visszatelepítési programoknak és természetes bevándorlásnak köszönhetően az eurázsiai hód visszatért a hazai vizekbe.

Visszatérésével azonban a jogi környezet is megváltozott.

Az eurázsiai hód ma Magyarországon védett faj, egyedenkénti természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Az elejtése, zavarása, károsítása és elpusztítása tiltott. A faj egyedeinek és „felismerhető részeinek” jogellenes megszerzése – beleértve a hús fogyasztását – jogkövetkezményekkel jár.

2022 óta azonban létezik egy szigorúan szabályozott kivétel. Szigorú hatósági feltételek mellett engedélyezhető az állomány gyérítése, például közérdeket sértő vízkárok megelőzése vagy egyes gazdasági tevékenységek védelme érdekében.

Ez azonban nem jelenti a „szabad vadászatot”, és azt sem, hogy a hódhús „piacra kerülhet” mint általános élelmiszer.

A hódfarok-leves és a többi hasonló étel ma már kulturális érdekesség, nem pedig gasztronómiai ajánlat.

Via Meglepetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
Hűvös napokra, meleg élmények: 5 budapesti étterem, ami maradásra csábít
Ebben a válogatásban olyan budapesti éttermek következnek, ahol nemcsak az ízekre, hanem az együtt töltött időre is figyelnek.


A hűvösebb időszakban másképp esik étterembe menni: jobban figyelünk a hangulatra, a fényekre, az ízekre, és arra is, hogyan érezzük magunkat az asztalnál. Ilyenkor különösen felértékelődnek azok a helyek, amelyek melegséget árasztanak, nem siettetnek, és természetes módon hívnak maradásra, amelyek miatt tényleg jólesik kimozdulni.

Ebben a válogatásban öt olyan budapesti éttermet mutatunk be, amelyek mind más és más karakterrel bírnak, mégis hasonló élményt kínálnak. A Giulia Budapest modern trattoriája egyszerre barátságos és izgalmas, ahol az olasz konyha szezonális fogásokkal és társasági élettel egészül ki. A Főőrség Étterem és Kávéház a Budai Vár történelmi falai között kínál elegáns, mégis komfortos magyar fogásokat ebédekhez és vacsorákhoz. A belvárosi Maia Mexican Fusion játékos fúziós konyhával és kreatív tacókkal mozdít ki a megszokott keretek közül, míg a Damas Budapest a szír gasztronómia gazdag ízvilágán keresztül mutatja meg, milyen az, amikor az étkezés közös élménnyé válik. A Yamato Table Grill & Sushi pedig egészen más irányból közelít: itt az asztalnál sütés és a megosztás teszi az együtt töltött időt igazán emlékezetessé.

Giulia Budapest

A budai gasztrotérkép egyik legizgalmasabb pontja a magát modern trattoriaként meghatározó Giulia Budapest, amely a II. kerületben, a Retek utca környékén bújik meg. Már az elhelyezkedése is sokat hozzáad az élményhez: ide belépve könnyű kiszakadni a városi forgatagból, és szinte észrevétlenül átváltani egy nyugodtabb, ráérősebb ritmusra, ahol az ember nem érzi sürgetve magát.

Ez az érzés az őszi–téli időszakban még erősebben jelen van, amikor a hangsúly teljes egészében a belső térre kerül, és a Giulia Social Club veszi át a főszerepet. A koncepció túlmutat a klasszikus éttermi élményen: a gasztronómiát tudatosan kapcsolják össze a társasági élettel, így a hely késő estig is nyitva tart, tematikus estekkel és zenei programokkal kiegészítve az éttermi élményt. Február közepén több tematikus esttel is készülnek: február 13-án Galentine’s Day programmal, 14–15-én Valentine’s Day Dinnerrel, majd 19-én egy különleges Carnival Dinnerrel, ahol semmi sem egészen az, aminek elsőre látszik. A Galentine és Valentine napokra (02.13-15.) ráadásul különleges italokkal is készülnek: a friss, citrusos és játékosan rózsás Rosa Segretával, valamint a füstösebb, fűszeresebb, csokis lecsengésű Fuoco d’Amore koktéllal.

Mindez egy kifejezetten stílusos térben kap helyet. A Giulia egy barátságos, enyhén bohókás, mégis határozottan modern közeget kínál: többszintes kialakítással, hangsúlyos bárpulttal, gondosan elhelyezett díszítőelemekkel és finoman hangolt fényekkel, amelyek együtt adják meg a hely karakterét. Ez a modern trattoria-hangulat egyszerre meleg és otthonos, miközben megőrzi azt a fajta visszafogott eleganciát, amely alkalmassá teszi egy meghittebb vacsorára és egy hosszabb, beszélgetős ebédre is.

A konyha olaszos alapokra épít, szezonálisan gondolkodik, és nagy hangsúlyt fektet a friss, helyben készült fogásokra.

Az antipastik között könnyed indításokat találunk, például az újragondolt cézársalátát, amely természetes átvezetést ad a főszerepet játszó friss pasták és tartalmas secondik felé. A házi, frissen készített tészták ilyenkor különösen jól esnek: gőzölgő tányérok érkeznek az asztalra, selymes szószokkal és kiegyensúlyozott ízekkel, amelyekben egyszerre van jelen a komfort és a precizitás. A hidegebb időszakra két új secondit is felvettek az étlapra: a Pollo alla ‘ncip nciap (csirkecombfilé, szárított paradicsom, rozmaring, kapor) és a Giulia style Italian meatballs (húsgolyó, paradicsomszósz, grana padano, focaccia), amik tartalmasak, mégsem nehezek, így szépen illeszkednek a hely könnyedebb ritmusához.

A desszertek már inkább ráadásként érkeznek, és tovább erősítik azt az érzést, hogy itt nem kell sietni. Egy kanalazós Giulia Tiramisu, egy krémesen roppanós Sicilian Cannolo, vagy egy selymes Salted Caramel Panna Cotta könnyed, mégis emlékezetes lezárása az estének.

Ha az olasz konyha nagy kedvenced, de közben nyitott vagy az újszerű megoldásokra és a meglepő ízkombinációkra, a Giuliát szívből ajánljuk, mert valóban tele van meglepetéssel!

Főőrség Étterem és Kávéház

A Budai Vár szívében álló, egykor a királyi testőrség otthonául szolgáló épület ma elegáns, mégis kifejezetten barátságos étteremként és kávéházként működik. A Főőrség Étterem és Kávéház belső tereiben a békebeli kávéházak hangulata találkozik a modern kényelemmel.

A nagyvonalú terek, a visszafogott elegancia és a nyugodt atmoszféra együttese pontosan azt az élményt adja, amiért ilyenkor szívesen mozdulunk ki: nem siettet, nem harsány, hanem teret enged a ráérős ebédeknek és az elnyújtott vacsoráknak.

A konyha ehhez a hangulathoz illeszkedve a klasszikus magyar ízeket gondolja újra, modern szemlélettel és kreatív megoldásokkal, úgy, hogy a fogások egyszerre legyenek ismerősek és izgalmasak.

Az étlap szezonális alapanyagokra épül, az ízpárosítások kifinomultak, mégis ismerősek. Kezdésképp érdemes kipróbálni a grillezett kecskesajtot céklás salátával, dióval, ami egyszerre krémes és ropogós, tökéletes harmóniában a téli zöldségekkel. A levesek szerelmesei számára a csicsókakrémleves szarvasgombával és petrezselyem-veloutéval igazi ízbomba: a csicsóka lágyan selymes, a szarvasgomba aromája pedig elegánsan emeli ki a csicsóka karakterét.

A főételek között találunk tarja steaket zelleres gratinnel, kelbimbóval és bacon jus-szal, ami a hús gazdag ízét és a füstös, sós kísérőket tökéletesen egyesíti. Az igazi ínyenceknek a Bélszín Kedvessy módra nyújt felejthetetlen élményt: a libamáj, ördögszekérgomba, burgonya és kapros-paprikás mártás egyesítése igazi élvezet minden falatban.

A desszertek sem maradnak el a kreativitásban: a Fekete-erdő desszert fehér szarvasgombával izgalmas csavart ad a klasszikusnak (szarvasgomba nélkül is kérhető), míg az újragondolt Szilvás gombóc a hagyományos ízeket modern formában kínálja, tökéletes lezárása egy téli étkezésnek.

A Főőrség Étterem és Kávéház ideális választás azoknak, akik téli gasztronómiai élményre vágynak, elegáns környezetben, kreatív és tradicionális magyar fogásokkal.

Maia Mexican Fusion

A belváros szívében, a Hercegprímás utcában található Maia Mexican Fusion már kívülről sem a megszokott mexikói kliséket ígéri, belépve pedig végképp világossá válik, hogy itt egy egészen más koncepcióval találkozunk. A letisztult, meleg tónusú belső tér inkább idéz egy kaliforniai nagyvárosi éttermet, mint egy klasszikus tex-mex helyet, és pontosan ez adja az első meglepetést: a Maia nem harsány, hanem tudatosan visszafogott, miközben mégis tele van energiával.

Ez a kettősség az egész hely hangulatát meghatározza. A tér barátságos, a fények puhák, az elrendezés kényelmes, így az ember könnyen ott ragad egy hosszabb vacsorára. Nemcsak egy gyors étkezésre alkalmas, hanem arra is, hogy beszélgessünk, kóstoljunk, megosszuk egymással az ételeket, és hagyjuk, hogy az este magától alakuljon.

A konyha alapja a mexikói gasztronómia, de a Maia tudatosan nem ragad le a klasszikus vonalaknál.

Az étlap valódi fúzió: a tacók világában bátran keverednek különböző kultúrák ízei, legyen szó olasz, magyaros, arabos vagy akár ázsiai inspirációkról.

Ez a sokszínűség mégsem öncélú, inkább játékos és meglepően harmonikus egységet alkot.

A tacók közül érdemes többet is kipróbálni, de a quesabirria különösen emlékezetes: lassan főtt, szaftos hús, nyúlós sajt és egy gazdag consommé, amelybe a tacókat mártogathatjuk. Tartalmas, komfortos fogás, amely egyszerre házias és izgalmas. A főételek mellett az itallap is hangsúlyos, a signature koktélok kreatívak, könnyen ihatók, és jól illeszkednek az ételek karakteréhez.

A Maia Mexican Fusion ideális választás, ha szeretnél egy kicsit kilépni a megszokott éttermi keretek közül, miközben fontos számodra a minőség és az átgondolt koncepció. Tökéletes hely egy lazább randihoz, baráti vacsorához vagy egy olyan estére, amikor nemcsak enni, hanem élményeket gyűjteni is szeretnétek.

Damas Budapest

A Vörösmarty tér közvetlen közelében, a hangulatos Türr István utcában található Damas Budapest már belépéskor különleges atmoszférával fogad. A barátságosan elegáns belső tér, a meleg színek és az aprólékosan kidolgozott részletek azt sugallják, hogy itt az étkezés nem sietős program, hanem olyan élmény, amelyre érdemes időt szánni.

A Damas egy igazi családi vállalkozás, ahol a vendégszeretet nem tanult gesztus, hanem természetes hozzáállás. Ez azonnal érezhető a hangulatban: az ember szinte otthon érzi magát, miközben egy egészen más kultúra ízvilágába nyer betekintést.

A konyha a szír gasztronómia hagyományaira épít, az ételek pedig kifejezetten a megosztásra, közös kóstolásra ösztönöznek.

Az előételek között megtaláljuk a klasszikus hummuszt, a baba ghanousht vagy a ropogós kibbeh-t, amelyek már önmagukban is jól megágyaznak az étkezésnek. A főételek közül a faszénen grillezett húsok és a különböző nyársak érdemelnek kiemelt figyelmet: autentikus fűszerezéssel, látványkonyhában készülnek, mégis könnyedén illeszkednek a tér elegáns hangulatához. A séf válogatása különösen jó választás, ha többféle ízt is szeretnél kipróbálni egy asztalnál.

A desszertek méltó lezárást adnak az étkezésnek. A kunafa vagy az Umm Ali gazdag, mégsem nehéz, a booza pedig különleges textúrájával teszi emlékezetessé az est végét. A keleties ihletésű signature koktélok tovább erősítik az élményt, miközben az egész hely arra ösztönöz, hogy maradjunk még egy kicsit.

A Damas Budapest ideális választás hosszabb, beszélgetős vacsorákhoz, családi vagy baráti összejövetelekhez, amikor az étkezés mellett a hangulat és az együtt töltött idő is legalább olyan fontos.

Yamato Table Grill & Sushi

A belvárosban található Yamato Table Grill & Sushi egészen másfajta éttermi élményt kínál, mint a hagyományos vacsorahelyek. Itt az étkezés már az első pillanattól kezdve közös programmá válik: az asztalba épített, füstmentes grillnek köszönhetően nemcsak rendelhetsz, hanem aktívan részt vehetsz az ételek elkészítésében is.

A tér modern és letisztult, mégis kifejezetten barátságos.

Az elrendezés arra ösztönöz, hogy hosszabb időt töltsünk az asztalnál, beszélgessünk, kóstoljunk, megosszuk egymással a falatokat.

Ez a fajta étkezés lassú és ráérős, ahol nem az egyes fogások sorrendje, hanem az együtt töltött idő kerül a középpontba.

A koncepció a japán yakiniku és a koreai BBQ hagyományaira épít. Natúr és pácolt húsok, friss zöldségek és különféle szószok érkeznek az asztalra, amelyeket mindenki a saját ízlése szerint kombinálhat. A salátalevélbe csomagolt falatok, a frissen grillezett húsok és a különböző mártások együtt adják meg azt az élményt, amely miatt a Yamato igazán különleges.

A grillételek mellett a sushi válogatások is hangsúlyos szerepet kapnak, így azok is találnak kedvükre valót, akik inkább a klasszikus japán ízeket keresik.

A Yamato Table Grill & Sushi ideális választás baráti társaságoknak vagy családi alkalmakra, amikor az étkezés nemcsak vacsora, hanem közös élmény és program is egyben.

Ezek a helyek mind más világot képviselnek, mégis közös bennük, hogy megadják azt az érzést, ami ilyenkor különösen jól esik. Nem siettetnek, nem vonják el a figyelmet – egyszerűen hagyják, hogy az este a maga tempójában alakuljon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Márciusban újra élettel telik meg a tópart: érkezik a Taste Balaton fesztivál
A Taste Balaton nem csak egy fesztivál, hanem egy lehetőség arra, hogy a látogatók közelebbről megismerjék a vendéglátókat és a Balaton kora tavaszi arcát.


Március 6. és 15. között újra megrendezik a Taste Balaton fesztivált. A rendezvény célja, hogy megmutassa: a Balaton a főszezonon kívül is izgalmas úti cél. Idén több mint száz program várja a látogatókat, a középpontban pedig a régió legjobb, egész évben nyitvatartó vendéglátóhelyei állnak.

A fesztivál több mint húsz fő helyszínén egyedi, erre az alkalomra összeállított menüket kóstolhatunk meg. Ezek a fogások az adott étterem stílusát és legfontosabb ízeit mutatják be. Emellett harmincöt kiegészítő helyszín is csatlakozik a programsorozathoz. Borászatok, pékségek, cukrászdák és kulturális pontok várják a vendégeket, így két nagyobb esemény között is bőven akad felfedeznivaló.

Fő helyszínek:

A Konyhám Stúdió 365, Bistro Sparhelt, Borbarátok, Casa Christa, Dobosi Birtokközpont, Folly Arborétum, Hableány, John’s Pub, Kalóz Strandbisztró, Kistücsök Food & Room, Lelkem, Lokal at the Lake, MEDE by Adam Mede, Oliva Hotel&Étterem, Páskom 1802 Gasztroműhely, Petrányi Pince és Borterasz, Pörc Bisztró és Delikát, Port Étterem és Panzió, Reed Boutique Hotel & Bistro, Zenit Balaton Étterem & Bár, Villa Chez Les Amis, Villa Kabala

Színes programok és izgalmas újdonságok

A gasztronómiai élményeket idén is ismert fellépők teszik teljessé. Koncertet ad Lovasi András és Kollár-Klemencz László, fellép Scherer Péter és Zoltán Erika, a Hableányban pedig Lakatos László estjén lehet majd nevetni. Folytatódik a tudományos vacsorák sorozata is: Veszprémben Szathmáry Eörs evolúcióbiológus beszélgetését hallgathatjuk meg vacsora közben.

Az irodalomkedvelők találkozhatnak Dragomán Györggyel vagy Szlavicsek Judittal, és balatoni témájú könyvbemutatókon is részt vehetnek. Aki pedig tanulni szeretne, választhat a számos workshop közül: a kínálatban szerepel steak-sütés, kovászolás, bonbonkészítés, sőt még kerámiázás is.

A fesztivál egyik újdonsága, hogy minden résztvevőt egy pohár BalatonBorral köszöntenek.

Ez a bor a helyi borászok összefogását jelképezi.

A rendezvényhez a VisitBalaton365 és a BalatonBike365 is csatlakozott, így a programok között akár elektromos kerékpárral is bejárhatjuk a környéket.

A fesztivál egyik legnagyobb előnye, hogy nem egy központi helyszínre kell kitelepülniük az éttermeknek, hanem mindenki a saját otthonában, a megszokott minőségben fogadja a vendégeket.

A tastebalaton.hu oldalon könnyedén összeállíthatjuk a saját túránkat.

Mede by Adam Mede
Mede by Adam Mede

A rengeteg lehetőség közül nehéz választani, ezért most inspiráció gyanánt pár olyan helyeket ajánlunk, amelyekben mi is megbízunk, és ahová bármikor szívesen visszatérnénk.

Badacsony legújabb helye a Mede by Adam Mede, ahol Mede Ádám és testvére, Attila egy pici, családias éttermet visznek. Itt a konyha a tűz és a füst köré épül, az ételek pedig látványban is különlegesek. Ez a helyszín tökéletes arra, hogy az ember közelebb kerüljön a konyhához, ezért is ajánljuk Ádám steak workshopját március 7-én és 8-án. Ha valakitől érdemes és el is lehet fogadni tanácsot a tökéletes hús elkészítésével kapcsolatban, az ő. Ez a délután egy igazi közös munka, ahol a tűz feletti sütés minden titkát megismerhetjük, a végén pedig egy komoly steak vacsora és a hozzá illő borsor teszi teljessé az élményt.

Balatonszepezden a Villa Chez les Amis a nyugalom szigete. Kriszta és Péter személyes vendéglátása, a kert és az esztétikus környezet azonnal magával ragadja az embert. A fesztivál egyik legkülönlegesebb és legmélyebb programja is náluk lesz március 14-én: Kulka Jánossal lehet egy asztalhoz ülni egy közös vacsorára. Kulka János ma már ritkán vállal ilyen felkérést, ezért ez egy kivételes alkalom arra, hogy egy őszinte, sallangmentes beszélgetést hallgassunk végig vele és Gyárfás Dorkával. Aki ott lesz, egy életre szóló, igazán emberi élménnyel gazdagodik.

A szigligeti Villa Kabala egy varázslatos világ, ahol Fölföldi Péter és Terjék Petra minden részletre odafigyelnek. A zöld Michelin-csillagos étteremben Szabó András séf vezetésével szinte mindent maguk állítanak elő. Most egy rendkívüli lehetőséget kínálnak: be lehet menni a konyhájukba egy egész napra tanulni. Maximum két fő vehet részt ezen egyszerre, így testközelből lehet megismerni a professzionális főzés folyamatait, a nap végén pedig el is fogyaszthatjuk azt, amit a konyhán készítettünk.

Lelkem
Lelkem

Dörgicsén a Lelkem vendéglő pontosan olyan, amilyen a neve is: egy lélekkel teli, barátságos hely. Reiner Viktor séf és párja, Nikoletta a személyes kapcsolatokat helyezik előtérbe. Március 14-én Horváth Boldizsárral, a Farm2Fork alapítójával tartanak közös ebédet, ahol az alapanyagok tiszteletéről és a biotermelésről tanulhatunk. Aki viszont egy lazább kikapcsolódásra vágyik március 15-én, annak a Daytime Discót ajánljuk náluk. Hering Andris, a Nosalty főszerkesztője kötényt köt, és egy kötetlen, vidám bulit csapnak DJ-vel és finom falatokkal, ami remek választás az ünnepi hétvégén.

Végül nem maradhat ki a Kistücsök Food & Room sem, ami évtizedek óta a Balaton egyik legfontosabb bástyája. Csapody Balázsék étterme a folyamatos fejlődésről híres, és a fesztivál idejére az encsi Anyukám Mondta csapata költözik le hozzájuk. A Dudás testvérek két estén át hozzák el a dél-olasz ihletésű, mégis hazai konyhájukat Balatonszemesre. Két stílusos vidéki legenda találkozik itt, ami minden gasztronómia-rajongónak kötelező program.

Az itt felsorolt példák tényleg csak egy apró szeletet mutatnak meg a teljes kínálatból, hiszen az általunk kiemelt helyszínek is sokféle eseménnyel készülnek.

Ha például a Villa Kabalában nem töltenél el egy egész napot a konyhán, akár egy izgalmas fermentáló workshopra is benevezhetsz. A Villa Chez les Amis-nál pedig Kulka János mellett Schell Judittal, Rakonczay Gáborral és Szirtes Tamással is tartanak vacsoraesteket.

Tehát mindenképpen érdemes tüzetesen átböngészni a weboldalt a többi lehetőségért.

A programok és a jegyek már elérhetőek, de a helyek gyorsan fogynak, ezért érdemes időben tervezni a tavaszi balatoni kalandot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
„A papám éjjel felébresztette a mamámat, és kanalanként kóstoltatta vele” - egy megszállott olasz cukrászt ünnepel ma a világ
Pietro Ferrero 80 éve találta ki a mogyorókrémet. A termék iránti rajongás odáig fajult, hogy egy komolyabb árleszállítás miatt Franciaországban verekedés tört ki és rendőrt kellett hívni.


A Nutella sikertörténete nem egy zseniális reklámkampánnyal indult, hanem egy férfival, aki nem tudott aludni, mert még nem volt elég jó, amit kitalált:

„A nagyapám… éjfélkor felébresztette a nagymamámat, és kanalanként kóstoltatta vele: ‘Milyen? Mit gondolsz?’” – emlékezett vissza Giovanni Ferrero, a családi birodalom vezetője a BBC-nek arra, hogyan született meg a megszállottság, amely egy kis piemonti cukrászműhelyből a világ egyik legismertebb márkáját hozta létre. Ez a szenvedélyes kísérletezés vezetett el a Nutellához, amelynek rajongói február 5-én tartják az ünnepnapját, a World Nutella Day-t.

A történet a második világháború utáni Európa nélkülözésében gyökerezik, amikor a kakaó luxuscikknek számított.

Pietro Ferrero, egy albai cukrász 1946-ban zseniális ötlettel állt elő. A második világháború utáni Olaszországban a kakaó drága volt és nehezen beszerezhető, viszont Piemontban bőséggel termett a mogyoró. Ebből indult ki: kevés kakaó, sok mogyoró, és egy olyan édesség, ami nem luxus, hanem mindennapi öröm. Hosszú kísérletezés után megalkotta a Giandujot nevű, szeletelhető édes tömböt.

„Az volt az igazi áttörés, amikor már nem egy darabkát ettél belőle, hanem szét tudtad kenni” – idézik Giovanni Ferrerót. A család második generációja, Michele Ferrero már nemcsak a receptet őrizte, hanem a jövőt is látta.

„Apám azt mondta: tovább lehet ezt vinni, vannak új technológiák”

– mesélte Giovanni. 1951-ben a receptet továbbfejlesztették, létrehozta a kenhető változatot, a Supercremát. A ma ismert Nutella végül 1964. április 20-án gördült le a gyártósorról, új, nemzetközileg is könnyen kiejthető névvel – a „nut” (dió, mogyoró) és az olaszos hangzású „-ella” végződés házasításával –, valamint azzal az ikonikus üvegformával, amely máig a márka egyik legfőbb azonosítója. Giovanni Ferrero ironikusan jegyezte meg:

„A Nutella ugyanabban az évben született, mint én, szóval van egy 'kistestvérem’ a családban.”

A termék üstökösszerű sikerének titka a „pop-luxus” jelenségében rejlett: a Nutella megfizethető kényeztetést kínált a hétköznapokra, a csokoládé élményét hozta el a reggelizőasztalokra anélkül, hogy a családoknak mélyen a zsebükbe kellett volna nyúlniuk.

A kenhetőség és a családközpontú reklámok hamar a reggeli rituálék részévé tették. A márkaépítés nem állt meg a terméknél; a közösségi események is hozzájárultak a kultusz növekedéséhez, mint például a 2005-ös Guinness-rekord, amikor Németországban 27 854 ember részvételével tartották meg a világ legnagyobb, Nutellával tálalt kontinentális reggelijét.

A rajongás olyannyira kinőtte magát, hogy 2007-ben egy Olaszországban élő amerikai blogger, Sara Rosso elindította a World Nutella Day-t. A kezdeményezés és a márka viszonya nem indult zökkenőmentesen:

2013-ban a Ferrero jogi osztálya felszólító levelet küldött Rossónak a névhasználat miatt, ami hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

A cég gyorsan korrigált, és a konfrontáció helyett az együttműködést választotta. „A Ferrero szeretné kifejezni őszinte háláját Sara Rossónak a Nutella iránti szenvedélyéért” – állt a vállalat békülékeny közleményében, amelyre Rosso így reagált: „Elégedett vagyok az események alakulásával.” És a cég is elégedett lehet, mert végül ennek a bloggernek köszönhetik, hogy több mint 20 év csendes jelenlét után az amerikai piac is felfigyelt rájuk, és be tudtak törni az ottani mindennapokba is.

A Ferrero ma már hivatalosan is támogatja a Nutella Világnapot, a márka pedig megtanulta, hogy a közösség ereje a legnagyobb tőkéje. Ezt a filozófiát testesíti meg a 2017-ben Chicagóban megnyílt, a cég által üzemeltetett első Nutella Café is. „Egy Nutella-világot akartunk teremteni a rajongóinknak” – nyilatkozta Noah Szporn, a márka észak-amerikai marketingvezetője.

A családi cukrászda mára egy globális óriássá nőtt. A Ferrero-csoport a 2023/24-es pénzügyi évben 18,4 milliárd eurós, azaz közel 7010 milliárd forintos árbevételt ért el, 8,9 százalékos növekedés mellett. A vállalat 958 millió eurót, vagyis mintegy 365 milliárd forintot fordított beruházásokra, hogy bővítse gyártókapacitását.

A cég folyamatosan keresi az innovációs lehetőségeket is: a márka 60. évfordulójára piacra dobott Nutella fagylalt után 2026 tavaszán Észak-Amerikában bemutatják a „Nutella Peanut” nevű, földimogyorós változatot, ami a krém történetének első komoly ízbővítése lesz.

Ahol azonban ekkora a siker, ott az árnyékok is hosszabbra nyúlnak. 2017-ben a #NutellaGate néven elhíresült botrány okozott felháborodást a rajongók körében, amikor kiderült, hogy a cég „finomhangolta” a receptet, növelve a sovány tejpor és a cukor arányát.

A márka körüli hisztéria 2018-ban Franciaországban csúcsosodott ki, amikor egy szupermarketlánc 70 százalékos akciót hirdetett: a 950 grammos üveget 4,50 euró helyett 1,41 euróért adták.

Az üzletekben dulakodás tört ki, a rendőrségnek kellett beavatkoznia. „Olyanok, mint az állatok” – mondta egy szemtanú.

A kultusz olykor bizarr formákat is ölt: 2015-ben egy francia bíróság megtiltotta egy párnak, hogy a kislányukat Nutellának nevezzék el, mondván, a név gúny tárgyává tehetné a gyermeket, akit végül Ellának kereszteltek.

A márkát a legkomolyabb kritika a pálmaolaj használata miatt éri. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság 2016-os jelentése szerint a növényi olajok finomításakor – különösen magas hőmérsékleten – olyan szennyezőanyagok keletkezhetnek, amelyek egészségügyi kockázatot jelenthetnek, főként a gyerekek számára. A Ferrero egy nagyszabású kampányban védekezett, hangsúlyozva, hogy ők alacsony hőmérsékleten, ellenőrzött körülmények között dolgozzák fel a 100 százalékban fenntartható forrásból származó pálmaolajat. „Mint minden minőségi növényi olaj, a mi pálmaolajunk is biztonságos” – szögezte le Vincenzo Tapella, a cég beszerzési vezetője.

A Nutella mára globális jelenség. 160 országban vannak jelen, 11 gyárral a világ különböző részén.

A Ferrerót gyakran említik úgy is, mint a világ legnagyobb mogyoró-vásárlóját; „a világ termelésének 25%-a” állítás több összefoglalóban is megjelenik.

Szóval ha ma bedobsz egy nutellás palacsintát, vagy kensz egy keveset a kekszed csücskére, te is egyike leszel annak a több tízmillió rajongónak, aki ma együtt ünnepel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk