GASZTRO
A Rovatból

Hároméves a megújult Centrál – megnéztük, mit kínál most a kávéház, ahol Ady és Karinthy is törzsvendég volt

A Centrál Kávéház most nemcsak friss kínálatát mutatta be, hanem azt is, hogyan kapcsolódik össze a gazdag irodalmi örökség a mai kor fiataljainak kreativitásával.


A Centrál Kávéház 2025. április 11-én ünnepelte újranyitásának harmadik évfordulóját, amely szimbolikusan egybeesik a költészet napjával, tisztelegve a patinás intézmény gazdag irodalmi öröksége előtt. Az 1887 óta működő kávéház nem csupán a vendéglátás színtere, hanem a magyar kultúra, szellemi élet és társasági érintkezés történelmi központja, amely a századvég és a századelő virágzó kávéházi korszakának ikonikus képviselője volt.

A megújult Centrál célja, hogy ezt az örökséget modern köntösben, a mai kor elvárásainak megfelelően ápolja.

A kávéház elkötelezettségét a kultúra iránt mi sem bizonyítja jobban, mint a rendkívül sikeres Centrál Irodalmi Zsúr. Ez a középiskolásoknak szóló ingyenes program interaktív módon vezeti be a diákokat a magyar irodalom világába, különös hangsúlyt fektetve a Nyugat folyóirat és a kávéház történetére. Meskó Zsolt író-rendező és Bence úr, a főpincér kalauzolásával a fiatalok nem csupán ismereteket szereznek, hanem kreatív írásra is ösztönzést kapnak. A legjobb versírók pedig a Centrál Költők Társaságának tagjaivá válnak.

A program népszerűségét jelzi, hogy a 2025-26-os tanévre már heti három időpontra bővítették a foglalási lehetőséget.

Lakmározz a történelemben – gasztronómiai kalandozások a Centrálban

A Centrál konyháján is nagy dolgok történnek, a régi klasszikusok mellett izgalmas újdonságokkal rukkoltak elő. Készülj, mert most jön a kulináris utazás!

Új nyári spritzek: Ha valami könnyűre és frissítőre vágysz, itt a válasz. Kortyolhatsz Limoncello spritzet, Hendricks bodza spritzet vagy éppen grapefruit lichi spritzet. Akad bőven alkoholos és mentes változat is.

Cappuccino menü: A kávé szerelmeseinek igazi paradicsom ez. A klasszikus mellett olyan ínyencségek várnak, mint a lágy creme brulee cappuccino, a csábító fehér csokoládés cappuccino rózsavíz permettel (Léda könnye), a hűsítő jeges cappuccino, a különleges pisztáciás és mandulás cappuccino, és a modern vonalat képviselő gyömbér, kurkuma cappuccino (superfood kávé).

Klasszikusok újragondolva (azaz a főfogások)

A Centrál úgy gondolja, hogy vannak olyan ételek, amik már a dédszüleink idejében is menők voltak, de valahogy elfeledkeztünk róluk. Most újra előveszik ezeket a kincseket, sőt, néha egy kis csavarral, húsos és húsmentes verzióban is elkészítik őket.

A sült gnocchival és baconchipsszel tálalt stroganoff bélszínből például rögtön kérhető gomba stroganoff supreme néven húsmentes verzió is. És a közös kóstoláson abban maradtunk, hogy ez is legalább annyira ízletes, mint húsos társa.

A supreme csirkemell „kijevi” módra az egyik legkomfortosabb főétel. A kívül ropogós, belül szaftos csirkemell, krémes burgonyapürével és pikáns parmezán chipsszel biztos, hogy sokak kedvence lesz.

A hortobágyi töltött palacsinta háromféleképpen is kipróbálható: csirkecomb filével töltve, pirított gombákkal töltve és harcsa filével töltve. De a paprikás mártás és a tejföl egyikről sem maradhat le.

De itt van még a boeuf bourguignon, a vörösboros marharagu, ami egy igazi ízbomba, és a Centrál & cheese, ami igazi kényeztetés a sajtimádóknak. Kemencében sült cheddarszószos gnocchival és bacon morzsával.

Édes kísértések (azaz a desszertek)

A Centrál a desszertjeiről is híres volt mindig, úgyhogy itt sem spóroltak a finomságokkal.

Tiramisu kollekció: Ha szereted a tiramisut, már indulhatsz is! Kóstold meg a klasszikus verziót, a pisztáciás tiramisut, a frissítő sárgabarack maracuja tiramisut, vagy rendeld meg a tiramisu kóstolót, hogy mindhárom ízvilágot kipróbálhasd.

Francia (levendulás) krémes: egy elegáns és illatos desszert, ami garantáltan levesz a lábadról.

Brownie kehely: a csokirajongók álma, egy gazdag és csokoládés desszert, eperrel és fagylalttal.

Centrál képviselőfánk, citromos choux-ban: egy klasszikus édesség egy kis citromos csavarral.

De a Centrál Kávéház nem csupán gasztronómiai élményeket nyújt. A 2022-es felújítás során a belső tér a múlt eleganciáját ötvözi a modern kényelemmel.

A korhű bejárat visszaállítása, az egyedi térelválasztók, a hangulatos világítás és a korabeli tárgyak mind hozzájárulnak ahhoz a különleges atmoszférához, amely a kávéházat jellemzi.

A Centrál Kávéház esszenciája túlmutat a puszta vendéglátáson; valódi "Grand Café" identitást képvisel, amely évszázadok óta formálódik. Ez a fogalom nem csupán az impozáns térre, a magas belmagasságra, a tükrökre és a díszes enteriőrre utal, hanem egy életérzésre is.

A Centrál a találkozások, a lassabb tempó és a tartalmas pillanatok színtere, ahol a vendégek kiszakadhatnak a mindennapi rohanásból.

A hatalmasra nyitható portálablakok elmossák a határt a belső tér és a hangulatos terasz között, megteremtve a különleges "kint is vagyok, bent is vagyok" élményt. Ez a nagykávéházi létforma pedig mindenki számára nyitott: legyen szó a szellemi elit képviselőiről vagy a baráti beszélgetésbe merülő vendégekről, a Centrál egy hatalmas, barátságos nappaliként várja mindazokat, akik értékelik a minőségi időtöltést egy ikonikus helyszínen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Évekig rosszul csináltad, azért lett ragacsos a főtt rizs, pedig egy egyszerű trükkel megakadályozhatod
Sokan bosszankodnak a konyhában, mert a rizs újra és újra összetapad, pedig a hiba nem a receptben van.


Neked is mindig ragacsosra sikerül a rizs?

Ha eleged van az összetapadt szemekből, létezik egy filléres, kevésbé ismert trükk.

A trükkel minden alkalommal tökéletesen pergős szemeket tehetsz az asztalra, különleges eszközök nélkül.

Sokan tapasztalják, hogy bármennyire is igyekeznek, a rizsszemek főzéskor összeállnak, de a probléma egyetlen hétköznapi konyharuhával orvosolható.

A ragadós állag fő oka, hogy a főzés közben a forró fazék fedelén lecsapódó pára visszacsepeg a rizsre, és túlságosan eláztatja a szemeket.

A megoldás lényege, hogy

a megfőtt rizst a tűzhelyről levéve a fazék tetejére egy tiszta, száraz konyharuhát teszel, és csak ezután rakod rá vissza a fedőt. A textil felszívja a keletkező párát és megakadályozza, hogy a vízcseppek visszahulljanak a szemekre.

A módszer hibátlan kivitelezéséhez a konyharuha felhelyezése után a rizst legalább 10 percig érintetlenül kell hagyni. Ez az idő elegendő arra, hogy a szemek felszívják a maradék nedvességet és a párolódás természetes módon befejeződjön. Az eredmény így könnyű, laza és különálló szemekből álló rizs lesz, amely tökéletes köret bármilyen fogáshoz.

Fontos biztonsági szabály, hogy gáztűzhely használatakor a konyharuha szélei soha ne érjenek a lánghoz vagy a forró fűtőelemhez.

A higiénia is kulcsfontosságú:

mindig tiszta, száraz és szöszmentes textilt használj.

És még egy lényeges biztonsági szabály.

Elektromos rizsfőzőknél ezt a trükköt tilos alkalmazni, mivel a gyártói kézikönyvek jellemzően nem javasolják a szellőzőnyílások letakarását.

A pergős végeredményt további apróságokkal is biztosíthatod.

Főzés előtt gyors öblítéssel lemoshatod a rizsszemek felületéről felesleges keményítőt, ami szintén hozzájárul a tapadáshoz. Emellett főzés közben kerüld a rizs kevergetését.

A konyharuha-technika nem új keletű, erős perzsa hagyományai vannak, ahol „damkoni” néven ismerik a fedőre húzott, gőzelnyelő textíliát. Ma már több ismert szakács is esküszik erre a módszerre, sőt, léteznek speciális, erre a célra gyártott fedőhuzatok is.

Összefoglalva a teendő tehát ennyi: főzd meg a rizst, vedd le a tűzről, tegyél rá egy száraz konyharuhát és a fedőt, majd pihentesd 10 percig. Végül egy villával lazítsd fel, és már tálalhatod is a tökéletes köretet.

Via: Femcafé


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
A Tokaji Aszú meghódította a Michelin-gálát: egy budapesti bár koktélja lett a világ új kedvence
A Michelin Guide a Tokaji Aszút ünneplő válogatásában mutatta be a budapesti Golden Peacock koktélt, sikere a magyar gasztronómia innovációs képességét igazolja.


A Tokaji Aszú már nem csak a desszertasztal koronája: Dublinban, a Michelin-díjátadó reflektorfényében a budapesti The Duchess luxusbár koktélja a nemzetközi mixológia új aranymadarává vált.

A magyar borörökség és a modern koktélkultúra találkozása a világ egyik legelismertebb gasztronómiai platformján kapott figyelmet, bizonyítva, hogy a hungarikumoknak a legmagasabb szintű bárokban is helyük van.

A gasztronómia világa nemrégen Dublinra figyelt, ahol a Convention Centre-ben tartották a Michelin Guide Nagy-Britannia&Írország díjátadóját. Az esemény pezsgő hangulatát jól tükrözi, hogy a szakma krémje gyűlt össze.

„Örömmel hozzuk el a Michelin Guide díjátadóját Dublinba, egy olyan városba, amelynek energiája és kreativitása a régió gasztronómiájának életerejét tükrözi” – nyilatkozta Gwendal Poullennec, a Michelin Guide nemzetközi igazgatója.

A gálán Gordon Ramsay is megjelent, aki szerint „épp ideje volt, hogy a Michelin eljöjjön ebbe a gyönyörű országba”.

A ceremónián külön díjat adtak át a kiemelkedő koktélokért is, ami jelzi, hogy a Michelin-univerzumban a csúcsgasztronómia és a prémium italkultúra már elválaszthatatlan egymástól.

Ebben a felfokozott nemzetközi figyelemben jelent meg a Michelin Guide hivatalos oldalán egy különleges válogatás, amely a Tokaji Aszú modern, koktélokban való felhasználását ünnepelte.

A cikk, melyet a The Michelin Guide publikált, a világ leginnovatívabb bárjainak receptjeit gyűjtötte össze, és a válogatásba bekerült a budapesti Matild Palace tetején működő The Duchess bár ikonikus itala, a Golden Peacock is.

A koktél alapgondolata a klasszikus magyar borörökség és a legmodernebb mixológiai eljárások, mint a tej-klarifikálás ötvözése.

Az ital lelke a Sauska 5 puttonyos Tokaji Aszú, amelyhez Pisco Capel Reservado, birspüré, friss lime-lé és hársméz társul.

A különlegesen tiszta, áttetsző végeredményt a tejes derítési eljárás biztosítja, amely során az italból kivonják a zavarosító anyagokat, miközben az ízek teljessége megmarad.

A díszítés – csokiba mártott, robbanócukorral meghintett szőlőszem – pedig egy játékos, modern csavart ad az elegáns kompozícióhoz.

A Golden Peacock ezzel nemcsak egy ital, hanem egy történet a magyar hagyományok és a globális innováció találkozásáról.

A Michelin-válogatás rámutatott, hogy a budapesti kreáció egy nemzetközi trend része. Londoni és más európai csúcsbárok sommelier-i is felfedezték az Aszúban rejlő lehetőségeket, amely Klearchos Kanellakis, egy vezető sommelier szavaival élve „a lágyság és a tűz sugárzó egyensúlya” a pohárban.

A The Duchess, a Matild Palace „titkos tetőkertjeként” és „likőrkönyvtáraként” pozicionált bárja ezzel a nemzetközi elismeréssel végérvényesen felkerült a globális koktéltérképre.

Fontos pontosítani, hogy a Golden Peacock nem díjat nyert Dublinban, hanem a Michelin Guide szerkesztőségi válogatásában kapott kiemelt szerepet, amely a díjátadó hetében a legszélesebb közönséghez jutott el.

Ez a fajta szakmai validáció legalább annyit ér, mint egy trófea: azt üzeni, hogy a magyar gasztronómia és borkultúra képes a legmagasabb szinten, a világ élvonalában is maradandót alkotni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Kiderült, mitől változik zöldesszürkévé a főtt tojás sárgája, és hogy ki kell-e dobnod az összeset
Mi az oka az elszíneződésnek? Kémiai folyamat eredménye, amit te magad idézel elő a konyhában.


A húsvéti sonkatál dísze a keményre főtt és élénk sárgájú tojás.

Már ha nem zöldesszürke a tojás a sárgája körül.

Sokan azt gondolják ilyenkor, hogy valami baj van a tojással, megromlott, mehet a kukába az összes.

Pedig van egy szuper hírünk!

Ilyenkor nem kell kidobni a tojást, nyugodtan megeheted.

Mi az oka az elszíneződésnek?

Kémiai folyamat eredménye, amit te magad idézel elő a konyhában.

A tojásfehérje gazdag kénvegyületekben, amelyekből a hő hatására hidrogén-szulfid gáz szabadul fel. A tojássárgája meg vasat tartalmaz.

Amikor a két anyag a fehérje és a sárgája határán találkozik, kémiai reakcióba lépnek egymással, és egy vas-szulfid nevű vegyület, a ferroszulfid jön létre. Ez a vegyület okozza a jellegzetes, zöldesszürke elszíneződést.

A folyamatot két fő hiba gyorsítja fel drasztikusan: a túl hosszú főzési idő és a túl magas hőmérséklet. A jelenséget a lassú hűtés is súlyosbítja, mert a tojás belső hője a tűzről levéve is tovább „főzi” önmagát, fenntartva a kémiai reakciót. Ritkább esetekben a főzővíz magas vastartalma is hozzájárulhat az elszíneződéshez.

Bár a látvány nem étvágygerjesztő, ez a fajta a túlfőzés nem rontja el teljesen a tojás élvezeti értékét, maximum enyhe mellékízt érezhetsz.

A valódi veszélyt nem a szín, hanem a helytelen tárolás jelenti.

A főtt tojás héja elveszíti természetes védőrétegét, ezért sérülékenyebbé válik a baktériumokkal szemben. Héjában, hűtőszekrényben tárolva a főtt tojás egy hétig fogyasztható biztonsággal, szobahőmérsékleten azonban drasztikusan lerövidül ez az idő.

Ha két óránál tovább marad hűtés nélkül a főtt tojás, ki kell dobni, ezért húsvétkor, miután ettetek, tedd vissza a tojást a hűtőbe.

 

Hogyan készíts valóban szép főtt tojást? Az egyik legelterjedtebb, bevált módszer szerint a tojásokat egy rétegben kell a egy lábasba helyezni, majd annyi hideg vízzel felönteni, hogy legalább két-három centiméterrel ellepje őket. A vizet forraljuk fel, majd amint lobogni kezd, azonnal vegyük le a tűzről, fedjük le, és hagyjuk állni a forró vízben mérettől függően 9-12 percig.

A másik technika szerint a már forrásban lévő vízbe helyezzük óvatosan a tojásokat, majd a hőt lejjebb véve gyöngyözve főzzük a kívánt keménységűre. Mindkét eljárás kulcsa a befejezés: a főzési idő leteltével a tojásokat azonnal tegyük át egy tál hideg vízbe, és hagyjuk teljesen kihűlni. A hidegsokk megállítja a főzési folyamatot és a zöld gyűrűt okozó kémiai reakciót, ráadásul a hámozást is megkönnyíti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
Sokan esküsznek rá, pedig óriási hiba: ezért tilos leöblíteni a nyers csirkét
A nyers húson lévő baktériumokat a hő pusztítja el, a víz nem. A mosással viszont a veszélyes kórokozókat az egész konyhában szétfröcskölhetjük.


Sokan leöblítik a csirkét főzés előtt, hogy „tisztább” legyen, pedig ezzel a mozdulattal valójában szétfröcskölhetik a láthatatlan kórokozókat az egész konyhában.

A csomagolt húsok valóban nem túl vonzók a rajtuk lévő nyálkás, ragacsos maradékkal, de a mosásukkal csak rontunk a helyzeten.

Egy felmérés szerint a csirkét mosók 30 százaléka a vért és a trutyit akarja eltávolítani, 19 százalékuk pedig egyszerűen azért teszi, mert a családjában ezt látta.

A probléma nem a látvánnyal van, hanem az olyan baktériumokkal, mint a Campylobacter és a Salmonella, amelyek a leggyakoribb ételmérgezések okozói. Ezek a kórokozók az állat bélrendszerében élnek, de a vágás és feldolgozás során a hús felületére kerülhetnek.

A nyers csirke készen áll a főzésre, és nem kell előtte megmosni. A húson lévő baktériumokat ugyanis nem a víz, hanem a megfelelő hőkezelés pusztítja el.

A mosás nemcsak felesleges, de kifejezetten veszélyes is lehet.

A csap alatt a nyers csirkéről lecsapódó vízcseppek és láthatatlan permet szétteríthetik a baktériumokat a mosogatóban, a pulton, a vágódeszkán és más konyhai eszközökön.

A szakértők szerint a helyes eljárás a következő: a nyers hússal való érintkezés után mindig mossunk kezet szappannal legalább 20 másodpercig.

Használjunk külön vágódeszkát és kést a nyers húshoz, és egy másikat a zöldségekhez vagy a kész ételekhez. A pultot, a mosogatót és az eszközöket minden használat után alaposan tisztítsuk le.

A legfontosabb pedig a megfelelő hőkezelés: a csirke akkor biztonságos, ha belső hőmérséklete eléri a 74 Celsius-fokot, amit érdemes húshőmérővel ellenőrizni. Ha valakit zavar a hús nedvessége, öblítés helyett papírtörlővel itassa le, majd azonnal dobja ki a törlőt és mosson kezet.

Via IFLScience


Link másolása
KÖVESS MINKET: