Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

Török Gábor politológus kedden a Facebookon fejtette ki véleményét a jelenlegi választási kampányról. Bejegyzését azzal kezdi, hogy bárhol jár,

Szerinte azonban lehet ezt másképp is nézni. Úgy véli, ha kicsit messzebbről tekintünk a helyzetre, észrevehető, hogy egy olyan választási kampányban vagyunk, ahol újra valós küzdelem zajlik. Úgy véli, „minden kétségtelenül meglévő aszimmetria ellenére sok tekintetben összemérhető erők harcolnak az emberek bizalmáért és a kormányzás lehetőségéért”.

„Bizonyára sokan elborzadva olvassák majd ezt, de bizony szakmai szempontból ez egy kifejezetten színvonalas kampány, nem a mondanivalók esztétikai minősége vagy emelkedettsége okán, hanem abból a szempontból, ahogy felépítik, menedzselik és végrehajtják” – fogalmazott. Az elemző úgy látja,

A politológus a bejegyzéshez két képet is mellékelt: az egyiken Orbán Viktor, a másikon Magyar Péter látható focizás közben.

A poszt végén hozzáteszi, a politika nem foci, és a küzdelem eredménye sem csak három pont. „De attól még ez is egy harc, amelyet sokféle módon meg lehet vívni. Amit most látunk, az bizony az érdekesebbek közé tartozik. Ezért is vagyunk annyira idegesek tőle, és ezért is várjuk annyira már a végét” – zárja gondolatait.

Személyes kapcsolatok miatt, nem pedig politikai aktivizmusból szólalt fel a Demokratikus Koalíció kampánynyitóján Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke, aki a Népszavának adott interjúban beszélt arról is, mit gondol Magyar Péter felemelkedéséről és a Fidesz jövőjéről.

Az egykori politikus szerint a magyar politikai élet súlyos betegsége, hogy mindent pártalapon ítélnek meg, de ő többre értékeli a személyes kapcsolatokat. Egyértelművé tette, hogy nem indul a párt listáján, és nem is kérték erre. Kuncze Gábor kifejtette, azért állt a DK mellé, mert más pártok nem jöhettek szóba. A Fidesszel nincsenek emberi kapcsolatai, a Mi Hazánk szintén kizárt,

Az SZDSZ volt elnöke elismerte, hogy a Tisza Párt és Magyar Péter felemelkedése jogos, mert jól éreztek rá a közhangulatra. Szerinte az emberek azért figyeltek fel Magyarra, mert „belülről jön, ismeri a fideszeseket, és olyan kritikát fogalmazott meg, ami sokaknak tetszett, miközben őt nem tették felelőssé az elmúlt tizenakárhány évért”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jelenlegi helyzetért a korábban együttműködésre képtelen ellenzék és a Fidesz által kialakított, antidemokratikus szabályrendszer is felelős.

Azt is megjegyezte, hogy a szavazók erre igényt tartottak, „de nem úgy ahogy ezt a Fidesz csinálta, amikor 2002-ben kisajátította a kokárdát – ami mindannyiunké volt – vagy felavatnak egy lóistállót, eléneklik a himnuszt, és szertartás keretében még meg is áldják”.

Nem zavarja, hogy egy Fideszből jött ember tarolja le az országot, de feltételekkel. „Engem nem, abban az esetben, ha az lesz a programja, amit most valószínűsít magáról, és nem az, amit most esetleg elfed magáról” – fogalmazott. Ungár Péter felvetésére, miszerint egy kormányváltás után Pető Iván, az SZDSZ másik egykori elnöke hamar megírná a „Nem ilyen lovat akartam” című cikkét, Kuncze Gábor ironikusan reagált: „Nem úgy ismerem a Petőt, hogy várna vele augusztusig”.

„Én látom, hogy ezt miért teszi, hiszen ha mondjuk elutasítja a Pride-ot vagy az azonos neműek házasságát, örökbe fogadását, elveszti azokat a szavazóit, akiket az ellenzéktől szipkázott el, ha pedig kiáll mellette, azokat veszti el, akik a Fidesztől jöttek” – elemezte a helyzetet. Kuncze szerint ez rendben van, de a végén ki fog derülni, hogy

„valamelyik közönségét félre kellett vezetnie a jó szereplés érdekében, és nem tudjuk, melyiket” - fogalmazott Magyarról.

A választás kimenetelét nehéz kérdésnek tartja. Bár a felmérések a Tisza előnyét mutatják, szerinte „az emberek a korábbi tapasztalataik alapján mégis azt hiszik, Orbán nem adja át a hatalmat, esetleg valami még történni fog; vagy a választásokkal, vagy Magyar Péterrel, esetleg a mi agyunkkal”.

Kuncze Gábor némileg a 2010-es helyzethez hasonlította a mostanit, de fontos különbségnek tartja, hogy akkor a koalíció elleni érzelmek domináltak, „most szerintem inkább a Fideszben való hit fogyott el”.

„Igen, mert azon túl, hogy a tábort és a szervezetet a hit tartotta össze, a súlyos gazdasági holdudvart a személyes gazdasági érdek, és ez fog legelőször felbomlani.” Figyelmeztetett arra is, hogy Magyar Péternek sok gondja lesz a fékek és ellensúlyok helyreállításával a Fidesz által kinevezett intézményvezetők miatt.

Arra a kérdésre, hogy örülne-e egy Tisza-kétharmadnak, azt válaszolta, már a Fideszének sem örült.

Azzal kapcsolatban, hogy ő maga kire szavaz, titokzatos maradt: „Fogalmazzunk úgy: nem mondom meg, hogy listán a DK-ra szavazok, és azt sem, hogy egyéniben kire fogok”.

Magyarok ezrei ragadtak a Közel-Keleten, csak Dubajból több mint kétezren jelentkeztek konzuli védelemért. Miközben Németország bejelentette, hogy repülőkkel menekíti ki állampolgárait a rakéta- és dróntámadások alatt álló országokból, a magyar külügyminisztérium egyelőre csak a légitársaságoktól és ottani kormányoktól beszerzett információit posztolja, miközben több magyar is arra panaszkodik, hogy még telefonon is csak hatalmas szerencsével tudják elérni a konzulátust.

„A legrosszabb a bizonytalanság, hogy hogyan jutunk haza”

Robbanások hangjára ébredt szombaton egy magyar édesanya, aki kisfiával rekedt Abu-Dzabiban. A névtelenséget kérő nő egy belvárosi hotelből, a Millennium Downtownból számolt be az elmúlt napokról, a hazajutás kilátástalanságáról, és arról, hogy úgy érzi, teljesen magukra hagyták őket.

„Két nagyobb robbanást hallottunk. Azt gondoltam, hogy akár egy gyárban is szokott lenni ilyesmi” – mesélte, hozzátéve, hogy később a tengerparton is hallottak egy detonációt. Amikor visszatértek a szállodába, a hírekből tudták meg, hogy a drón- és rakétatámadásokat hárítja el a légvédelem, és valószínűleg ezeknek a hangját hallották. „Ez a hang borzasztó erős volt. Amit lelőttek, annak a hangja is elég szörnyű volt” – mondta. „Megrázkódtak az ablakok, a madarak felrebbentek, ezt tapasztaltuk a hang hatására.”

A helyzet aznap éjjel vált igazán félelmetessé. Állítása szerint

Mint mondta, ekkor rengeteg robbanásszerű hangot hallottak, és úgy gondolja, akkor érte nagyobb támadás a várost. A szállodában senki nem terelte le őket, ösztönösen cselekedtek, attól tartva, hogy elakadhat a lift.

A hotelben próbálták őket nyugtatni, azt mondták, hogy a szálloda biztonságos, ne menjenek messzire. A személyzet szerint a legnagyobb veszélyt a lelőtt drónok és rakéták lehulló törmelékei jelentik.

A magyar nő számára a legrosszabb a bizonytalanság. „Itt hagyott a Wizz Air. Az első nap bejelentették, hogy hetedikéig nem repülnek” – mondta. Azóta a légitársaság folyamatosan tolja ki a leállás időpontját. A helyzetét bonyolítja, hogy a szállást és a repülőjegyet egy csomagban, a lastminute.com-on keresztül foglalták, így a foglalásba ő közvetlenül nem tud belenyúlni.

Eredetileg szerdán indultak volna haza. A szállodában maradhatnak, mert az Egyesült Arab Emírségek bejelentette, hogy állják a plusz költségeket, viszont a nő úgy tudja, ezt előbb nekik kell kifizetniük, és utólag igényelhetik vissza. „Nincs sok plusz tartalékunk” – mondta, hozzátéve, hogy kisfiával egy új repülőjegy nagyon sokba kerülne, és az sem biztos, hogy az Budapestre szólna.

Próbált konzuli segítséget is kérni. Míg a budapesti Konzuli Szolgálattal elmondása szerint mindig tudott beszélni, a helyi, abu-dzabi konzult 30 hívásból csak egyszer érte el. „Az a furcsa, hogy három utcával arrébb vannak, és mondtam, nem lenne‑e jobb, ha átmegyünk, hogy nagyobb védelemben legyünk, de azt válaszolta, hogy nem tud bennünket beengedni, nincs is annyi hely. Ez nekem furcsa volt.” A konzuli tanács annyi volt, hogy legyenek türelemmel.

A biztosítójuk, az Alfa Biztosító is elutasította őket, mondván: „háború esetén szinte semmit sem tudnak kártérítésként fizetni. Ez benne van minden szerződésben.”

A helyi hangulat szerinte nem annyira rossz, mint amilyennek a média beállítja, az élet a hotelben zajlik tovább, de a bizonytalanság felemészti. „A legrosszabb a bizonytalanság, hogy hogyan jutunk haza – nyilván.” Úgy érzi, teljesen magára hagyták őket. „Valahogy el vagyunk engedve, a kezünk el van engedve, én azt érzem.”

„Mind a ketten nagyon megijedtünk, pillanatok alatt összeszedtük a legfontosabb cuccainkat”

Zoltán a Burj Khalifa közelében él. Elmondása szerint éppen a párjával voltak egy orvosi vizsgálaton a Marina városrészben, amikor a háború elérte a várost. Mivel ritkán járnak arrafelé, úgy döntöttek, sétálnak és beülnek valahova. „Beültünk shisházni egy shisha-helyre, a Ramadán miatt nem ülhettünk kint, csak bent. Ott hallottunk két-három nagyobb durranást, leginkább tűzijátékszerűeket” – mesélte.

Zoltán szerint összesen három, egymástól jól elkülönülő robbanást hallottak, ami után kimentek megnézni, mi történt. Az égen kis füstpamacsokat láttak.

Ahogy ezt a párja kimondta, a Marina észak-keleti oldalán egy égő csíkot láttak lezuhanni. Ezt videóra is vette, és elmondása szerint a felvételen nagyjából 20 másodperccel később hallható egy hatalmas robbanás is. „Az iPhone lehalkítja ezeket a hirtelen hangokat, úgyhogy a videón annyira nem lehet hallani, de hatalmas robbanás volt. És ennyi volt, ezzel véget is ért. Ittunk még egy koktélt” – tette hozzá.

Az események után vették észre, hogy a Ramadán kezdetét jelző, naplementekor szokásos ágyúlövés elmaradt. Ekkor a párja kiszúrt egy drónt az égen. „Egy viszonylag nagy drón lehetett, mert a felhőkarcolók fölött volt, és tisztán ki lehetett venni. Nagyon fura volt, ahogy repkedett jobbra-balra, nem tudta, mit kezdjen magával” – mondta. Szerinte egyértelműen nem egy kereskedelmi drónnak tűnt, és nagyon gyanús volt. Húsz perccel később a hírekből értesültek róla, hogy a közelben becsapódott egy drón. „Valószínűleg ez volt az, de nem láttuk.”

Ezután hazaindultak metróval. Elmondása szerint senki nem esett pánikba, az emberek ugyanúgy shisháztak vagy iftároztak tovább. Otthon azon gondolkodtak, elmenjenek-e egy közeli diszkóba, de akkor már sorra kapták a telefonos értesítéseket. „Jöttek a pop-up üzenetek, hogy maradjunk otthon, ne menjünk ablak közelébe” – mesélte. A tánc helyett így inkább vettek egy üveg bort. A hírekből kiderült, hogy a City Walknál is lelőttek valamit, ami pont az eredetileg kinézett szórakozóhely közelében van. A párja szerint ő vonzza az ilyen eseményeket. „Izraelben becsapódott egy bomba a lakásukba, nem sérült meg senki, a nappali azonban kiégett.”

Éjfél körül feküdtek le, de hajnali egy-kettő között mindkét telefonjuk riasztani kezdett. „Mint egy légiriadó szirénája: nem mentőautó, hanem mélyebb, rekedtes hangja volt. Villogott mindkét készülék, azonnal felébredtünk” – emlékezett vissza.

A recepción töltöttek pár órát a szomszédokkal, arról beszélgettek, hogy egy csupa üveg felhőkarcolóban nehéz nem ablak közelében lenni. Mivel Dubajban nincsenek mélygarázsok vagy óvóhelyek, a recepció márványfala mellett próbáltak menedéket találni. Pár óra után felmentek a lakásukba és azonnal elaludtak. Elmondása szerint a hajnali háromkor történt újabb „zúzást” már átaludták, a háromrétegű ablakoknak köszönhetően semmit sem hallottak.

Másnap, vasárnap minden nyugodtnak tűnt, bár Zoltán szerint kevesebb ember volt az utcán, és a Jumeirah-n minden beach club zárva volt, amit még sosem tapasztaltak. Az ottani magyar közösség szerinte példásan vizsgázott. „Büszke voltam a honfitársainkra, hogy tényleg aki tehette, segített” – mondta a Dubaji Magyarok Facebook-csoportban felajánlott segítségnyújtásokról.

A munkahelyeken sokan home office-ban maradtak, a párja cégénél pedig már az Ománba költözésre is tervet dolgoztak ki, ha a helyzet rosszabbra fordulna.

Zoltán szerint a kezdeti nyugalmuk annak volt köszönhető, hogy izraeli tapasztalataik miatt már voltak hasonló helyzetben. Emellett kiemelte az Egyesült Arab Emírségek hatóságainak kommunikációját, ami bizalmat adott nekik. „Percre pontos információink vannak, és minden második üzenet az, hogy ne higgy a rémhírterjesztőknek. AI-videók terjesztéséért, vagy rémhírkeltésért 20 millió dirhamos büntetés jár” – magyarázta. Szerinte, ellentétben a magyar gyakorlattal, ott nem próbálnak eltusolni semmit. „Magyarországon három héttel később derülne ki, hogy igen, tényleg volt ott valami.”

A hangulat hétfőre nyugodtabb lett. „Ma bárkivel beszéltem, tegnap még az volt, hogy remélem, jól vagy te is meg a családod is, ezzel kezdtük minden beszélgetést, de ma már az, hogy á, ennyi volt, vége.”

A városban rekedt turisták helyzete azonban továbbra is problémás. Bár Abu-Dzabi és Dubaj is bejelentette, hogy állják a kényszerből itt tartózkodók költségeit, Zoltán szerint a gyakorlati megvalósítás még várat magára.

„Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik idejöttek: elköltötték a nyaralásra a pénzüket. Nem tudom, mit tudnék tenni egy ilyen helyzetben — tényleg nagyon rémisztő lehet.”

„Amit tudtak, megvettek: vizet, mindent felvásároltak”

Miheller Mónika a családjával tavaly augusztusban költözött dubaji South-ba, ami elmondása szerint konkrétan az Al Maktúm repülőtérrel szemben, a sivatagban található. Bár a lakóparkjukat közvetlen találat nem érte, a robbanásokat ők is tisztán hallották. „Zárt és csukott ajtóknál is hallatszott a hangos robbanás. Ez nyilván rakéta vagy drón lehetett, és nem közvetlenül innen hallatszott, hanem távolabbról, de érződött az ereje” – mondta.

