KÉK HÍREK
A Rovatból

Órákig váratták a sürgősségin Lázár Ervin feleségét, mielőtt meghalt

A lánya, Lázár Fruzsina írta meg, mi történt a Honvédkórházban.

Link másolása

Nemrég írtuk meg, hogy öt és fél órát várattak egy stroke-os beteget a Honvédkórház sürgősségi osztályán 2017 nyarán, és a felesége szerint emiatt halt meg másfél hónappal később. A családja azt mondja, abban az 5 és fél órában romlott le kritikusan az állapota. "Mindenhol azt hirdetik, hogy a stroke-os betegnek három órán belül kell segítség, akkor hogy történhetett meg, hogy ennyit kellett várni?" - kérdezte a férfi lánya, Aida.

Januárban pedig bejárta a sajtót az a hír, hogy órákig haldoklott egy férfi a Honvédkórház sürgősségijén, és mire megműtötték, már késő volt. A férfi alhasi fájdalmakra panaszkodott, a gyerekei vitték be. Két óra múlva vizsgálták meg először, és azt mondják, nem kaptak tájékoztatást az eredményekről. A férfi addigra már annyira rosszul volt, hogy a közben megkapott ágyon sem bírt rendesen feküdni. Később vért hányt, mire műtőbe vitték a férfit, ahol már csak azt tudták megállapítani, hogy a vékonybél teljes hosszában elhalt, nem lehet már rajta segíteni. A férfi meghalt.

Az utóbbi hónapokban több olyan cikk vagy közösségi oldalon publikált poszt is megjelent, amely arról számolt be, hogy hosszú órákat kellett várni a sürgősségin, és nem kapott megfelelő ellátást a beteg. Most Lázár Fruzsina is megírta a Magyar Nemzetnek a saját történetét. Az édesanyja, Vathy Zsuzsa - Lázár Ervin felesége - 2017 január 7-én halt meg.

"Az influenza elleni oltással kezdődött. A háziorvos szerdán késő délután adta be, másnap már magas láza volt, és a kézfeje fölött megjelent egy véraláfutás. Visszament a doktornőhöz, aki megnyugtatta, hogy nincs semmi baj, menjen haza, és szedjen lázcsillapítót. Péntek reggel már nagyon erős ízületi fájdalmai voltak, nehezen kapott levegőt" - írja a Lázár Fruzsina.

Miután Vathy Zsuzsának nem csökkentek a a fájdalmai, reumatológushoz ment, aki megpróbálta elhelyezni egy kórházban, de nem fogadták.

Mentőt hívtak hozzá, ám a mentő egészségügyi intézetbe nem megy ki, így orvost kellett keresniük.

"Nagy nehezen sikerült keríteni egy doktornőt, aki vérnyomást mért, EKG-t készített, de nem mondott semmit, nem adott gyógyszert, látszott, hogy fogalma sincs, mi lehet a baj, pedig részletesen beszámoltunk neki az oltásról, a lázról, a légzési nehézségekről. Írt egy papírt, és elküldött minket a legközelebbi sürgősségi osztályra, a Honvédkórházba."

A sürgősségin várni kellett. Vathy Zsuzsa állapota egyre rosszabb lett, nyelési nehézségei voltak, beszélni is alig tudott.

"Anyukám ájulásközeli állapotba kerül. Szólunk, hogy nagyon rosszul van, csináljanak valamit.

Itt mindenki rosszul van – hangzott a cinikus válasz.

Akkor legalább adjanak tolókocsit. Nincs. Akkor infúziót. Mégis hogy képzeljük? Öt órája várunk, már én is rosszul vagyok, pedig semmi bajom nem volt, amikor bejöttem. Itt tíz-tizenkét órát is kell várni – kiabálta a felvételi pultnál ülő nő."

Miután megtudták, hogy még órákat kell várniuk, és Vathy Zsuzsa egyre rosszabbul lett, hazamentek, és kihívták a mentőket. 20 perc múlva kijöttek, a mentőorvos megállapította, hogy súlyos allergiás reakcióról van szó.

A Szent Imre Kórházba vitték, de segíteni már nem tudtak, mert vizsgálat közben megállt a szíve és meghalt.

"A rendőrség hivatalból eljárást indított, rendkívüli haláleset címén. A napokban, pontosan egy évvel később megkaptuk a vizsgálat eredményét, amelyből kiderül, hogy az egészségügyi intézmények és az orvosok részéről nem történt mulasztás" - írja Lázár Fruzsina. Azt is leírta, hogy az édesanyja halálának oka anafilaxiás sokk, vagyis életveszélyes allergiás reakció volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Évek óta 6-700 lóerős luxuskocsikat vezetett, de megfontolt sofőr volt – állítja a 200 kilométer/órás sebességgel egy másik kocsiba csapódó, szörnyethalt férfi barátja
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.

Link másolása

Évek óta hat-hétszáz lóerős luxuskocsikat vezetett, megfontolt sofőr volt – ezt mondta az RTL Híradónak a szombati szalántai balesetben meghalt férfi barátja.

Hiába volt rengeteg biztonsági berendezés a kettétört luxuskocsiban, a benne ülők azonnal meghaltak. A pécsi sofőr közösségi oldalán számtalan ismerőse búcsúzott tőle és barátnőjétől.

Egyikük az RTL Híradójának is nyilatkozott. Elmondta: barátja a versenysport mellett autók tunningolásával is foglalkozott, és nemcsak a kocsik szereléshez értett.

„Évek óta ő nagyon erős autókat használt. Tehát ez nem olyan kirívó eset volt, hogy egy 6-700 lóerős autót kezel. Ő nagyon magabiztosan tudott ilyen eszközökkel bánni évekre visszamenően. Én ültem mellette többször, teljesen megbízhatóan, teljesen megbízhatóan kezelte ezeket az eszközöket|

– mesélte a Híradónak Kovács Ákos.

A baleset előtt a férfi és barátnője Siófokon voltak. Információk szerint a tragédia helyszínéig vezető, szabályosan több mint kétórás utat kevesebb mint másfél óra alatt tették meg, pedig többször is megálltak. Erről a barát úgy nyilatkozott: „Nem tudom megmondani, hogy mi volt az oka, hogy ők ekkora tempóval közlekedtek, de azt teljesen biztosan merem állítani, hogy ő egy nagyon megfontolt, higgadt és magabiztos sofőr.”

A karambolban három kocsi tört össze. Mindegyik Harkány felé tartott a belátható, egyenes úton. Elöl egy Suzuki – melyet egy nagymama vezetett. A hátsó ülésen az unokája ült. Mögötte egy Audi, azt követte a Mercedes. A Suzuki balra, egy földútra akart lekanyarodni, amikor az Audis már előzte, ő éppen csak el tudta kerülni az ütközést. A Mercedes viszont fékezés nélkül, több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel a kocsiba, majd egy a fába csapódott.

A balesetben megsérült hetvenéves nagymamát az RTL információi szerint kedden a pécsi kórházban fogják megműteni.

Az RTL riportja a szalántai tragédiáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Egy egész éjszakán át vertek egy 17 éves lányt, aki nem akart prostituált lenni
A fiatal lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, bántalmazója ellen vádat emelnek.

Link másolása

Egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában tavaly áprilisban. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt – írta meg a Police.hu. A brutális férfi ellen most vádat emelnek.

A fiatal lány megtagadta, hogy prostituáltnak álljon, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.

Az őrizetbe vett férfit emberkereskedelemmel és kényszermunka bűntettével, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsította meg.

A férfi tagadta a bűnösségét az elfogása utáni kihallgatása során. A rendőrség lezárta az ügyet, és vádemelési javaslattal továbbította az iratokat az ügyészség felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
RTL: Válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki Cegléd mellett sérült meg egy autóbalesetben
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Link másolása

Az RTL Híradó információ szerint válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki a tegnap délutáni Cegléd melletti baleset legsúlyosabb sérültje. A gyereknek súlyos koponyasérülései lettek, miután autójuk egy másiknak ütközött. A mellette ülő 10 éves bátyja is súlyosan megsérült, mindkettejüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a gyerekek állapotáról a csatornának elmondta: „Egyikük koponya, illetve végtag, másikuk pedig mellkasi és végtag sérüléseket szenvedett. Őket mentőhelikopterekkel szállítottuk kórházba. A két felnőtt mellkasi, illetve háti sérülések miatt szorult ellátásra, őket is kórházba szállítottuk.”

A baleset kora délután, jó időben, egy jól belátható kereszteződésben történt Cegléd mellett, a 4-es főúton. Információk szerint egy kisautót vezető apa – a hátsó ülésen a gyerekekkel – balra akart felkanyarodni a főútra, éppen akkor, amikor odaért egy másik kocsi, ami aztán beléjük csapódott. Az ütközés hatalmas volt, a kanyarodó autó az árokba repült, a másik keresztbe állt meg az úton.

A kocsi bal oldalán mindkét ajtó behorpadt. A legsúlyosabb sérült, a 7 éves kisfiú pont ott ülhetett, az RTL információ szerint ő van jelenleg is válságos állapotban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyosan megsérült egy gyerek a dunakeszi majálison: „hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek”
A korábbi hírek szerint a kisfiúnak nem szakadtak le az ujjai, de így is a mentőknek kellett elszállítaniuk.

Link másolása

Komoly baleset történt a dunakeszi majálison, amikor majdnem letépte egy kisgyerek ujjait az egyik játék – írja a Budapestkörnyéke.hu oldal.

„A gyermekem is ott volt a játékban, hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek ki a hordóból” – írta egy férfi az egyik dunakeszi Facebook-csoportban. Hozzáteszi, hogy nemsokára a gyerek mellett volt a város alpolgármestere, és hamarosan kiérkeztek a mentők is.

A korábbi hírekkel ellentétben a kisfiú ujjait nem tépte le a forgóhordós játék, de így is súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a mentők egy kisfiút súlyos kézsérülés miatt szállították helyszíni ellátás után kórházba.

A rendőrség pedig azt közölte: az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányságon foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják a történtek összes körülményét, a gyermek sérüléseivel kapcsolatban.

Az eseményre politikai árnyék is vetült. A portálnak eljutatott közleményében a polgármesteri hivatal a következőt írta: „Minden idők leglátogatottabb majálisa volt az idei esemény, a dunakesziek és a környékbeliek is nagy számban keresték fel a programokat.

A rendezvénynek a vidámparki részén sajnálatos módon történt egy baleset, amiben egy gyömrői kisfiú több ujja megsérült. A helyszínen lévő egészségügyi személyzet ellátta a sérültet, a kiérkező mentők pedig kórházba szállították. A gyermek ujjainak amputálásáról szóló hírek a mi információnk szerint szerencsére nem igazak, ez politikai rémhírkeltés.

A rendőrség azonnal lezárta a játékot, megkezdte a szakértői vizsgálatot és a nyomozást. A vidámpark tulajdonosa együttműködő a hatóságokkal, minden hivatalos dokumentációt a rendőrség rendelkezésére bocsátott. A hatóság tájékoztatása szerint engedélyek rendben voltak. A nyomozás lezárultával a rendőrség tud majd hivatalos tájékoztatást adni a további részletekről. Jobbulást kívánunk a kisfiúnak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: