SPORT
A Rovatból

EURO-2024 - Marco Rossi elmondta, milyen esélyeket lát a továbbjutásra

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes.


Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között.

"Természetesen szerettük volna elkerülni Németországot több okból is: egyrészt mert alapvetően nagyon erős együttes, másrészt pedig házigazda lesz, így tudjuk, milyen körülmények várnak majd ránk az Eb-n"

- fogalmazott a sorsolás után Rossi, aki hozzátette, a németek "más szintet" képviselnek, ugyanakkor a másik két riválissal szemben versenyképes lehet a magyar nemzeti együttes. "Nagyképűség nélkül állíthatjuk ezt, de ez nem azt jelenti, hogy le tudjuk őket győzni. Rengeteg dolog befolyásolja majd ezeknek a meccseknek a kimenetelét, sok múlik majd a játékosaink aktuális állapotán, és számos más apróságon. De tény, hogy nagyjából azonos szinten vagyunk jelenleg Skóciával és Svájccal".

Az 59 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember kiemelte, hogy az Európa-bajnoki mezőnyben már nincsenek "gyengébb" csapatok, ráadásul a labdarúgásban jelenleg általános érvényű, hogy a papíron esélytelenebbnek tartott együttesek ellen is nehéz futballozni.

"A skótok remek teljesítményt nyújtottak a selejtezősorozatban, agresszív és fizikális játékot játszanak. Kifejezetten keményen képesek védekezni, amikor arra van szükség. Egyáltalán nem könnyű ellenfelek a számunkra, és biztos vagyok benne, hogy csúcsformában kell lennünk ahhoz, hogy legyen esélyünk nyerni velük szemben" - fejtette ki Rossi, egyúttal jelezte, mindent elmond a skót válogatott erejéről, hogy a selejtezőben legyőzte Spanyolországot. "Ha őket meg tudták verni, akkor bárkit meg tudnak".

A svájciakról elmondta, nem tartja őket annyira fizikális csapatnak, mint Skóciát, nekik viszont más erősségeik vannak.

"Murat Yakin irányításával nagyon jó teljesítményt nyújtanak és remek eredményeket érnek el" - mondta a kapitány, aki kiemelte: biztosra nem állíthatja, de Németországról feltételezi, hogy első lesz a csoportban. "A második helyért nyílt lesz a küzdelem köztünk és a svájciak, valamint a skótok között, mert ez a három együttes azonos szintet képvisel".

Az A csoportban Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdenek, majd június 19-én Stuttgartban a házigazda németekkel játszanak, június 23-án pedig ugyanitt a skótokkal találkoznak a kontinenstornán. A csoportokból az első kettő biztosan továbbjut, a hat csoportharmadikból pedig a legjobb négy folytathatja az Eb nyolcaddöntőjében.

A németországi Európa-bajnokságot június 14. és július 14. között tíz német városban - Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Dortmundban, Kölnben, Stuttgartban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Lipcsében és Gelsenkirchenben - rendezik, a döntőnek a berlini Olimpiai Stadion ad otthont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Teljesen máshogy fognak kinézni a meccsek a 2026-os vb-n: Percekig tíz emberrel játszhat egy csapat az új FIFA-szabályok miatt
A FIFA a 2026-os világbajnokságra új, időhúzás elleni szabályokat vezet be. Például, ha lecserélt játékos nem hagyja el időben a pályát, a beálló csere egy percig, vagy az azután következő játékmegszakításig vár, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A 2026-os világbajnokságra a FIFA és a szabályalkotó testület, az IFAB olyan szigorú szabálycsomagot vezet be az időhúzás ellen, amire még nem volt példa a sportág történetében. A cél egyértelmű: a tiszta játékidő drasztikus növelése.

Az OffsideBlueprint YouTube-csatorna által összegyűjtött újítások közül a leglátványosabb az 5 másodperces visszaszámlálás lesz.

Ha egy játékos túl sokáig késlekedik a bedobással vagy a kirúgással, a játékvezető látható jelzést ad, és ha öt másodperc alatt nem történik meg a játék folytatása, jön a büntetés:

bedobásnál a labda a másik csapathoz kerül, míg kirúgásnál az ellenfél végezhet el szögletet.

Hasonlóan drasztikus a cserékre vonatkozó 10 másodperces limit: amint felmutatják a táblát, a lecserélt játékosnak ennyi ideje van elhagyni a pályát.

Ha kifut az időből, a beálló csere egy percig, vagy ennek letelte utána következő játékmegszakításig az oldalvonal mellett várakozik, a csapat pedig addig emberhátrányban játszik.

A színlelt sérülések is költségesebbek lettek.

Ha egy mezőnyjátékos a pályán orvosi ellátást kap, egy percre kötelezően el kell hagynia a játékteret. Ez alól csak a kapusok képeznek kivételt, mivel az ő ideiglenes pótlásuk kivitelezhetetlen lenne. Viszont amíg a kapus ápolása zajlik, a mezőnyjátékosok nem hagyhatják el a pályát.

Ezzel a lépéssel a taktikai célú, sérülést színlelő játékmegszakításokat próbálják visszaszorítani.

Bővül a videóbíró hatásköre is: a VAR mostantól a második sárga lapból adódó kiállításokat is felülvizsgálhatja, nem csak az azonnali piros lapokat. Emellett korrigálhatja a téves személyazonosítást, ha rossz játékos kapott lapot, sőt, a nyilvánvalóan téves szögletdöntéseket is megváltoztathatja, amennyiben ez nem késlelteti a játékot.

Finomították a nyilvánvaló gólhelyzet meghiúsításának szabályát is: ha a játékvezető előnyt ad, és abból gól születik, a szabálytalankodó játékos már nem kap lapot, mivel a gólszerzési lehetőség végül nem hiúsult meg.

A mostani csomag egy hosszabb folyamat része.

A FIFA már a 2022-es katari világbajnokságon jelezte, hogy kíméletlenül fel fog lépni az elvesztegetett percekkel szemben, ami rekordhosszúságú hosszabbításokat eredményezett. A mostani szabályok már nemcsak pótolni, hanem megelőzni akarják az időhúzást.

Emellett a játékosok viselkedését is szigorúbban veszik: egy korábbi szabálymódosítás értelmében a játékvezető akár piros lapot is adhat, ha egy játékos a szája elé tett kézzel kommunikál tiszteletlenül.

A FIFA elnöke, Gianni Infantino azzal magyarázta a szigort, hogy a játékvezetőknek rossz szándékot kell feltételezniük.

„Feltételeznünk kell, hogy olyasmit mondott, amit nem lett volna szabad.”

Továbbá a versenyrendezők opcióként a játékvezetőknek testkamera viselését is engedélyezhetik, így akár a játékvezető szemszögéből is látaható lesz egy-egy szituáció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Videó: Nem sokon múlt a tragédia, füstölve zuhant a pályára a pókkamera a magyar labdarúgó válogatott meccsén
A debreceni Nagyerdei Stadionban füstölve zuhant a pályára egy pókkamera a Magyarország–Kazahsztán felkészülési mérkőzésen. A játékot azonnal félbeszakították, a szerkezet maradványait a tűzoltók távolították el.


Füstölgő pókkamera zuhant a pályára a magyar válogatott keddi mérkőzésének 26. percében Debrecenben, az eszköz csupán néhány méterrel kerülte el az oldalvonal mellett dolgozó tévés operatőrt. A Kazahsztán elleni felkészülési találkozót az eset miatt félbe kellett szakítani, de szerencsére senki sem sérült meg.

Az incidens a debreceni Nagyerdei Stadionban történt, a meccs 26. percében.

A tetőszerkezetre rögzített drótkötélpályán mozgó kamera ekkor füstölni kezdett, majd a pályára csapódott

– írta a Telex. Az M4 Sport beszámolója szerint a kamera kábele megégett, és a szerkezet mintegy 20 méteres magasságból zuhant le.

Az M4 Sport közvetítésében megerősítették, hogy a balesetben senki nem sérült meg.

Pavle Ilic játékvezető azonnal megállította a játékot, a pályára érkező helyi tűzoltók pedig eltávolították az eszköz maradványait. A kényszerszünet alatt a játékosok rögtönzött ivószünetet tartottak.

A találkozó a pálya megtisztítása után folytatódott, és a magyar válogatott 0–1-ről fordítva 3–1-re győzött Szoboszlai Dominik, Schäfer András és a debütáló Tóth Rajmund góljaival.

A pókkamerák a tetőszerkezetre kifeszített kábeleken mozognak, így biztosítanak a közvetítésekhez különleges, a pálya felett sikló látószöget.

Bár ezeket a rendszereket szigorú biztonsági protokollok mellett üzemeltetik, a meghibásodás lehetősége – ahogy a debreceni példa is mutatja – nem zárható ki teljesen.

Az utóbbi napokban más területeken is történtek látványos technikai hibák. Múlt csütörtökön Frankfurtban a Lufthansa egyik vadonatúj Boeing 787-9-es gépének rogyott össze az orrfutóműve a kapunál, indulás előtt. Egy másik esetben Kínában egy technológiai bemutatón egy humanoid robot hasba rúgott egy gyereket.

Magyarország-Kazahsztán meccsen leszakadt a kamera

by

u/doozygoosey in

hungary


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
„Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen” – áradoznak a szurkolók Szoboszlai Dominikról Liverpoolban
A Liverpool YouTube-csatornáját elárasztották a Szoboszlai Dominikot méltató kommentek, miután a magyar játékos tarolt a klub díjátadóin. A hozzászólók szerint nemcsak a góljai, hanem a mentalitása miatt is ő az ideális csapatkapitány.


A Liverpool-szurkolók odavannak a magyar focistáért, a szezon végén két klubszavazást is tartottak, ahol Szoboszlai Dominik neve az elsők között szerepelt. A YouTube-on is kommentáradattal üzentek. A klub hivatalos csatornájára feltöltött, a szezon legszebb góljait bemutató videó alatt a hozzászólások szinte mindegyike a magyar középpályásról szól – írta a hvg.hu.

Többen már a csapat következő kapitányát látják benne, kiemelve kiegyensúlyozottságát és technikai képességeit. „Megérdemli, hogy csapatkapitány legyen. Tényleg érthető, hogy miért »új Gerrard« a beceneve” – írta az egyik drukker.

„Szinte minden gólnál említi Szoboszlai nevét a kommentátor. Vannak még olyanok, akik nem hiszik el, hogy rettentő értékes játékosunk van a személyében?”

A rajongói vélemények egybecsengenek a hivatalos elismerésekkel. A szurkolók Szoboszlai két szabadrúgásgólját választották meg a szezon két legszebb találatának: az első helyre a későbbi bajnok Arsenal ellen, nagyjából 30 méterről lőtt bombája került, a második pedig a Manchester City kapujában landolt.

VIDEÓ: A legszebb gólok

Emellett a drukkerek őt szavazták meg az év férfi játékosának, és a Premier League szurkolói álomcsapatába is bekerült – egyedüliként a Liverpoolból.

A szakértők sem fukarkodtak a dicséretekkel. Gary Neville, a Manchester United korábbi védője szerint a magyar játékos Arsenal elleni találata volt az egész Premier League-idény legszebbje. „Raya mellett egyszerűen semmit sem lehet elrúgni. Nagyon nehéz. Szóval hogy onnan sikerült mellette belőnie… teljesen biztos vagyok a választásomban” – mondta podcastjában.

Joe Hart, a Manchester City egykori kapusa pedig a Citynek lőtt gólról nyilatkozott elismerően: „Ahogyan eltalálja, amilyen technikája van (…). Ez egy műalkotás.”

Az egyéni sikerek ellenére a csapat csak az ötödik helyen zárt, ami után edzőváltás történt: Arne Slot helyét a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraola vette át. A klub körüli egyik legnagyobb független oldal, a This Is Anfield már azt boncolgatta, lehet-e Szoboszlai az a játékos, aki átvezeti a csapatot az új érába.

„Ha azt mondták volna nekem, hogy kupát nyerek a csapattal, de egyszer sem leszek a hónap játékosa, akkor inkább azt választom. (…) Most inkább az egyéni elismerések jöttek, ami nem baj, de az összeset elcseréltem volna egy kupára.”

A magyar válogatott csapatkapitánya a szezon során 57 tétmeccsből 53-on lépett pályára kezdőként, 13 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. A szezon egy részében sérülések miatt jobbhátvédként is helyt kellett állnia, de ezt is profin kezelte. Úgy fogalmazott, „minden abból a gondolkodásból fakad, hogy nincsen kifogás. (…) Ha egy Liverpoolban futballozol, és azt mondják, hogy jobbhátvédet kell játszanod, akkor azt játszol.”

A szezon során akadtak emlékezetes pillanatok, mint a Manchester City elleni rangadó, ahol egy hatalmas szabadrúgásgóllal szerzett vezetést, de a meccs végén egy vitatott piros lap miatt a negatív hős szerepe is neki jutott. Kiemelkedő teljesítményét a csapaton belül is elismerik: Mohamed Szalah egy kupagyőzelem után a világ egyik legjobb focistájának nevezte. Bár a sajtóban felmerültek pletykák a Real Madrid érdeklődéséről, a Liverpool egyértelművé tette, hogy a magyar középpályás kulcsszerepet játszik a klub jövőjének építésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai vezérletével fordított és nyert 3-1-re a magyar válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 0-1-es hátrányból fordítva győzte le Kazahsztánt Debrecenben. A 3-1-es sikerből Szoboszlai Dominik, Schäfer András és az újonc Tóth Rajmund vette ki a részét góllal.


Hátrányból fordítva, a második félidőben mutatott sokkal jobb játékkal győzte le 3–1-re a kazah csapatot a magyar labdarúgó-válogatott kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a győzelem mellett három újoncot is avatott a barátságos mérkőzésen – írta az MTI.

A találkozó nem indult jól magyar szempontból, a kazahok már a kilencedik percben megszerezték a vezetést.

A válogatott 2023 novembere, a Montenegró ellen 3–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtező óta először tudott hátrányból fordítva nyerni.

A fordítást a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik indította el, aki előbb egyenlített, majd később gólpasszt is adott.

A vezetést Schäfer András szerezte meg egy ritkán látható, nagy góllal. A vendégek dolgát nehezítette, hogy az utolsó fél órát emberhátrányban kellett lejátszaniuk.

A 3–1-es végeredményt végül az egyik debütáns, a csereként beállt Tóth Rajmund állította be, aki élete első válogatott meccsén volt eredményes.

Rajta kívül Markgráf Ákos és a csereként beálló kapus, Pécsi Ármin is ezen a mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti együttesben.

A csapat múlt pénteken a Puskás Arénában 2–1-re győzte le Finnországot Varga Barnabás duplájával. A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligájában folytatja, ahol a B divízióban Ukrajnával, Észak-Írországgal és Grúziával került egy csoportba. A júniusi barátságos mérkőzések a keret bővítését és az őszi tétmeccsekre való felkészülést szolgálták, ezért is kapott több újonc lehetőséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk