KÉK HÍREK
A Rovatból

Több száz gyermek halálát titkolták el, és temették őket tömegsírba skót apácák

402 gyermek maradványait rejtő tömegsírt tártak fel egy árvaház mellett. Iszonyúan bántak velük, többen egyszerűen éhen haltak közülük.
Címkép: YouTube - szmo.hu
2017. szeptember 10.



Több mint 400 gyerek veszítette életét, és lett tömegsírba temetve az 1981-ig apácák által fenntartott Lanarkshire-i Smyllum Park árvaházban. A kutatók most az árvaház melletti temetőben bukkantak egy 402 gyermek tetemét rejtő jelöletlen sírra - írja a Telegraph.

A Daughters of Charity of St. Vincent de Paul nevű apácarend korábbi tájékoztatásai szerint az árvaházban 158 gyermek halt meg, és őket a közeli St. Mary temetőben helyezték végső nyugalomra.

A nyomozás azonban feltárta, ennek a számnak több mint a duplája a valós adat, vagyis az apácák és a többi gondozó elhallgatta a gyermekek halálát.

Smyllum House

A halálesetek feltárására egy nagyobb, az intézetekben jellemző kegyetlen bánásmódot kutató projekt keretében került sor. A nyomozás keretében 15 ezer hivatalos feljegyzést is átfésültek. Először 2004-ben került a nyilvánosság elé, hogy a szociális intézményekben a múltban visszaélés történhetett, amikor a skót kormány nyilvánosan bocsánatot kért a múltban történt, szégyenteljes visszaélések miatt.

"Szívszorító, hogy annyi gyermeket névtelen tömegsírba temettek. Sok évnyi hallgatás után meg kell tudnunk, mi történt valójában" - mondta akkor az egykori miniszterelnök, Jack McConnell.

Azóta az állami gyermekbántalmazási vizsgálatot is elindították, melynek keretében vizsgálták át a Smyllum Park melletti St. Mary's temetőt is.

St Mary's R.C. Burial Ground, Lanark, Scotland

A 2003-as dokumentumokban 120 gyermekről írtak, akik a Smyllumban haltak meg és a St. Mary's-ben temettek el, de a legfrissebb adatok szerint 402 gyermek teteme hozható összefüggésbe a Smyllummal.

A halálesetek leggyakoribb oka valamilyen betegség (tuberkolózis, influenza, vörös láz) vagy baleset volt - a dokumentáció szerint. Többen alultápláltságban haltak meg.

A Smyllum árvaház 1864 és 1981 között üzemelt. Ezalatt az idő alatt 11 ezer 601 gyermek fordult meg itt. A nyomozás most feltárta, a legtöbb haláleset 1870 és 1930 között történt, és a legtöbb gyermek még 5 éves kora előtt halt meg, nagyon kevesen voltak 15 évnél idősebbek.

Az árvaházat élve elhagyók közül sokan azzal vádolták az apácákat, hogy elhanyagolták és bántalmazták a benti gyerekeket, javarészt az ő panaszaik vezettek oda, hogy életre hívják a Skót Gyermekbántalmazási Vizsgálatot.

A Daughters of Charity jelenlegi tagjai azóta eddig minden sajtómegkeresést elutasítottak, nem kívánnak nyilatkozni, annyit viszont közöltek: mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és elítélik a gyermekbántalmazást.

Fotókat az egykori Smyllumról itt találsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő fotók: megmutatták, hol bujkált a férfi, aki három gyerekével együtt tűnt el évekkel korábban, majd egy tűzharcban meghalt
Az új-zélandi apát a rendőrök lőtték le, miután tűzpárbajba keveredtek. A hatóságok szerint a gyerekek olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna.


A hatóságok a napokban közölték az első fotókat arról a táborhelyről, ahol egy új-zélandi apa évekig bujkált három gyermekével. A rendőrség itt találta meg a gyerekek közül kettőt, körülbelül 12 órával azután, hogy apjuk, Tom Phillips tűzharcban életét vesztette – írja a BBC.

A rendőrök a gyerekeket a harmadik testvér segítségével találták meg, aki szintén az apjával volt a lövöldözés idején. A táborhelyet sűrű növényzet vette körül, és a helyszínen több lőfegyvert, lőszereket és két quadot is lefoglaltak. A járművek a fák között parkoltak, a sátor közelében.

Phillips még 2021 karácsonya előtt tűnt el a három gyermekével – a nyolcéves Jaydával, a hétéves Maverickkel és az ötéves Emberrel –, miután elveszítette a felügyeleti jogot. Azóta rejtőztek a hatóságok elől.

Hétfőn reggel a rendőrség bejelentést kapott egy betörési kísérletről egy mezőgazdasági bolt környékén, Piopio településen.

A helyszínen tűzharc tört ki, egy rendőr súlyosan megsérült. A hatóságok szerint biztos, hogy Phillips szándékosan támadt a rendőrre. A férfi a helyszínen meghalt.

Phillips egy nagy teljesítményű puskával lőtt rá a rendőrre, aki több műtéten is átesett. A rendőrség szerint hosszú időbe telik, mire teljesen felépül.

A rendőrök majdnem fél napig kutattak a gyerekek után, mire megtalálták őket a helyszínen. A gyerekek jelenleg hatósági felügyelet alatt állnak. A rendőrség közlése szerint „jól vannak”, de időbe telik, mire felépülnek a megpróbáltatások után. Richard Chambers rendőrfőkapitány a sajtónak azt mondta:

„Olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országban élő gyerekeknek nem szabadna”.

Hozzátette, hogy az apa „nem törődött” a gyerekek biztonságával, és „szó szerint veszélybe sodorta őket”.

Mark Mitchell rendőrminiszter arról beszélt: „Elsődleges célunk, hogy gondoskodjunk ezekről a gyerekekről.” Warwick Morehu, az új-zélandi Gyermekügyi Minisztérium munkatársa azt mondta: „Ezek a gyerekek minden szükséges segítséget megkapnak, ameddig csak szükségük van rá.”

A rendőrség továbbra is vizsgálja, hogyan tudtak ilyen hosszú ideig rejtve maradni, annak ellenére, hogy több bejelentés is érkezett arról, hogy látták a férfit. Arra is keresik a választ, hogyan jutott fegyverekhez. A hatóságok szerint az is kérdés, hogyan sikerült éveken át elkerülni az elfogását, miközben országos szintű körözés volt érvényben.

A helyi RNZ rádió megszólaltatta a gyerekek édesanyját is, aki úgy fogalmazott:

„Nagy megkönnyebbülést” érzett, hogy „ez a megpróbáltatás véget ért”, és azt mondta, gyermekei „közel négy éven át, minden egyes nap” hiányoztak neki. Nyilatkozatát így zárta: „Szomorúan tapasztaljuk, hogy alakultak a mai események”.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: