News here
hirdetés

FELFEDEZŐ

Plasztikai műtétre is szüksége lehet egy 10 éves kislánynak egy veszélyes Tiktok-kihívás miatt

A kihívást egy ottalvós bulin próbálták ki, súlyos fagyási sérülései keletkeztek mindkét kezén.

Link másolása

hirdetés

Egy 10 éves lánynak brutális fagyási sérülései keletkeztek mindkét kezén, miután kipróbált barátnőjével egy veszélyes Tiktok-trendet - írja a Mirror.

A két iskolás lány ottalvós bulit tartott, amikor elhatározták, kipróbálnak egy divatos Tiktok-kihívást. A Tiktok-trend lényege, hogy másodpercekig fújnak dezodort a kezükre, amitől jéghidegnek érzik majd.

Az egyik lány 5 másodpercig fújta az aeroszolt kezére, majd a másik már 10 másodpercig. Ettől az érzékeny bőrén olyan sérülés keletkezett, amely csak súlyos fagyás esetén szokott.

A 10 éves lány és barátnője először otthon próbálta meg kezelni a sérülést, majd másnap szülei azonnal a hertfordshire-i kórházba vitték.

„10 másodpercnyi ostobaság két évnyi fájdalmat okozott neki”

- mesélte a lapnak a kislány anyukája.

A lány mindkét kezén hatalmas lilás-fekete foltok keletkeztek. Az orvosok szerint akár 2 évbe is telhet, mire a súlyos sérüléséből felépül, sőt az is benne van a pakliban, hogy később plasztikai műtétre lesz szüksége a veszélyes kihívás miatt.

hirdetés
„Nem hittem a szememnek, amikor megláttam a kezét, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Gyakorlatilag fagyási sérüléseket okozott magának”

- tette hozzá a döbbent édesanya.

A 39 éves anyuka szerint lánya nagyon megijedt, de már jobban érzi magát és iskolába is jár. Felhívta a többi szülő figyelmét, hogy óvják meg gyerekeiket az ostoba trendtől és emlékeztessék őket, ne vegyenek részt ilyenben.

A Tiktok szóvivője a Mirrornak nyilatkozott a közösségi média oldalról, miszerint:

„Mélyen törődünk közösségünk biztonságával és jólétével.”



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
Véletlenül hatalmasat villantott egy brit anyuka az iskolai sportnapon, azóta több száz férfi írt neki
Katie Hannaford elindult a szülők futóversenyén a kislánya iskolájában, csakhogy röviddel a rajt után megbotlott és elesett. A szoknyája a hátáig felcsúszott, így az egész feneke kilátszott.

Link másolása

hirdetés

Különös hírnévre tett szert egy angol anyuka egy véletlen balesetnek köszönhetően. A Mirror cikke szerint a 36 éves Katie Hannaford a nyolcéves lánya iskolai sportnapján állt rajthoz a szülők futóversenyén.

Az anyuka azonban röviddel a rajt után megbotlott és elesett, a ruhája pedig felcsúszott a hátára, megvillantva így a jelenlévőknek a fenekét.

Az esetet valaki rögzítette, a felvétel pedig a héten terjedni kezdett.

Katie-t azonban ez nem zavarja, mivel elmondása szerint többnyire pozitív üzeneteket kap. Azóta

több mint ötszáz férfi írt az egyedülálló anyukának a világ minden tájáról:

nem értik, hogy a nőnek miért nincs párja, illetve többen is elképesztő anyának, illetve MILF-nek nevezték. Ez utóbbi kifejezés a pornóban ismert, ahol az érettebb, szexi nőkre használják, tehát egyfajta bóknak is tekinthető.

A nőnek persze nemcsak pozitív üzenetek küldenek, de azt mondta, hogy a trollokkal nem foglalkozik.

hirdetés
„Az egész világ látta a fenekemet, de nem tudok ez elől elbújni, nem érdekel. Ez nem kínos, hanem vicces”

- mondta az anyuka, aki azt is hozzátette, hogy minden percét imádja a hírnévnek, amiért nem tett semmit.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
Rendszeresen kutyatápot eszik egy egyetemista fiú, hogy spóroljon, annyira le van égve
Azt mondja, még ízlik is neki. Nem javasoljuk, hogy bárki kövesse a példáját.

Link másolása

hirdetés

Kellemetlen szituációba is került már egy fiatal férfi amiatt, hogy rendszeresen kutyaeledelt eszik. Erről a Reddit közösségi oldalon vallott - írja a Sun.

Az egyetemista fiú kíváncsiságból kezdett el az ebeknek szánt ennivalóból enni, most viszont már azért teszi, mert nincs sok pénze, és így akar spórolni.

Amikor először kóstolt száraztápot, még ízlett is neki, így nem okoz neki gondot, hogy reggelire, ebédre vagy akár vacsorára is ezt egyen.

A lakótársai azonban erről nem tudtak, és mivel a fiúnak nincs kutyája, nem értették, miért vesz ennyi kutyaeledelt. Amikor a srác bevallotta az egyik lakótársnak, hogy neki kell, az teljesen ledöbbent, nem akarta elhinni.

A posztíró azért fordult a Reddit közösségéhez, mert felmerült benne a gondolat, hogy mennyire egészséges, ha hosszútávon kutyatápot eszik rendes étel helyett. A kommentelőket sokkolta a fiatalember vallomása, de néhányan próbáltak neki segíteni.

Egyikük azt írta, hogy ha olcsó kutyaeledelen él, akkor többet fog székelni és nem kapja majd meg a szükséges tápanyagokat. Arra is figyelmeztette a fiút, hogy mivel az állateledelekre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az emberek által fogyasztott élelmiszerekre, ezért állatok ledarált testrészeit is tartalmazhatják, például a csirke csőrét, csontjait vagy a tollait. A drágább, minőségi kutyaeledelben már több a tápanyag, de ha ilyet venne, akkor már a rendes élelmiszereket is meg tudja fizetni. Más arra biztatta, hogy máshogy próbáljon spórolni. Például vegyen rizst és babot, ami nem olyan drága, és sokkal jobb ételeket lehet belőlük csinálni, mint a kutyaeledel.

Mi is megjegyezzük, hogy bár a kutyaeledelek olyan összetevőkből készülnek, amelyek alapvetően nem veszélyesek az emberek számára, nyilvánvalóan nem emberi fogyasztásra készültek. Ráadásul növelhetik is az élelmiszer eredetű megbetegedések kockázatát.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Tudom, hogy csak egy bizonyos ideig lehetek vele - 83 évesen lett ismét apuka egy Argentínában élő férfi
Alberto Cormillo minden nap hangüzeneteket és videókat hagy a kisfiának, hogy a jövőben is hallhassa majd őt.
Fotó: Instagram - szmo.hu
2022. június 24.


Link másolása

hirdetés

83 évesen lett ismét kisgyermekes apuka az orvos, aki minden nap tudatosítja magában, hogy nem fogja látni a fiát felnőni. A táplálkozási szakértőként dolgozó Alberto Cormillot azt mondja, mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több emléket adjon a Emilionak, ezért kora ellenére is aktívan részt vesz a nevelésében. Felesége, a mindössze 35 éves Estefania Pasquini mesterséges megtermékenyítés útján esett teherbe a kisbabával – írja a The Sun.

„Tisztában vagyok vele, hogy az élet nem végtelen. Itt van ez a kissrác, és csak egy bizonyos pillanatig kísérhetem az útján. Amíg ez meg nem történik, azt tervezem, hogy minden napot a lehető legjobban kiélvezek és rövidebb távú terveket készítek”

– mondja Alberto, aki rendszeresen rögzít hangüzeneteket is kisfiának, hogy Emilio a jövőben is hallhassa őt:

„Bár még kisbaba, van egy telefonszáma WhatsApp-on, ahol hangüzeneteket és videókat küldök neki.”

Albertónak már van két felnőtt fia, Renee és Adrian, valamint három unokája is. Első felesége, Monika Arborgast 2017-ben halt meg. Az Argentínában élő férfinél 2012-ben vastagbélrákot diagnosztizáltak, de végül műtét segítségével sikerült eltávolítani a teljes daganatot.

A házaspár azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy azonnal elkezdték tervezni gyermekük jövőjét, amint megtudták, hogy a baba úton van.

Kilenc hónapos kisfiuk számára felbéreltek egy kínai nyelvtanárt, mert Alberto szerint ez a „jövő nyelve”. Édesapja ráadásul még hangszeren is tanítja őt játszani.

A 83 éves férfi minden vele töltött percben igyekszik felkészíteni fiát a jövőre, amíg még teheti.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Iszogatás közben elvesztette 460 ezer ember személyes adatait egy városházi dolgozó Japánban
Egy komplett városnak fájhat most a feje, többeknek a bankkártyaadatai is kiszivároghattak.
Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. június 24.


Link másolása

hirdetés

Japánban, Amagaszaki városában a városháza egy rendkívül kellemetlen esettel kénytelen szembenézni – írja a CBS News alapján az RTL.hu.

A hivatal egyik külsős dolgozója munka után jól megérdemelt iszogatására indult, amikor történt egy "kisebb" incidens: a férfi véletlenül elhagyta azt a memóriakártyát, amin a város lakosságának, mintegy 460 ezer embernek a személyes adatai voltak.

A város egyik vezetője az eset után elmondta, hogy nagyon sajnálják az esetet és szégyellik, hogy megrendülhetett a város lakóinak városvezetésbe vetett bizalma.

Az ügy az érintetteknek azért lehet különösen bosszantó, mert nemcsak a nevük vagy a címük, de még a telefonszámuk, sőt még bizonyos bankkártyaadataik is kiszivároghattak. A táska, amiben benne van az említett memóriakártya továbbra sincs meg, de a hatóságok már bevonták a rendőrséget is.

Amagaszaki városa Hjógo prefektúrában található, Honsú szigetén, nem messze Oszakától. Neve egy 2005-ös vonatszerencsétlenség miatt lehet ismert: akkor egy villamos motorvonat kisiklott és egy épületbe csapódott. A tragédiában 107 ember halt meg, több mint 500-an megsebesültek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: