PROGRAMOK
A Rovatból

Bulizz a dunaföldvári PARTI Fesztiválon a Bëlgával és Nemazalánnyal!

Július utolsó hétvégéjén ismét a dunaföldvári Duna-part kapja a főszerepet: itt rendezik meg már másodszor a PARTI Fesztivált. A bulit, amit idén sem érdemes kihagyni!


Tavalyi alapok, idei álmok

A kétnapos zenei rendezvény igazi nagy durranás volt a nyár közepén. Még hetekig arról beszéltek a környéken, hogy micsoda buli kerekedett ki a Duna-parti sétányon. Az eseményt nem lehetett nem megismételni. Pár hónapja be is jelentették a fesztivál hivatalos Facebook és Instagram oldalán

az idei esemény dátumát, ami július 28-29., majd fokozatosan érkeztek az információk, hogy ezúttal kikkel bulizhatunk együtt.

Az első fesztiválból tanulva, azt tovább fejlesztve, szeretnének a szervezők ismét egy olyan bulit hozni Dunaföldvárra, amit senki nem akar majd kihagyni. 2023-ban belépőjegyes lesz a rendezvény, azonban több fellépő, extra programok vannak készülőben.

Így lehet jegyet venni

A jegyek ára több szakaszban is változik. Legközelebb július elsején emelkednek majd a jegyárak.

Lehetőség van egynapos, kétnapos, sőt diákjegy választására is, 12 éves kor alatt pedig szülői felügyelettel ingyenes a belépés.

Jegyet váltani online és személyesen is lehet, előbbit EZEN AZ OLDALON tehetitek meg, utóbbit pedig a Dunaföldvári Művelődési Központban és a Dunaföldvári Várban, a Tourinform irodában, itt készpénzzel vagy SZÉP kártyával is fizethetünk.

Helyszín: Dunaföldvár, Duna-part (Hősök-tere)

A dunaföldvári Duna-part tulajdonképpen egy nagy park, ahol gépkocsiforgalom-mentesen töltheti el bárki a szabadidejét. Az óriásira nőtt gesztenyefák árnyékában van játszótér és strand is. A sétány másik oldalán pedig sátrazhattok a kempingben, de lehet bungalow-kat is bérelni.

A vendéglátás sem utolsó, hiszen a klasszikus halételek és halászlé kedvelői becsekkolhatnak a Halászcsárda árnyas kertjébe. Akik viszont a modern konyhát kedvelik, ne hagyják ki a Rakpart Étterem teraszát, ami közvetlenül a Duna partján van, természetesen páratlan panorámával.

Nézzük, kik lépnek fel a két nap során!

Péntek, július 28.

A Crazyboys, vagyis DJ Sincrane és DJ Kriss már tavaly is hatalmas bulit csapott, idén új névvel állhatnak majd a színpadra. A hangulat fokozásért felelős párost követően érkezik zenekari felállással Kristoaf, aki dolgozott már együtt Lil Frakkal, Mehringer Marcival és a DOÓR-ral is.

A színpadot főidőben a Bëlga hódítja majd meg: a magyar könnyűzene meghatározó alakjait nehéz lenne bekategorizálni, talán nem is lehet, viszont egy biztos, ha megszólal az „Egy-Két-Há”, a „Rendőrmunka” vagy a „Nemzeti Hip-Hop”, mindenki tudja, hogy kinek a kezében van a mikrofon.

A koncertjüket Lil Frakk követi, akit az újhullámos előadók közé szoktak besorolni. Ikonikus vízjele az AJJAJ adlib, amit szinte minden dalában üvölteni szokott. A legmorcosabb, földalattibb bangertől (Algoflex) a LEJ-ig, minden megtalálható a repertoárjában. Frakk mögött D. Koms forgatja a lemezeket, aki az alapjaival bolondítja meg az alaphelyzetet.

Az éjjelt a francia származású DJ, Cooky koronázza meg, akivel garantált a parti hangulat.

Szombat, július 29.

A második nap fellépői közül is nem egy kiderült már, vegyük is sorra, hogy kikre számíthatunk aznap.

Biztosan érkezik hozzánk RAUL és Rassan, akik szintén ismerősek lehetnek 2022-ből, hiszen már akkor is szerette őket a közönség. 21 órától Nemazalány kapja a főszerepet a színpadon, de az egyik legnépszerűbb formáció, a Bruno x Spacc is a fellépők között szerepel a második napon. A fiúk legismertebb dalai a Keverem, a Budán vagy Pesten, az AHA-AHA, amik mind többmilliós nézettséget hoztak nekik a videómegosztó oldalon.

Ezt követően érkezik Strongi, akinek két évvel ezelőtt robban be a köztudatba az Orosz vakcina című dala. A stílus ezután se változott, a LADA, a Ruszki Mulató, valamint a Katyusa (Ellopták az oroszok a tankot) is hasonló alapokra épül fel, mind többmilliós nézettséget hozva az előadójának.

A kétnapos program során ezúttal is lesz kisszínpad, ahol DJ-k keverik majd a jobbnál jobb zenéket. A legnagyobb durranás minden bizonnyal DJ Budai lesz, aki hatalmas ismertségnek örvend, vele is biztosan találkozhatunk majd szombaton.

Ugye ezt a bulit senki nem hagyja ki?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2025-ben is!
Címkép: Unsplash.com - szmo.hu
2025. szeptember 28.



2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

Budafok, ahogy még sosem láttad! Idén október 4-én a Pincejárat egy igazi időutazásra és kalandra hív a Bornegyed szívébe. Készülj fel, hogy felfedezd a felszín alatti világ titkait, ahol a történelem és a modern gasztronómia kéz a kézben jár!

Tudtad, hogy Budafokon egy titkos kápolna is rejtőzik, tele misztikus szimbólumokkal? Vagy hogy a hidegháború idején egy egész óvóhelyrendszer épült a pincék mélyén? Most mindkettőt felfedezheted, sőt, egy pohár borral a kezedben, a lemenő nap fényében csodálhatod meg a Memento Park szobrait is egy exkluzív, zárás utáni túrán.

Ha pedig a borok és pezsgők szerelmese vagy, a Törley és a Sauska Pincészetben a pezsgőkészítés kulisszatitkaiba is bepillanthatsz. De ez még nem minden! Készítsd el a saját pizzádat egy workshopon, vegyél részt egy különleges szerémségi borvacsorán, vagy alkoss szabadon egy absztrakt művészeti foglalkozáson a Magdolna Udvarban.

Felfedezheted a Záborszky Pince csodáit, majd megkoronázhatod a napot, élőzenével és finom falatokkal a Seybold-Garab Pincében, vagy akár a Cellar Gardenben. Ráadásul ingyenes programmal is várunk, a Promontorium Borlovagrend pincéjében. Ne maradj le erről a különleges napról, ahol minden sarkon egy újabb élmény vár! A helyek gyorsan telnek, a legtöbb programra előzetes regisztráció szükséges. Találkozzunk október 4-én Budafokon!

További információk és programok: http://bornegyed.hu

Ingyenes buszjárat a helyszínek között: https://bornegyed.hu/pincejarat-menetrend

Vedd birtokba a Budai Hengermalmot! - (2025. október 12-ig)

Idén folytatódik a Város és Folyó Egyesület (Valyo) legújabb projektje, a Budai Hengermalom közösségi térré alakítása: október 12-ig több mint 10 hétvégén vár minket a malom különféle programokkal. A teljesség igénye nélkül lesz vintage vásár, számos különféle workshop, kertmozi, élő zene, épületbejárás és játszóház is a legkisebbeknek.

Budapesti Őszi Fesztivál - szeptember 26 - október 10. , Budapest

Harminc éve indította útjára a Főváros, 2021 őszén pedig megújult formában tér vissza a Budapesti Őszi Fesztivál. Szeptember 26. és október 10. között színpaddá alakul a főváros; több mint 100 programmal, számtalan helyszínen színesíti a budapesti őszt a Budapest Brand nZrt. kortárs és kerületeket összefogó programsorozata: egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep.

Mit jelent ma kortársnak lenni? Hogyan kapcsoljuk össze a múltat és a jelent? Lehetséges egy egész városból színpadot alakítani? Kik azok az ébren álmodók és szellemóriások? Vajon tudunk ugyanúgy tekinteni egy városrészre, ha már megismertük történetét, mint annak előtte? Mi a közös az utcai művészetben és Dantéban? Hol az egyén helye egy hálózatszerű közösségben? Milyen a magyar művészeti export és import? Mit mesélnek magukról a kerületeink? Ezekre a kérdésekre keresi a választ nézőivel és művészeivel együtt a Budapesti Őszi Fesztivál.

World Press Photo kiállítás - szeptember 26 - november 9., Budapest

2025-ben ismét a Biodóm bejárati aulájában rendezik meg a World Press Photo kiállítást, ahol ismét elmélyedhetünk az elmúlt esztendő megrázó, olykor mégis megható és felemelő fotóiban. A válogatás arra ösztönzi a látogatókat, hogy lépjenek ki a hírciklusból és kritikusan gondolkodjanak világunk fontos témáiról. Három kísérő kiállítást is megnézhetünk szeptember 26. és november 9. között: a Budapest 75 Nagy-Budapest létrehozásának 75. évfordulójára emlékezik, a Vasemberek című tárlat az ukrajnai háborút a vasúti közösség szemszögéből mutatja be, míg a Víz című projekt a Duna menti alföld víztartalékainak fontosságára hívja fel a figyelmet.

Múzeumok Őszi Fesztiválja - szeptember 29 - november 9., Budapest

A 20. születésnapját ünneplő Múzeumok Éjszakája az ősz egyik legsokoldalúbb rendezvénye lesz. A 2025. szeptember 29. és november 9. között megrendezett országos programsorozat idén a divatot veszi górcső alá. Ennek jegyében a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban például a két világháború közötti piperedivatról tudhatsz meg többet, a Ráth György-villában a szépségápolás eszközeivel ismerkedhetsz majd meg, míg a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a középkori divat és védőfelszereléseket mutatják be az érdeklődő közönségnek.

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - október 2-5., Budapest

Az idei évben a Bálnába költöző Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon október 2. és 5. között találkozhatnak a könyvek és az olvasás rajongói. Ezúttal a dán Janne Teller lesz a fesztivál díszvendége, míg az országok közül Románia kap majd kiemelt figyelmet, ahonnan számos író és költő érkezik, és természetesen a kiállítás és könyvvásár sem marad el.

SPAR Budapest Maraton - október 11-12., Budapest

A maratoni távra már késő elkezdeni a felkészülést, ugyanakkor a 40. SPAR Budapest Maraton ezúttal sem csak a 42,2 km-es távról szól majd. Amellett, hogy a maratont váltóban is lehet teljesíteni, futhatunk 5 vagy 10 km-t is, de opció a félmaraton és a 30 km is. Kisgyerekes családok választhatják az 1 km-es futást vagy a 2,3 km-es sétaútvonalat is. Aki pedig csak szurkolna, annak is érdemes kilátogatnia a Duna-partra október 11-én és 12-én, hiszen egész hétvégén jó hangulat várható.

Budapest Design Week - (2025. október 8 –19.)

A kreativitás fővárosa idén ősszel is Budapest lesz a Design Week idején. Tíz napon át városszerte izgalmas kiállítások, workshopok és előadások mutatják be a kortárs design legfrissebb trendjeit. A programok között építészet, formatervezés, divat és digitális művészet is helyet kap. Tökéletes lehetőség szakmabelieknek és érdeklődőknek egyaránt, hogy közelebbről is megismerjék a design világát. Inspiráló, színes és gondolatébresztő eseménysorozat, ami minden évben új ötleteket hoz.

Liszt Ünnep - október 9-22., Budapest

Az ősz alighanem legnagyobb szabású kulturális eseménye a Liszt Ünnep lesz, melynek programjai közül október 9-től 22-ig válogathatunk. Christian LöfflerCompagnia Finzi PascaArvo Pärt 90Isolation Budapest, Liszt elveszettnek hitt operája – a nemzetközi sztárokat is felvonultató, rendhagyó és összművészeti produkciókat, valamint felejthetetlen koncertélményeket kínáló eseménysorozat ezúttal is méltó módon idézi meg névadója szellemiségét.

Garden of Lights - október 17., Budapest

Az ELTE Füvészkertbe hamarosan visszatér a Garden of Lights fényárban úszó mesevilága, ahol ez alkalommal Pán Péter története kerül a középpontba. Az idei fényinstallációs szabadtéri kiállítás október 17-én nyílik.

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Quimby ismét beveszi a Budapest Parkot: szeptemberben hatalmas koncerttel térnek vissza
Az este ráadásul még különlegesebb lesz, hiszen a felvidéki alternatív rockzenekar, a Jóvilágvan melegíti majd be a közönséget, mielőtt Kiss Tiborék elvisznek minket egy felejthetetlen zenei utazásra a szabad ég alatt.


Szeptember 27-én, pontosan egy évvel a tavalyi, hatalmas sikerű fellépésük után, ismét a Budapest Park színpadára lép Magyarország egyik legkülönlegesebb és legnagyobb hatású koncertzenekara, a Quimby. A zenekar neve több mint három évtizede összeforrt a hazai alternatív rockkal, és koncertjeik minden alkalommal igazi zenei utazásnak számítanak. Most újra itt a lehetőség, hogy a szabad ég alatt, egy hatalmas közönséggel együtt éljük át a Quimby-élményt.

Kevés olyan zenekar van Magyarországon, amelyik ennyire meghatározta volna a kilencvenes évek óta eltelt időszakot, mint a Quimby. A Kiss Tibor vezette formáció már a kezdetektől fogva feszegette a műfaji határokat: dalaikban keveredik a rock, a blues, a funk, a pszichedélia és a költői szövegvilág, amelynek köszönhetően a Quimby soha nem volt „csak egy” rockzenekar. Koncertjeik egyszerre felszabadító bulik és színházi erejű előadások, ahol mindenki találhat magának kapaszkodót – legyen szó táncról, közös éneklésről vagy a dalszövegek mélyebb rétegeinek megéléséről.

A Budapest Park és a Quimby kapcsolata különösen erős. A zenekar rendszeresen visszatér a szabadtéri koncerthelyszínre, és minden alkalommal újabb energiákkal tölti meg a hatalmas teret. A tavalyi koncertjük óriási siker volt: a közönség együtt énekelte a legnagyobb slágereket, mint a „Most múlik pontosan”, az „Autó egy szerpentinen” vagy a „Kicsi ország”. Idén szeptember 27-én újra lehetőség nyílik arra, hogy több ezer emberrel együtt énekeljük a refréneket.

A Quimby ereje abban rejlik, hogy egyszerre képesek megszólítani a régi rajongókat és az új generációt. A szövegek sokszor filozofikusak, máskor játékosak, de mindig őszinték – pont úgy, mint maga a zenekar. Aki már járt Quimby-koncerten, tudja, hogy ez több mint zene: közösségi élmény, amely összehozza az embereket.

A szeptember végi koncert időpontja sem véletlenül különleges. Az ősz beköszönte mindig hoz magával egyfajta nosztalgiát, és mi lehetne jobb módja a nyár búcsúztatásának, mint egy nagyszabású Quimby-buli?

Az este során garantáltan felcsendülnek majd a klasszikus dalok, de a zenekar híres arról is, hogy mindig tartogat valami meglepetést a közönségnek – legyen az egy új hangszerelés, egy ritkábban játszott dal vagy egy különleges színpadi produkció.

Ha valaki még soha nem volt Quimby-koncerten, annak ez az este lehet a tökéletes belépő a zenekar világába. A Budapest Parkban ugyanis nem csupán egy koncertet kapunk: látvány, hangulat, energiák és érzelmek kavalkádja várja a közönséget. Aki pedig régi rajongó, annak biztosan nem kell különösebben bemutatni, mit jelent egy este Kiss Tiborral és a zenekarral – tudjuk, hogy ez mindig felejthetetlen élmény.

Ne maradj le az év egyik legnagyobb bulijáról – találkozzunk szeptember 27-én a Budapest Parkban, és énekeljük együtt, hogy „Most múlik pontosan”!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
A világ legnagyobb freestyle motocross sorozata érkezik Budapestre
A 25 éves NIGHT of the JUMPs® vadonatúj MTB és freestyle trambulin versenyekkel ünnepel, és élőben nézhetjük a küzdelmet a bajnoki címért is.


Idén ősszel igazi adrenalinbomba várja a közönséget Budapesten: október 4-én az MVM Dome ad otthont a világ legnagyobb freestyle motocross sorozatának, a 25 éves jubileumát ünneplő NIGHT of the JUMPs®-nak.

A monumentális show ezúttal még több újdonsággal készül: a látványos freestyle motocross versenyek mellett először kap helyet a programban lélegzetelállító mountain bike (MTB) és freestyle trambulin verseny is.

A sportolók nyolc rámpán, két olimpiai trambulinon és egy tízméteres indítótornyon mutatják be a legextrémebb trükköket, miközben a rajongókat pirotechnikai show, exkluzív pályabejárások és közönségtalálkozók is várják.

A mezőnyben a sportág legendái és feltörekvő újoncai egyaránt szerepelnek, köztük a világrekordokat döntögető Luc Ackermann, aki nemcsak a NIGHT of the JUMPs® bajnoka, hanem az FMX egyik legnagyobb sztárja is. A közönség az első sorból láthatja, ahogy a világklasszis riderek értékes világranglista-pontokért és a World Tour Championship címért mérkőznek meg.

A jubileumi turné egyik fénypontja a világ első AirBag mountain bike versenysorozatának premierje, amely biztonságosabbá és még látványosabbá teszi a sportágat. A trambulinversenyek pedig a World Trampoline Association közreműködésével garantálják a soha nem látott akrobatikus mutatványokat.

A NIGHT of the JUMPs® nem pusztán show, hanem valódi, tétre menő verseny, ahol minden ugrás és trükk számít – a végeredményt pedig kizárólag a sportolók teljesítménye dönti el.

A több mint két évtizede indult sorozatot már több mint 3,5 millió rajongó látta világszerte, és most a magyar közönség is részese lehet ennek a globális sikertörténetnek. Egy este, ahol három generáció találkozik, és garantáltan felejthetetlen élményben lesz része kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Jegyek elérhetők a livenation.hu és a funcode.hu oldalakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Sting visszatér Budapestre – júniusban újra élőben hallhatjuk a világsztárt az MVM Dome-ban
A zenei legenda ismét magyar közönség előtt lép színpadra, ezúttal egy különleges koncerttel, amely a világturné egyik legjobban várt állomása lesz.


A zenei legenda, Sting ismét Budapestre érkezik: 2026. június 18-án az MVM Dome színpadán ad különleges koncertet, amely minden bizonnyal az év egyik legnagyobb zenei eseménye lesz.

A tizenhétszeres Grammy-díjas előadó, aki a The Police frontembereként és szólókarrierje során is világhírű slágerekkel írta be magát a zenetörténelembe, most a STING 3.0 turné keretében tér vissza. A koncertsorozat minden állomásán teltház fogadta, a kritikusok pedig úgy jellemezték, mint „karizma, intellektus és hangzásbeli kifinomultság” tökéletes elegyét.

Világslágerek és ritkaságok egy estén

A budapesti koncerten Sting régi zenésztársa, a zseniális gitáros Dominic Miller és a dinamikus dobos, Chris Maas (Mumford & Sons, Maggie Rogers) kíséri majd. A háromtagú felállás intim, mégis erőteljes hangzást ígér, amelyben felcsendülnek a legnagyobb slágerek, igazi ritkaságok és vadonatúj dalok is.

Olyan ikonikus szerzeményekre számíthatunk, mint a Fragile vagy az Englishman in New York, de helyet kapnak a repertoárban különleges koncertváltozatok is, amelyek eddig még soha nem hangzottak el élőben. Sting nemrégiben új koncertalbummal is jelentkezett (STING 3.0 LIVE), amely ennek a turnénak a legemlékezetesebb pillanatait örökíti meg.

Miért különleges ez a turné?

Sting mindig is a zenei határok feszegetéséről és a művészi megújulásról volt híres. A STING 3.0 egy új korszakát mutatja be: letisztult, energikus és minden pillanatában lenyűgöző. Nemcsak a zenéje, hanem személyisége is elbűvöli a közönséget – ahogy az egyik kritikus fogalmazott: „Sting hangja épp olyan erős, mint eddig, és színpadi jelenléte egyszerűen magával ragadó.”

Jegyinformációk

A koncertre a jegyértékesítés október 3-án, 11 órakor indul a www.livenation.hu oldalon. Ha biztosra mennél, érdemes időben lecsapni a belépőkre, hiszen Sting korábbi budapesti koncertje pillanatok alatt teltházas lett.

Ez az este nemcsak a rajongóknak, hanem minden zeneszeretőnek kihagyhatatlan élmény lesz. Sting egyike azon kevés előadóknak, akinek koncertje után még hosszú évekig emlékszünk az érzésre, amit a dalai élőben adtak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk