FELFEDEZŐ
A Rovatból

18 rejtélyesen módon eltűnt ember - a történetüktől bennünket a hideg ráz



10. Beverly Potts, eltűnt 1951-ben

Az ohiói lány 10 évesen tűnt el, utoljára egy helyi parkban látták. Minden esetleges emberrablót tisztázni tudtak, de 2015-ben újabb információ derült ki az ügy kapcsán, amelyet nem hoztak nyilvánosságra. És Potts eltűnése még mindig egy megoldatlan rejtély.

11. Billy Hoag, Joey Hoag, és Craig Dowell, eltűntek 1967-ben

Joey 13 és Billy 11 éves volt eltűnésükkor, miközben egy kis közeli barlangot kerestek fel Missouriban, ahova meglehet, hogy a 14 éves Craig is velük tartott. A barátok egyike sem tért haza, ezért lehetséges, hogy együtt indultak útnak. Senki sem tudja megerősíteni, hogy mi történt valójában a fiúkkal, ami miatt nagyon nehéz lezárni az ügyet.

12. Mikelle Biggs, eltűnt 1999-ben

Míg az arizonai Mesaban a 11 éves kislány fagyijára várt, nyomtalanul eltűnt. Az édesanyja hívta haza őt és testvérét, és míg a nővére előre ment, 90 másodperccel később Mikelle eltűnt. Kerékpárjának kereke még mindig forgott mikor észrevették eltűnését, és ma sem lehet még tudni, hogy mi történt pontosan.

13. Paige Renkoski, eltűnt 1990-ben

Utoljára kocsija mellett látták az I-96-os út michigani kijáratának közelében. Később a pénztárcáját és cipőjét az elhagyatott autóban találták meg. Hat hónappal ezután pedig egy levelet és egy térképet kapott a rendőrség, de a térkép érthetetlen volt, így nem is voltak biztosak abban, hogy a megfelelő helyen keresik a nőt.

14. Laura Bradbury, eltűnt 1984-ben

Laura 3 és fél éves volt 1984 tavaszán amikor eltűnt Kaliforniában, a Joshua Tree Nemzeti Park közelében. A testvére ment el vele a kemping fürdőszobájába, de mire a bátyja kiért a mellékhelységből a lány eltűnt. A rendőrség úgy gondolja, hogy 1986-ban az ő koponyáját találták meg, de sosem erősítették meg azt, hogy az áldozat valóban Laura volt.

15. Bobby Dunbar, eltűnt 1912-ben

Bobby 4 éves volt, amikor horgászás közben eltűnt. Nyolc hónappal később a rendőrség úgy vélte, hogy megtalálták a fiút, aki egy William Walters nevű férfival utazott. 2004-ben a DNS-vizsgálat viszont azt bizonyította, hogy az akkor megtalált fiú nem Bobby volt...így az ügy megoldatlan marad.

16. A Beaumont gyerekek, eltűntek 1966-ban

Három ausztrál testvér, Jane (9), Arnna (7), és Grant (4) 1966-ban elmentek a tengerpartra, de soha nem tértek onnan vissza. Utoljára a víz mellett egy férfival látták játszani őket, és egy rendőr azt is látta, ahogy a gyerekek délután 3 óra körül hazafele sétálnak. A szüleik később leveleket kaptak, amelyekben az állt, hogy a gyerekeket túszul ejtették, de a nyomozás alatt kiderült, hogy ez csupán rászedés volt.

17. Rebecca Coriam, eltűnt 2011-ben

A Bex néven is ismert lány, a Disney Wonder tengerjáró hajó legénységének tagja volt, és utoljára egy telefonbeszélgetés közben látták, amely úgy tűnt, hogy felkavaró volt a lány számára. Egyesek szerint a Disney rendkívül titokzatos az esettel kapcsolatban, és az ügyet még ma is vizsgálják.

18. A Sodder gyerekek, eltűntek 1945-ben

Kilenc gyermek közül öt eltűnt, miután tűz ütött ki a Sodder család otthonában karácsony estéjén. A gyermekekről még 70 év után sem lehet semmit tudni, maradványaikat sosem találták meg a ház romjainál.

Forrás: BuzzFeed


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Sokakat kiakasztott Szoboszlai Dominik több milliós szettje - Mutatjuk a legjobb mémeket
A Liverpool sztárja a magyar válogatott telki edzőtáborába érkezett meg egy feltűnő összeállításban, ami azonnal beszédtémává vált. A szett darabjai között volt egy közel 7 millió forintos Hermès táska és egy félmilliós nadrág is.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 03.



A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya hétfőn a nemzeti együttes telki edzőközpontjába érkezett, a belépője pedig azonnal beindította a mémgyárat. Szoboszlai Dominik a szokásos Lamborghini Revueltójával gördült be, de a 215 millió forintos autónál is nagyobb figyelmet kapott a szettje. Egy kommentelő a közösségi médiában úgy fogalmazott, „sajnos, ráragadt az a nyamvadt angliai divat”, mások pedig digitálisan zoknit szerkesztettek a játékos lábára.

A szett legdrágább darabja egy fekete Hermès Birkin HAC táska volt, amelynek ára megközelíti a 7 millió forintot.

A Liverpool középpályása emellett egy kék inget és egy fehér nadrágot viselt, utóbbi a Bottega Veneta egyik, 1319 eurós (kb. 468 ezer forintos) darabja lehet.

A cipője a The Row egyik ismert, 1290 eurós (458 ezer forintos) modelljére hasonlít, míg a napszemüvege egy mindössze 18 ezer forintért kapható Police Jolie 2 lehet.

A megjelenés nemcsak a szurkolók, hanem a futballvilág figyelmét is felkeltette: Erling Haaland, a Manchester City csatára egy szimpla „Hmmmmm” kommenttel reagált a képekre. Makány Márta divattervező szerint a Liverpool játékosának stílusa megtervezett. Úgy látja, a magyar válogatott csapatkapitánya egy nemzetközi trendet követ.

„Dominik is egy fantasztikusan öltözködő fiatal sportoló. Abszolút tudatosan építi fel a szettjeit.”

A csapat egyébként hétfőn lett teljes, amikor Szoboszlai mellett megérkezett a két másik angliai légiós, Kerkez Milos és Pécsi Ármin, valamint Tóth Alex is. Marco Rossi szövetségi kapitány 29 játékost hívott be a keretbe. A válogatott pénteken Finnországot fogadja a Puskás Arénában, jövő kedden pedig Kazahsztán ellen lép pályára Debrecenben.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: a GeekConon a Terrifier bohóca pózolt olyan nasipult előtt, amelyen a sültkrumpli véres ujjakból állt, a popcorn pedig szemgolyókból
Ismét megnyílt a portál egy olyan univerzumba a Lurdy Házban, ahol a különféle szubkultúrák egy nagy közösséggé válnak. Nézd meg a GeekCon legmeghökkentőbb jelmezeit!
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. május 31.



Mindig mosolyra fakaszt, amikor egy-egy számomra kedves rendezvényre megyek a Lurdy Házba, és áthaladva a gyorséttermi szekción, békésen falatozó extrém arcokat látok: hol madárpókok és kígyók társaságában hamburgerezőket, hol pedig fénykarddal vagy művérrel kiegészült gyrosozókat. Ezúttal az utóbbi látvány fogadott, hiszen ismét megnyitotta kapuit a GeekCon, amely már jócskán kinőtte magát.

Ezúttal több tematikus termet dedikáltak az érdeklődők számára, például volt fantasy és horror különterem is. Az előbbiben a lányom a Harry Potter kitelepülésen készített egy Szörnyek szörnyű könyvét, ragasztott négy szemmel, papírfogakkal és nyelvvel. Utóbbiban pedig az egyik kedvenc horrorkarakterem, a Terrifier bohóca pózolt nekem egy olyan nasipult előtt, amelyen a sültkrumpli véres ujjakból állt, a popcorn pedig szemgolyókból.

Minden terem roskadozott a játékkonzoloktól, táblás társasoktól és egyéb interaktív progamoktól: mindenki talált magának kedvére való standot, legyen Star Wars-, Gyűrűk Ura-, Squid Game-, LEGO-, anime- vagy kalózmániás. A nagyterem programjai között akadtak YouTuberek és szinkronsztárok, kvízek, kerekasztal-beszélgetések, valamint cosplay és Mortal kombat verseny egyaránt.

Aztán végignéztünk a kislányommal egy profi K-pop műsort, csupa meglepően tehetséges fiatal táncossal, miközben a közönség üvöltötte a Blackpink dalszövegeket. Számos vásárfiát kínáltak az árusok a gyűjthető figuráktól a kézműves ékszereken és kaméleon-csontvázakon át az egyedi 3D-nyomtatott alkotásokig, csak győzze az ember pénztárcával.

A közönség zöme eleve be volt öltözve, amitől instant fesztiválhangulatom lett, és minden ötödik percben felhördültem egy-egy kiemelkedően kreatív jelmez láttán. Külön elismerésem, hogy sokaknak nem vásárolt kiegészítőik voltak, hanem saját kezűleg készítették az egész öltözéküket, láthatóan rengeteg munkaórával. Ezeken a conokon az azonos érdeklődésűek gyorsan köthetnek – akár egy toalettes újrasminkelés alkalmával is – új barátságokat, és jó volt látni ezt a sok egymásra mosolygást, elfogadást, jóindulatot.

De meséljenek inkább helyettem a képek, kattintsd végig te is a galériát!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Határozottan erősödni kezdett az állam immunrendszere
Az influenszer új videójában bírálta Orbán Viktor reakcióját az uniós pénzek megszerzésére. A youtuber a Fidesz Védvonal nevű projektjét és annak vezetőjét, Czunyiné Bertalan Juditot is élesen kritizálta, felidézve a politikus férjének korábbi botrányos kommentjeit.
F. O. - szmo.hu
2026. június 02.



Új videójában Pottyondy Edina azt a helyzetet vázolta fel, hogyan ünnepelte volna magát Orbán Viktor, ha neki sikerült volna megszereznie az uniós pénzeket. „Fontos csatát nyert a magyar kormány Brüsszelben. Kemény ütközet, férfi munka volt. Nagy volt a nyomás, de állták a sarat. Stratégia, taktika és furfang, ez volt a sikerrecept” – ironizált.

Hozzátette, ehhez képest a volt miniszterelnök nem gratulált, hanem felszólította Magyar Pétert, hogy hozza nyilvánosságra a „von der Leyennel kötött paktum részleteit.” Pottyondy szerint ez különösen visszás, mert „az az Orbán Viktor, aki az orosz és a kínai hitelekről egy deka információt nem osztott meg, aki raklapokra gyártotta a 30 évre titkosított kormányhatározatokat, most nyilvánosságot követel?” Azt írta, a megállapodás feltétele egyértelmű: „Fel kell számolni az orbáni korrupciót. Nincs más kérés, nincs más feltétel.”

Pottyondy szerint „valahol egy sötét szoba mélyén felsír a magyar szuverenitás”, mert vége lett annak, hogy a „nemzeti nagytőkéseknek” joguk legyen „szabadon lerabolni az országot.”

Orbán Viktor reakciójára, miszerint „ingyensajt csak az egérfogóban van”, úgy reagált: „Amikor ő hozott haza uniós pénzeket, akkor fanfárok zengték, hogy micsoda vezető, hogy micsoda dörzsölt politikus, hogy micsoda gógyi. Ebből lett az ingyensajt meg az egérfogó.”

A videó a jobboldal megújításának nevezett folyamatot is érintette, konkrétan a „védvonal parancsnokának” kinevezett Czunyiné dr. Bertalan Judit személyét. Pottyondy hosszan sorolta a politikus korábbi tisztségeit, majd felidézte férjének erőszakos hangvételű online kommentjeit. Szerinte nem szabad összekeverni az ilyen megnyilvánulásokat azzal, amikor Magyar Péter a parlamentben kéri számon a Fidesz-frakciót az elmúlt 16 év miatt.

A videóban több parlamenti felszólalás is helyet kapott, amelyekben Magyar Péter név szerint szólította meg a Fidesz politikusait. Tuzson Bencének azt mondta, igazságügyi miniszterként „elárulta a magyar jogállamot”, Rétvári Bencét azzal vádolta, hogy „a hazára felesküdött rendőröket használt politikai kampányra”, Orbán Balázst pedig az 1956-os forradalom megvetésével vádolta. Takács Péternek a magyar egészségügy állapotát rótta fel. Pottyondy szerint imponáló, hogy a miniszterelnök a kormányalakítás és az uniós tárgyalások mellett „ilyen lelkesen veti bele magát a parlamenti vitákba is.”

A parlamenti vitára reagálva Gulyás Gergely visszautasította a vádakat: „Ön pontosan tudja, hogy soha egy fillért nem loptam.”

A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: „Pontosan tudja. Azt is tudja pontosan, hogy én ugyanazzal a két ingatlannal fejeztem be a miniszteri szolgálatomat, amivel megkezdtem.” Erre Magyar Péter egy másik felszólalásában Lázár János és Rogán Antal vagyonosodását firtatta, feltéve a kérdést Gulyásnak: „Ön elhiszi, frakcióvezető úr, hogy Rogán Antal egy feltaláló?” Pottyondy szerint a Fidesz viselkedése az „antiszociális személyiségzavar tankönyvi példája: nem szeretnek, nem szoronganak és nem tanulnak semmiből.”

A videóban szó esett a miniszterelnöki ciklusok korlátozásáról is. Orbán Balázs érvelésére, miszerint a Tisza Párt ezzel „elveszi az emberektől a jogot”, Pottyondy azzal vágott vissza, hogy a miniszterelnököt a parlament választja, és a Fidesz volt az, amely ellehetetlenítette a népszavazás intézményét. Azt írta, a törvény nem Orbánt és Gyurcsányt korlátozza, hanem Magyar Pétert és mindenkit, aki utána jön, és védi is őket, „hogy ne változzanak Orbán Viktorokká.”

Pottyondy szerint a kormányváltás után „határozottan erősödni kezdett nemcsak a forint, hanem az állam immunrendszere is.”

Példaként említette, hogy a rendőrség házkutatást tartott a „nemzeti bankrablás” ügyében, ahol több mint 91 milliárd forintnyi vagyont foglaltak le, vádat emeltek a lomkorona-sétány ügyében, K. Endre pedig újra gyanúsított lett.

A videó végén Sulyok Tamás köztársasági elnököt bírálta, amiért nem mond le, és a Velencei Bizottsághoz fordult. Egy bejátszásban Magyar Péter arról beszélt, hogy az államfőnek fel kellett volna szólalnia, amikor a „bukott miniszterelnök Poloskáról, nagytakarításról és Árnyék hadseregről beszélt”. Pottyondy azzal zárta a videót, hogy felidézte Sulyok Tamás korábbi, Orbán Viktor születésnapjára írt köszöntőjét: „Egy jó kapitány mindig képes megtalálni a megfelelő irányt, hogyha ismeri a célt. Tiad vagyok szöröstül-bőröstül csókolt Tomás.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hatalmas hangrobbanás rázta meg az USA-t, egy meteor robbant fel
Az Egyesült Államok északkeleti része felett, Massachusetts és New Hampshire térségében robbant fel egy meteor. A NASA becslése szerint a detonáció ereje 300 tonna TNT-nek felelt meg, amitől az épületek is megremegtek.


Szombat délután, helyi idő szerint 14:06-kor robbant fel egy meteor az Egyesült Államok északkeleti része fölött – írta a 444.hu.

A detonációt Massachusetts északkeleti és New Hampshire délkeleti térségében, mintegy 64 kilométeres magasságban észlelték. A NASA becslése szerint a robbanás energiája megközelítőleg 300 tonna TNT-nek felelt meg.

A NASA megerősítette, hogy egy természetes objektumról van szó, amely óránként több mint 120 ezer kilométeres sebességgel haladt.

Jennifer Dooren, a NASA helyettes hírfőnöke közölte: „Ez a tűzgömb nem kapcsolódott egyetlen jelenleg aktív meteorrajhoz sem, természetes objektum volt, nem űrszemét- vagy műhold-visszatérés.”

A meteorhipotézist a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal egyik műholdja is alátámasztotta, amely fényfelvillanást észlelt Boston térsége felett.

Az Amerikai Meteorit Társaság szakértője, Robert Lunsford szerint a test mérete átlagon felüli volt: „Határozottan nagyobb volt egy átlagos tűzgömbnél, körülbelül egy yard (kb. 90 cm) széles.”

A hangos dörrenéseket Massachusetts, Rhode Island és New Hampshire számos településén hallották. Többen arról számoltak be a közösségi médiában, hogy a robbanás erejétől megremegtek az épületek.

Bár a hatóságokhoz rengeteg bejelentés érkezett a robbanásszerű hangról és a talaj enyhe remegéséről, sem rendőrségi, sem tűzoltósági beavatkozásra nem volt szükség. Az amerikai földtani intézet megerősítette, hogy a szeizmográfok nem rögzítettek földrengést.

Szakértők szerint a meteor nagy valószínűséggel teljes egészében megsemmisült a légkörben. Ha maradtak is fenn törmelékdarabok, azok feltehetően az Atlanti-óceánba hullottak.

Márciusban az ohiói nappali tűzgömb okozott hasonló jelenséget. Akkor egy mintegy 250 tonna TNT-nek megfelelő energia szabadult fel, a jelenséget pedig ugyanúgy a NOAA műholdjának villámdetektora rögzítette. Az ilyen eseteknél a műholdas érzékelők és a közösségi bejelentő rendszerek miatt már gyorsan hivatalos magyarázat születik. Az idei két nagy amerikai eset arra is rámutat, hogy a Föld légköre hatékony pajzsként működik: a kisebb-nagyobb kőzetek döntő része a felszín elérése előtt elég vagy darabokra hullik.

Via The Guardian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk