hirdetés

FELFEDEZŐ

„Ne vállaljatok 14 gyereket” – nehéz volt 13 testvérrel felnőni egy amerikai lánynak

A 21 éves lányt gyakorlatilag a nővérei nevelték fel, miközben megözvegyült édesanya a kisebb testvéreiről gondoskodott.

Link másolása

hirdetés

Videókban mesélt egy amerikai lány a TikTokon arról, milyen volt egy igencsak nagy családban felnőni.

A Pearpear nevű lány egy Ohio állambeli farmon nevelkedett egy ír katolikus családban, 13 testvérrel. Négy fiú-, nyolc lány és egy nembináris (nemi szempontból semleges​) testvére van.

Első videóját - amit már több mint 1,9 milliószor néztek meg - azzal indította, hogy "kérlek ne vállaljatok 14 gyereket", majd meg is magyarázta, miért nem tartja jónak, ha egy családban ennyi gyerek van.

"Ne értsetek félre, eszméletlenül hálás vagyok minden egyes testvéremért, de negatívumokkal is jár az, ha ilyen sok testvére van az embernek. Mindegy, mennyire próbálkozik a szülő, esélytelen, hogy minden egyes gyerek ugyanannyi figyelmet kapjon tőle. Nálam ez kamaszkoromban ütközött ki, amikor több figyelemre vágytam, ki voltam éhezve rá, ez pedig a fiatal felnőtt életemre is hatással lett"

- mesélte.

Elmondta, hogy náluk az idősebb testvérek vették át a szülői szerepet a fiatalabbak esetében, hiszen két szülő egyszerűen nem tud ennyi gyerekre figyelni. Pearpeart és testvéreit pedig egyedül nevelte fel az édesanyjuk, az apjuk ugyanis korán meghalt.

hirdetés

A most 21 éves lányt saját bevallása szerint a nővérei nevelték fel, anyaként gondoskodtak róla, miközben az édesanyja a kisebb gyerekeket látta el. Ők készítettek neki uzsonnát az iskolába, ők ellenőrizték, hogy megmosta-e a fogát, hozták-vitték a suliba. Bár nagyon hálás nekik ezért, de úgy gondolja, nem ez az ideális gyermekkor.

"Nem így kellene a gyerekeknek felnőniük csak azért, mert a szülők sok gyereket akarnak"

- vallja.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Mesterséges esőt hoztak létre Dubajban, így szállnak szembe az 50 fokos hőséggel

A folyamathoz nem szükségesek kémiai anyagok, így az teljesen környezetbarát.
Fotó: laddhaasissh20030/Pixabay - szmo.hu
2021. július 25.


Link másolása

hirdetés

Milliókat fizetett a tudósoknak a dubaji kormány, hogy mesterséges esőt hozzanak létre a város fölött - írja az Indy100.

Az Arab Emirátusokban extrém időjárási körülmények uralkodnak, a hőmérséklet az 50 fokot is elérheti. A perzselő hőséget a csapadék sem ellensúlyozza, évente mindössze 10 centi esik.

A dubajiak éppen ezért a modern technológiához folyamodtak, hogy enyhítsék az aszályt: 2017-ben nem kevesebb, mint 15 millió dollárt fektettek a mesterséges eső létrehozásába.

A Readingi Egyetem kutatója, Maarten Ambaum is részt vett a különös projektben, amelynek célja, hogy elektromos impulzusokkal keverjék össze a vízcseppeket.

“Ha a cseppek összekeverednek, és kellően nagyok, akkor esőként fognak leesni” - mondta a BBC-nek.

hirdetés
A drónok segítségével a felhők közé juttatott “műeső” “valójában elektromos töltöttséget közvetít a felhőkbe, azért, hogy az azokat alkotó esőcseppek jobban összeálljanak, majd csapadékként leessenek”.

A folyamathoz nem szükségesek kémiai anyagok, így az teljesen környezetbarát.

A módszer olyannyira bevált, hogy a jelenleg online keringő videókon Dubaj esőben úszik: ahol az új technológiát tesztelik, már viharjelzést adtak ki.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Erősebb vérzés, rendszertelen ciklus - egyre több nő jelzi, hogy a koronavírus elleni oltás beadása után megváltozott a menstruációja

Az AstraZeneca-oltás után jelentették eddig a legtöbb menstruációs zavart.

Link másolása

hirdetés

Egyre több nő jelzi, hogy a koronavírus elleni vakcina beadását követően megváltozott a menstruációjuk: erősebb lett a vérzésük vagy indokolatlanul sokat késett - derül ki a britek gyógyszerügynökségének beszámolójából, amelyet a Sunday Times ismertetett.

A Medicines and Healthcare products Regulatory Agency (MHRA) szerint közel 4000 visszajelzés futott be hozzájuk, mind olyan nőtől, aki változást észlelt a menstruációjával kapcsolatban azt követően, hogy beadatták maguknak valamely koronavírus elleni védőoltást.

A legtöbb panasz az AstraZeneca oltása után érkezett: 2734 nő vett észre valamilyen változást. Ezt követi a Pfizer, amely után 1158-an tapasztaltak valamilyen, menstruációt érintő tünetet is, a Moderna 66 nőnél okozott változást. Nagy-Britanniában nem oltanak keleti vakcinákkal, így a Szputnyik és a Sinopharm nem képezte részét a beszámolónak.

Elsősorban a 30 és 49 év közötti nők számoltak be változásokról, ami a leggyakrabban a megszokottnál erősebb vérzés vagy a felboruló ciklus képében jelentkezik.

June Raine, az ügynökség vezetője szerint azonban mindez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a vakcinák veszélyt jelentenének a menstruációra. Rámutatott arra, hogy Nagy-Britanniában a nemzőképes nők negyedének egyébként is van valamilyen menstruációs problémája, és mivel a visszajelzések száma meglehetősen kicsi, jelenleg lehetetlen biztos következtetéseket levonni azzal kapcsolatban, hogy milyen kapcsolat van az oltások és a menstruációs panaszok kialakulása közt, így további vizsgálatok szükségesek.

Nem is lenne olyan meglepő, ha a vakcina befolyásolná mindezt, a cikkben linkelt blog szerint ugyanis a HPV és az influenza elleni védőoltások esetében már kimutatták, hogy egyeseknél tényleg zavart okoz a ciklusban az oltás.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Több millió forintnyi összeget adott a Doritos egy tinilánynak, aki talált egy furcsa formájú, pufi chipset

„Sokan azt mondták, csak egyem meg és ne foglalkozzak vele. Nekik üzenem, hogy ilyesmi is megtörténhet” - mondta Rylee.
Fotó: m0mmymilkerza/TikTok - szmo.hu
2021. július 26.


Link másolása

hirdetés

Kevesen vennék észre, amit egy ausztrál tinilány azonnal kiszúrt, amint kibontotta az apjától kapott Doritos chipset - írja a Metro.

A 13 éves Rylee Stuart a háromszög alakú chipsek közt egy olyan darabra lett figyelmes, ami mindhárom oldalán kerekded. Ahelyett, hogy megette volna, inkább félretette magának.

Azután különös ötlete támadt: egy aukciót indított az eBay-en, ahol kevesebb, mint egy dolláros induló áron kínálta a félresikerült nasit.

A pufi Doritosra özönleni kezdtek a licitek, amelyek végül a 100 ezer ausztrál dollárt, azaz a 22,5 millió forintot is elérték. Most pedig, miután a chipsről készült videót a TikTokon is több millióan megtekintették, maga a cég ajánlott fel a kislánynak 20 ezer ausztrál dollárt, azaz több mint 4 és félmillió forintot.

“Amikor a licitet megláttam, sikítottam! Amikor pedig a Doritos is megkeresett, még sírtam is, mert nem számítottam erre. Sokan azt mondták, csak egyem meg a chipset, és ne foglalkozzak vele. Nekik üzenem, hogy ilyesmi is megtörténhet”

- mondta Rylee.

hirdetés

“Nagy hatást tett ránk Rylee merészsége és vállalkozói szelleme, ezért szerettük volna megjutalmazni a Stuart családot a kreativitásukért, és mert szeretik a Doritost. Rylee és a családja szédületes napokon van túl, és mi örömmel követtük a történetét” - tette hozzá Vanita Pandey, a Doritos marketingvezetője.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Saját magát fojtogatta, belehalt a TikTok-kihívásba egy 12 éves oklahomai fiú

Nem ő a kihívás első áldozata: korábban egy 10 éves olasz kislány és egy 12 éves fiú is emiatt halt meg.
Fotó: antonbe/Pixabay - szmo.hu
2021. július 25.


Link másolása

hirdetés

Életét vesztette egy 12 éves kisfiú Oklahomában, miután részt vett a TikTokon terjedő “blackout kihívásban” - írja az Indy100.

A rendőrséget hétfőn riasztották a család lakásához, ahol a fiút kötélnyomokkal a nyakán találták meg. Az Oklahomai Gyerekkórházba szállították, ahol azonban nem sokkal kedd reggel 7 előtt elhunyt.

A nyomozók arra jutottak, a gyerek halálát nem öngyilkosság, hanem a kihívás okozta. Ennek során a résztvevők visszatartják a lélegzetüket, és addig fojtogatják magukat, amíg el nem veszítik az eszméletüket.

A rendkívül veszélyes trend miatt az orvosok már korábban is óvatosságra intették a felhasználókat, mivel az rohamokat és akár halált is okozhat.

“Szeretnénk rá felhívni a szülők figyelmét, hogy kövessék nyomon, milyen tartalmakat fogyaszt a gyermekük a közösségi médiában. A lezárások miatt a gyerekek jobban unatkoznak, mint eddig bármikor, ezért próbálják kitölteni az idejüket”

- mondta a Bethany rendőrség képviseletében Angelo Orefice hadnagy.

hirdetés

Az oklahomai fiú halála sajnos nem az első ilyen eset: a kihívás még januárban egy tízéves olasz kislány életét követelte, egy másik 12 éves fiú pedig olyan mértékű agykárosodást szenvedett márciusban, hogy a szülők lemondtak az életben tartásáról.

A TikTok hangsúlyozta: szigorúan ellenőrzik a plaformon terjedő tartalmakat, és azonnal eltávolítják azokat, amelyek veszélyesek lehetnek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: