hirdetés

FELFEDEZŐ

Orvosi hiba miatt érzéstelenítés és altatás nélkül esett át szívműtétjén egy idős brit asszony

Előbb az altatóból kapott túl keveset, majd az értéstelenítőt cserélték össze. Orvosai szerint csoda, hogy él.

Link másolása

hirdetés

Műtétje óta rémálmai vannak annak az idős brit asszonynak, akit egy orvosi hiba miatt nem altattak el a beavatkozás alatt, ám nem tudott szólni az orvosoknak, így az egész műtét alatt ébren volt - írja a The Sun.

A most 77 éves Patricia Otty szívbántalmakkal küzdött, amikor 2017-ben beutalták egy szívbillentyű-cserére az angliai Plymouth egyik kórházában. Az altatáshoz 125 milligramm thiopentált kapott, amely feleannyi, mint amennyit egy hozzá hasonló korú és testtömegű nőnek kapnia kéne.

A mulasztások azonban itt nem értek véget:

a fájdalomcsillapító hatású fentanil helyett véletlenül kálium-kloridot kapott, amelyet a méreginjekció általi kivégzéseknél szoktak használni. Az utóbbi miatt a nőnek leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

Az izmok elernyedésének elősegítéséhez rokurónium-bromidot kapott, amelytől mozdulatlanná vált.

hirdetés

A hatványozott hibázás végül azt eredményezte, hogy nem aludt el, érzéstelenítve sem volt, viszont nem tudott mozogni és beszélni, hogy elmondja mindezt az orvosoknak - az egész műtét alatt a tudatánál volt.

A hibát akkor fedezte fel az egyik asszisztens, amikor megtalálta kikészítve a fel nem használt fentalint. A szakvélemény szerint kész csoda, hogy az idős asszony életben maradt.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Több mint 100 patkány rohamozott meg egy nőt, amikor átsétált egy londoni parkon

Susan Treftub elmondása szerint arra lett figyelmes, hogy mozog a fű, majd egy csomó rágcsáló támadott rá az ealingi Blondin Parkban.

Link másolása

hirdetés

Meghökkentő történetről számolt egy brit nő

Susan Treftub állítása szerint több mint száz patkány rohamozta meg, amikor átsétált egy londoni parkon

- írja a Mirror.

A 43 éves nő elmondása szerint arra lett figyelmes, hogy mozog a fű, majd egy csomó rágcsáló támadott rá.

"Felkúsztak a lábamon, le kellett őket rúgnom magamról. Már besötétedett, így nehéz volt látni, honnan jönnek"

- mesélte a nő, akinek a kezén és a lábán harapásnyomok és horzsolások keletkeztek a patkányok támadásától.

Susan azt is elmondta, hogy korábban többször járt az ealingi Blondin Parkba, de soha nem látott még patkányokat. Az incidens óta pedig vissza sem mert térni a parkba.

hirdetés

A kerület polgármestere az esetre úgy reagált, hogy az ilyen esetek megelőzése mindenki felelőssége. Az emberek pedig azzal tudnak segíteni, ha a szemetet hazaviszik és a kukába dobják, valamit nem etetik a parkban lévő állatokat, az ételmaradékok ugyanis elég vonzóak a patkányok számára.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Mesterséges esőt hoztak létre Dubajban, így szállnak szembe az 50 fokos hőséggel

A folyamathoz nem szükségesek kémiai anyagok, így az teljesen környezetbarát.
Fotó: laddhaasissh20030/Pixabay - szmo.hu
2021. július 25.


Link másolása

hirdetés

Milliókat fizetett a tudósoknak a dubaji kormány, hogy mesterséges esőt hozzanak létre a város fölött - írja az Indy100.

Az Arab Emirátusokban extrém időjárási körülmények uralkodnak, a hőmérséklet az 50 fokot is elérheti. A perzselő hőséget a csapadék sem ellensúlyozza, évente mindössze 10 centi esik.

A dubajiak éppen ezért a modern technológiához folyamodtak, hogy enyhítsék az aszályt: 2017-ben nem kevesebb, mint 15 millió dollárt fektettek a mesterséges eső létrehozásába.

A Readingi Egyetem kutatója, Maarten Ambaum is részt vett a különös projektben, amelynek célja, hogy elektromos impulzusokkal keverjék össze a vízcseppeket.

