FELFEDEZŐ
A Rovatból

Rákkal diagnosztizálták az onkológián dolgozó brit ápolónőt, miután az orvosa azt mondta, nincs miért aggódnia

A 26 éves nő nehezen élte meg, hogy most őt kellett ellátni a kollégáinak, és hogy neki kellett bevenni azokat a gyógyszereket, amiket eddig ő adott az onkológiára érkező betegeknek.


Sokkolta a brit ápolónőt, amikor megtudta, hogy mellrákkal küzd, miután a háziorvosa azt mondta, nem kell aggódnia a mellében lévő csomó miatt - írja a Daily Mail.

Az állami egészségügyben, onkológiai osztályon dolgozó Sophie Jackson tavaly szeptemberben vette észre, hogy van egy csomó a jobb mellében. Rögtön orvoshoz fordult, aki azonban azt mondta, hogy valószínűleg a menstruációs ciklusa miatt alakult ki a csomó, ha nem tűnik el négy hét múlva sem, megint megvizsgálják. A most 26 éves nő először elhitte, hogy talán nem lehet komoly baj, mert nem volt semmilyen más tünete. Mivel azonban a munkája miatt pontosan tudta, hogy a rák mennyire rejtőzkődő tud lenni, október végén elment egy mellrákkezelésre szakosodott klinikára, ahol egy specialista is megvizsgálta. November elején aztán szörnyű hírt kapott: az invazív ductális karcinómában, vagyis az egyik leggyakoribb emlőrák meglehetősen agresszív típusában szenved.

"Kisírtam a szemeimet, amikor megtudtam. Azt kérdeztem először, hogy meg fogok-e halni, majd azt, hogy ki fog-e hullani a hajam. Mivel a csomón kívül nem volt más tünetem, teljesen váratlanul és sokként ért a diagnózis. Cserbenhagyva éreztem magam. Az orvosok rögtön azt gondolták, hogy ez semmiség, csak a koromra alapozva. Ha vártam volna hetekig, ahogy a háziorvosom javasolta, lehet, hogy ez idő alatt jobban elterjedt volna a rák, és már gyógyíthatatlan lett volna"

- mondta.

Az volt a legnehezebb számára, hogy szinte nem is volt ideje felfogni, hogy rákos, máris szembe kellett néznie a kezelésekkel. Már novemberben lumpektómián esett át, melynek során eltávolították a melléből a csomót a körülötte lévő emlőszövettel együtt. Ezt pár nappal később egy termékenységi kezelés követte, aminek célja az volt, hogy megőrizzék a petesejtjeit. A kemoterápia során használt gyógyszerek ugyanis csökkenthetik az ösztrogénszintet, ezáltal akadályozzák a petesejtek méhbe jutását, és így a menstruáció is elmaradhat. Ettől pedig ideiglenesen, vagy akár véglegesen meddő lehet a beteg nő. Hogy Sophie-nak legyen esélye a teherbe esésre, petesejteket vettek tőle, amelyekből később mesterséges beültetéssel még születhet gyermeke.

A fiatal ápolónő az elmúlt tíz hónapban hat kemoterápián és tíz sugárterápián vett részt. Szerencsére már tünetmentes, de az orvosok figyelmeztették, hogy a daganat a következő két évben visszatérhet.

Ennek megakadályozására a lány rendszeresen injekciózza magát, hogy csökkentse az ösztrogénszintjét, mivel a női nemi hormonok nagy mennyiségben növelhetik a melldaganat kialakulásának kockázatát.

Sophie-t nagyon megviselte az elmúlt időszak, nemcsak testileg, lelkileg is. Nagyon rosszul élte meg, hogy a kemoterápia miatt hullani kezdett a haja, ezért teljesen leborotválta.

Az sem volt könnyű számára, hogy most neki kellett bevennie azokat a gyógyszereket, amiket eddig ő adott az onkológiára érkező betegeknek. Ráadásul a kezelések miatt dolgozni sem tudott, sőt éppen ő volt az, akit el kellett látni a kollégáinak, ami nem volt kellemes érzés számára.

Július közepén térhetett vissza a munkájához, amire már teljesen másként tekint most, hogy ő is volt "a másik oldalon". Most arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy már egészen fiatalon, teljesen egészségesen is lehet valakinek mellrákja. Ezért arra biztatja nőtársait, hogy rendszeresen végezzenek önvizsgálatot, és ragaszkodjanak a vizsgálatokhoz, hiszen a betegség korai felismerése életet menthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk