Szívrohamot kapott, a rendőrök leteperték, négy csigolyája is elrepedt
Súlyos sérüléseket szenvedett a new york-i férfi. A rendőrök elnézést kértek, de a magyar felesége nem hagyja annyiban a dolgot.
Borsonline, a címlapkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2017. augusztus 14.
Link másolása
Döbbenetes eset résztvevője volt egy magyar nő New Yorkban - írja a Bors.
A nő és amerikai férje éppen otthon aludtak, amikor Szilvia arra riadt fel, hogy a férje furcsán hörög. Azonnal mentőt hívott – biztosra vette, hogy szívrohama van –, ám közben az idegesség miatt eleredt az orra vére.
A kiérkező mentősök azt látták, hogy egy férfi hörög, egy nő pólója pedig csupa vér.
Egyből arra gondoltak, a nőt megverhette a férfi, ezért rögtön hívták a rendőröket. Habár a férfi az életéért küzdött a szívroham miatt, a kiérkező rendőrök leteperték, beletérdeltek a hátába, és egy szál alsónadrágban, megbilincselve kirángatták a lakásból.
Mivel beszélni nem tudott, végül Szilvia mondta el a rendőröknek, mi is történt. A közeg végül elnézést kért, ám a magyar nő és családja nem hagyja annyiban a dolgot.
A férfinak ugyanis négy csigolyája is elrepedt, hat hét kellett a felépüléséhez (a szívrohamot végül megúszta).
Beperelték a rendőrséget, és komoly kártérítést remélnek.
– Sosem vertem meg senkit, sosem volt dolgom a törvénnyel – mondja a férj.
"
A fiamért és a feleségemért élek, keményen dolgozom. Amikor a fekete barátaimnak elmeséltem az esetet, csak annyit feleltek, ez már csak így szokott lenni. Emiatt üzenem a fehéreknek, hogy bizony értetek is eljöhetnek a rendőrök.
- mesélte a férfi.
Döbbenetes eset résztvevője volt egy magyar nő New Yorkban - írja a Bors.
A nő és amerikai férje éppen otthon aludtak, amikor Szilvia arra riadt fel, hogy a férje furcsán hörög. Azonnal mentőt hívott – biztosra vette, hogy szívrohama van –, ám közben az idegesség miatt eleredt az orra vére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.
Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.
a kamion a külső sávban haladt, amikor a mögötte érkező jármű nagy sebességgel nekiütközött. A Seat sofőrje vélhetően nem tudott időben fékezni.
A helyszínre több mentőegység is érkezett, köztük mentőhelikopterek és gyermekrohamkocsik. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál azt közölte: „A három túlélő – mind gyermek – állapota kritikus, az ő életükért ezekben a percekben is küzdenek.” A mentők a helyszínen életmentő beavatkozásokat hajtottak végre, majd a sérülteket kórházba szállították.
„A baleset következtében öt ember az autóba szorult, őket az érdi, tatabányai, fővárosi és bajnai hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével a roncsból kiszabadították, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak” – mondta el Némethy Zita Gabriella, a vármegyei Katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Tények riportjában.
A mentés több órán át tartott. A tragédia idején az M1-es autópályán jelentős torlódás alakult ki. A Budapest felé vezető oldalt teljesen lezárták, a Hegyeshalom felé haladó sávban pedig a belsőt zárták le a mentés idejére. Az Útinform tájékoztatása szerint a torlódás Budapest felé 4-5 kilométeres, míg az ellenkező irányban 2-3 kilométeres volt.
A baleset pontos körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.
A Tények riportját a tragikus balesetről itt lehet megnézni:
Kedden délután súlyos közlekedési baleset történt az M1-es autópályán, Biatorbágynál. Egy angol rendszámú Seat egyterű hátulról belerohant egy bolgár kamionba a Budapest felé vezető oldalon, a Sasfészek pihenő közelében, a 22-es kilométernél.
Az autóban összesen heten utaztak. Négyen, köztük három felnőtt és egy 10 éves kisgyermek, a helyszínen életüket vesztették. A másik három gyerek súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
RTL: Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt a CATL egyik kínai középvezetője Debrecenben
A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor válhatott erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart.
Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,
június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.
A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.
Az RTL Híradó úgy tudja, ekkor történhetett az erőszak.
A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.
A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett.
A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő szexuális erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.
Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.
Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Az RTL Híradó úgy tudja,
június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki információik szerint a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott.
A Híradó úgy tudja: a kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején. Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. Információik szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Egyáltalán mivel bűnhődik?” – Összeomlott a család, miután felfüggesztettet kapott a Balázst halálra gázoló buszos
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
Képtelen feldolgozni a családja annak a köztiszteletben álló fiatalembernek az elvesztését, akit két éve nyáron gázolt el egy menetrend szerint közlekedő busz Veszprémben – írja a Blikk.
Hunyadvári Balázs 2023 júliusában motorral indult dolgozni Veszprémben. Biztonsági őrként dolgozott egy szállón, ahol rászoruló családoknak, menekülteknek és nehéz sorsú édesanyáknak nyújtottak menedéket. A testépítésnek élt, ez volt az élete.
A 31 éves férfi munkahelyére tartott, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. A busz vezetője balra akart kanyarodni, de a zárt rakterű teherautó mögül nem vette észre a robogót. Nem adott elsőbbséget, és a balesetet nem tudták elkerülni. A robogós próbált fékezni, balra kormányozott, de ez sem segített.
Balázs testvére azonnal a helyszínre sietett, amikor értesítették a balesetről.
„Engem hívtak elsőként, azonnal odasiettem a helyszínre, és már a rendőrök is azt mondták, nem találtak olyan féknyomot, ami arra utalna, hogy az öcsém gyorsan hajtott vagy hibázott volna. Rögtön újraélesztették, az orvosok megtettek mindent, de nem segíthettek rajta. Az intenzíven egyszer felébresztették a mesterséges kómából, kinyitotta a szemét, rám nézett, aztán az édesanyánkra, majd örökre lecsukta”
– emlékezett vissza a drámai pillanatokra Hunyadvári Imre.
Az ügyben hétfőn tartottak tárgyalást a Veszprémi Járásbíróságon. A buszsofőr felfüggesztett fogházbüntetést kapott, pénzbüntetést szabtak ki rá, és három évre eltiltották a járművezetéstől. Az ügyészség előkészítő ülésen történő beismerés esetére tett indítványt.
Molnár Margó, az elhunyt édesanyja sokkot kapott, amikor megtudta, hogy a fia haláláért felelős sofőrnek nem kell börtönbe vonulnia. Pszichiáterhez hordták, gyógyszereket kell szednie. Azt mondta, nem tudja, hogyan élte túl a fia halálát. Elmondása szerint a fiával nagyon jó kapcsolatban álltak, naponta beszéltek. A menyasszonyával élt, de az anyjával is szoros maradt a kapcsolata.
„Felháborító, hogy különösebb büntetés nélkül megúszta. Egyáltalán mivel bűnhődik? Soha nem keresett meg minket, soha egy részvétnyilvánítást sem kaptunk tőle. Nem tudom, hogy a lelkiismerete milyen állapotban van. Remélem, fele annyira beteg a lelke, mint nekem most...”
Képtelen feldolgozni a családja annak a köztiszteletben álló fiatalembernek az elvesztését, akit két éve nyáron gázolt el egy menetrend szerint közlekedő busz Veszprémben – írja a Blikk.
Hunyadvári Balázs 2023 júliusában motorral indult dolgozni Veszprémben. Biztonsági őrként dolgozott egy szállón, ahol rászoruló családoknak, menekülteknek és nehéz sorsú édesanyáknak nyújtottak menedéket. A testépítésnek élt, ez volt az élete.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki látássérültként traktorral halálra gázolta feleségét – írja az Ügyészség honlapja.
A vádirat szerint a 60-as évei végén járó férfi mindkét szemét érintő súlyos szembetegségben szenved, ezért egészségügyi alkalmatlanság miatt érvényes gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezik. Ennek ellenére rendszeresen vezette mezőgazdasági vontatóját, és azzal a lakásától a földjére közlekedett, ahol mezőgazdasági munkákat végzett.
A férfi 2024. december 1-jén hazafelé tartott, a 38-as számú főút kereszteződésében elsőbbséget adott egy személygépkocsinak, majd jobbra kanyarodott. Eközben nem vette észre az út szélén álló feleségét, akit a vontató jobb oldali első kerekével elsodort.
A nő a kerékpárjával együtt a földre esett, de még ezt sem észlelte a férfi, és áthajtott a feleségén és a kerékpáron.
A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásávall vádolja. Vele szemben 2 év végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, és a járművezetéstől való végleges eltiltást indítványoztak.