A nő beszámolója szerint a támadások napján, szombaton délelőtt éppen a dubaji nemzetközi repülőtér 1-es termináljában voltak, pont ott, ahol becsapódás is történt. Egy Dohából érkező stewardess hozott nekik csomagot, aki a beszélgetés közben kapott SMS-t a légitársaságtól, hogy a légtérzár miatt törölték a járatát, így a reptéren ragadt.

Ezt követően a Mall of the Emirates nevű plázába mentek vacsorázni, ahol elmondása szerint semmilyen pánikhangulatot nem tapasztaltak. „Annyian voltak, hogy alig találtunk asztalt. Nem érződött az, hogy itt most bombákat, rakétákat vagy drónokat lőnek. Semmi nem érződött ebből az egész szituációból” – fogalmazott. Állítása szerint

A család sem esett pánikba. Úgy véli, az ottani emberek sokkal nyugodtabbak, mint az európaiak. „Nem éreztük se a félelmet, se a rettegést, és nem az volt bennünk, hogy úristen, repkednek a rakéták, kirobbant a háború, most akkor menekülni kell. Nem volt ez az érzés.”

A vészhelyzetre figyelmeztető SMS-riasztásokat már otthon kapták meg, és ezt követően hallották ők is a dörrenéseket. „Ez volt életünkben az első ilyen. Nyilván maga ez nem volt megnyugtató: amikor kimész az erkélyre, látod a sivatagot, és hallod a robbanás hangját” – emlékezett vissza. „Nem tudtunk különbséget tenni aközött sem, hogy rakétát lőttek ki a légtérben vagy drónt; csak magát a hanghatást hallottuk.”

A robbanások zaja éjjel kettőig kitartott, ami miatt Mónika nem is tudott aludni. Ennek ellenére a környezetükben teljes nyugalom uralkodott. „Amikor azt látod a környezetedben, hogy senki nem menekül, bár kapjuk a riasztást, de nem szólnak a vészjelzők a folyosókon, nincs hangos riasztás, hogy teljes evakuálás van és menni kellene, akkor mitől féljek?” – tette fel a kérdést. Az otthoni rokonok és barátok viszont nagyon aggódtak értük.

„Otthon ezt sokkal intenzívebben élik meg, miközben mi itt vagyunk fizikailag, és ebből keveset érzékelünk” – állította. Beszélt olyan, a Pálma-szigeten tartózkodó turistákról is, akik nagyon féltek, és a szálloda pincéjébe vitték őket, míg mások egyszerűen folytatták a nyaralásukat, vagy távolabbi, biztonságosabbnak vélt településekre utaztak.

Mónika egy benzinkúton dolgozó ismerőse szerint a támadás estéjén még megrohanták az emberek a boltokat és a kutakat.

Másnapra szerinte már helyreállt a rend.

Mónikáék a történtek ellenére is nyugodtak maradtak. „Mi eddig is nyugodtak voltunk. Bementünk a városba, voltunk boltban is; nem igazán érzékeltünk semmit. Zavartalanul ültek a kávézókban az emberek, vásárolgattak, nem látszott sem félelem az arcukon” – mondta.

Úgy érzi, nincs mitől félniük, mert a helyi légvédelem rendkívül hatékonyan működik. „Ha ilyen profin, a légtérbe beérkező vagy azon áthaladó több száz rakétát és drónt szinte egy az egyben kilövik, és csak minimális becsapódás van az épületekben, minimális károkozás történik a létesítményekben, akkor én úgy érzem, nincs mitől félnünk.”

„Tudtuk, hogy jönni fog”

Julia Hen Nazarian egy turisztikai cég vezérigazgatója, akivel arról beszéltünk, Izraelben hogyan élik meg a háborús helyzetet. Szerinte az iráni támadás egyáltalán nem érte őket meglepetésként, olyannyira, hogy már hetekkel korábban tudatosan készültek rá.

„Tudtuk, hogy jönni fog” – mondta. Elmondása szerint annyira számítottak a konfliktus kiéleződésére, hogy két héttel ezelőtt lemondtak egy ciprusi hétvégi nyaralást, mert attól tartottak, ott ragadnának. Neki személyesen épp a támadás napjaiban kellett volna Berlinbe utaznia egy turisztikai vásárra, de már előre kidolgozott egy tervet arra az esetre, ha nem tudna hazajönni. „Már meg is beszéltem a férjemmel, hogy akkor átmegyek Budapestre és ott kivárom” – mesélte, hozzátéve, hogy annyira benne volt a levegőben a támadás, hogy már előre elkezdték megszervezni, mi lesz, ha bekövetkezik.

Állítása szerint Izraelben az egész társadalom készült a támadásra. A kórházak már hetekkel ezelőtt felkészültek, tanár és óvónő ismerősei pedig elkezdték összeállítani az online oktatáshoz szükséges tananyagokat. A helyzet komolyságát jelezte az is, hogy katona lánya számára megváltozott a felkészítés menete egy hónappal ezelőtt. „Ennél sajnos többet nem mondhatok, de ebből már tudtuk, hogy valami közeledik” – fogalmazott. A feszült várakozás a mindennapok részévé vált, olyannyira, hogy már viccelődtek is vele. A gyerekek az iskolában például azzal poénkodtak, hogy ha beindul a háború, legalább megússzák a másnapi vizsgát.

Julia szerint arra is felkészültek, hogy a mostani konfliktus durvább és hosszabb lesz, mint a korábbiak. Bár a sebesültek és halottak száma sajnos magasabb lett, mint amire számítottak, úgy érzi, a támadások intenzitása alacsonyabb a vártnál.

„Én biztos voltam benne, hogy egy hétig alig fogunk tudni kimenni az óvóhelyről” – érzékeltette a várakozásaikat.

Szombat reggel, a támadás kezdetekor elmondása szerint már hat órakor arra ébredt, hogy a szokásostól eltérő típusú vadászrepülők hangját hallja. Felébresztette a férjét, aki csak ennyit mondott: „here we go”.

Az első hivatalos riasztás nyolc óra után érkezett, de számukra már korábban egyértelmű volt, hogy elkezdődött. Beszélt a megváltozott riasztási rendszerről is: először egy előzetes riasztást kapnak telefonos üzenetben, ami figyelmezteti őket, hogy maradjanak az óvóhely közelében. Az igazi riasztás, ami már szirénákon is megszólal az utcákon, csak ezután jön.

A mindennapi életük teljesen felborult, de a munka nem állt le. Ő maga egy turisztikai cég vezérigazgatójaként otthonról is el tudja végezni a munkáját, a férje viszont kivitelezőként építkezéseken dolgozik, így neki érthetően nem opció a homa office. Munkatársai különböző helyeken laknak, Kanadában, Eilátban, illetve Tel-Aviv mellett, így adott esetben át tudják venni egymástól a munkát, attól függően, kinél van éppen légiriadó.

Aki el akar menni Izraelből, annak szerinte sikerül, de ez elsősorban pénz kérdése. Jelenleg a legjárhatóbb út Egyiptomon keresztül vezet, mivel Jordánia légtere éjszakára le van zárva. Úgy véli, sokan azért félnek elindulni, mert nem ismerik a helyi viszonyokat.

Felidézett egy esetet az előző iráni támadás idejéről, amikor egy 15 éves, Izraelben tanuló magyar lánynak segített hazajutni. A lány egy 3000 dolláros, rendkívül drága és veszélyes utat talált Kairón keresztül. Julia azonban közbelépett, és a Turisztikai Szövetségben lévő kapcsolatait felhasználva végül segített neki biztonságosan, Tel-Avivból elrepülni. „Egy 15 éves kislány nehogy már Kairóba induljon!” – mondta.

A jelenlegi helyzet ellenére a jövővel kapcsolatban bizakodó. Szerinte a világ biztonságosabb lesz, ha az iráni rezsim megbukik. Julia szerint az iráni nép békét akar és testvérként tekint az izraeliekre. „Az iráni nép megállás nélkül csak azt mondja: „you are our brothers”.

A Totem Show című YouTube műsor legutóbbi adásának vendége Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke volt, aki a NER elmúlt 16 évéről és a Tisza Párt programjáról is elmondta a véleményét. A közgazdász professzor technokrataként határozta meg magát, aki szeretné távol tartani magát a pártpolitikától, de úgy véli, szakmai alapon meg lehet és meg is kell közelíteni a gazdasági kérdéseket.

Surányi szerint 2010-ben a magyar gazdaság „finoman szólva nem volt jó állapotban”, de a helyzet megértéséhez szerinte érdemes visszatekinteni 2001-ig. Állítása szerint addig a magyar gazdaság egy fenntartható és gyors növekedési pályán mozgott, az államadósság 90 százalékról 51-re csökkent, és mindezt egyetlen fillér uniós támogatás nélkül sikerült elérni. 2001-ben azonban „a lovak közé dobták a gyeplőt”, amit a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány is folytatott, így 2006-ra az ország kritikus helyzetbe került.

Bár a 2008-as válságig egy kemény kiigazítás történt, a növekedés 1 százalék körüli szintre esett, miközben a környező országok 4-6 százalékkal nőttek. A nemzetközi pénzügyi válság tovább rontott a helyzeten, Surányi szerint azért, mert a Magyar Nemzeti Bank „súlyosan tévesen rendkívül alacsonyan tartotta a devizatartalékokat”, így az elsők között kellett nemzetközi segítségért folyamodni.

A gazdaság már növekedő pályán volt, de az új kormány az IMF-fel és az EU-val egyeztetett hiánycélt még tovább akarta emelni, amit a nemzetközi szervezetek nem fogadtak el. A professzor szerint ekkor döntött úgy a Fidesz, hogy „hozzálát ahhoz a politikához, amit aztán a mai napig folytat, az úgynevezett különadók, szektoradók bevezetéséhez”.

„A konzervatív gazdaságpolitika az egyensúlyorientált, kis államot céloz, relatív alacsony költségvetési újraelosztást és pénzügyi egyensúlyt. Na most ez sem nem hozott alacsonyabb költségvetési újraelosztást, sem nem hozta az adóknak a csökkentését” – fogalmazott.

Állítása szerint az egykulcsos adóval a felső 20 százalék járt jól, a társadalom többi részének adóterhelése emelkedett vagy stagnált. A 9 százalékos társasági adóval kapcsolatban pedig kifejtette, hogy az a vállalatoktól beszedett szektoradók tömegével együtt valójában közel 30 százalékos adóterhelést jelent, ami ráadásul nem normatív és nem versenysemleges.

Az elmúlt 16 év legnagyobb hibáit firtató kérdésre azt mondta, „a verseny az éles rossz döntések között, úgyhogy nehéz hierarchiába tenni”. A magánnyugdíjpénztárak államosítását akkor tartotta volna a legkevésbé rossz döntésnek, ha azt a kormány nem zsarolással éri el, és a teljes összeget államadósság-törlesztésre fordítja. A legnagyobb hibának azonban magát a gazdaságpolitika jellegét tartja.

Szerinte a kormány végig ciklusserősítő politikát folytatott: akkor léptek a gázra, amikor nem kellett volna, és akkor fékeznek, amikor élénkíteni kellene.

Surányi György szerint a magyar gazdaságban jelenleg is egy komoly megszorítás zajlik. „Három és fél éve egészen durva megszorítás van a magyar gazdaságban, amiről senki nem beszél. A kormány kiváltképp, mert ez a szó, hogy megszorítás, az hiányzik a szótárukból, de de facto ez történik” – mondta.

Ezt többek között az államháztartási hiány 9-10 százalékról 5 százalékra való csökkentésével, az uniós források visszaesésével, a nominális bérnövekedés lassulásával és a jegybank szigorú monetáris politikájával (pozitív reálkamat, a növekedési hitelprogram leállítása) támasztotta alá.

Úgy véli, a kormány a jó időkben szórta a pénzt, ezért most, amikor a külső kereslet is gyenge, nemhogy élénkítene, de tovább kell szigorítania, hogy elkerülje az elszálló inflációt és a külső egyensúlyhiányt.

Az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban úgy fogalmazott, az irány önmagában téves. A stratégiát az ötvenes évek „vas és acél országa” koncepciójához hasonlította, ami szerinte csak annyival jobb, hogy papíron exportorientált. „A gyakorlatban azonban ennek a nettó exportja, ha levonjuk a beruházásnak az importigényét, a folyamatos energia 100%-os importigényét, a külföldi munkaerőnek a jelentős jövedelem transzferjét... akkor ennek a nettó exportja, az szabad szemmel alig látható” – állította.

A valódi problémát abban látja, hogy az állam horribilis pénzeket tesz a versenyszférába, ami megakadályozza a hatékony piaci szelekciót. Az ingyenpénzek életben tartanak olyan vállalkozásokat, amelyeknek alacsony a hatékonysága” – mondta, hozzátéve, hogy ez a termelékenység drámai visszaeséséhez vezetett.

A Fidesz-kormány sikerei között a foglalkoztatás növelését és a devizaadósság csökkentését említette, de az „egymillió új munkahely” narratíváját propagandának nevezte. Számításai szerint a valós növekedés – a közmunkásokat, a külföldön dolgozókat és a GYES-en, GYED-en lévőket leszámítva – inkább 500-600 ezer fő.

A gazdasági szuverenitás fogalmát egy kis, nyitott gazdaság esetében illúziónak tartja. „Egy nyitott kis gazdaság, 9,5 millió lakossal, és a GDP-ben mérve 150 százalékos export-import aránnyal nem tudom értelmezni a szuverinitást. Ezer szállal függünk a világtól, és sajnálatos módon nem mi vezényeljük a menetet” – jelentette ki. Szerinte korai temetni Európát, és a föderalizmus erősítésében látja a megoldást a kontinens problémáira.

A Tisza Párt programjáról nem szívesen beszélt, egy 1998-as esetre hivatkozva, amikor a jegybank elemzése a Fidesz programjának tarthatatlanságáról politikai vihart kavart. A konkrét ígéretek helyett általánosságban bírálta a populista intézkedéseket.

„Mondjuk akinek 1 millió fölött van a nyugdíja, annak semmi oka nincs, hogy kapjon egy fillért is e fölött, mert 12-szer fizetett csak járulékot” – érvelt. Hasonlóan kritikusan beszélt a rezsicsökkentésről, ami szerinte pazarláshoz vezet és a legszegényebb, nem gázzal vagy árammal fűtő háztartásokat egyáltalán nem segíti. „Kb. 500 ezer család se gázzal, se villanyjal nem fűt, hanem szénnel, fával és hulladékkal... ők évente 5 milliárd forintnyi fa támogatást kapnak. A másik része a társadalomnak pedig kap 800 milliárd forintot. 160-szor annyit.”

Arra a kérdésre, hogy mi lenne a legfontosabb intézkedés egy új kormány számára, egy egész listát sorolt fel: a fékek és ellensúlyok, valamint a jogállam helyreállítása, visszatérés az EU-hoz, a költségvetési fegyelem, és az „unortodox politika összes őrültségének” elfelejtése.

Az áfacsökkentést ugyanakkor rossz ötletnek tartja, mert szerinte az áremelések garantáltan megjelennek az árakban, a csökkentések viszont nem, így az csak a költségvetést vágja haza, miközben antiszociális, mert a nagyobb fogyasztású tehetősebbek járnak vele jobban.

Végezetül befektetési tanácsokat is adott. Szerinte a magyar gazdaság nincs válságban, így nem kell „menekíteni” a pénzt.

A jelenlegi magas kamatkörnyezetben a lakossági állampapírokat ajánlotta, a bátrabbaknak a részvényeket, ingatlant vagy devizát. Az aranybefektetéssel kapcsolatban szkeptikus, a jegybank aranyvásárlásait pedig kifejezetten rossz lépésnek tartja, ami hatalmas összeget von ki a kamatozó eszközökből.