SZEMPONT
A Rovatból

„Nem akarunk védekezni” - csak szervátültetettekből több van, mint amennyi Covid elleni oltóanyag jött, mondja Duda Ernő

A szegedi professzor szerint már szeptember második felében be kellett volna oltani a rizikócsoportba tartozókat, például a daganatos betegeket, vagy a 70-80 éveseket. Rusvai Miklós ugyanakkor azt mondja, nagyot csökkent az oltási hajlandóság.


2020 óta sokat változott a Covid, szerencsére mi is sokat változtunk. A vírus mutálódott, a kezdeti, halálos tüdőgyulladást okozó változat helyét átvette a kevésbé veszélyes, felső légúti megbetegedést okozó Omikron variáns, mi meg az oltások és a fertőzések által ellenállóbbá váltunk. Így mostanra a koronavírus is többé-kevésbé besorolt a szezonális felső légúti megbetegedések sorába.

A jobbára veszélytelen betegségek, mint például a nátha mellett a jóval veszélyesebb influenza és a Covid is körülbelül ugyanazokkal a tünetekkel jelentkezik, és ha nem tesztelünk, nagy eséllyel nem derül ki, hogy éppen melyik betegséget kaptuk el.

A most terjedő járványos megbetegedések között egyelőre a Covid a leggyakoribb, hogy mennyire veszélyes, arról megoszlanak a vélemények.

„Mind az influenza, mind a Covid a veszélyeztetett csoportoknak továbbra is halálos kimenetelű betegség is lehet”

- mondja Duda Ernő professzor.

Hogy melyik mortalitása magasabb, arról megoszlanak a vélemények. A The New York Times az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adataira hivatkozva azt írja, hogy az omikron variáns még mindig nyolcszor halálosabb, mint az influenza. Rusvai Miklós virolgus véleménye ezzel ellentétes, szerinte ma már az influenza a veszélyesebb, ami nem jelenti azt, hogy a mostani korornavírus-járványt elbagatellizálhatnánk.

„Azért ez egy súlyos, heveny légzőszervi betegség. Légszomj tüdőgyulladás, súlyos légúti fertőzés miatt 300-an kerültek kórházba, 80 százalékban Sars-Cov2 koronavírus fertőzöttek” - mondja.

„Ez lakosságarányosan nem tűnik egy nagy számnak, de mégis mutatja, hogy nem veszélytelen. Sajnos azt kell mondanom, hogy 20 százalékuk három év alatti gyermek, ők még nem találkoztak a vírussal, és őket oltani sem lehet, illetve körülbelül 60 százalékuk 70 év feletti idős ember, akiknek már legyengült az immunrendszere, és egyéb más betegségeik is vannak. Csak a további 20 százalék az, akik az aktív korosztályhoz tartoznak.”

Vagy a nagyon fiatalok, vagy az idősek azok, akik súlyosabban megbetegszenek.

Viszont érdekes módon az úgynevezett Long-Covid egyre ritkább. Ennek oka az, hogy elsősorban azoknál alakult ki a hosszútávon is tüneteket okozó Covid, akik úgy fertőződtek meg, hogy előtte nem kaptak védőoltást.

„Akik már 2-3-4 védőoltáson túl vannak, vagy kétszer-háromszor megfertőződtek, és nem alakult ki náluk Long-Covid, akkor azoknál már valószínűleg nem is fog, akkor sem, ha újra megfertőződnek” – mondja Duda professzor. Vagyis idővel, ahogy már mindenki találkozik a vírussal, ez a tünetcsoport lassan eltűnhet.

De működnek-e a tesztek? Hiszen maga a vírus már annyiszor és annyira megváltozott, biztos-e, hogy a patikában kapható tesztek kimutatják a covid fertőzöttséget?

Duda Ernő szerint gyanakodhatunk, hogy koronavírusosak vagyunk, ha például a szokásos orrfolyás, fejfájás, torokkaparás tünetek mellett hasmenésünk is van, mert ezt csak a Covid okozza.

„A nyáltesztek sem mondanak semmit, mert azok csak akkor lehet hinni nekik, ha pozitív az eredmény. Tehát ha azt mondja a teszt, hogy magának koronavírus fertőzése van, akkor azt el lehet hinni, de ha negatív a teszt, azt nem lehet elhinni, mert csak akkor pozitív, ha rengeteg sok vírust termel valaki, ami egyáltalán nem szükségszerű” - magyarázza a professzor.

Rusvai Miklós is hasonlóképpen látja, hozzátéve, hogy a PCR tesztek azért is megbízhatóbbak, mert jóval érzékenyebbek. A hamis negatív eredményt az adja, hogy a nyáltesztek érzékenysége elmarad a PCR tesztekétől.

Mi a helyzet az oltásokkal? Megérkezett az új Moderna-mRNS alapú, COVID-19 elleni vakcinája, amely az Omicron variáns XBB.1.5 (azaz a jelenleg domináns) típusára lett kifejlesztve. A Semmelweis Egyetemen, továbbá a megyeszékhelyeken meg is kezdték az oltást. Nem késtünk kicsit el ezzel?

Duda Ernő azt gondolja, hogy korábban kellett volna erre felkészülni.

„Az a vírusvariáns, amelyik most jelenleg a járványt okozza, szeptember eleje óta itt van Magyarországon. Tehát ez nem újdonság. Az a védőoltás, amelyik ez ellen véd, az szintén jóvá van hagyva szeptember eleje óta. Tehát az sem újdonság. Az, hogy nem akarunk védekezni, sőt gyakorlatilag semmiféle információ nincs arra nézve, hogy mennyi a betegek száma, hány ember van kórházban, ez nem teljesen érthető, de ez is tény.”

A Telex információi szerint csupán 70 ezer Moderna vakcina érkezik. Ez egy negyed budapesti kerületnek felel meg, és ha beleszámítjuk azt, hogy inkább a rizikócsoportoknak érdemes oltatni magukat, Duda Ernő szerint akkor sem elég ennyi oltóanyag.

„Magyarországon ennél több szervátültetett van, holott őket feltétlenül minden alkalommal be kellene oltani, és akkor még nem beszéltünk arról a százezres nagyságrendű emberről, aki mondjuk éppen daganatos betegsége miatt terápiát kap, vagy azokról a 70-80 évnél idősebbekről, akiknek különféle krónikus betegségük van”

– sorolja a professzor a kritikus csoportokat.

„Őket nagyon indokolt lett volna nem december közepén, sőt december második felében, hanem már szeptember második felében beoltani.”

Rusvai Miklós szerint ugyanakkor az oltási hajlandóság annyira csökkent az elmúlt időben, hogy

„ez a 70 adag még túlbiztosításnak is tűnik.”

Ráadásul, ha el is fogyna a Moderna, ami 90 százalékos védelmet ad a betegség súlyos lefolyása ellen, szerinte a régi típusúak is biztonsággal nyújtanak legalább 70 százalékos védelmet, tehát nem a vakcinahiányon múlik a védekezés.

Bár szerinte valóban igaz az, hogy a több mint egy éve felvett oltások mára már nem hatásosak, a lakosság védettsége mégis magasabb. Ennek az az oka, hogy

a lakosság túlnyomó többsége enyhe formában vagy akár tünetmentesen, az elmúlt két év során legalább egyszer újra átesett a koronavírus-fertőzésen,

ami sokszor csak nátha formájában jelentkezett, vagy még úgy sem, de ez újra immunizálta az emberek szervezetét.

„Többek között az enyémet is” – mondja Rusvai. „Én is tudom, hogy egy enyhe torokfájás árán, de már átestem azóta a koronavírus-fertőzésen.” A virológus szerint most a védettség fenntartását elsősorban a rendszeres újrafertőződés biztosítja, amit mindannyian elszenvedünk, de szerencsére nem betegszünk meg tőle súlyosan. Ugyanakkor mindig a legfrissebb típusok azok, amik a védelmünket biztosítják, hiszen azokkal fertőződünk, ami éppen az aktuális variáns, azaz, ha van új Moderna, ha nincs, az immunizálás naprakésszé tételét természetes úton is megszerezhetjük.

De azok, akik kockázati csoportba tartoznak, okosabb, ha az oltásra bízzák az immunizálásukat.

Az persze kérdés,

ha a Covid szezonális felső légúti betegséggé fokozta le magát, akkor miért nem lehet ugyanúgy megkapni az oltást a háziorvosnál, mint sok évtizede az influenza oltást kaphatjuk?

Rusvai Miklós azért, mert ezek a vakcinák még most is több adagos kiszerelésben vannak. „Régen a háziorvosok azért merték megbontani az egységcsomagokat, mert még nagy volt az oltási pánik, és biztosak lehettek abban, hogy azt a tíz adagos oltóanyag, amit ők megbontanak, és amit 48 órán belül fel kell használni, abban a két napban elfogy. Most éppen azért, mert az oltási hajlandóság csökkent, a háziorvosok nem mernek ilyen egységcsomagot bontani. Szerencsére újra lehet regisztrálni az oltópontokon, és ott meg merik bontani az egységcsomagot, mert tudják, hogy aznapra hány beteget várnak.”

Az influenza vakcina egy adagos, illetve a már nálunk nem forgalmazott kínai oltóanyag is egy adagos volt.

Azt, hogy mire számítsunk, mikor, milyen számokkal tetőzik a járvány, nem tudni. Duda professzor szerint ez megjósolhatatlan.

„Láttuk 2020-21-ben, hogy pontosan a várakozással szemben alakult a helyzet, amikor azt hittük, hogy most már ki lehet engedni, akkor keményített be a vírus.”

Abban mindkét szakértő egyetértett, hogy okos dolog lenne felfrissíteni a korábbi gyakorlatot:

legalább a nagy karácsonyi bevásárláskor előkerülhet a maszk, amivel magunkat és a környezetünket is valamelyest megvédhetjük.

Akár az influenzától is, mert az is itt van.

És fontos, hogy védjük szeretteinket. „Ha tudja valaki, hogy ő egy kicsit beteg, akkor feltétlenül hordja a maszkot, és amit megtehet az embertársai kedvéért, hogy nem megy tömegbe. És ne látogassa meg a nagymamát addig, amíg nincs egy kicsit jobb állapotban, ne menjen szenteste oda, hanem menjen át egy héttel később, amikor már jobban érzi magát” – tanácsolja Duda professzor.

Mit tegyünk, ha már elkaptuk, és nem tartozunk kockázati csoportba? A terápia ugyanaz, ebből a szempontból mindegy, hogy a diagnózis nátha, adenovírus, influenza vagy covid: ágynyugalom, sok folyadék, négy-öt nap pihenés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Megláttam az árakat, ez nem a magyaroknak szól” - így költöttünk Budapesten augusztus 20-án
Kimentünk a Várkert Bazárhoz, a tömegben kérdeztük az ünnepi rendezvényeken résztvevőket, hogy mit és mennyiért fogyasztanak, vásárolnak. Meglepően különböző válaszokat kaptunk.


Idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatta be portékáit, az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhattak az érdeklődők.

Stábunk kiment a helyszínre, és megkérdezte az embereket arról, mit vesznek, mit esznek-isznak, és hogy drágának vagy elfogadhatónak találják az árakat:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET: