hirdetés

FELFEDEZŐ

„Ne hagyd, hogy lemondjanak rólam” – írta testvérének a testépítő férfi, mielőtt belehalt a koronavírusba

Nem gondolta, hogy szüksége van az oltásra, mert fittnek és egészségesnek érezte magát. 42 évesen hunyt el.

Link másolása

hirdetés

A 42 éves John Eyers nem gondolta, hogy szüksége van a koronavírus elleni vakcinára, mert fitt és egészséges, és ha megfertőződik, az csak maximum egy „enyhe betegség" lenne, de tragikus módon négy héttel megbetegedése után meghalt.

A gyásztól megrendült testvére osztotta meg John utolsó SMS-ét, amit nem sokkal halála előtt küldött a kórházból. Jenny McCann elmondta, hogy testvére családját sokkolta, amikor az apát kórházba vitték, és négy héttel később meghalt, írja a Liverpool Echo.

A nő a Guardiannek nyilatkozva elárulta az utolsó üzenetet, amit az ikertestvérétől kapott, amikor a kórházban feküdt. Beszélt vele telefonon, mielőtt bealtatták, és azt mondta, hogy szereti őt. Egy sms-ben John azt mondta:

„Ne hagyd, hogy lemondjanak rólam."

Ez volt az utolsó üzenet, amit Jenny kapott a július 27-én elhunyt ikertestvérétől. A kórházban, a betegség következtében Johnnál szervi elégtelenség lépett fel. Jenny úgy jellemezte Johnt, mint a „legrátermettebb" és „legegészségesebb" embert, akit ismert. Korábban ezt mondta:

„Az egyetlen, már meglévő egészségi állapota a saját halhatatlanságába vetett hit volt. Azt hitte, ha elkapja a koronavírust, akkor rendben lesz. Úgy gondolta, enyhe betegsége lesz. Nem akarta beoltatni magát."

Jenny korábban azt is elmondta, a bátyja azt mondta a kórházban, mielőtt lélegeztetőgépre került, azt kívánja, bárcsak beoltották volna.

hirdetés

A férfi pontosan pozitív tesztje után négy héttel halt meg, halálát szervi elégtelenség okozta közvetlenül.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
Letámasztották a halott férfit a postán, hogy felvehessék a nyugdíját
A filmvígjátékba illő jelenet Írországban történt.

Link másolása

hirdetés

A 444 adott hírt arról a különös esetről, ami az írországi Carlow-ban történt.

Egy férfi jelent meg a helyi postahivatalban, hogy felvegye egy bizonyos Peadar Doyle nyugdíját. Amikor a postahivatalban közölték vele, hogy ehhez a nyugdíjasnak is jelen kell lennie, elment. De kisvártatva megjelentek hárman: ketten betámogatták a nyugdíjast, majd stabilizálták helyzetét.

Az alkalmazottaknak feltűnt a gyanúsan csendes és mozdulatlan, hatvan körüli férfi, ezért kollégáit hívta segítségül. Ekkor azonban a két segítő menekülőre fogta, a néma nyugdíjasról pedig nem volt nehéz megállapítani, hogy nem pihenget éppen, hanem véglegesen és visszavonhatatlanul halott.

Az eset a város polgármestere szerint sokkolta a lakosságot. Ami érthető, hiszen viszonylag ritkán fordul elő, hogy halottakkal sétálgatnak Carlow utcáin.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés
Veséjét adományozta a barátjának egy nő, aki ezután megcsalta és elhagyta őt
A férfi szerint Colleen csak azért adta neki a veséjét, hogy jó embernek tűnjön.
Fotó: colleeeniie/TikTok - szmo.hu
2022. január 23.


Link másolása

hirdetés

A TikTokon mesélte el Colleen Lee, hogyan adta a veséjét a barátjának, aki nem sokkal ezután elhagyta és megcsalta - írja az Indy100.

Amikor öt évvel ezelőtt összejöttek, a férfit krónikus veseelégtelenséggel diagnosztizálták, az egyik veséje mindössze 5 százalékosan szűrt. Azóta dialízisen kellett részt vennie.

Colleen úgy döntött, segít a barátjának, ezért kivizsgáltatta magát, hogy a veséje kompatibilis-e az ő szervezetével. Miután igenlő választ kapott, a lány vállalkozott az operációra, ami erős szorongással töltötte el.

Amikor azonban a férfi hazatért egy utazásról, közölte vele, hogy megcsalta.

@colleeeniie Everything happens for a reason ? #fyp #foryoupage #foryourpage #fypシ #kidneydonation #kidneydonor #relationshipgoals #relationships ♬ original sound - boiwhatdahelllboi1

hirdetés
“Rengeteg veszekedéssel később megbocsátottam neki, és adtam még egy esélyt a kapcsolatnak” - mondja a lány. A barátja ennek ellenére három hónappal később szakított vele, közölve: “ha együtt kell lennünk, Isten majd visszavezet minket egymáshoz”. Azt is hozzátette, Colleen csak azért adta neki a veséjét, hogy jó embernek tűnjön, aztán mindenhol letiltotta a lányt.

A kommentelők elképedtek az azóta 8 milliószor megtekintett videón:

“Szerintem feküdj le mindenkivel az életében, beleértve az apját, anyját és a nagymamáját!” - dühöngött egyikük.

“Vedd tőle vissza a vesédet, nem érdemli meg” - írta egy másik.

Egy harmadik hozzáfűzte: “Ne aggódj, ez a pasi szó szerint nem élhet nélküled, és ez az egész életére kihatással lesz.”

Colleen azonban mindenkit megnyugtatott, hogy a történteknek már 5 éve, és azóta újra boldog.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Gyurcsány Ferenc: „Mára hiszek a nagycsaládban. Persze tudom, van, akinek egy gyerek nevelése is hatalmas teher.”
A Demokratikus Koalíció elnöke egy Facebook-posztban elmélkedett a családi életről.

Link másolása

hirdetés

Gyurcsány Ferenc mai Facebook-posztjában a családos élet szépségeiről osztott meg gondolatokat.

A következőt írta a Demokratikus Koalíció elnöke:

„Nem volt erős elhatározás bennem egykoron, hogy kisebb vagy nagyobb családot szeretnék. Aztán úgy alakult, hogy lett öt saját gyerekünk, neveltünk még két unokahúgot, rövidebb-hosszabb időre további két-három ismerőst. Most is velünk él egy vendég (kis-nagy) lány. Kitűnő teremtés. Vidéki lány, aki Pesten tanul. Így volt könnyebb.

Persze, sok a dolog velük. Valami gond mindig van. De annál sokkal több öröm. Valójában nem is egyesével, hanem ahogy együtt vannak. Ahogy egymásra találnak. Ahogy segítenek és vigyáznak egymásra. Hogy jönnek a közös barátok. Hogy összenőnek. Elkezdenek hasonlítani egymásra. Külön nyelvük, szokásaik lesznek. Közös titkaik a szülők mögött. Alkotnak egy csipetvilágot. Az övékét.

Mára hiszek a nagycsaládban. Persze tudom, van, akinek egy gyerek nevelése is hatalmas teher. Tudom. Becsület és tisztesség érte.

(A kép jó pár éves, Marci és Anna)"

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Másnak adta ki magát, hogy megszerezze az exe címét, és kifizettesse vele a gyerektartást
Az amerikai anyukát sokan megdicsérték az akciója után. Még mindig tartozik az exe 23 ezer dollárral.
Fotó: VisionPics/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. január 23.


Link másolása

hirdetés

Sokan próbálják magukat másnak kiadni az interneten, például, hogy felszedjenek valakit. Egy amerikai anyukának azonban nyomós oka volt erre - írja a Daily Star.

A nő hét éve szakított az élettársával, akivel közösen nevelték a gyerekeiket.

“Rég túl vagyok a kapcsolaton, de azt nem nézem el neki, hogy tartozik a gyerektartással, és nem vállal felelőséget” - írta a nő, aki ezért sajátos módszerhez folyamodott.

“Ekkorra már a bíróság sem tudta őt megtalálni. Ezért egy másik nőnek adtam ki magam, hogy kiszedjem belőle, mi a címe és hol dolgozik. Minden információt elküldtem a bíróságnak, így most már hetente kapom tőle a csekkeket, de még mindig tartozik 23 ezer dollárral” - mesélte.

Habár az anyuka ennél több részletet nem osztott meg, azt még hozzátette: “rémisztőnek” találta, milyen könnyen kiadta a férfi az adatait egy idegen nőnek.

hirdetés

“Gondolom, az exem kétségbeesetten vágyott egy kis ‘társaságra’” - fűzte hozzá.

A videó nézői közül sokan dicsérték a nőt a sikeres trükkért. Sőt, olyan is volt, aki kijelentette: a jövőben akár használja is az ötletet, ha az exe nem hajlandó gyerektartást fizetni neki.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: