FELFEDEZŐ
Molly Kochan egy blogon és egy podcasten keresztül dokumentálta szexuális kalandjait. Célja az volt, hogy ne a betegségével azonosítsák, hanem az életörömével.
FELFEDEZŐ
Végül még másfél évig élt, kislánya első születésnapját is megünnepelhette a 39 évesen elhunyt nő.
FELFEDEZŐ
A 26 éves nő nehezen élte meg, hogy most őt kellett ellátni a kollégáinak, és hogy neki kellett bevenni azokat a gyógyszereket, amiket eddig ő adott az onkológiára érkező betegeknek.
FELFEDEZŐ
A brit fiú ráadásul életében először vállalkozott erre, 11 évig növesztette a haját. A fürtjeit egy jótékonysági szervezetnek adományozta.
FELFEDEZŐ
Havi 150 ezer forintból élnek, ami nem elég a megélhetésükre és a beteg édesanya kezelésére. A nő nem tudja kiváltani az injekciókat és a gyógyszereit, ami nagyon nagy probléma.
FELFEDEZŐ
A 32 éves nő rákkal küzd, nagyon csekély az esélye a gyógyulásra, de mindent megtesz, hogy legalább még pár évet a családjával tölthessen.
FELFEDEZŐ
Akkor derült ki, hogy valójában mekkora a baj, amikor méhen kívüli terhesség gyanújával megműtötték a fiatal egyetemistát.
FELFEDEZŐ
A 38 éves nőnek fontos lenne a vizsgálat, de lemondták az időpontját, azóta pedig egy szakorvos sem fogadja.
FELFEDEZŐ
A rákkal küzdő nő most nem is lehetne boldogabb. Mindenáron szeretne meggyógyulni, amihez rengetegen járultak már hozzá adományokkal.
Népszerű
Ajánljuk