Így készül a Túró Rudi
Azt, hogy a pöttyös az igazi, nem szükséges bizonygatni, szerintünk mindenki tudja (vagy legalábbis hallotta és olvasta már). Van azonban a Túró Rudi körül egy csomó olyan „rejtély”, amire csak és kizárólag egy hosszas, minden részletre kiterjedő gyárlátogatás során derülhet fény. Mi elmentünk, megnéztük, és azon felül, hogy bejártuk az üzem zegzugait, belenéztünk a tartályokba, mindenféle tárolókba, lesben álltunk a futószalagnál, kellemes bónuszként végigkóstolhattuk a jelenleg gyártott rudik minden fajtáját, gurukat és bonbonokat sem kímélve.
A sztori az ötvenes években kezdődött, amikor néhány magyar tejipari szakember Moszkvába ment tanulmányútra és onnét egy korszakalkotó ötlettel a tarsolyukban jöttek haza. Gyártsunk túró-mignont! Vagyis egy túrós, csokibevonatú édességet egy csipetnyi citromos savanykás ízzel megbolondítva. Termékfejlesztőnek Mandeville Rudolfot, az erzsébetvárosi tejüzem művezetőjét bízták meg, és ezzel a „mignon” a túró rudivá válás útjára lépett.
A névválasztás körül volt egy kis mizéria (ami mellesleg hírverésnek sem lehetett utolsó). A keresztapának felkért Klein Sándor, a Műszaki Egyetem egyik oktatója javasolta a Túró Rudi név szabadalmaztatását, amit azonban a korabeli lapok egyenesen skandalumként tálaltak. „Erkölcstelen!” – sütötték rá a bélyeget, eleinte még reklámozni sem voltak hajlandóak. Végül döcögősen bár, de beindult a nagy Túró Rudi kampány, a csomagolásra tervezett piros copfos kislánnyal már senkinek sem volt problémája.
Negyven-egynéhány évvel ezelőtt még nem kellett volna Szabolcs megyéig utazni ahhoz, hogy felkeressük a Pöttyös Túró Rudi bölcsőjét – a kezdet kezdetén ugyanis Erzsébetvárosban működött az üzem, itt kezdték el az első darabok gyártását 1968-ban. Persze miután egyre gyorsabban kapkodták le az akkoriban vadiújnak számító, csokis-túrós édességet a közértek polcairól, csakhamar szűk lett az erzsébetvárosi tejüzem, költözni kellett. Először Nyíregyházára, aztán tovább Mátészalkára, ahol a mai napig folyik a gyártás. Kétszáznegyven dolgozóval, akik közül egy negyvenkét éve itt dolgozó bácsi számít korelnöknek.
A mátészalkai gyár egy olyan hely, ahol éjjel-nappal Túró Rudik potyognak a futószalagokról. Mesebelien hangzik, hát még a látvány…! :) De ne is szaladjunk ennyire előre. Ha már egyszer meg akartuk tudni a Túró Rudi létrejöttének mozzanatait, illene a teheneknél kezdeni. A tej környékbeli magyar gazdáktól érkezik, hatalmas, húszezer literes tartályokban szállítják az üzembe. Anno többször előfordult, hogy már út közben megaludt a tej, napjainkban a gazdaságokban már korszerűbb módszerekkel és hűtéssel elejét tudják venni ennek. Sőt, ha már a tartósításnál tartunk, a 80-as évekig a Túró Rudi mindössze három napig volt ehető, ebből egy teljes napot levont a logisztikai hercehurca. Bizony, ilyen is volt!
A tej a Túró Rudi előállításakor – lássuk be – kardinális és megkerülhetetlen tényező. Az óriási mennyiségű szállítmányt addig át sem veszik, amíg különféle laboratóriumi vizsgálatokkal meg nem bizonyosodnak arról, hogy megfelel a szigorú előírásoknak. Ilyenkor derül ki például, hogy felvizezték-e, de az is, hogy milyen a fehérje- és zsírtartalom-összetétele vagy a mikrobiológiai állapota.
Miután az alaposan átvizsgált tej a csővezetékeken átfolydogál a silókba, pasztörizálni is kell. Ahhoz, hogy félzsíros túró készülhessen belőle, speciális kultúrára van szükség (teljesen másokra, mint például a sajtok esetében); a csírátlanított tejet ezzel keverik össze, félig felmelegítik és fölözőgépbe teszik. Ezután beállítják a zsírtartalmát.
A 30 fokosra felmelegített, kultúrával kiegészült tejet hagyják megaludni olyan körülmények között, amelyek biztosítják a szükséges baktériumok szaporodását. A megaludt tejből gőz és keverés hatására kiválik a fehérje, így lesz belőle túró és savó, mint melléktermék. Ez a folyamat egyébként nagyjából 16 óra alatt játszódik le, ennyi idő kell ahhoz, hogy a frissen fejt húszezer liternyi tej kétszáz kilónyi száraz túróvá alakuljon át. Ebben a formában a túró gyakorlatilag diabetikus, magas fehérjetartalmú, sovány és nagyon egészséges.
A túró, bár a további eljárások során ízesítik, az állagán is finomítanak, sőt roppanós csokiburokkal is bevonják, még csomagolt formájában is megőrzi azt a jellegzetes, icipicit savanykás ízét, ami a Túró Rudi egyik lényegi részét képezi, és amit, összepárosítva az édes töltelékekkel és a bevonattal, a külföldiek sokszor nem tudnak hova tenni. A klasszikus, natúr íz mellett az évek során több tucat receptúrát fejlesztettek ki a gyártók: a rudik között most a bodzás és a banános az újdonság, de a bonbonok is hódítanak marcipános, rumos-diós, mogyorókrémes töltelékeikkel. Az almás-fahéjassal és a mézeskalácsossal azonban kénytelen lesztek karácsonyig várni… :)
Ha szereted a Túró Rudit, nyomj egy lájkot!
