BUDAPEST
A Rovatból

Ezek a Király utca legjobb éttermei

A bulinegyed közepén egymást érik az éttermek és vendéglátóhelyek. Az orrunk előtt zajlik a gasztroforradalom.

Link másolása

Az elmúlt években rengeteg új étterem nyílt meg Budapesten. A gasztrobloggerek szinte egymással versengve rohannak egy-egy frissen nyíló helyre, hogy elsőként mutassák be a nagyközönségnek.

Ez bizony a gasztroforradalom.

A fogyasztók felől divat lett étterembe járni, a vendéglátók részéről pedig a minőségi termékek elérhető áron való árusítása vállt trenddé. Az éttermek, delik, reggelizők, levesezők melegágya természetesen a belváros, és azon belül is talán a bulinegyed. Sorozatunkban utcákra bontva bemutatjuk a közelmúltban nyílt helyeket, vagy azokat amik kultikus részét képezik a mai napig azoknak. A mostani részben a Király utca legjobb helyeit szedtük egy csokorba.

Zing

A Zing, a magyarországi food truckok zászlóshajója bizony felnőtt. Pénteken a Király utca 60. alatt megnyílt első nem mobilis üzletük, tehát már egy fix helyen is hozzájuthattok Budapest egyik kedvenc burgeréhez, méghozzá egy igazán exkluzív térben. Az étterembe belépve nem győzünk hova pillázni, nagyon színes, nagyon kitalált és nagyon jópofa a dizájn, ami a tűzfalak rehabilitálásáért felelős Neopaint munkája.kiraly_zing

A Zing-féle hamburgerek titka abban rejlik, hogy a gourmet-burgerek világát egyesítették az utcai, gyorséttermi, papírzacskós burgerekkel, mindezt elérhető áron. A jellegzetes „zinges” egyedi zsömle+hús kombinációt sokan vakon is felismernék. Nem csoda hát, hogy úgy véljük, a Zing étterme az egyik legjobb dolog ami a Király utcával történhetett.

Kolor

Bár a kolort sokan inkább a Gozsdu udvarhoz kötik (vagy Jude Law-hoz), bejárata a Király felől is van. Piadinájuk az éjszakai életet élők megmentője, egész pontosan azoknak, akik valami egyszerű, kézzelfogható olasz finomságra vágnyak bulizás közben\után\előtt. A piadina egy olasz kenyérlepény, amit azzal töltesz meg, amivel nem szégyelled. Keményen megtömik minden földi jóval, esetünkben camembert-es, rukkolás,paradicsomos verzió volt a tesztalany. Ezt csak éjszaka árulják, jellemzően pia mellé, hiszen tökéletesen fekszenek egymással.kiraly_kolor

Gusztusos, letisztult ízvilág, tele frissességgel, és olvadó sajthalmokkal. Ha nem lennénk túl éhesek, akkor pedig snacknek kiváló zöldségchipseket is találunk, mindenféle zöldségekből amik a föld alatt laknak. Eszem-iszom fent, vírus klub, és zene odalent az előadóban. A kolor keményen hajt a legjobb új kulthely címért bájos sokszínűségével, és a banánmatricákkal, amik mindenhol ott vannak.

Pizza Me

A La Pizza di Mamma Sofia (úristen, továbbiakban inkább: LPDMS) annak idején merész húzással tette be magát az osztódással szaporodó pizzaszeletezők népes táborába. Első blikkre azzal, hogy egész egyszerűen drágább és kisebb pizzákat kezdett árulni. Mondom, elsőre. De az ember kíváncsi fajta, és az a 160 Ft különbség nem tántorított el sokakat attól, hogy megkóstolják azt a pizzát ami üzleti szempontból érthetetlen volt. Elsőre. De amint megkóstolta a nép, hamar rájöttek a huncutságra: ez a "nagybetűs" pizza! Később a pizzéria átnevezte magát Pizza Me-re, hogy az egyszerűbben megjegyezthető legyen, és elkezdett terjeszkedni.

kiraly_pizzame

Itt lehet kapni azt igazi, vékony tésztás, ízorientált pizzaszeletet, amilyennek egy pizzának lennie kell. Aláírom, egy Deákos borozás után, olykor-olykor megbocsájtható egy 200 forintos, félig sült pizzatészta a Király elején. De semmiképp sem megbocsájtható arra esküdni (kivéve ha kollégista vagy hajléktalan vagy). Szintén a LPDMS hozta be az elsőre bizarrnak tetsző nutellás pizzát is, ami azóta kultikus kedvenc lett a városban.

Etap

A Király utca legfrissebb üdvöskéje. Az utca változatos kínálatából már elég nehéz lenne kitűnni, ha csak nem valami formát bontogató létesítménnyel áll elő az ember fia. Az Etap gyakorlatilag egy borbár és egy deli édes egymásra találásának gyermeke, ami ugyan elsősorban a 25-40-es korosztályt célozza meg, de bárki megtalálhatja benne az új törzshelyét. Ha nappal bekukkantunk az Etapba egy kisebb, bájos falatozó deliköszön ránk, azonban ugyanez este egy méretes borbárrá alakul. Azt hinné az ember, hogy megint valami tudatmódosítót kevertek a túrós palacsintájába az Örsön, de valójában egy mozdítható panelről van szó. Konkrétan: el lehet tolni a falat, bezárva vele a felesleges teret. Eszméletlen.kiraly_etap

Melegkonyha egyelőre nincs, de nélküle is parádés vacsorákat, ebédeket tudhatunk le. Kistermelők (engedjük már el a kézműves kifejezést, de tényleg!) sonkái, sajtjai, szalonnái találkoznak a helyben készült boros-melaszos hagymalekvárral, házi savanyúsággal, aszalt paradicsommal, padlizsánkrémmel. A helyben sütött kenyérrel és az elmaradhatatlan bor együttesével egy ilyen tálra napokig emlékezni fogsz.

Házi túrós batyu. Mindent tud, amit csak leveles tésztába lehet zárni. Friss, ropogós, lágy túróval gazdagon töltött, langyos darab, házi tejföllel, amit nyugodtan hívhatnánk a túrós batyuk pápájának is. Szóval borfetisiszták, itt a helyetek! Ha nem bírjátok a Gozsdu fesztiválszerű tömöttségét, és az ahhoz párosuló üvöltő zenét a borbárokban, harapnátok valami lazát, de finomat, irány az Etap.

BRGR

A három üzlettel büszkélkedő BRGR is beállt a bulinegyedet szolgálók népes táborába. Ami a legfurcsább az pedig az, hogy a Király utcában nem is volt még igazi burgerező, és ezt a BRGR stábján kívül igazán senki nem fedezte fel eddig. Hatféle burgerrel szolgálnak, abszolút megszólalásig friss alapanyagokkal, olyan gyönyörű 13 dekás húspogácsával hogy kicsordul a könnyed, hiper-szuper gyorsan a körülményekhez képest, ráadásul teljesen korrekt 1200-1400 Ft-os árakon. A burgereken felül saláták és egy zseniális Philly Cheese Steak-et is árulnak. Ha Király és burger akkor mindenképp BRGR!kiraly_brgr

Noir et L'or

Egy mediterrán-magyar igazi étterem sose rossz ha van egy Király utcában. Noir-ék pedig már több éve kínálják ételeiket a belváros népének. Totálisan más szellemben működik, mint az utca többi egysége. Ez egy klasszikus étterem forma, egyedi atmoszférával, igazi beülős-ráérős-iszogatós hangulattal. Kreatív, szezonális étlap, jó fej személyzet. Az étterem még élő zenével is szórakoztatja a kedves betérőket. Délben a környék egyik legjobb ebédmenüjére is betérhetünk (igaz, a menüket összefoglaló véleménnyel egy látogatás után nem lehet megítélni) a környékhez képest vállalható áron.kiraly_noir

Ha kipróbálnád a helyeket, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
20 teraszos hely Budapesten, ahová érdemes betérni
Nyakunkba vettük a várost hogy megnézzük melyik most a "legjobb beülős hely Budapesten?" A listára így felkerült teraszos étterem, kerthelyiség, vagy csak úgy szimplán jó helyek Budapesten, amit kár lenne kihagynod idén!
Vass Adrienn - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása

Itt a tavasz és ahogy egyre több a zöld a városban, úgy mi is vágyunk kiülni egy kicsit a teraszra, vagy a kertbe. Szerencsére Budapest rengeteg mini oázissal rendelkezik, van ahol zene szól és szórakozásra hív a hangulat, de van jó pár olyan opció is, ahol csendesebb ücsörgésre, vagy kitűnő vacsorára is benevezhetünk.

Nehéz volt 20 kedvencre leszűkíteni ezt a listát, de törekedtünk rá, hogy többféle stílusú és hangulatú hely is szerepeljen benne.

Reméljük találtok rajtunk keresztül új kedvencet!

Kihagyhatatlan teraszos helyek Budapesten

1. A MADHOUSE terasza

A MADHOUSE Bistro & Bárban tavaly óta markánsabban elkülönül egymástól a laza, szórakozóhely funkció, és a Piszkor Norbert által vitt konyha. Ez a választóvonal a teraszon is megjelenik majd. Így akkor is érdemes lehet erre járni, ha csak iszogatni és szórakozni szeretnénk, meg akkor is, ha egy kellemes ebédre vagy vacsorára vágyunk.

1061, Anker köz 1-3.A MADHOUSE-nak is kihagyhatatlan a teraszos helyek közt

2. Ha egy kiülős helyet keresel mi lehetne jobb erre, mint a TETŐ?

A Mammut tetején idén a Mad Scientist sörfőzde legénysége veszi át a hatalmat. 15 sörcsappal, natúr borokkal, különleges spiritekkel, kraft sör inspirálta egyedi koktélokkal és Gólem streetfood-al várják a vendégeket a város felett.

1121, Lövőház utca 2.-4.A Tető egy kiváló kiülős hely

3. Két igazán jó teraszos hely Budapesten - Zsiráf és Zsiráf

Zsiráfból is kettő van a városban, és egyik sem kihagyható, úgyhogy itt kénytelenek vagyunk csalni egy picit, és mindegyikről szólni, hogy beférjenek a húszba.A Budapesti kiülős helyek közül a Zsiráf a legjobb

A pesti Zsiráf a mindig nyüzsgő Nyugati mellet található. Itt hajnalig bulizhatunk az éppen aktuális DJ ütemeire, és remek nápolyi pizzát is kapunk, ha a szórakozás közben megéheznénk.

Pest: 1062, Teréz krt. 53.

A budai egység pedig a csodaszép Széllkapu park tetején helyezkedik el, és valamivel chillesebb hangulatú.

Buda: 1024, Kis Rókus u. 2-4.

4. Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda

A Holnemvolt Parkba nem csak az állatokért érdemes betérni, hanem az elsőosztályú kürtőskalácsért is. A klasszikusok mellett különböző újragondolt desszertek is készülnek itt kürtőskalácsból, de kávét vagy fagyit is lehet kapni. És dupla terasszal is büszkélkedhetnek, így azok is le tudnak ülni náluk, akik a Parkba nem váltottak belépőt, csak a körúton ejtőznének.

1146, Állatkerti krt.14-16Számtalan kiváló teraszos étterem van Budapesten

5. Két igazán menő kiülős hely Budapesten - Fröccsterasz + Gin Corner Bar

Szót kell ejteni a Deák tér környékéről is, hiszen az Akvárium körüli füves rész még mindig populáris találkozóhely. A Fröccsteraszos komplexumon belül van egy klassz gines tematikájú hely, ami könnyen elrabolja az ember szívét. Több mint 100 féle ginnel, különleges párlatokkal és válogatott borokkal várnak.a Gin Corner egy igazán jó beulos hely

1051, Erzsébet tér 11-13.A kiülős helyek Budapesten általában teltházasak

6. Kabin

A Népsziget rejtett kincse legalább olyan menő mint a Római. És talán egy picit kevesebbet hallani róla, úgyhogy mi most ezt az oldalt ajánljuk, és egy jó hideg sört vagy fröccsöt.

1044, NépszigetA Kabin a jó helyek közé tartozik Budapesten

7. A Zazie egy kihagyhatatlan beülős hely Budapesten

A Zazie egy fiatal, szexi, pimasz hely, a MOL Campus földszintjén. Tavasztól késő őszig a Kopaszi-öbölre néző terasza is nyitva van, amely a nagyvárosi forgatagból kiszakítva a nyugalom szigetét kínálja.

1117, Dombóvári út 28.A Zazie is a teraszos helyek közé tartozik

8. Egy ikonikus Budapesti hely a Centrál Grand Cafe & Bar

A Centrál az élő történelem. 1887 óta rengeteg híres magyar tért be hozzájuk, és a manapság is aktív társasági élet zajlik a falai között. Na meg a csodaszép teraszán! Egy kávéra is érdemes beugrani, de az egész napos reggelijük is erősen ajánlott program.

1053, Károlyi Mihály u. 9.Az ikonikus Centrál Grand Cafe & Bar egy kiváló teraszos etterem

Teraszos éttermek Budapesten

9. A minőségi teraszos éttermek közé tartozik a Spago by Wolfgang Puck Budapest

A Spago igazi luxus kategóriás hely, és ez a végtelenül elegáns teraszán is maximálisan érvényesül. Ha egy feledhetetlen gasztroélményre vágyunk, érdemes számításba venni őket.

1056, Váci u. 36.Egy minőségi teraszos étterem a Spago by Wolfgang Puck Budapest

10. A legújabb teraszos étterem most a Port de Budapest

Lenyűgöző panoráma, hatalmas koktélválaszték, ínycsiklandó ételek. Daytime DJ szettek és festői naplementék, karnyújtásnyira a Dunától. Ezt kínálja a város egyik legújabb terasza a Belgrád rakparton.

1056, Nemzetközi Hajóállomás, Belgrád rakpart 23.A legújabb teraszos étterem a Port de Budapest

11. Egy hagyományos beülős hely Budapesten - Gléda Vendéglő

Egy klasszikus, budai vendéglő teraszán ücsörögnél egy pohár borral? Ennél egy tartalmas, magyaros vacsorát, modern tálalásban? Akkor a Gléda lesz a helyed!

1037, Mikoviny utca 2-4.A legjobb teraszos helyek Budapesten a budai oldalon találhatók

12. UMO Restaurant

Az UMO egy Michelin-ajánlással rendelkező étterem a budai Vár tövében, ahol a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero legfrissebb menüjét kóstolhatjuk meg. A koncepció középpontjában a grill és a füst áll, így mindenképpen érdemes vacsora mellett élvezni a kert hangulatát.

Ponty utca 1-3.Egy kiváló teraszos étterem idén nyáron az UMO

13. Egy kiváló teraszos étterem: Yellow Bistro & Bar

A Danubius Hotel Helia aljában, a Duna parton van egy remek bisztró, ahol akkor is ejtőzhetünk, ha nem szállunk meg a hotelben. Klasszikus magyar fogások, street foodos ételek és szomjoltók, igazán zöld környezetben, alkalmanként DJ mellett.

1133, Kárpát utca 62-64.Egy terasz étterem Budapesten, garantált a jó hangulat

14. MOST Kortárs Bisztró

A MOSTban a minőségi konyha mellett különböző közösségépítő vásárok és kiállítások is vannak. Az óriási terasz pedig még tökéletesebb találkahellyé teszi őket jó időben. Az indiai ételeiket ki ne hagyd!

1066, Zichy Jenő utca 17.A kiülős helyek közül kiemelkedik a MOST kortárs bisztró

15. Egy igazi terasz étterem Budapesten - KERT Bisztró

Zugló zöld oázisa , ahova elég egyszer betérni, és mindig visszavágysz majd.

1146, Thököly út 57/bA Kert bisztró terasza Budapesten igazán felejthetetlen

Valódi kerthelyiségek Budapesten

16. Kertem

A Kertem az egyik legbarátságosabb szabadtéri szórakozóhely. Szeretettel várják a gyerekeket, a bicikliseket és a kutyusosokat is. És a balkán burgerük utánozhatatlan.

1101, Könyves Kálmán krt. 25.Valódi kerthelyiségek közé tartozik a Kertem

17. A Budapesti helyek közül kiemelkedik a Miamor Rómaim

A Miamor Rómaim, a Római-part első ételudvara. Számtalan élménnyel, változatos ételekkel és italokkal várják a vendégeket. Szabadidős sportolási lehetőségekben és gyerekprogramokban pedig kifejezetten erősek.

1031, Római part 47.A Miamor Rómaim a Római-part egy kiváló kerthelyisége

18. Egy legendás kerthelyiség: a Kobuci

A Kobuci az egyik legkedvesebb, leghangulatosabb koncerthelyszín a városban, de amikor nincs koncert, akkor is érdemes ide betérni egy italra, vagy a hely nevével megegyező kolbászos bucira.

1033, Fő tér 1.A Budapesti helyek közül a Kobuci kiemelkedő

19. Dürer Kert

A Dürer költözése anno nagy port kavart, de szépen megtalálták a helyüket a budai oldalon, a Duna mellett. Aki underground szórakozásra vágyik, az mindenképpen keresse őket.

1117, Öböl utca 1.a Dürer kert a legfelkapottabb étterem terasz

20. A Gundel kerthelyisége Budapesten

A Gundel Kert megidézi a századelős Budapest társasági életének legendás hangulatát, ami világhírű magyaros ízekkel és pompás italokkal egészül ki.

Ha egy nagy múltú helyen szeretnél egy kitűnő vacsorát fogyasztani, akkor ez lesz a te helyed!

1146, Gundel Károly út 4.A Gundel kert mára már legendás a kiülős helyek közt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Szentkirályi Alexandra leleplezett egy semmibe vezető liftet, ami valójában nem a semmibe vezet
A Fidesz főpolgármester-jelöltje ugyanazzal a lifttel próbálja bizonyítani az ellenzéki vezetés alkalmatlanságét, amellyel korábban Bohár Dánielnek sem sikerült. Egy éve ugyanis már kiderült a felvonóról az igazság.

Link másolása

„Egy lift, ami ugyanolyan használhatatlan, mint a balos városvezetés” – Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje ezzel osztott meg egy videót hétfőn a közösségi oldalán. A videóban egy VII. kerületi társasház liftjét mutatja be, amely szerinte nem működik:

„A DK-s Niedermüller Péternek a VII. kerületben sikerült felépítenie egy semmibe vezető, nem működő liftet.”

Szentkirályi előtt egy évvel már a kormánypárti influenszer, Bohár Dániel is „leleplezte” a „semmibe vezető” liftet a Király utca 47. szám alatti házban. Az ügyről a Lakmusz készített akkor egy tényellenőrző cikket, amiből kiderül:

Szinte semmi sem igaz abból, ami Szentkirályi videójában elhangzik.

Amikor a liftről döntött a társasház, még nem Niedermüller Péter, hanem a fideszes Vattamány Zsolt volt Erzsébetváros polgármestere. A döntésbe továbbá Vattamány sem szólt bele: a felvonó építéséről és a kivitelezőről közösen döntött a társasház lakóközössége, ahol az önkormányzat csak a 22,6 százalékos tulajdonhányadának megfelelően rendelkezik szavazati joggal. Az önkormányzat azt nyilatkozta a Lakmusznak, hogy ilyenkor egyszerűen a lakók többségi akaratával együtt szavaznak. A Lakmusz cikkéből mindemellett az is kiderül, hogy Bohár „leleplezése” idején azért vezetett a semmibe a lift, mert még nem volt készen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Elképesztően látványos égitesteket csodálhattunk meg a Svábhegyi Csillagvizsgálóban
Nem mindennapi élményben volt részünk, amikor a közelmúltban Budapest legnagyobb távcsövével kémleltük a csillagokat. Mutatjuk mi vár rád, ha te is ellátogatnál hozzájuk!

Link másolása

Tudod miért csíkos a Jupiter? Ismered a Göncölszekér legendáját? Te is megnéznéd a tavaszi égbolt legfényesebb csillaghalmazának százezernyi csillagát?

A Svábhegyi Csillagvizsgáló izgalmas éjszakai csillagtúráján jártunk, ahol Budapest legnagyobb távcsövével kémleltük a csillagokat, és felfedeztük az ütköző galaxisok fantasztikus világát. Mutatjuk mi vár rád.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kastélyszerű, háromszintes, neoklasszicista főépületét már sokszor megcsodáltam a Konkoly-Thege Miklós útról, mikor a Normafához kirándultunk.

Ez alkalommal azonban feljuthattunk a kutatóépület tetőteraszára is csillagokat észlelni, és az ikonikus Budapest-kupola távcsövébe is belepillanthattunk.

Az Ütköző galaxisok világa nevű program este negyed 9-kor kezdődött, miután beesteledett és szabad szemmel is láthatóvá váltak a csillagok. A beengedést követően csillagászainkat követve átvágtunk a kutatóintézet sötétségbe borult parkján a főépülethez.

A program első állomása a kutatóintézet tetőterasza volt, ahol Vizi Róbert bemutató csillagásszal távcsöves megfigyelésen és csillagképtúrán vehettünk részt.

Itt egy lencséstávcső és egy binokulár segítségével megnézhettük a Jupiter sávjait, a Fiastyúk csillaghalmazt, a Nagy Orion-ködöt és a Göncölszekér kettős csillagát is, miközben Róberttől rengeteg érdekes dolgot hallottunk a megfigyelt égitestekről.

Először a Jupitert vettük szemügyre, illetve a bolygó mellett szinte egy vonalban sorakozó három nagy holdját is: a Ganymedest, az Iót és az Európát. Az éles szeműek kivehették a Jupiter vöröses és fehéres sávjait is. Megtudtuk, hogy a sávok színét a gázok áramlása adja, a Nagy vörös folt pedig a Naprendszerünk legnagyobb kozmikus vihara, aminek átmérője olyan nagy, hogy Földünk is beleférne.

Csillagászunk felhívta a figyelmet a Jupiter fölötti halvány foltra is, ami nem más volt, mint a Fiastyúk. Fantasztikus élmény volt, amikor a binokulárral keresve a sötét égbolton egyszercsak a szemem elé tárult a fényesen ragyogó csillaghalmaz.

Róbert elmesélte a hozzá tartozó izgalmas görög mondát is. A gyönyörű Hét nővér Orion szerelme elől menekülve kért az istenekről segítséget, akik felhelyezték őket az égboltra. Orion ide is utánuk ment csillagkép formájában, ezért az istenek a Hét nővér és Orion közé helyezték a Bika csillagképét, hogy az égen ő tartsa vissza a vadászt.

Lézer pointer segítségével megmutatták nekünk a Bika szemét is, az Aldebarant, amely egy vörös óriáscsillag. Azt is elmesélte vezetőnk, miszerint a csillagok kékes és vöröses színe a hőmérsékletükre utal, azonban éppen fordítva, mint ahogy azt a vízcsapoknál tapasztaljuk. A kékek az igazán forró, míg a vörösek a hűvösebb csillagok.

Elképesztő élmény volt belegondolni, hogy miközben az eget néztük, valójában a múltba tekintettünk vissza, hiszen mire a csillagok fénye ideér sok esetben többszáz év telik el. Ki gondolta volna, hogy a 440 fényévnyire lévő Fiastyúk fénye az 1600-as években indult el ide hozzánk.

Róbert megmutatta nekünk az Orion csillagképben található Betelgeuze nevű vörös óriását is, ami már annyira felfúvódott, hogy ha a Nap helyére tennénk, a Jupiterig érne. Már végstádiumában van, azaz bármelyik pillanatban felrobbanhat - a következő 100 ezer éven belül.

Távcsővel közelebbről megnézhettük a Nagy Orion-ködöt is. Nagyjából 1300 fényévre ez a hozzánk legközelebb eső csillagkeletkezési terület. Az átmérője tízszer akkora, mint a mi naprendszerünké.

Róbert sok érdekességet és legendát mesélt a csillagképekről. Az égboltra feltekintve navigálása alapján szabad szemmel is láthattuk a történetek főszereplőit, a Téli háromszöget, a Sarkcsillagot, az Ikrek, Cepheus, Perselus, Pegazus, Oroszlán, Szűz, Cassiopeia, Ökörhajcsár és a Nagy Medve csillagképet.

Elmesélte azt is, hogy honnan kapta a Nagy Medve a magyar nevét. A legenda szerint Göncöl (A Bence név régi megfelelője) egy jótékony táltos volt, aki az embereket gyógyította. Útján egyszer eltörött a szekere rúdja, ám hiába kérte az embereket, azok nem segítettek azt megjavítani. Mérgében ezért elhajította a szekeret, egészen az égboltig, és soha nem tért vissza az őt cserben hagyók közé.

Az észlelés során szemvizsgálatot is tartottunk, akárcsak az ókori görög és római katonák: csak az igazán éles szeműek szúrták ki, hogy a Nagy Göncöl rúdjának egyik csillaga valójában egy kettőscsillag. Én csak a távcsőbe pillantva tudtam kivenni a két egymás körül keringő csillagot.

A program másik helyszíne a Budapest-kupola ikonikus épülete volt, ahol Fockter Zoltán csillagásszal Budapest legnagyobb távcsövét is kipróbálhattuk.

A 60 centiméteres főtükrű tükrös távcső egyben az ország legnagyobb bemutató távcsöve is testvérével, ami a Bükki Csillagdában áll. Illetve egy 30 centiméteres objektívű lencsés távcsővel is fürkészhettük az eget, ami szintén rekorder Magyarország legnagyobb lencsés távcsöveként.

Igazán izgalmas, filmbeillő jelenet volt, amikor Zoltán beállította a távcsövet. Figyelmeztető jelzések kezdtek vijjogni, és lámpák villogtak a falon, a kupola pedig egyszer csak megmozdult fölöttünk, és elforgott, hogy a rajta lévő rés szabad kilátást biztosítson.

Elsőként az M51 Galaxist néztük meg, vagyis kinéztünk a saját galaxisunkból és tulajdonképpen a 25 millió fényévre lévő galaxisszomszédunkat pillantottuk meg.

Megnéztünk a Tejútrendszer M3 gömbhalmazát is, ami nem az egyik spirálkarban helyezkedik el, ahogy a Nap is, hanem a spirálkarok fölött. A távcsőbe nézve a gömbhalmaz úgy festett, mintha valaki porcukrot szórt volna egy pókhálóba.

Csillagászunktól közben megtudtuk, hogy a gömbhalmazok a Tejútrendszerünk legidősebb építőkockái. Nagyon sok és nagyon öreg csillagokból állnak. 11-12 milliárd évesek, koruk összevethető a galaxisunk korával.

Búcsúzásként ezekkel a távcsövekkel is megnézhettük a Göncölszekér kettős csillagát, a Mizart és az Alcort, amelyeket korábban a tetőről is megfigyeltük. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy mennyire más a látvány egy binokulárban és egy ilyen nagy távcsőben.

Ha még nem jártál igazi csillagvizsgálóban, jó ha tudod, hogy az égitesteket nem olyan nagyban és élesen látjuk a távcsöveken keresztül, mint amilyen képeket mondjuk a Hubble űrtávcső készít. Nagyon fontos különbség ugyanis, hogy a Hubble az űrben működik, ahol nem torzít a légkör, másrészt a felvételei hosszú expozíciós idővel készülnek. Zoltán éppen ezért összehasonlításként laptopon a Hubble vonatkozó felvételeit is megmutatta. A távcsőben látott kép azonban az égbolt aktuális valóságát mutatja, nem egy képernyőfotó, ami egészen egyedi és felemelő érzés!

Ha téged is érdekel a csillagászat, vagy a Normafa környékén keresel szuper izgalmas programlehetőséget, akkor mindenképp érdemes átböngészned a Svábhegyi Csillagvizsgáló weboldalát. Itt nem csak éjszakai csillagnéző programokra, hanem nappali Asztro-matinékra is ellátogathattok a gyerekekkel.

Emellett tavasztól őszig izgalmas új koncepcióval várnak a Csillagkapu eseményeken, ami valójában egy csillagászati fesztiválsorozat. Itt nem kell előre jegyet vásárolnod, a helyszíni jegyvásárlással korlátlan a bejutási lehetőség. Este 17:00 órától 23:00 óráig szabadon bejárhatod a területet és kipróbálhatod az összes interaktív csillagászati programelemeket. Van bolygószimatoló laboratórium, meteoritvizsgálat, spektrum bemutató és téridő trambulin is. Ezek a Csillagkapus rendezvények különböző témák köré épülnek, például a Gyereknap, de lesz Star Wars vagy Szentiván-éj tematika is. Ilyenkor a helyszínen frissen sütött pizzát, üdítőket, és sört is lehet kapni. Az első, gyereknapi Csillagkapu esemény a LEGO csoporttal együttműködve május 25-én lesz. További részletekért látogass el a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapjára! Nekünk fantasztikus élmény volt először távcsőbe pillantani, és körbenézni kicsit az Univerzumban. Biztosan visszamegyünk még más programra is! 

Írta: Orosz Emese

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Orbán Viktor a Hegyvidéken folytatta a titkos kampányát: „Erősebbek vagyunk, mint gondoljuk”
A miniszterelnök térképpel tartott terepszemlét a XII. kerületben, ahol annyi mindent felújítottak, hogy hirtelen csak öt dolog jutott Pokorni Zoltán eszébe.

Link másolása

Orbán Viktor továbbra is radar alatt repül: a miniszterelnök a XII. kerületben folytatta titkos kampányát. Orbán tettre készen, a kampányvideókban megszokott módon feltűrt ingujjal érkezett látogatóba Pokorni Zoltánékhoz. A fideszes polgármester idén már nem indul az újraválasztásért, a helyettese, Fonti Krisztina lesz a párt jelöltje június 9-én.

„Hány dolgot újítottunk fel, Zoltán? - kérdi a miniszterelnök Pokornit a videóban.

„Nem tudjuk megszámolni. Rengeteget” – válaszolja a másik veterán fideszes, aki ezek után némi segítséggel ötig jut el a felsorolásban.

A videó végén Orbán kitér arra is, hogy szerinte pozitívan várhatják a nyári választásokat.

„Sok helyen jártam az országban, Pesten is itt-ott. Erősebbek vagyunk, mint gondoljuk”

– mondja Pokorninak mosolyogva a miniszterelnök.

A miniszterelnök hegyvidéki szemléjét itt lehet megnézni:

Orbán Viktor napok óta járja az országot, de soha nem lehet előre tudni, hol bukkan fel a miniszterelnök. A Telex korábban hiába kérdezte Havasi Bertalant, Orbán sajtófőnöke nem közölte velük, hol lehet legközelebb elcsípni a politikust.

Az utóbbi napokban járt a nemesgörzsönyi magtárban és Győrben is. Szentkirályi Alexandra oldalán pedig azt mondta a Battyhány téren, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek „bukovári” van.

Link másolása
KÖVESS MINKET: