FELFEDEZŐ
A Rovatból

Részegen belógtak egy víziparkba, kis híján meghaltak, amikor lecsúsztak egy csúszdán

A két angol barát nem számított arra, hogy a csúszda vége le van zárva, így alaposan összetörték magukat, amikor nekicsapódtak a gátnak.


Akár meg is halhatott volna az a két jó barát, akik részegen beszöktek egy víziparkba és lecsúsztak egy csúszdán Angliában.

Az ijesztő eset még augusztus elején történt, de csak most meséltek róla a nyilvánosság előtt. A 46 éves Claire Vickers és 44 éves haverja, Barry Douglas egy pubban iszogattak négy órán keresztül, jól be is rúgtak. Már hazafelé tartottak, amikor az a remek ötletük támadt, hogy szökjenek be a közeli aquaparkba, hogy csúszdázzanak egyet.

Sikerült is bejutniuk, majd nagy lendülettel bevetették magukat az egyik csúszdába. Csak arra nem számítottak, hogy nem a medencébe fognak érkezni, a csúszda vége ugyanis le volt zárva.

Az ötgyerekes anyuka és haverja így egyenesen a gátba csapódtak és súlyosan megsérültek. A nőnek eltört a bal lába, és nyílt törése volt a jobb sípcsontján, a férfi pedig szintén eltörte az egyik lábát és mindkét bokáját.

"Olyan volt, mint egy horrorfilm, mondjuk a Fűrész egyik jelenete. Sosem felejtem el, amit láttam. A nyílt törésem miatt ömlött belőlem a vér, szédültem és fáztam. Folyamatosan néztem Barryt is, aki egy idő után már nem mozgott és nem adott ki hangot, csak magzatpózban feküdt. Ekkor azt gondoltam, hogy mindketten a csúszdában fogunk meghalni, mert senki sem fog ránk találni"

- emlékezett vissza Claire.

Szerencséjükre viszonlyag hamar érkezett a segítség. A szomszédok ugyanis hívták a rendőrséget, mert azt hitték, hogy gyerekek szöktek be az aquaparkba. Az egyenruhások két órával a baleset után kiszabadították őket és kórházba vitték. Claire elmondása szerint olyan fájdalmat érzett, ami semmihez sem hasonlítható, még a szüléshez sem. Minden egyes mozdulatában érezte, ahogy a csontjai ropognak a lábában.

"Még mindig rémálmaim vannak a történtek miatt. Először fejjel lefelé akartam csúszni, meg is halhattam volna. Senki ne csinálja ezt utánunk, idióták voltunk"

- mondta.

A férfit szintén megrázta a baleset, ő is rémálmokkal küzd azóta. Azt mondta, már az is csoda lenne, ha még egyszer egy vízicsúszda közelébe merészkedne.

Bár a rendőrség nem indított eljárást ellenük, de a barátok azt tervezik, hogy beperelik az aquaparkot, mert szerintük nem elég biztonságosak a csúszdák és egyébként is túl könnyen be lehet jutni akkor is, ha zárva van a hely.

Forrás: LadBible, HampshireLive


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Különös ajándékot kapott Putyintól egy alaszkai férfi, de nem érti, hogy miért
A nagykövetség hivatalos dokumentumban tájékoztatta a motorról. Viszont a levélben nem szerepelt indoklás, miért is kapta az ajándékot az orosz elnöktől.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Mark Warren, az alaszkai Bird Creek lakója először el sem hitte, amikor arról értesítették, hogy Vlagyimir Putyin ajándékot küld neki. Úgy gondolta, biztosan átverésről van szó – számolt be róla az Alaska's News Source.

Néhány nappal korábban Anchorage belvárosában motorozott, amikor két férfi odalépett hozzá. Azt mondták, hogy az orosz állami médiának dolgoznak, közben videót készítettek róla, és a motorjáról kérdezték. Warren elmesélte nekik, mikor vette a járművet, miért és hogyan hozta rendbe. Később az egyik férfi ismét felhívta, és közölte vele, hogy a róla készült felvétel virálissá vált az orosz közösségi médiában. Pár nappal ezután újabb hívás érkezett: azt mondták, hogy Putyin elnök szeretné megajándékozni őt egy új Urallal.

Warren először kételkedett, de hamarosan kézhez kapta a hivatalos dokumentumot is.

Az Oroszországi Föderáció amerikai nagykövetsége Putyin nevében értesítette a motorkerékpár ajándékozásáról. A levélben viszont egy szó sem volt arról, miért kapja a különös meglepetést.

A férfinak korábban is volt már egy Uralja, amellyel augusztus 6-án, a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti alaszkai csúcstalálkozó előtt motorozott Anchorage-ban.

„Nehezen fogom fel, miért történhetett. Nem tettem a kedvükért semmit és senkit sem ismerek a követségen” – mondta.

A helyi média kérdéseket tett fel a nagykövetségnek az ügyben, de választ nem kaptak. Warren végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajándékot.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Három betű hiányzott a fődíjhoz a Szerencsekerékben, de nem tudta megfejteni a játékos
A közel másfél millió forint sorsa a kandi kamera megfejtésén múlt, ám a versenyző nem jött rá időben. A műsorvezető és a szerencselány sem hagyta szó nélkül a hibát, a közönség pedig csalódottan sóhajtozott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában az egyik játékos egészen a fődíj játékig menetelt. A „poénlesen” témakörben a megadott betűk után már csak három hiányzó karaktert kellett volna kitalálnia, de végül nem jött rá időben, hogy a helyes megfejtés a kandi kamera, vette észre a 24.hu. A közönség csalódottan reagált a pillanatra.

„Az a baj, hogy ezt otthon megfejti az ember. Mikor itt van, ebben a szituációban…”

– magyarázta Milán, akinek szavait Kasza Tibi egy humoros megjegyzéssel egészítette ki:

„Hidd el, megmondom őszintén, most ketten vagyunk, aki azt gondolja, hogy jobb lett volna, ha otthonról nézed…”

A rossz megfejtés miatt közel másfél millió forinttól esett el a játékos. A stúdióban később a szerencselány, Balogh Eleni is reagált rá: miután Kasza Tibi szívtiprónak nevezte Milánt, és rákérdezett, érez-e valami vibrálást, Eleni így válaszolt: „Én elhiszem, hogy szívtipró, de nem nálam.

A sikertelen játékot itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kis híján belehalt egy nő abba, hogy kinyomott egy pattanást az orrán
Egy amerikai anyuka rémálma vált valóra egy aprónak tűnő bőrhibától: bedagadt az arca, lebénult a szája, és sürgősségire kellett rohannia.


Lish Marie egy TikTok-videóban számolt be arról, hogy egy ártalmatlannak tűnő pattanás miatt került kórházba. Az orra alatt jelent meg egy kinövés, amit kinyomott, ahogy máskor is szokta, írta a New York Post.

Néhány órával később azonban feldagadt az arca azon az oldalon, ahol a pattanás volt, és a száját is csak félig tudta mozgatni. Erős fájdalmai voltak, ezért a sürgősségin kötött ki.

Az orvosok négyféle gyógyszert, köztük antibiotikumot és szteroidot írtak fel neki. Egy nap elteltével javult az állapota, de a száját még ekkor sem tudta rendesen használni, teljesen csak három nap után épült fel.

Az orvosok elmondták neki, hogy

a pattanás a „halál háromszögének” nevezett területen nőtt. Ez az orrnyereg felső részétől a száj alsó részéig tart, ahol létfontosságú erek és idegek futnak.

Ha valaki ezen a részen piszkálja a bőrét, könnyen kialakulhat bőrfertőzés. A vénák kapcsolódnak az agyhoz, így a baktériumok a véráramba jutva súlyos fertőzést okozhatnak. Ez akár orrüregi fertőzéshez, stroke-hoz vagy szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: