HÍREK
A Rovatból

A kárpátaljai sorozás közben meghalt Sebestyén József nővérével kampányol a Fidesz: Az öcsém nem akart idegen érdekekért meghalni

Sebestyén Márta megrendítő szavakkal emlékezett testvéréről a Fidesz rendezvényén. Miközben a magyar kormány gyilkosságról beszél, az ukránok szerint természetes halál történt.


Szombaton a Fidesz által szervezett nyíregyházi háborúellenes gyűlésen a műsorvezetők megszólaltatták a Kárpátalján mozgósítás közben meghalt Sebestyén József nővérét is. Mondatai azonnal a kormány „békepárti” kampányának érzelmi középpontjába kerültek, miközben az eset továbbra is diplomáciai vitát és egymásnak ellentmondó hivatalos narratívákat gerjeszt Magyarország és Ukrajna között.

Sebestyén Márta a Continental Aréna színpadán, a miniszterelnök felszólalása előtt beszélt testvére halálának körülményeiről.

„Az öcsém nem tervezte azt, hogy egy értelmetlen háború részesévé válik, nem akart idegen érdekekért meghalni magyarként és magyar állampolgárként sem”

– mondta a testvér, aki beszédét azzal zárta, hogy köszönetet mondott az Orbán Viktor vezette magyar kormánynak a segítségért. A felszólalásra a kormányoldal is gyorsan reagált. Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap egy videórészletet tett közzé a nővér beszédéből, amelyhez annyit fűzött hozzá:

„Nincsenek szavak. Nem engedjük el Márta kezét. Magyarország továbbra is a béke pártján!”

Az események középpontjában álló Sebestyén József halála hónapok óta diplomáciai feszültséget okoz Budapest és Kijev között, a történtekről pedig két, egymásnak ellentmondó narratíva él. A magyar kormány és a család álláspontja szerint a kárpátaljai férfit június közepén „kényszersorozás” közben bántalmazták, majd „agyonverték”, a halálát a toborzók brutalitása okozta. Ezzel szemben az ukrán hatóságok hivatalos közlése szerint a férfi halálát tüdőembólia okozta, és a holttesten nem találtak erőszakra utaló külsérelmi nyomokat. Az ukrán Állami Nyomozó Iroda részletes beszámolója szerint Sebestyén Józsefet június 14-én Munkácson hívták be, ahol az orvosi bizottság alkalmasnak találta a szolgálatra. Állításuk szerint a férfi nem panaszkodott egészségügyi problémákra, ám később engedély nélkül elhagyta az egységét, majd rosszullét miatt került kórházba, végül július 6-án hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Visszautaljuk a 100 milliós támogatást Wáberer Györgynek
A Tisza Párt elnöke bejelentette, mi lesz a sorsa a Wáberer Györgytől kapott pénznek. A politikus szerint a pénzt a választások előtt öt nappal kapták, korábbi támogatásról pedig nem tud.


Magyar Péter Facebook-posztban reagált Wáberer György nagyvállalkozó egy nappal korábbi interjúban tett állítására. A TISZA Párt vezetője szerint Wáberer állításával szemben a vállalkozó nem másfél éve támogatja a TISZA-t, és közölte, hogy a kapott 100 millió forintot visszautalják neki.

Bejegyzésében Magyar Péter azt írja, a nagyvállalkozó egy interjúban azt közölte, hogy másfél éve támogatja a TISZA-t, több mint 100 millió forinttal. „Miután ez a hír eljutott hozzám, megnézettem, mi igaz ebből” – fogalmazott a politikus. Magyar Péter szerint az ellenőrzés eredménye az, hogy

„a választások előtt 5 nappal (!) valóban átutalt 5x20 millió forintot a TISZA számlájára. Előtte tudomásom szerint semmit.”

A TISZA Párt vezetője szerint a pártjánál büszkék arra, hogy a finanszírozásuk törvényes és átlátható.

„Mi a TISZA-nál nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden, így a párt finanszírozása is törvényesen és transzparensen zajlott és zajlik”

– írta. Hozzátette, hálásak a több tízezer támogatónak is: „Hálásak vagyunk azért, hogy több tízezer honfitársunk támogatott minket a rendszerváltó kártyán keresztül.”

A politikus szerint el akarják kerülni még a látszatát is annak, hogy bármelyik oldalhoz köthető nagyvállalkozókhoz vagy oligarchákhoz kapcsolódjanak, vagy hogy bárki előnyt szerezhessen a pártra hivatkozva. A poszt szerint a párt döntést hozott:

„Ezért az 5x20 millió forintot Wáberer Györgynek hétfőn visszautaljuk.”

A poszt szerint a visszautalás a következő hétfőn, vagyis 2026. május 4-én történik meg.

Magyar Péter a jövőre nézve pedig azt az elvet fektette le, hogy ha bárkitől jogilag vagy morálisan megkérdőjelezhető kérés érkezik a támogatásért cserébe, vagy azt látják, hogy valaki előnyre akar szert tenni, annak szintén visszaküldik a pénzt.

„Akitől a jövőben bármilyen, jogilag vagy morálisan kifogásolható kérés érkezik az általa utalt támogatásért cserébe, vagy azt látjuk, hogy valamilyen előnyre akar szert tenni, annak szintén visszautaljuk a támogatását.”

Posztját azzal zárta, hogy a törvényes határidőn belül elszámolnak minden támogatással. „Továbbá a törvényes határidőn belül elszámolunk minden beérkezett támogatással és nyilvánosságra hozzuk az 500 ezer forint feletti támogatást biztosító személyek neveit. Törvényesség, transzparencia, TISZA. Rendszerváltás.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Nélkülünk ez nem fog menni” - Komoly figyelmeztetést küldött a rendőrszakszervezet a Tisza Párt belügyminiszter-jelöltjének
A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet szerint a megújuláshoz a menedzseri tudás mellett elengedhetetlen lesz a szakmai hozzáértés és a teljes állomány bevonása. Pósfai Gábornak megadják a bizalmat.


A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet Facebook-posztban üdvözölte, ugyanakkor komoly feltételeket is szabott a Tisza Párt tervéhez, miszerint a civil Pósfai Gábort kérték fel a belügyminiszteri posztra. A szakszervezet szerint Pósfai menedzseri tapasztalata garancia lehet a megújulásra, de egyúttal hangsúlyozták, a teljes rendvédelmi állomány nélkül a reform nem fog sikerülni, és szerintük „gyakorlatilag mindent és mindenkit újra kell építeni”.

A szakszervezet „Civil a pályán” felütéssel kezdi bejegyzését, melyben közlik, hogy értesüléseik szerint a Tisza Párt operatív vezetőjét, Pósfai Gábort kérték fel a Belügyminisztérium vezetésére, az igazságügyi tárca élére pedig Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a párt jogi vezetőjét jelölik. A posztban idézik a Tisza Párt ígéretét is: „A Tisza-kormány alatt végre minden rendvédelmi dolgozó lehetőséget kap arra, hogy munkáját a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat szem előtt tartva, jogszabályoknak megfelelve, az esküjükhöz hűen végezze. A legfontosabb célunk és feladatunk, hogy minden magyar honfitársunk biztonságban érezhesse magát az ország minden pontján.”

A szakszervezet szerint örvendetes, hogy egy civil kerülhet a minisztérium élére. Mint írják: „Persze volt már ilyenre példa, de most tetszik vagy sem, a rendvédelemnek erre van szüksége.”

Úgy vélik, Pósfai Gábor személye és menedzseri szemlélete garanciát jelenthet a teljes rendvédelem megújítására.

Kijelentik, hogy a jelölt szervezetépítésben elért sikerei miatt bizalmat szavaznak neki. „Első körben elhisszük, elfogadjuk, sőt bizalmat szavazunk a múltjában, a szervezetépítésben bizonyított sikerei miatt” – fogalmaznak.

A bizalom mellett azonban több dologra is felhívják a figyelmet. A szakszervezet szerint a reformok végrehajtása lehetetlen a hivatásos állomány nélkül.

„Nélkülünk, azaz a teljes rendvédelmi állomány nélkül, ez nem fog menni.”

Álláspontjuk szerint a rendszer olyan állapotban van, hogy „gyakorlatilag mindent és mindenkit újra kell építeni”. A poszt szerint a legfontosabb feladatok egyike, hogy „vissza kell adni és szerezni a bizalmat, a hitet”.

Óvatosságra intenek azzal kapcsolatban, hogy az új vezetésnek nem szabad mindent elhinnie, amit a rendszer szereplői mutatni fognak.

Azt tanácsolják, hogy „nem elhinni mindent, amit láttatni engednek…”.

„És nem mindenkinek hinni, aki most épp köpönyeget vált.”

Végül hangsúlyozzák, hogy a menedzseri tudás önmagában nem elég, a szakmai hozzáértés is elengedhetetlen: „A rendszerszemlélet és a rendszer építésben szerzett tapasztalat mellé a szakmai is kell”. A szakszervezet a bejegyzését egy nyitott mondattal zárja, jelezve, hogy a felsoroltakon kívül még sok más teendő is van: „És még megannyi minden...”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Csendben távolítanák el Várhelyi Olivért az Európai Bizottságból
Brüsszeli értesülések szerint intenzív egyeztetés indult Várhelyi Olivér uniós biztos jövőjéről. A cél nem egy nyílt menesztés, hanem egy olyan, személyéhez köthető indokokra épülő távozás, amely nem teremt precedenst.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró hírlevele szerint Brüsszelben csendes, de intenzív egyeztetés indult Várhelyi Olivér jövőjéről. A cél nem egy nyílt menesztés, hanem egy olyan, a magyar biztos személyéhez köthető, egyedi indokokra hivatkozó távozás, amellyel elkerülhető egy politikailag veszélyes precedens megteremtése.

A VSquare arról írt, hogy bár a Bizottság elnökének meglenne a joga az eltávolításhoz, Brüsszelben inkább az önkéntes távozást szorgalmaznák. Az ügyet a magyarországi kormányváltás teszi különösen aktuálissá, Várhelyi távozásával ugyanis a leendő Tisza-kormány új biztost jelölhetne.

A nyílt kirúgás azért is kockázatos, mert ha egy biztost egy kormányváltásra hivatkozva távolítanának el, az később más tagállamok számára is hivatkozási alapot teremthetne.

Panyi forrásai szerint ha például Spanyolországban vagy Franciaországban radikális jobboldali kormány kerülne hatalomra, Várhelyi esetére hivatkozva követelhetnék a jelenlegi spanyol és francia biztos leváltását. Brüsszelben ezért olyan megoldást keresnének, amely Várhelyi személyéhez kötött körülményekre hivatkozik.

Az egyik lehetséges hivatkozási pont a magyar kémbotrány lehet. A Direkt36/VSquare és partnereik cikkei szerint a 2010-es években diplomáciai fedésben dolgozó magyar hírszerzők uniós intézményeknél dolgozó magyarokat próbáltak beszervezni. A Bizottság az állítások nyomán vizsgálatot indított.

Az oknyomozó cikkek forrásai szerint a hálózat 2017-ben lebukott, és gyakorlatilag újra kellett építeni. Várhelyi Olivér, aki 2015 és 2019 között Magyarország EU melletti állandó képviseletét vezette, tagadta, hogy tudomása lett volna a beszervezési kísérletekről.

A botrány kirobbanása után 35 európai parlamenti képviselő követelte Várhelyi azonnali menesztését, az Európai Parlament pedig napirendre vette a brüsszeli magyar kémügyet. A nyomás szerdán tovább fokozódott, amikor az Európai Parlament a 2024-es költségvetési mentesítési eljárásban bírálta a Várhelyi korábbi portfóliójához tartozó Szomszédságpolitikai és Bővítési Főigazgatóság működését.

Daniel Freund zöldpárti EP-képviselő ezután Várhelyi lemondását sürgette, a Guardian szerint úgy fogalmazott: „Az ilyen vezetési hibák súlyos kérdéseket vetnek fel. Ehhez jönnek még a kémkedési vádak, és a következtetésem egyértelmű: Várhelyinek le kell mondania.”

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy posztban azt állította, hogy brüsszeli évei alatt őt is megfigyelték és lehallgatták a magyar titkosszolgálatok.

Magyar Péter a posztban saját brüsszeli tapasztalatairól is írt, és azt állította, első kézből tapasztalta, hogy miután Lázár János átvette az uniós ügyek irányítását, „szakpolitikai felkészültséggel nem rendelkező fura figurák érkeztek Brüsszelbe fedett, diplomata munkakörbe”.

A magyar választások után az Európai Bizottság már tárgyalásokat is kezdett a leendő magyar kormánnyal az uniós forrásokról, Ursula von der Leyen pedig a választási eredményt értékelve a gyors együttműködés lehetőségét vetítette előre. Magyar Péter szerdán személyesen is találkozott a Bizottság elnökével.

Az ügynek egyelőre nincs nyilvános lezárása. A Bizottság belső vizsgálatának eredménye, az Európai Parlament további lépései és a leendő magyar kormány esetleges jelölési szándéka egyaránt befolyásolhatja a végkifejletet.

Via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Vagy már leszedtek?” – Németh Szilárd a bíróságon nem tudta, betölti-e még a posztját
A fideszes politikus tanúként jelent meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia elleni 534 millió forintos perben. Németh Szilárd a tárgyaláson több kulcsfontosságú kérdésre nem emlékezett.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. május 01.



„Most is az vagyok, jelenleg. Vagy már leszedtek? Nem tudom” – ezzel a válasszal reagált Németh Szilárd a Fővárosi Törvényszéken arra a kérdésre, hogy betölti-e még a Magyar Birkózók Szövetségének elnöki posztját. A fideszes politikus tanúvallomásával folytatódott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia ellen indított 534 millió forintos kártérítési per.

Németh Szilárd megjelent a csütörtöki tárgyaláson, miután a bíró korábban az elővezetését is kilátásba helyezte.

A politikus a CsepelInfo beszámolója alapján a vallomásában több kulcsfontosságú kérdésre nem emlékezett – írta a 24.hu. Németh Szilárd nem tudta megmondani, hogy 2015-ben mi történt az önkormányzatban a pert indító Csepeli Birkózó Club pénzeivel, arra hivatkozva, hogy akkor már nem volt önkormányzati képviselő.

A pert a csepeli klub azért indította, mert álláspontjuk szerint eredetileg ők voltak a kedvezményezettjei azoknak az állami támogatásoknak, amelyeket Németh Szilárd alapítványa használt fel a csepeli Duna-partra tervezett akadémia felépítéséhez.

A per tétje 534 millió forint: a Csepeli Birkózó Club a 400 millió forintos támogatás összegét, valamint 134 millió forint kártérítést kér vissza.

A 24.hu összefoglalója szerint a klubvezetés azért engedte át a pénzeket, mert arra számítottak, hogy az új épület egy részét saját edzőcsarnokként használhatják majd. A Csepeli Birkózó Club álláspontja szerint azonban az akadémia elkészülte után olyan magas bérleti díjat kértek tőlük, amit nem tudtak kifizetni.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia és a Magyar Birkózók Szövetsége korábban politikai támadásnak nevezte az ügyet, és azt állította, hogy a felajánlott bérleti díj kedvezményes lett volna.

A mostani vallomás azért is figyelemre méltó, mert a per menetét korábban több technikai hiba is hátráltatta. Egy májusi tárgyalásról készült hivatalos videófelvétel ugyanis egy rendszerhiba miatt eltűnt, ami miatt az eljárást meg kellett ismételni.

Az ismételt tárgyaláson azonban ismét leállt a videórendszer, a bíró pedig maga is megjegyezte, hogy amióta a rendszerrel dolgozik, soha nem fordult elő hasonló.

A májusi tárgyalás felvételének eltűnése miatt az eljárást decemberre kellett megismételni, ahol ismét gond adódott a videórendszerrel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk