SZEMPONT
A Rovatból

„A cölibátus lehet jó dolog is, ha valakit erre teremtettek, de az én esetemben nem ez volt a helyzet”

Polgár Róbert katolikus papként évekig élt kettős életet, végül harmadik gyermekének születése után kérte a felmentését. Történetéből dokumentumfilm készült, ennek apropóján beszélgettünk vele.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. október 22.


Link másolása

Polgár Róbertet 2019-ben meggyőző fölénnyel választották meg a Zala megyei Murakeresztúr polgármesterének. Győzelmének értékét tovább növeli, hogy a férfi néhány évvel korábban még katolikus papként szolgált ugyanott, miközben titokban családja volt.

A kettős élet teljesen felőrölte, így végül kérte a felmentését, ami miatt akkor rengetegen csalódtak benne. Ma mégis ő vezeti a települést, elmondása szerint ugyanazzal a szemlélettel, mint amivel a gyülekezet élén állt.

A nem mindennapi történetből A döntés címmel dokumentumfilm készült, amely először a Verzió filmfesztiválon lesz látható novemberben, utána pedig az HBO Max kínálatába is bekerül.

– Mikor és miért határozta el, hogy pap szeretne lenni?

– Érettségi környékén fogalmazódott meg bennem komolyabban a gondolat, de már előtte, általános iskolásként is eszembe jutott. Bár gyakorló katolikus családban nőttem fel, nem ez volt a legfőbb előzménye, sokkal inkább az, hogy olyan példaképekkel találkoztam a tanulmányaim során, akik vonzóvá tették a hivatást. A végső döntést viszont csak akkor hoztam meg, amikor jelentkeztem a szemináriumba.

– Érezte előzetesen annak a súlyát, mivel fog járni a cölibátus, vagy csak azután szembesült vele, hogy közvetlenül megtapasztalta?

– Azt gondolom, hogy ha valaki beleszeret egy hivatásba, nem a buktatóira koncentrál, inkább mindent megtesz azért, hogy teljesüljön a kitűzött célja. Nekem is ez volt az elsődleges, nyilván felmerült a cölibátus témája is, de nem jelent meg olyan súllyal akkor, mint amekkorával később bírt a számomra. Ehhez hozzátartozik, hogy nagyon fiatal voltam még: 18 évesen vonultam be és 24 évesen szenteltek pappá, a szemináriumban töltött évek pedig nem azt az időszakot jelentették, amikor az ember mélyebb kapcsolatba kerül nőkkel. Az akkori nevelés el is szigetelt azoktól a lehetőségektől, hogy szerelmesek lehessünk.

Papként aztán már gyakrabban adódtak olyan helyzetek, amikor mondjuk egy beszélgetés révén közelebb kerülhettem valakihez. Fontos, hogy ez az egész elsősorban nem a szexualitásról szól, hanem arról, hogy az ember talál egy lelki társat. A párommal is sokáig hosszú beszélgetésekben és levelezésekben merült ki a kapcsolatunk.

– Hogyan ismerkedtek meg?

– Az első lelkipásztori helyemen, Siófokon találkoztunk, ahol egy évig voltam káplán, ő pedig cserkészvezető. Ekkor még semmilyen szexuális együttlét nem történt. Utána Olaszországba kerültem, az intenzívebb kapcsolatunk az alatt kezdődött, hogy én három évig jogi tanulmányokat végeztem kint. Gyakorlatilag a távolság, a jelenlétének a hiánya erősítette meg a kapcsolatunkat.

– Már a kezdeti szakaszban is érzett bűntudatot?

– Nem, inkább jó érzés volt szeretni valakit. Persze tudtam, hogy ezt végső soron nem lenne szabad, de ez inkább feszültséget okozott, mint bűntudatot. Közben viszont azt is éreztem, hogy az egésznek köszönhetően közelebb kerültem Istenhez, a vele való párbeszédhez. Persze nehéz is volt, mert nap mint nap meg kellett osztanom, hogy nem tudom betartani a cölibátusról tett fogadalmam, közben viszont azt is éreztem, hogy az Isten mindezek ellenére szeret.

– Mikor gondolt először arra, hogy feladja a hivatását, és mik voltak a legerősebb érvek emellett?

– Először akkor, amikor a nagyobbik lányunk iskolába ment. Nyilván éreztem, hogy kevés időt töltök otthon, a gyerekeknek apára, a jelenlétemre lenne szükségük.

A legkisebb fiú lett, rajta különösen látszott, hogy nincs előtte apai példakép, és ez rosszat tesz a fejlődésének. Amikor a középső gyerekünk abba a korba lépett, hogy már fel tudta fogni értelmileg, mi a helyzet velem, akkortájt döntöttem úgy, hogy kilépek. Mondhatjuk, hogy ők számítottak legtöbbet a döntésem során.

– Mennyire volt nyílt titok a rokonai, a falubeliek, illetve a feljebbvalói körében, hogy kettős életet él? Hányan tudtak róla?

– A legszűkebb családom előtt nem volt titok, és persze helyben is terjednek az ilyen hírek, szóval többen tudtak róla, hogy családom van. De a kettős életem csak még nagyobb nyomást helyezett rám azzal kapcsolatban, hogy a munkámat 120 százalékos erőbedobással végezzem: azt gondoltam, hogy ha kiderül, így talán nagyobb eséllyel meg tudnak bocsátani nekem. A feljebbvalóimat sem érte váratlanul a döntésem, már előzetesen értesültek róla, hogy vannak gyerekeim, és próbáltuk közösen kezelni a helyzetet. Nagyon emberségesek voltak, mert nem függesztettek fel egyből, inkább hagyták, hogy megérjen bennem a gondolat a kilépésről.

– Hogyan fogadták a döntését a településen?

– Nem örültek neki, mivel nagyon jó volt a kapcsolatom a közösséggel. Volt, aki megértette, másban viszont dühöt szított ez a dolog. Nem volt egyszerű helyzet senkinek sem.

„A katolikus közvélemény számára csak az érdekes, ami történt: egy ember, egy pap sajnálatos bukása” – az idézet egy önről szóló blogbejegyzésből származik. Bukásként éli meg a történteket?

– Abszolút nem. Az elején én se tudtam hogyan kezelni, hogy az egyik pillanatban még sikeres pap voltam, a következőben pedig már az emberek véleményének kereszttüzében találtam magam.

Nagyon nehéz volt ez feldolgozni, de bukáskánt egy pillanatig sem éltem meg a dolgot. Ez egy olyan élethelyzet, amibe bárki kerülhet, papként és civilként egyaránt. Egyszerűen adódnak olyan szituációk, amikor váltani kell. Igyekeztem jó pap lenni, a saját területemen a maximumot kihozni a tevékenységemből. Nem buktam el, egyszerűen hoztam egy döntést, mivel rendeznem kellett az életemet.

– Mit gondol, a katolikus papok mekkora részének lehet titkos viszonya? Mit tanácsolna nekik, kövessék az ön példáját és ők is kérjék a felmentésüket?

– Nem szeretnék becslésekbe bocsátkozni, illetve tanácsokat adni sem, mivel kívülről nagyon könnyű az ilyesmi. Fontos, hogy a film sem azzal a céllal készült, hogy kritikával illesse az egyházat, mindössze elmeséli az én személyes kálváriámat, elgondolkodtat, illetve megnyitja a cölibátusról való beszélgetést.

– Egyértelműen kiáll a cölibátus eltörlése mellett?

– A cölibátus lehet jó dolog is, ha valakit erre teremtettek. Inkább olyan szempontból kellene átgondolni, hogy adott esetben szabadon lehessen dönteni arról, valaki cölibátusban akar papként szolgálni, vagy házas emberként. Más felekezeteknél működik a dolog, ilyen irányú gondolkodást a katolikus egyház esetében is el tudnék képzelni. Vannak papok, akik be tudják tartani a cölibátust és aszerint is élnek, míg az én esetemben nem ez volt a helyzet. Pedig azt gondolom, hogy ha a cölibátus mellőzésével szolgálhattam volna tovább, számos olyan jó dolgot tudtam volna megélni a közösségemmel, ami közelebb vezeti őket Istenhez. Végső soron ez egy pap feladata: úgy prédikálni az embereknek, hogy eljusson hozzájuk az evangéliumi örömhír.

– Van esély arra ön szerint, hogy belátható időn belül változik a szabályozás?

– Folyamatos vita zajlik a cölibátusról, de azt látom, hogy jelenleg nincs átütő többsége a változást akaróknak.

A mai világban nagyon nehéz cölibátusban élni, mégis azt látjuk, hogy a katolikus egyház részéről egyelőre komolyan ragaszkodnak hozzá.

Nem vagyok jós, így nem tudom, mi kellene hozzá, hogy ez megváltozzon, de az biztosan nem árt, ha nyíltan beszélünk a nehézségeiről. És persze az örömeiről is, mivel őszintén hiszem, hogy azoknak, akik tiszta szívből meg tudják élni a cölibátust, rengeteg örömük van benne.

– Milyen a viszonya a katolikus egyházhoz a kiugrása óta? Templomba szokott járni?

– Szoktam járni, családdal is. A munkámból adódóan előfordul, hogy olyan rendezvény van épp, ami miatt nem jutok el, de ha tehetem, nem hagyom ki a vasárnapi szentmiséket. Hívő vagyok, szeretem a Jóistent és úgy érzem, ő is szeret engem. Nyilván nem vagyok tökéletes, van rengeteg hibám, de az a tény, hogy kiléptem a szolgálatból, nem távolított el Istentől.

– Miért indult el a polgármesteri posztért, és minek köszönheti ön szerint a győzelmét?

– A teológia mellett közösségszervezést is tanultam, ehhez értek, polgármesterként pedig voltaképpen hasonló feladatot látok el, mint korábban. Ez ráadásul pótolja a közösséggel végzett munkám hiányát is, amit a kilépésem által elvesztettem. A megválasztásom egy visszajelzés arról, hogy a korábbi teljesítményem végső soron nem volt olyan rossz.

– Annak a visszaigazolása is lehet a megválasztása, hogy még azok is megbocsátottak, akik korábban nehezteltek önre?

– Van ilyen is, olyan is. Ez egy másik feladatkör, az embernek sokat kell dolgoznia azért, hogy jó legyen a településnek, különösen válság idején. Én mindent megteszek ennek érdekében, ha valahol segíthetek, segítek is. Még az sem érdekel, mit gondolt rólam az illető annak idején: azokhoz is tiszta szívvel tudok viszonyulni, akik haragudtak rám.

– Miért mondott igent arra, hogy dokumentumfilm készüljön a történetéből?

– Vizkelety Márton operatőr és Ugrin Julianna producer keresett meg a film ötletével még a döntésem előtt, másokhoz hasonlóan előttük sem maradt titok a történetem. Látták a kettős életemet, a küzdelmemet, és azt mondták, hogy ők ezt felvennék, filmet készítenének belőle. Márton kérdezte, megengedem-e, hogy miközben dolgozom, jelen legyen egy kamerával.

Azt válaszoltam, hogy rendben van, de csak akkor lehet ebből bármi, ha úgy döntök. Tehát a forgatás úgy kezdődött meg, hogy elvileg a fióknak készült az anyag. Aztán telt az idő és rájöttem, hogy ezzel talán segíteni tudunk más embereknek, akik hasonló helyzetben vannak – ismét hangsúlyoznám, hogy nemcsak papoknak, hiszen az élete során bárki kerülhet válságba.

Szerénytelennek tűnhet, de nekem kicsit Szent Ágoston vallomásait juttatta eszembe ez az egész: ő is rengeteg embernek segített azzal, hogy leírta, hogyan jutott el Istenhez óriási küzdelmek árán. Talán az általam tett vallomásnak is hasonló jelentősége lesz valaki más számára.

– Nem volt nehéz ennyire kitárulkozni a nagy nyilvánosság előtt?

– Természetesen nehéz volt, de szerettem volna változtatni azon, hogy az emberi életben tabuként kezelünk bizonyos témákat. Ilyen lehet akár egy szerelem, vagy bármilyen más dolog által okozott válsághelyzet.

Minden ilyen helyzetre van megoldás, csak a megfelelő helyen kell keresni, valamint elsősorban nyíltan beszélni kell róla, mivel a gyógyulás a szembenézéssel kezdődik el. Nekem nagyon sokat segített ebben a folyamatban, hogy elmondhattam a történetemet.

– Elégedett a mostani életével, boldognak érzi magát?

– Ahhoz, hogy egy ember motiváltan éljen és legyenek álmai, mindig kell lennie úgy 10 százalék elégedetlenségi résnek, amiért érdemes hajtani. De alapvetően boldog és elégedett vagyok, az emberi élet úgyis csak a halállal teljesedik be.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A Tisza Pártnak még csak 19 tagja van, az EP-választás után fog belépni sok ezer ember
Nincs egy hónapja, hogy a politikus a Tisza Párt alelnöke lett. Azóta úgy fest, hogy Magyar pártjánál már csak a Fideszre szavaznának többen, ha most lenne a választás.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

„Hol volt az a pont, amióta nem vagy fideszes?” – kérdezte Puzsér Róbert Magyar Pétertől a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus és a politikus beszélgetése szerdán került fel a YouTube-ra, ahol azóta is a legfelkapottabb videónak számít.

„Lehet, hogy még fideszes vagy, mert Gulyás Geri azt mondta a kormányinfón, hogy van még 47 ezer forint tagdíjtartozásom a Fideszbe, de azt nem mondta, hogy kirúgtak és én ebben a hitben éltem” – kezdi a válaszát Magyar Péter. A 15-20 pontos, országjárása során többször ismertetett politikai hitvallása kapcsán a Tisza Pártra kitérve elmondja:

„Nyilván ez nem a Tisza Pártnak a programja, hiszen még csak 19 tagunk van, és majd az EP-választás után fog belépni sok ezer ember, aki szeretne, és majd együtt határozzuk meg a pontos alapvetéseket.”

Magyar Péter még március 15-én jelentette be, hogy Taplra Magyarok Közössége néven mozgalmat indít a demokratikus értékek és szabadságjogok védelme érdekében. Mivel egy új párt alapítására már nem volt elég ideje a június 9-i választásig, ezért a Tisza Párt színeiben indul a nyári EP- és önkormányzati választáson, melynek alelnöke is lett áprilisban.

Magyar pártjának népszerűségét azóta több közvéleménykutató is mérte. A Medián héten publikált eredménye alapján a Tisza Párt toronymagasan a legnépszerűbb a Fidesz után. Magyarékra most majdnem háromszor annyian szavaznának, mint Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pártjára, a DK-ra.

Magyar Péter és Puzsér Róbert teljes beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: