Reális világvégével fenyeget a Fehér zaj, mi pedig csak nevetünk rajta
1985-ben jelent meg Don DeLillo Fehér zaj című őrült szatírája a káoszról, amit családnak hívunk, az akadémiai, értelmiségi életről és az egzisztenciális szorongásról. Nem sokkal később bekerült a megfilmesíthetetlennek tartott regények klubjába, mivel a labirintusszerű cselekmény, amely a függőséget, a vallásos hitet és a fogyasztói kultúrát is vizsgálja, még a legmerészebb rendező számára is hatalmas kihívást jelentene – gondolták akkor.
Noah Baumbach azonban nem egy ijedős filmes.
A Fehér zaj a ’80-as években játszódik, és a Gladney család eseménydús történetét regéli el, amelyet Jack (Adam Driver), Babette (Greta Gerwig), Denise (Raffey Cassidy), Steffie (May Nivola), Heinrich (Sam Nivola) és a kis Wilder alkotnak. A família tagjai mintha egy Woody Allen-filmből ugrottak volna elő, folyton-folyvást társadalmi, politikai, kulturális dolgokon civakodnak. Jack a helyi egyetem előadója, a "Hitler-tanulmányok" professzora, de amúgy az egész család a vérengzésről és pusztításról szóló történetek rajongója. Babette fitness-oktatást tart a helyi időseknek, és megszállottja a halál gondolatának (ami szintén gyakori Woody Allen-topik).
A regény olyan sok kitárgyalandó témába vág bele, hogy könnyedén összezavarhatja s elidegenítheti az olvasót/nézőt, és Baumbach sem könnyíti meg a dolgunkat.
Ráadásul író-rendezőnk sok esetben ragaszkodott a könyv eredeti dialógusaihoz, ami mozgóképen teátrálisnak, valószínűtlennek hat, hiszen nem így beszélgetnek az emberek a valóságban.
A Fehér zaj alapvetően három felvonásra oszlik. Az elsőben megismerjük a családot és mindennapi életüket. A másodikban aztán erős műfajváltást láthatunk, ugyanis egy katasztrófa sújtja a várost, amikor egy vonatbaleset halálos füstfelhőt szabadít fel. A "légmérgezés-incidens" arra kényszeríti Gladney-éket, hogy elhagyják az otthonukat, és több ezer másik emberhez csatlakozva megpróbáljanak egy biztonságos helyre menekülni a rejtélyes felhő alatt, amely eltakarja a napot, ráadásul áramkimaradást is okoz. A film ezen szakaszára mehetett el a költségvetés nagy része, hiszen a balesetet, a felhő általi fenyegetést és a város evakuálását rendkívül látványosra és hitelesre hangszerelték az alkotók. Amikor egy közös, mindenre és mindenkire kiterjedő fenyegetés piszlicsáré színben tünteti fel az addigi élet „nagy problémáit”...
Ráadásul az evakuálás során teljes káosz alakul ki, s amikor az emberek karanténba kényszerülnek, mindenféle vad összeesküvés-elméletek bukkannak fel, és sokan kezdenek bizalmatlanná válni a médiával szemben. Egyértelműen ez a szakasz a legszórakoztatóbb Baumbach filmjében, aki élvezettel húzta ezt alá pirossal egy olyan könyvben, amit több mint 30 évvel azelőtt adtak ki, hogy a koronavírus elszabadult volna. Ez pedig DeLillo érdeme.
Van azonban sajnos egy meglepő harmadik felvonás is, amiben Jack és Babette újraértékelik az életüket, és a történtek hatására egyre inkább félnek a haláltól. Babette egy titokzatos gyógyszert szed, amiről a lánya, Denise és Jack próbálják kideríteni, mire jó. A nyomozás pedig egy lepukkant motelszobába vezet... Már-már David Lynch üti fel a fejét ebben a harmadban, nehezen követhető és értelmezhető jelenetek sorjáznak, amelyek rendesen megosztják majd a közönséget. Szét is esik valamiképp itt a cselekmény, hiszen annyi mindenbe kapott már bele a sztori, ezt pedig kissé feleslegesnek is érezhetjük,
A kérdés csupán, hogy szeretnénk-e, ha alkotónk ezen a csapáson maradna-e a továbbiakban. A korábbi filmjeit nézve örülnénk, ha visszatérne az emberi kapcsolatok érzékletes bemutatásához, a Fehér zajba ugyanis egy kissé beletört a bicskája.
Egy részleteiben valóban megkapó és emlékezetes alkotásról beszélünk (ráadásul Adam Driver és Baumbach felesége, Greta Gerwig is kiválóan kattant alakítást nyújtanak), összességében azonban nem igazán áll össze a cselekmény, zavart érzünk majd az Erőben, káoszt, kuszaságot, zagyvaságot. Persze könnyen lehet, ez volt a cél…
Ám akármennyire is türelmet és embert próbáló etap a harmadik, érdemes végignézni, mivel szemtanúi lehetünk a vége-főcím alatt az amerikai fogyasztói társadalom totálisan őrült ünneplésének. Na, ez veszettül szórakoztató lett!