“Ha a cseppek összekeverednek, és kellően nagyok, akkor esőként fognak leesni” - mondta a BBC-nek.

hirdetés
A drónok segítségével a felhők közé juttatott “műeső” “valójában elektromos töltöttséget közvetít a felhőkbe, azért, hogy az azokat alkotó esőcseppek jobban összeálljanak, majd csapadékként leessenek”.

A folyamathoz nem szükségesek kémiai anyagok, így az teljesen környezetbarát.

A módszer olyannyira bevált, hogy a jelenleg online keringő videókon Dubaj esőben úszik: ahol az új technológiát tesztelik, már viharjelzést adtak ki.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Saját magát fojtogatta, belehalt a TikTok-kihívásba egy 12 éves oklahomai fiú

Nem ő a kihívás első áldozata: korábban egy 10 éves olasz kislány és egy 12 éves fiú is emiatt halt meg.
Fotó: antonbe/Pixabay - szmo.hu
2021. július 25.


Link másolása

hirdetés

Életét vesztette egy 12 éves kisfiú Oklahomában, miután részt vett a TikTokon terjedő “blackout kihívásban” - írja az Indy100.

A rendőrséget hétfőn riasztották a család lakásához, ahol a fiút kötélnyomokkal a nyakán találták meg. Az Oklahomai Gyerekkórházba szállították, ahol azonban nem sokkal kedd reggel 7 előtt elhunyt.

A nyomozók arra jutottak, a gyerek halálát nem öngyilkosság, hanem a kihívás okozta. Ennek során a résztvevők visszatartják a lélegzetüket, és addig fojtogatják magukat, amíg el nem veszítik az eszméletüket.

A rendkívül veszélyes trend miatt az orvosok már korábban is óvatosságra intették a felhasználókat, mivel az rohamokat és akár halált is okozhat.

“Szeretnénk rá felhívni a szülők figyelmét, hogy kövessék nyomon, milyen tartalmakat fogyaszt a gyermekük a közösségi médiában. A lezárások miatt a gyerekek jobban unatkoznak, mint eddig bármikor, ezért próbálják kitölteni az idejüket”

- mondta a Bethany rendőrség képviseletében Angelo Orefice hadnagy.

hirdetés

Az oklahomai fiú halála sajnos nem az első ilyen eset: a kihívás még januárban egy tízéves olasz kislány életét követelte, egy másik 12 éves fiú pedig olyan mértékű agykárosodást szenvedett márciusban, hogy a szülők lemondtak az életben tartásáról.

A TikTok hangsúlyozta: szigorúan ellenőrzik a plaformon terjedő tartalmakat, és azonnal eltávolítják azokat, amelyek veszélyesek lehetnek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Viccet csinált a koronavírusból, később elkapta és belehalt egy amerikai férfi

Úgy vélte, hogy a vallásos hite megvédi őt a betegségtől. A kórházi ágyán is tudósított az állapotáról, majd utolsó posztjában azt kérte követőitől, hogy imádkozzanak érte.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2021. július 25.


Link másolása

hirdetés

Egy oltásellenes, 34 éves Los Angeles-i férfi gyakran viccelt a közösségi oldalán a koronavírusról. Végül ő is megfertőződött és később - egy hónapos szenvedés után - belehalt a szövődményekbe - írja a BBC.

Stephen Harmon a Twitteren írt többezres követőtáborának.

Többek között azzal poénkodott, hogy van neki vagy 99 problémája, de az oltás nincs ezek között. De mémeket is megosztott, például az egyiken az állt, hogy inkább hisz a Bibliának, mint az USA vezető járványügyi szakemberének.

Mikor ő is covidos lett, tüdőgyulladás miatt kórházba került. A betegágyáról is folyamatosan jelentkezett, írt az állapotáról. A végén még arról is beszámolt, hogy lélegeztetőgépre akarják tenni, ezért azt kérte, hogy imádkozzanak érte. Utolsó posztjában annyit írt, hogy nem tudja, mikor tér magához.

Az oltást arra hivatkozva utasította el, hogy a vallása, hite megvédi őt.

Kaliforniában - ahol megint nő a betegek száma - a kórházba kerülők többsége nem oltatta be magát.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: