FOCI EB

Hová lett a kedvenc forraltboros bögrénk? – megnéztük a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren

Az idei évben minden eddiginél korábban indult be a karácsonyivásár-szezon Budapesten, hiszen a Vörösmarty teret már november 8-án ellepték az árusok. Mostanra már teljes díszben áll a tér, így mi is megnéztük magunknak közelebbről.

Link másolása

A Vörösmarty tér renoválása már szeptemberben véget ért, és temérdek részlet újult meg, ami a vásárnak is jót tett. Az ember azt érzi, ha most körbenéz, hogy sokkal több a tér, és hogy sokkal rendezettebbek az árusok. Több hely van leülni, enni, inni és több hely van a bódék közti sétálgatásra is. Határozottan kellemesebb a látvány, mint mondjuk egy éve.

A térkövezet kicserélése mellett, a restaurált Vörösmarty-szoborcsoport a legszembetűnőbb változás. Karácsony ide vagy oda, ez a szobor és közvetlen környezete most jelentőségteljesebb és szebb, mint maga a díszben úszó fa. De nem is baj az!

Kevésbé látványos része volt a felújításnak a különböző vásárokhoz, fesztiválokhoz szükséges rejtett, elektromos csatlakozási lehetőségek és a szintén rejtett közműhálózat kialakítása. Minden bizonnyal ettől lett most olyan rendezett az egész tér, úgyhogy ebbe megérte befektetni.

De menjünk bele egy kicsit a kényesebb kérdésekbe: az árakba.

Nyílt titok, hogy a belvárosi forgatag a turistáknak szól. Nem véletlenül vannak kiírva euróban is az árak szinte mindenhol. Számukra sokkal inkább megfizethetőek az itteni portékák, és nekik egy étkezés ára sem jelent problémát. Magyar pénztárcával spórolni azonban határozottan nem itt fogunk.

Megmondom őszintén, ahogy nézegettem a különböző kerámiákat, Budapestről készült posztereket és ékszereket, nem is támadt kedvem azonnal bevásárolni. A legtöbb dolog tipikus szuvenírnek való, szóval budapestiként nem tűnnek túlságosan kecsegtetőnek vagy elsőosztályú ajándékötletnek.

Azért adok egy kis ízelítő, ha valaki pont ilyen dolgokra pályázna:

100 grammos libamáj csatos üvegben: 6000 ft

kerámia tálca: 5900 ft

apró kerámia angyal: 2500 ft

budapestes hűtőmágnes: 900 ft

mézeskalács: 1500 ft

egy zacskó illatosító: 1500 ft

És hát jöjjenek az ételek meg az italok, amik mindig a legnagyobb felháborodást keltő részletek. Vegyetek egy nagy levegőt, és dolgozzátok fel csendben az információt:

forralt bor, 3dl: 900 ft

4 cl pálinka: 1200 ft

kis adag gesztenye: 900 ft

sajtos-tejfölös lángos: 1600 ft

magyaros lepény: 2500 ft

karácsonyi üveges sör: 1550 ft

forró aperol: 1750 ft

Abba már nem is mennék bele, hogy kinek éri meg pont itt enni csirkebrassóit 3250 forintért...

Szóval a tér szép és rendezett, de az árak elég húzósak. Egyszer azért be lehet ülni a hüttébe forralt borozni, de mondjuk nekem ezzel kapcsolatban is van egy kis hiányérzetem: Mindenhol hungarocell poharakkal rohangáló embereket láttam csak. Megszűnt volna a régi jó betétdíjas bögre? Remélem csak várat még magára, és a decemberrel azért megjelenik.

Ha nem is ebédelni vagy vacsorázni jártok erre, a programokra azért nézzetek rá. Ingyenesek és a gyerekeknek még játszóházat is építettek. Megvan ennek a maga hangulata.

Ha már arra jártunk, lesétáltunk a Deák Ferenc utca és a Deák Ferenc tér környékére.

Mivel a Fashion Street Budapest tematikus utcái közé tartozik, így négy másik utcával együtt készülnek az adventre. Ezért bár csillogó fények már akadnak, a forgatag és a vásári hangulat még odébb van: 2019 november 30-án, szombaton lendülnek bele igazán.

Erről itt olvashattok bővebben: https://bevasarloutca.hu/slowxmas

A Deák tér azonban a Vörösmarty térhez igazodva, szinte ugyanazzal a hangulattal és árazással operál, és itt is esznek-isznak vásárolnak már a turisták.

Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár

A program ingyenes, nincsen belépőjegy a helyszín területére.

 

A kézművesek nyitva tartása:

2019. november 08. – 2019. december 29.

vasárnaptól csütörtökig: 10.00-20.00

péntek-szombat:10.00-21.00

December 24-én: 10.00-14.00

December 25-én és 26-án: 12.00-18.00

December 29-én: 10:00-19:00

 

A vendéglátó egységek nyitva tartása:

2019. november 08. – 2020. január 01.

vasárnaptól csütörtökig: 10.00-21.00

péntek-szombat:10.00-22.00

December 24-én: 10.00-15.00

December 25-én és 26-án: 10.00-18.00

December 31-én: 10.00-04.00

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FOCI EB
„Nem vagytok angol szurkolók, nem kelletek” - ezt üzeni Harry Kane a csapattársait ért rasszista sértésekre
Az angol csapatkapitány határozottan állt ki fiatal játékostársai mellett, szerinte támogatást érdemelnének, nem gyalázkodást.

Link másolása

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy rasszista szóbeli támadások érték a labdarúgó-Európa-bajnokság három fiatal angol játékosát, akik a döntő büntetőpárbajában tizenegyeseket hibáztak.

Most Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya üzent a gyalázkodóknak Twitteren. Mint írja:

Három legény, akik egész nyáron briliánsak voltak, bátran előléptek, és elvállalták a büntetőket, amikor a legnagyobb volt a tét. Amit érdemelnek, az a támogatás, nem pedig a hitvány rasszista mocskolódás, amit azóta kapnak. Ha valakit a közösségi médiában gyaláztok, nem vagytok Anglia szurkolói, és nincs szükségünk rátok.

Marcus Rashfordnak, Jadon Sanchónak és Bukayo Sakának egyaránt nagy teher nehezedett a vállára, amikor Gareth Southgate szövetségi kapitány őket jelölte ki a később sordöntőnek bizonyult tizenegyesek elvégzésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FOCI EB
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem ünnepelt a mindent eldöntő védés után az olasz kapus az Eb-döntőben
Gianluigi Donnarumma egyszerűen elszámolta magát.

Link másolása

Egyáltalán nem azért sétált egykedvűen a pálya széle felé a mindent eldöntő büntető kivédése után az olasz válogatott kapusa, mert annyira higgadt, írja a Metro. A torna legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma elárulta, hogy ennél sokkal prózaibb oka volt viselkedésének.

A 22 éves kapus egész egyszerűen elszámolta magát, és még azt hitte, hogy hátravan egy olasz tizenegyes a párbajból. Akkor döbbent rá, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot, amikor meghallotta az időközben az örömtől szabályosan felrobbanó olasz szurkolókat, és hallotta a felé rohanó lábak dobogását:

A torna alatt a Milanból a PSG-be igazoló kapus nem sokkal később arról is majdnem lemaradt, hogy az UEFA őt választotta az Eb legjobb játékosának. Az egymás mellett felsorakozó olaszok közül a sor végén elmélázó Donnarummának a mellette álló Bernardeschi szólt: rajta kívül már az egész világ tudja, hogy ő lett a torna legjobbja. A kapus ezután gyorsan felrohant a pódiumra a különdíjért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FOCI EB
Csatatér lett az olasz öltöző az Eb-döntő után, az angol játékosok bánatukban pizzát ettek
Az olasz edzői stáb egyik tagja hason csúszott egy sörrel fellocsolt asztallapon.

Link másolása

Óriási kuplerájt hagyott maga után a Wembley öltözőjében az Eb-győztes olasz válogatott, írja a The Sun. A féktelen ünneplés után távozó olaszok szanaszét dobált papucsokat, törölközőket, zoknikat és alsónadrágokat hagytak mindenhol, a földön és az asztalokon pedig pezsgős- és borosüvegek, valamint összegyűrt sörös dobozok gyülekeztek. A német Bild egyenesen "csatatérnek" nevezte az olaszok távozása után az öltözőt.

A vasárnapi döntő után már a pályán megkezdődött a buli, miután Olaszország a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően végül büntetőkkel legyőzte Angliát. Az edzői stábból Daniele De Rossi egy sörrel fellocsolt asztallapon csúszkált:

A játékosok telefonjairól kiszivárgott többi videón is jól látszik, hogy Chielliniék egyáltalán nem fogták vissza magukat vasárnap este:

Eközben jóval szerényebb hangulatban telt az este hátralévő része a szomszéd öltözőben, ahol az angol válogatott tagjai némileg érthetetlen módon néhány pizzával próbáltak túllépni a kínos vereségen. Gareth Southgate csapatának szomorúságát jól leírja a katonás rendben egymásra tornyozott néhány pizzás doboz is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FOCI EB
Vilmos herceg is üzent az Eb-döntőben vereséget szenvedett angol válogatottnak
A herceg is nagyon sajnálja az elszalasztott esélyt a győzelemre, de próbált lelket önteni a nemzeti csapatba.

Link másolása

Mint arról már beszámoltunk, Olaszország nyerte a foci Európa-bajnokságot, miután vasárnap este a rendes játékidőben lejátszott 1-1-es döntetlent követő hosszabbítás után büntetőpárbajban legyőzte Angliát.

A mérkőzést a helyszínen nézte végig Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné, valamint legnagyobb gyerekük, György herceg is. A család nagyon örült, amikor az angol csapat már a második percben megszerezte a vezetést, aztán láthattuk a közvetítésben, ahogy kissé szomorúan figyelik az eseményeket a vereség után.

A herceg a meccs után nem rejtette véka alá, hogy csalódott az eredmény miatt, ugyanakkor próbálta vigasztalni is a nemzeti csapatot.

"Szívszorító. Gratulálok az olasz válogatottnak a nagyszerű győzelemhez. Angolok, nagyon sokáig eljutottatok, de sajnos ez ma nem a mi napunk volt. De mindannyian büszkék lehettek magatokra! Tudom, hogy lesz még ennél jobb is"

- üzente a Katalinnal közös hivatalos Instagram-oldalukon.

Természetesen egész Anglia nagyon csalódott volt, amiért ezúttal sem sikerült győznie a válogatottnak. Nem túlzás azt állítani, hogy forrnak az indulatok, a szurkolók pedig igencsak durva stílusban kritizálják azt a három angol játékost, akik hibáztak a büntetőknél.

Link másolása
KÖVESS MINKET: