HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: A békeidőre jellemző 8 órás munkának vége

A kormányfő szerint haladéktalanul meg kell erősíteni az ország haderőképességét, ehhez pedig megfeszített munkára lesz szükség a katonai vezetőktől és a katonáktól is.


Romló háborús helyzet Ukrajnában, ajtón kopogtató háborús gazdasági válság és energiaválság, ez ma a kínálat az európai vezetők számára - fogalmazott Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában.

Először az európai uniós csúcsról beszélt, amelyen megadták Ukrajna tagjelölti státuszát. A miniszterelnök jelezte, hogy ez nem jelenti azt, hogy a tagfelvételi tárgyalások meg is kezdődnek, ehhez feltételeket kell teljesíteni, többek közt a magyar elvárásokat is, ez segíti az ott élő magyarok jogainak érvényesítését is. A kormányfő elmondta, hogy amikor az ukrán elnökkel beszélt telefonon, Volodimir Zelenszkij megköszönte Magyarország támogatását.

Orbán azt is megemlítette, hogy "hiába akarták vállvetve más országokkal", például Ausztriával, Szlovéniával és Horvátországgal, hogy Bosznia-Hercegovina is tagjelölti státuszt kapjon, ezt még nem tudták elérni. Mint mondta, szerinte még mindig értetlenség, vagy nem kellő tudás mutatkozik az európai vezetőkben a tekintetben, hogy a balkáni országok unióba való felvétele milyen létszükséglet lenne a migrációs helyzetet figyelembe véve. Azt ígérte, hogy folytatják a küzdelmet az osztrákokkal, a szlovénokkal és a horvátokkal. Arra is kitért, hogy Magyarország továbbra sem támogatja a gázembargót, erről nem is hajlandó tárgyalni, mert nincs miről.

Az e heti NATO-csúcsról azt mondta, hogy "súlyosabb" volt. Orbán szerint lassan szembe kell nézni a realitásokkal, és bár a NATO még nem tart itt, de közelít ehhez a ponthoz. Mint mondta, hiába szállít több nyugati ország fegyvereket Ukrajnának, a háborúban a katona a legfontosabb, az meg fogytán.

Bár Ukrajna komoly haderőt jelent, hősiesen harcolnak, hiszen a hazájukat védik, de lassan a katonai realitások érvényre lépnek

- jegyezte meg a miniszterelnök. Elmondása szerint a NATO-csúcson még nem volt szó arról, mi lesz akkor, ha az ukrán front összeomlik, de a helyzet egyre rosszabb, Ukrajna már naponta 100-1000 katonát veszít a háborúban.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy mindenki az ukránok oldalán áll természetesen, Magyarország is, ez a közfelfogás.

Orbán úgy véli, hogy hiába figyelmeztetett előre a háborúra Oroszország, az előkészítés semmiképpen nem ad elegendő választ és indokot arra, hogy egy ország megtámadjon egy másikat és nyílt háborút folytasson vele - akkor sem, ha az oroszok ezt különleges katonai hadműveletnek nevezik. Háborúról van szó, ahol tízezrek halnak meg, és Magyarország ebbe nem akar belekeveredni - jelentette ki.

Azt mondta, úgy jött haza a NATO-csúcsról, hogy hallotta a vészcsengőt a fejében. Figyelmeztetett, bár most még úgy tűnik, hogy a frontvonalban lévő ukrán városok messze vannak, távoli, idegen helyek, de ha gyorsan változik a katonai helyzet, olyan városok nevét fogjuk hallani, amelyeket ismerünk. Mert

a háborús zóna sokkal gyorsabb közelebb érhet Magyarországhoz, mint gondolnánk.

Éppen ezért meg kell erősíteni Magyarország haderőképességét, ehhez pedig gyors képességfejlesztési munkát kell elvégezni.

"A békeidőre jellemző 8 órás munkának vége van" - jelentette ki a katonákra vonatkozóan.

Hozzátette, hogy emberfelettinek tűnő munkával kell radikálisan megnövelni a védőképességünket, ehhez megfeszített munkát fog kérni a honvédelmi minisztertől, a katonai vezetőktől és a beosztottjaiktól is.

Arra is kitért, hogy

a NATO-csúcson arról is döntöttek, hogy meg kell erősíteni a keleti szárnyat, így Magyarországot is, mert "ha baj van, akkor már hiába kapkodunk".

Orbán kiemelte, hogy a védelemre való felkészülés években, jó esetben félévben mérhető, néhány hét alatt ezt nem lehet megtenni.

Hogy mit mondott még a miniszterelnök a rádióinterjúban, ebben a cikkben olvashatod el:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti" – Orbán Viktor elismerte, hogy adófizetői pénzből utazott haza magángépen a dublini meccsről
Orbán az Ötnek adott interjúban a parlament döntésére hivatkozott. A repülő valójában az OTP tulajdonában van.


Bár a korábbi nyilatkozatokból úgy tűnt, hogy Orbán Viktor saját maga fizeti a magángépes útjait, a miniszterelnök most egy interjúban azt mondta, hogy ezeket mégis az állam állja.

Az Öt című műsorban Orbán úgy fogalmazott: „Az MLSZ elnökének a meghívására, az ő gépén és az ő társaságában mentem, mint ahogy mindig is ezt teszem.” A miniszterelnököt a 444 fotózta le, amikor szombat hajnalban szállt le egy magángépről, miután visszatért a dublini válogatott meccsről.

Orbán az interjúban arra is kitért, hogy „a magyar parlament jóváhagyásával teszem, amit teszek”. Ezzel egy parlamenti bizottság döntésére utalt, amelyben egyébként a fideszes képviselők vannak többségben – emlékeztetett a portál.

Azt is hozzátette:

„Az én utamat ilyenkor a magyar állam fizeti, mert az MLSZ meghívására megyek, és akkor kifizeti a magyar kormány ezt, azt hiszem, az MLSZ-nek. Azért van így, mert betartom, amit a parlament döntött.”

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök miért magángéppel utazott, és hogy fizetett-e ezért. Csak annyit írtak: „Orbán Viktor miniszterelnök az ír–magyar meccsre a szokásoknak megfelelően az MLSZ elnökével utazott el, és vele is utazott haza.”

A gép azonban nem az MLSZ elnökéé, hanem az OTP tulajdona. Ezért a 444 az OTP-t is megkereste azzal kapcsolatban, hogy ki használta a gépet, és hogy a miniszterelnök fizetett-e az útért. A válasz így szólt: „az Air Invest Kft. nem ad ki információkat az ügyfeleiről. Az állami vezetők minden esetben térítés ellenében, piaci áron használják az Air Invest szolgáltatásait.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását a Lengyelországba repülő orosz drónok miatt
Tusk provokációnak nevezte az orosz lépéseket, amelyek szerinte Lengyelország biztonságát is fenyegetik. A kormányfő a NATO-ban keres erősebb szövetségi fellépést.


Ahogy arról korábban írtunk, szerdán több orosz drón is megsértette a lengyel légteret, ami szakértő egybehangzó véleménye szerint nem lehetett véletlen eltévedés. Több lengyel repteret le kellett zárni, és a NATO repülőit is riasztották.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök a parlamentben arról beszélt, hogy „kétségtelen, hogy ez a provokáció Lengyelország szempontjából összehasonlíthatatlanul veszélyesebb, mint az előzőek.”

A kormányfő bejelentette: Lengyelország hivatalosan kérte a NATO 4-es cikkének alkalmazását. Ez a szabály lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok egy ügyet az Észak-atlanti Tanács elé vigyenek.

Ilyenkor a szövetségesek tárgyalásokat tartanak, hogy eldöntsék, veszélybe került-e az adott ország területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.

Tusk szerint most nagyobb támogatásra van szükség a szövetségesektől, mint korábban. „Ez nem csak az ukránok háborúja. Ez egy konfrontáció, amelyet Oroszország az egész szabad világ ellen hirdetett meg” – hangsúlyozta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is
A Tisza Párt elnöke élesen bírálta a miniszterelnököt és Szijjártó Pétert is amiatt, hogy nem írták le Oroszországot a lengyelországi dróntámadás kapcsán.


Éles hangú közleményben reagált Magyar Péter a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokra és a magyar kormány reakciójára.

Mint ismert, hétfőre virradó éjjel 19 orosz drón sértette meg a lengyel légteret, amelyek közül többet a lengyel légvédelem semmisített meg. Egy ház megsérült, és Lengyelország a NATO 4-es cikkelyének aktiválását kérte.

A történtek után Orbán Viktor megszólalt ugyan, de egy szót sem ejtett arról, hogy az incidenst orosz drónok okozták.

„Az oroszok már nemcsak a magyar Külügyminisztériumban és a spájzban vannak, hanem Orbán hatvanpusztai pálmaházában is”

– írta Magyar Péter, aki szerint példátlan, hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter hallgat az agresszor nevéről.

Külön kitért Szijjártó Péter nyilatkozatára is, aki épp Minszkben tartózkodott, és meg se említette, hogy az orosz drónok Fehéroroszországon keresztül érték el Lengyelországot. Magyar szerint az orosz dróntámadás az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció a térségben.

„A magyar nép kiáll Lengyelország mellett és szolidárisak vagyunk a lengyel barátainkkal az eddigi legsúlyosabb orosz provokáció kapcsán”

– fogalmazott.

Emlékeztetett arra is, hogy korábban többször kijelentették: „a TISZA-kormány miniszterelnökének első útja Varsóba vezet majd”.Végül a jól ismert szólással zárta bejegyzését: „Lengyel, magyar két jó barát…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij a Lengyelország légterébe behatoló orosz drónokról: Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára
„Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón” - fogalmazott az ukrán elnök, aki szerint ez egy újabb lépés az eszkaláció felé.


Ahogy arról korábban írtunk, több orosz drónt hatolt be a lengyel légtérbe. A helyi katonai vezetés arról beszélt, hogy Oroszország „példátlan módon megsértette a lengyel légteret”, miközben az ország négy nagy repterét le kellett zárni.

Az orosz drónokkal kapcsolatban megszólalt Volodimir Zelenszkij is. Az ukrán elnök az X-en úgy fogalmazott, a támadások új szintre emelik az eszkalációt, és közös, határozott választ sürgetett a partnerektől. Szerinte Moszkva folyamatosan feszegeti a határokat, és ha nem találkozik erős válasszal, akkor újabb és újabb szintre emeli az agressziót.

„Ma újabb lépés történt az eszkaláció felé: orosz–iráni drónok repültek Lengyelország légterében, a NATO légterében. Nemcsak egy volt, amit balesetnek lehetne nevezni, hanem legalább nyolc Lengyelország felé irányított támadó drón. Ez rendkívül veszélyes precedens Európa számára”

– hangsúlyozta.

Zelenszkij kijelentette, hogy az oroszoknak érezniük kell a következményeket, és a háborút nem lehet kiterjeszteni, véget kell érnie. Úgy fogalmazott:

„A szankciók szüneteltetése már túl régóta tart. Az oroszokkal és bűntársaikkal szembeni korlátozások halogatása csak a támadások brutalitását fokozza. Elég fegyverre van szükség ahhoz, hogy visszatartsuk Oroszországot. Erős válaszra van szükség – és ez csak minden partner közös válasza lehet: Ukrajnáé, Lengyelországé, minden európaié és az Egyesült Államoké. Köszönöm mindenkinek, aki segít”.

Zelenszkij hozzátette, hogy közben országát is támadás érte: „A mentőalakulatok jelenleg a Hmelnickiji területen lévő Volochyszkban dolgoznak, ahol az oroszok egy teljesen hétköznapi varrodát találtak el rakétával. Jelenlegi adatok szerint három ember megsérült. Ez csak egyetlen helyszíne a mai hatalmas orosz támadásnak: mintegy 415 különböző típusú drón és több mint 40 cirkáló- és ballisztikus rakéta. Tizenöt régió került támadás alá. Szomorú módon egy ember életét vesztette a Zsitomir régióban. Őszinte részvétem a családnak és a hozzátartozóknak” – írta közösségi oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: