FOCI EB
A Rovatból

Karácsonyi Adományfa, jégpálya, családi programok: idén is vár az Óbudai Advent

Hagyománytisztelet, tartalmas zenei kínálat, minőségi kézműves termékek, ingyenes jégpályák várnak.


Idén is felölti ünnepi pompáját az óbudai Fő tér és Szentlélek tér, ahol az Advent Óbudán 2018 nagyszabású rendezvénysorozat karácsonyi programjai meghittséget varázsolnak a karácsonyvárás időszakába. Zenei fellépők sora, gyermek programok, kézműves vásár, ízletes falatokat kínáló gasztrosétány vár november 30-tól december 23-ig.

A Fő téri vásári forgatagban ott lesz a kisgyerekek nagy kedvence a műemlék körhinta, a nagyobbakat a karácsony ízei és színpadi néznivalók sora várja. Péntektől kezdődően az adventi hétvégeken egymást váltják majd a színpadon a neves fellépők. Zenél majd a Dresch Vonós Quartet, az Eastwing Group, a cimbalomművész Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, Bognár Szilvia és zenekara az Adventi Titoktok című gyermek műsorral érkezik, fellép a Muzsikás Együttes, a Makám, a Magyar Vista Social Club, a Romengo. December 7-én a Kolompos koncert után érkezik a Mikulás a Vitéz László bábjátékkal, és a hétvégén fellép Szalóki Ági is. Színpadra lép Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák és Bolyki Soul & Gospel is.

Advent záró hétvégéjén Takáts Eszter, Szirtes Edina Mókus, a Belvárosi Betyárok, az Animus Csengettyű Együttes, a Mágustones Vonulós Együttes és a Zuboly lép színpadra. December 23-án Gryllus Vilmos Karácsonyi angyalok koncertje teszi még méltóbbá az óbudai karácsonyi készülődést. A Fő téri produkciókat a Kaláka koncert zárja.

Ingyenes jégpályák / Ingyenes korcsolyaoktatás

Az adventi ünnepek kezdetével és az Advent Óbudán programsorozat keretein belül idén is két helyszínen nyílnak meg a korcsolyapályák. A Fő téri jégpálya mindenap 8.00 – 22.00 óra között, míg a Csobánka téri mindennap 8.00 – 20.00 között várja a jeges sport híveit. A korcsolyatudás sem alapkövetelmény, hiszen a szolgáltatások között ingyenes oktatás is van.

Ünnepélyes gyertyagyújtások

A rendezvényt idén is jegyzi az Óbudára jellemző hagyománytisztelet, az adventi időszakhoz kötődő hagyományok megtartása. Az adventi zenés gyertyagyújtások idén is segítik majd a közös ünnepre hangolódást. Ebben az évben is Gryllus Dániel - Lackfi Jánosnak kimondottan az óbudai adventre írt Gyertyagyújtó dalának közös eléneklése mellett gyúl ki az első adventi gyertya fénye, december 2 án. Az ünnepélyes gyertyagyújtások minden adventi hétvégén folytatódnak, adventi vasárnapokon 18.00 órakor kezdődnek majd.

Karitatív karácsonyfa az óbudai Adományfa

A múlt évhez hasonlóan ebben az évben is karitatív karácsonyfát állít Óbuda, amely az ünnepek elmúltával is jó szolgálatot tesz a közösségnek, rászoruló családok otthonába visz meleget a hideg téli napokon. A Hello Wood építészekből álló alkotói csapata a legjobb minőségű tűzifát kiválasztva, akácfarönkökből állítja össze a 16 méteres, 40 tonnás, hangulatos fényjátékkal megvilágított Adományfát, amely a Szentlélek téren, az adventi vásár bejáratánál fogadja a látogatókat. Az Adományfa további érdekességét adja a látogatható belső tere, ami monumentális belmagassága és egyedi szerkezete okán igazi kuriózumnak számít. Ide betérve pár pillanatra elvarázsolódhatunk a karácsonyi forgatagban. Elbontása után az Adományfához felhasznált tűzifát Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata támogatásának köszönhetően, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével rászoruló családokhoz juttatja el.

Karácsonyi kézműves vásár

A Fő téri karácsonyi vásárba kilátogatók ez évben is minőségi, kézműves termékek között válogathatnak. A kézművesek kínálta igényes portékák között könnyen találhatunk szeretteinknek szánt apró meglepetéseket. Olyan kézzel készült vásárfiát, ami biztos nem köszön vissza a nagyáruházak polcairól, csak győzzünk válogatni, hogy végül mit szánunk a karácsonyfa alá. Az árusok standjainak kínálatában többek között lesznek míves ékszerek, hímzett és szövött textilek, kerámiák, csikóbőrös kulacsok, levendulából készült termékek, kézműves gyertyák, népi hangszerek, fából készült ajándéktárgyak, üvegműves termékek, adventi asztaldíszek és koszorúk. Válogathatnak az ide érkezők chili, fűszer és édesség különlegességek között is valamint üvegcsiszoló és kovácsmesterség bemutatón ismerkedhetnek a ritka szakmák fortélyaival.

Gasztrosétány

Fesztiválviszonylatban is kedvezményes árakkal várja a finom ízek kedvelőit a Gasztrosétány. A bőséges ételkínálatban szerepel szürkemarha és szarvas burger, bajor és sváb kolbász, tócsni, lepények széles választéka, lesznek vegán ételek, hungarikumok, alpesi és hazai sajtok. Az édesség kedvelők tizenkét fajta bejglit kóstolhatnak. A hagyományos diós, mákoson kívül lesz marcipános, zserbós, gesztenyés, szilvás, csokis-narancsos, túrós és több ízben paleo bejgli is. Csábíthat még a spanyol édességkülönlegesség a churros finom, fahéjas illata és csokoládé bár is. Kapható lesz a közkedvelt kenyérlángos, kürtös- és mézeskalácsok, mint ahogyan a sült gesztenye, forralt bor és puncs illata is belengi majd a fényfüzérek ünnepi fényében tündöklő óbudai adventi vásárt.

Adventi Adománygyűjtés 2018: a kezdeményezés nagykövete Tóth Gabi énekesnő

Az Advent Óbudán rendezvénysorozatnak idén is kiemelten fontos pillére az Adventi Adománygyűjtés, amely mára tradicionális hozzátartozója lett a rendezvénynek. Ebben az évben a kerületben működő, Balázs Lajos Óbudai Civil Díjjal kitűntetett Elveszett Állatok Alapítványt lehet segíteni. Az alapítvány elhivatott munkatársai egészségmegőrző és betegség megelőző, gyógyító rehabilitációs tevékenységet végeznek elhagyott vagy egyébként – akár a gazdája szociális helyzete miatt – rászoruló kisállatok részére. A gyógyító tevékenységen túlmenően befogadják és elhelyezik a hontalan állatokat. Az Alapítvány 2004 októberében Magyarországon egy eddig egyedülálló programot indított el az óvodások és általános iskolák tanulóinak oktatása, ismeretei bővítése érdekében. Az Alapítvány munkatársaival, védenceikkel és Tóth Gabival december 2-án, vasárnap 16.00-18.00 között találkozhatsz a Szindbád rendezvényteremben (Fő tér 2.) Az Alapítvány ezen kívül december 8-án, szombaton is várja az érdeklődőket 16.00-18.00 között a Szindbád rendezvényteremben.

Advent Óbudán

2018.november 30. - december 23. Fő tér és Szentlélek tér

A programokról részletesen a programsorozat műsorfüzetében olvashatsz, illetve az www.adventobudan.hu oldalon. Folyamatosan frissülő hírekért, fotógalériáért és videókért látogass el az Advent Óbudán Facebook oldalára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FOCI EB
A Rovatból
Nem sikerült: kiesett a magyar válogatott, Georgia óriási meglepetésre legyőzte Portugáliát
Vasárnap este még 80 százalék volt az esélye a magyar válogatottnak a továbbjutásra, végül mégsem számunkra kedvezően alakultak az eredmények.


Bár hatalmas esélye volt, végül mégsem jutott a legjobb 16 közé a magyar válogatott a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon. A csoportkör utolsó meccsén hatalmas meglepetésre Georgia 2:0-ra legyőzte a már korábban továbbjutó portugálokat. Az F-csoport másik mérkőzésén Törökország 2:1-re nyert a csehek ellen, így Csehország végzett a négyes utolsó helyén.

A grúzok győzelme azt jelenti, hogy négy ponttal zárják a csoportkört, amivel megelőzték a legjobb csoportharmadikok minitabelláján Magyarországot.

Szoboszlai Dominikék így csak Horvátországot előzték meg ebben az összevetésben, és búcsúztak az Eb további küzdelmeitől.

Magyarország az első csoportmeccsen 3:1-re kikapott Svájctól, majd a második körben 2:0-ra Németországtól. A záró körben az utolsó, 100. percben szerzett góllal 1:0-ra legyőzték Skóciát. Ennek ellenére közel 80 százalékos esélyük volt előzetesen a többi csoport eredményeitől függően az esetleges továbbjutásra.

A magyar válogatott két gólját az Európa-bajnokságon Varga Barnabás és Csoboth Kevin szerezte.

A szerda esti meccsek után kialakult a torna nyolcaddöntőinek párosítása is:

Június 29.: Németország-Dánia és Svájc-Olaszország

Június 30.: Spanyolország-Grúzia és Anglia-Szlovákia

Július 1.: Portugália-Szlovénia és Franciaország-Belgium

Július 2.: Románia-Hollandia és Ausztria-Törökország


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FOCI EB
A Rovatból
Orbán: Valószínűleg ez volt az utolsó esélyem Magyarországgal
A védő az Instagramon értékelte a magyar válogatott EB-szereplését. Most próbál mentálisan és fizikailag is feltöltődni.


Magyarország az A-csoportban három ponttal zárt, és végül nem jutott be az egyenes kieséses szakaszba a németországi Európa-bajnokságon. Míg a játékosok többsége azonnal értékelte a helyzetet, Willi Orban úgy döntött, hogy vár néhány napot, és csak most osztotta meg gondolatait a közösségi médiában.

„Még néhány nappal később is fáj a kiesés. Tudtuk, hogy nem vagyunk favoritok, és hogy kevés esélyünk van, de sportolóként mindig a legtöbbet akarod elérni.

Nagyon fáj, hogy azután estünk ki, hogy az utolsó pillanatokban nyertünk a skótok ellen. Valószínűleg ez volt az utolsó esélyem, hogy az Eb-n Magyarországgal szenzációt okozzak. Sajnos nem értük el a bennünk levő potenciált, mint például Grúzia vagy Szlovénia.

Kíváncsi vagyok, hogy ki nyer a végén, addig megpróbálok mentálisan és fizikálisan is feltöltődni. Mert egy dolog biztos: megyünk tovább, a következő célunk az amerikai világbajnokság”

– írta közösségi oldalán angolul a 31 éves védő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FOCI EB
Veszélyben a spanyolok sztárjának játéka az Eb-döntőn? Gyermekmunka miatt vizsgálják az esetet
Ugyanis arról van szó, hogy a 21 órakor kezdődő döntőmérkőzés esetében, ha tovább tart 23 óránál, akkor a fiatalkorú Lamine Yamal-t le kellene cserélnie a kapitánynak.


A spanyol válogatott ifjú csillaga, Lamine Yamal, ma ünnepli 17. születésnapját, de a német törvények miatt lehet, hogy nem játszhatja végig az Eb-döntőt.

A spanyol válogatott tehetsége holnap minden bizonnyal kezdőként lép pályára Berlinben, az Olimpiai Stadionban, az Anglia elleni labdarúgó Eb-döntőn. Yamal eddigi teljesítménye alapján nagy várakozások övezik szereplését, hiszen már három gólpasszt osztott ki, és egy olyan gólt szerzett a franciák ellen az elődöntőben, hogy azóta is Lionel Messihez hasonlítgatják – írja a 24.hu.

Van azonban egy kis gond: a német törvények szerint a kiskorúak nem dolgozhatnak 23 óra után, így

ha az Eb-döntő hosszabbításba torkollik, Luis de la Fuente kapitánynak kötelező lesz lecserélni Yamal-t.

A The Sun arról számolt be, hogy ha a kapitány nem cseréli le Yamal-t, akkor a német törvények alapján 30 ezer eurós bírságot szabhatnak ki a Spanyol Labdarúgó Szövetségre tiltott gyermekmunka miatt.

A Verdi német szakszervezet egyik képviselője, Lukas Frew, elmondta:

„Lehetnek kivételek a 16 és 17 évesek esetében, de elméletileg még akkor sem dolgozhatnának este 11 után.”

Jonas Warnken ügyvéd hozzátette:

„Yamal csak este 23 óráig játszhat.”
Ugyanakkor hozzátette, hogy bár a szabálysértésért pénzbírság kiszabható, ebben az esetben nem valószínű, hogy sor kerülne rá.

A spanyol válogatott és szurkolóik tehát izgulhatnak, hogy a döntő végéig láthatják-e a fiatal tehetséget a pályán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Kiakadtak a csehek a magyar származású bíróra, aki rekordszámú lapot osztott ki a törökök elleni meccsen
Kovács István több vitatható döntést is hozott, összesen 18 lapot osztott ki, a csehektől pedig már a 20. percben kiállított egy játékost.


A cseh válogatott utolsó csoportmeccsén még megcsíphette volna a továbbjutást, de a törökök megállították őket. A magyar származású játékvezető, Kovács István döntései is szerepet játszottak a csehek szerint a kiesésükben.

A sorsdöntő török-cseh mérkőzést a magyar származású Kovács István vezette, aki a román szövetség delegáltjaként volt jelen. A csehek már a 20. percben nehéz helyzetbe kerültek, amikor Antonin Barakot második sárga lappal kiállította. A törökök a második félidőben Hakan Calhanoglu góljával szereztek vezetést, de Tomas Soucek találatával a csehek 10 emberrel is egyenlíteni tudtak. A 94. percben Cenk Tosun gólja azonban végleg lezárta a meccset, és a csehek búcsúztak az Eb-től.

A lefújást követően elszabadultak az indulatok: a játékosok és a stábtagok is egymásnak estek a pályán. Kovács István végül a csereként beállt Tomas Choryt is kiállította, és összesen 18 lapot osztott ki a meccsen, ami új Eb-rekord.

A mérkőzés után a csehek csalódottan értékeltek. Kritikusak voltak magukkal, de a játékvezetéssel szemben is. Soucek, a cseh gólszerző így nyilatkozott:

„Az Eb-re bevezették, hogy csak a csapatkapitányok reklamálhatnak a játékvezetőnek, ami egy jó dolog. De most a bíró olyan öntelt volt, hogy nem beszélt velünk. Az a jó játékvezető, aki láthatatlan, a mostani azonban főszereplővé akart válni, amiből mi jöttünk ki rosszul.”

Ivan Hasek, a csehek szövetségi kapitánya, nem kívánta kritizálni a játékvezetőt. „Nem akarok a játékvezetőről beszélni. A bíróknak, csakúgy mint önöknek, újságíróknak, mindig igazuk van. Úgysem lehet már semmin változtatni” – mondta Hasek. Amikor felolvasták neki Soucek nyilatkozatát, csak annyit reagált, hogy nem szeretné, ha a lapok a játékvezetőket hibáztatnák a kiesésért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk