FELFEDEZŐ
A Rovatból

Tönkretette a lánykérős videót a tapintatlan turista, simán belegyalogolt a képbe

Már Izland is elturistásodott, egy lánykérést sem lehet úgy megejteni, hogy valaki ne másszon bele a képbe...

Link másolása

Számos különleges lánykérést láthattunk már, és olyanok is vannak, amelyek nem sikerülnek túl jól. Jordan Elizabeth MacGowan és a vőlegénye egészen Izlandig ment, hogy átélje a megható pillanatot, de mivel már a távoli szigetország is teli van turistákkal, ezért elég bénán sikerült az aktus.

Az egyik figyelmetlen turista ugyanis átlépett a férfi lába fölött, amíg a nő előtt térdelt, és a pár szerint tönkretette a megható pillanatot.

A vadregényes tájon, a Gullfoss-vízesés előtt tervezte a térdelést és a lánykérést, de egy turista is épp a látványt igyekezett megörökíteni, és kb. átgyalogol rajtuk, illetve belegyalogol a képbe...

A északír sminkes nő azért nem teljesen elégedetlen, hiszen az előtte titokban készített felvételen az hallható, ahogy igent mond a párjának.

A TikTokon azzal osztotta meg, hogy „nézzétek, ahogy ez a nő tönkreteszi az eljegyzési videómat”, de persze megjegyezte azt is, hogy egyikőjük sem érez haragot, inkább jót nevetnek az egészen.

Miután a Daily Mirror is lehozta a videót azt négy nap alatt 750 ezer alkalommal játszották le, a kommentelők jó része úgy vélte, hogy végtelenül tapintatlan volt az idegen turista, sőt voltak olyanok, akik szerint direkt csinálta.

@jordanemcgowan Honestly i find it funny ? no harm done its a laugh to watch. #iceland #travel #traveltiktok #proposal #fiance #proposalvideo #proposalgoals #proposalgonewrong ♬ Cool Kids (our sped up version) - Echosmith

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Sokk az esküvő reggelén: szívroham vitte el a vőlegényt, majd kiderült, volt egy másik, titkos élete
Kaitlin Palmieri csak három évvel szerelme halála után döbbent rá az igazságra. Kiderült, vőlegénye napokkal a tervezett esküvőjük előtt is szexuális tartalmú üzeneteket küldött az eltitkolt barátnőjének.

Link másolása

2020 augusztusában Kaitlin Palmieri élete darabokra hullott, amikor vőlegénye, Eric, a közös esküvőjük reggelén végzetes szívrohamot kapott. A boldogság és a közös jövő helyett a 35 éves nő a gyász és kétségbeesés mocsarába süllyedt, miután megtudta, hogy álmai lovagja, a 33 éves Eric már soha nem mondhatja ki az "igen"-t.

Három évvel később, 2023. november 20-án – azon a napon, amikor Eric 37. születésnapját ünnepelték volna – Palmieri egy újabb szörnyű felfedezést tett. Kiderült, Eric több mint egy éven át kettős életet élt, és egy másik nővel csalta meg őt.

„Úgy éreztem, érzelmileg csapdába estem, és nem tudtam sehova futni” – emlékezett vissza Palmieri a New York Post című lapnak nyilatkozva.

Az igazság úgy derült ki, hogy Palmieri egy különös Instagram-posztra bukkant, amelyben Ericet gyászolta egy ismeretlen nő. Miután felvette a kapcsolatot a poszt szerzőjével, megdöbbent a hallottaktól.

„2019 márciusa óta járt vele, miután az interneten megismerkedtek” – mondta Palmieri.

Az ismeretlen szerető szöveges üzenetről készült képernyőfotókat küldött át Palmierinek, bizonyítandó, hogy valóban viszonya volt a vőlegényével.

Az üzenetek között szexuális tartalmú üzenetek is voltak, amelyeket Eric hét nappal az esküvőjük előtt küldött a másik nőnek.

Addig a pillanatig Palmieri azt hitte, hogy Eric a második esélye a szerelemre, miután 2015-ben egy tragikus balesetben elveszítette előző barátját, Mike-ot. Mike a 30. születésnapján megcsúszott egy medencébe, elveszítette az eszméletét és hat nappal később meghalt.

Eric halála óta Palmieri kénytelen volt elhagyni közös lakásukat Queens állambeli Astoriában, és visszaköltözni Long Island-re, szüleihez. Most szülei támogatásával próbálja feldolgozni a történteket. Súlyos depresszió alakult ki nála, szorong és poszttraumás stresszben szenved.

„Mindent elvesztettem” – mondja. „Az ő hibája. Minden jogom megvan ahhoz, hogy dühös legyek.”

Palmieri reméli, hogya története másokon is segít. „Sajnos sokan átesnek ezen. De jó ha tudják, nem baj, ha dühösek és megbántottak. Ne érezzék úgy, hogy automatikusan meg kell bocsátaniuk valakinek, mert meghalt."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Berúgatták az egyetemi gólyát, örökre megvakult, beszélni és járni sem fog tudni már
Az alkoholmérgezés nyomán szívrohamot kapott, és súlyos agykárosodást is szenvedett. Az őt leitató társait elitélték.

Link másolása

Az akkor 18 éves Daniel 2021-ben kezdte egyetemi tanulmányait az amerikai University of Missourin, ahol belépett egy fraternity-be, amit magyarul leginkább testvériségnek fordíthatunk.

Ezek az egyetemi közösségek rendkívül népszerűek a tengerentúlon, közösségi programokat szerveznek, saját klubhelyiségük van, ahol gyakran vadabbnál vadabb bulikat tartanak.

Ugyan az Egyesült Államokban 21 éves kor alatt nem lehet szeszesitalt vásárolni, ezekben

a bulikban gyakran fogyasztanak alkoholt az amerikai jog szerint kiskorúak is, és nem ritka az sem, hogy túllőnek a célon az alkoholfogyasztással.

A közösség nyomására sokszor szinte kötelező inni, így volt ez Daniellel is, akivel egy egész üveg vodkát itattak meg, majd egy csövön keresztül sörrel kényszeritatták, írj az Unilad.

Daniel rosszul lett, klubtársai pedig azonnal kórházba vitték, ahol súlyos alkoholmérgezést állapítottak meg nála, és a szívét is újra kellett indítani, mert szívrohamot kapott.

A fiú végül túlélte a vad estét, de

olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy örökre megvakult és se járni, se beszélni nem tud már.

Daniel egyetemi klubjának két tagját ezután jogerősen elítélték életveszély okozása és kiskorú személynek alkohol szolgáltatása miatt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Elképesztő luxusautót tisztogatott Rákay Philip a budakeszi autómosóban
A VIVA TV egykori műsorvezetője egy olyan luxusautóval közlekedik, aminek ára 95 millió forintról indul. Ehhez jön még hozzá a fényezés, aminek a felára 7,67 millió forint, és számos egyéb extra.

Link másolása

Az Átlátszó újabb részleteket derített ki arról a járműről, amit Rákay Philip a múlt héten egy budakeszi autómosóban saját kézzel tisztogatott. Egy Mercedes-Maybach autóról van szó.

Rákay a drágább, 95 millió forintról induló 680-as változatot választotta.

Az alapáras gyári szín helyett az Obszidián-fekete/Kalahári-arany kéttónusú fényezés mellett döntött, ami jelentősen növeli az autó exkluzivitását. A felára 7,67 millió forint. Így az autó ára több mint 102 millió forintnál jár. A hátsó ülések nyakfűtéses-lábmasszírozós extrái szintén 842 ezer forinttal növelik az autó árát. A First Class hátsó ülések és a Premium Plus csomag összesen 4,4 millió forintot érnek, igaz, ez az összeg már magában foglalja a kormánykerék és kartámasz fűtés árát is.

Sturcz Antal autós újságíró az Átlátszónak azt mondta, a Maybach a Mercedesek csúcsa, ahol a kényelem és a luxus minden apró részletben megmutatkozik.

Az autó bézs exkluzív bőrülésekkel, fa díszítőelemekkel, masszírozós és nyakfűtéses hátsó ülésekkel rendelkezik, valamint hűtő és emblémázott, ezüstözött pezsgőspoharak járnak hozzá. Utóbbiak közel 650 ezer forintba kerülnek.

A Burmester High-End 4D hangrendszer 30 hangszóróval és ülésekbe épített rezgőkkel biztosít páratlan hangélményt. Az autóban található klímavezérlés, masszázs és aromaterápia funkciók a gyártó szerint egy luxus spa érzését nyújtják​.

Íme a kocsi közelebbről

A kocsi műszaki adatai is impozánsak: 2,3 tonnás, ennek ellenére 4,5 másodperc alatt éri el a 100-as tempót. Az autóban található 6,0 literes V12 biturbó motor 621 lóerőt biztosít. Ez az erő egy 9 sebességes automata váltón keresztül jut el mind a négy kerékhez, ami a 4MATIC összkerékhajtási rendszernek köszönhetően kiváló tapadást és stabilitást biztosít még nehéz útviszonyok között is​.

Az S 680 további innovatív technológiái közé tartozik az AIRMATIC légrugózás, amely automatikusan alkalmazkodik az útviszonyokhoz, valamint az E-ACTIVE BODY CONTROL rendszer, amely figyeli az utat és milliszekundumok alatt reagál a változásokra. Az autó kormányzása is különleges, hiszen az első és hátsó kerekek is fordulnak, javítva ezzel a manőverezhetőséget és a stabilitást​.

Rákay Philip persze nem az egyetlen híresség, akinek ilyen kocsija van.

Az amerikai énekesnő és dalszerző, Alicia Keys szintén büszke tulajdonosa egy Maybach S 680 Virgil Abloh kiadásnak. Ezt az autót férje, Swizz Beatz ajándékozta neki születésnapjára.

Az amerikai hip-hop művész, DJ Khaled is egy új Maybach S 680 tulajdonosa, amelyet gyakran mutat be a közösségi médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
1,3 milliárd dollárt nyert a lottón, beperelte a családja
Mindent is megígért nekik, de nem tartott be belőle semmit. Állítólag nemcsak gyermeke anyját, de saját édesapját is átverte.

Link másolása

„A pénz nem boldogít”, tartja a mondás, és egy Maine állambeli férfi esetében az élet is igazolja a népi bölcsességet:

az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb lottónyereményét vitte el a Mega Millions jackpottal, 1,3 milliárd dollárt nyert, de azóta oda-vissza pereskednek gyermeke édesanyjával és a saját édesapjával.

A New York Post szerint a férfi először gyermeke anyját perelte be, mert az állítólag nem tartotta be a titoktartási szerződést, ami arról szólt, hogy nem beszélnek családtagjainak a nyereményről addig, amíg lányuk be nem tölti a tizennyolcadik életévét. Az anya ezt tagadja, szerinte pont a férfi kotyogta el a történelmi nyereményt a többieknek.

A férfi apja ezt ráadásul megerősítette, és bíróság előtt állította azt is, hogy a fia amikor a nyereményről tájékoztatta, rengeteg dolgot megígért neki, amiket azóta sem tartott be.

Megígérte például, hogy építtet apjának egy garázst, ahol régi autókat szerelhet, megígérte, hogy visszavásárolja a gyerekkori házukat, felállít egy egymillió dolláros alapítványt, és szülei egészségügyi ellátását is finanszírozza.

„Megmondtam neki, hogy ő nem az a fiam, akit eddig ismertem. Erre dühös lett, és diktátornak meg seggfejnek nevezett”

– nyilatkozta az apa.

A vádaskodások azóta még jobban eldurvultak, a nyertes gyermeke anyját azzal is megvádolta, hogy megpróbálta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát, őt pedig a nő állítólag azzal vádolja, hogy megpróbálta elrabolni gyermeküket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk