SZEMPONT
A Rovatból

„Össze kellett házasodnom a pár hónapja megismert párommal, különben börtönbe kerülök” – Egy magyar nő kálváriája Dubajban

Nagy Emőke devizahitel-tartozása miatt vállalt munkát Dubajban HR menedzserként, a csábítónak tűnő lehetőségből azonban hamar rémálom lett. Történetéből könyvet írt, hogy bemutassa az emírség kevésbé csillogó arcát.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. november 21.



Dubaji börtön vagy kenyai esküvő címmel a közelmúltban jelent meg Nagy Emőke könyve, amely egy egészen hihetetlen, csavarokban bővelkedő élettörténetet mesél el. A most 44 éves nő 2017-ben határozta el, hogy szerencsét próbál az Emirátusokban, hátha így egyenesbe tud jönni anyagilag.

Azonban semmi nem úgy alakult, ahogy eltervezte: a kulturális különbségek miatt egyik sokk érte a másik után, ráadásul hiába volt meddőnek nyilvánítva, teljesen váratlanul teherbe esett kenyai barátjától. Mivel ezért az arab ország törvényei szerint börtön várt volna rá, kénytelen volt hozzámenni feleségül, pedig alig néhány hónapja ismerték egymást.

Utólag visszatekintve viszont azt mondja, semmit nem bánt meg.

– Miért döntött úgy, hogy Dubajba költözik?

– A fő ok a svájci frankos lakáshitelem volt, aminek teljesen a csapdájába kerültem: a forintosítás után akkorára nőtt a havi törlesztője, amit egyedülálló nőként magyar fizetésből képtelen voltam előteremteni. A hitelem 2008-ban 56 ezer forintról indult, bíztam benne, hogy 15 év alatt ki fogom tudni fizetni. Ehhez képest három hónappal később már 80 ezer volt, fél év múlva 110 ezer, majd 150 ezer. Jeleztem a banknak, hogy így nem tudom fizetni a törlesztőrészleteket, mivel már a háromszorosa annak, amiben megállapodtunk.

Közben sorra alakultak az ügyvédi csoportok, amelyek azt ígérték, hogy megvédik a hasonló helyzetbe keveredett embereket. Az egyik ilyen társaságnak kifizettem 500 ezer forintot, de teljesen hiába, nem tudtak megvédeni.

Végül kénytelen voltam egy olyan megállapodást aláírni, aminek eredményeképp az eredetileg 8,5 millió forintos hitelből 24 milliós lett. El kellett fogadnom, különben elárverezték volna a lakásomat, és mivel kőkeményen megdolgoztam érte, ezt semmiképp nem akartam.

Ekkor merült fel, hogy szerencsét próbálhatnék Dubajban. Több barátnőm is járt kint turistaként, egy lány ismerősöm pedig a férfiak szórakoztatása miatt, azonban mindannyian arról áradoztak, hogy Dubaj a lehetőségek városa.

– Ha jól értem, egy ismerőse szexuális jellegű munka miatt ment ki, az ön esetében viszont ez szóba se jött. Mi szólt amellett, hogy „hagyományos” munkát is érdemes vállalni ott?

– Az egyik jó ismerősöm esetében valóban ez volt a helyzet, de nem őt vettem példának. Egy barátnőmnek viszont a volt férje már 10 éve élt kint Dubajban, befutott vállalkozó lett belőle, tőle is nagyon sok információt kaptam. Illetve, amikor interjúkra mentem ki, pénz híján nem szállodákban laktam, hanem a Couchsurfingen keresztül kerestem szállást. Ennek köszönhetően számos menedzsert megismertem, a kanapéjukon aludtam, de persze sokat beszélgettem is velük, amíg ott voltam. Így kerültem képbe azzal, hogy milyen fizetési igényem lehet, illetve úgy általában mik a lehetőségek az enyémhez hasonló munkatapasztalattal.

Őszinte leszek, a döntő érv nyilvánvalóan a pénz volt. Itthon 300 ezer forintot kerestem, amit a hiteltörlesztés és a megélhetési költségek gyakorlatilag teljesen elvittek.

Ráadásul édesanyám akkoriban kapott stroke-ot és egy kórház elfekvő osztályára került be. Bár ennek költségeit fedezte a nyugdíja, tovább erősödött bennem az érzés, hogy nincs senkim, semmi nem köt Magyarországhoz. Közben pedig pallosként lógott a fejem fölött a végrehajtás: ha bármikor nem fizetek, elveszik tőlem a lakást. Többször jártam kint Dubajban interjúkon, végül egy HR menedzseri pozíciót vállaltam el, átszámítva 1 millió forintos fizetésért. Ez természetesen óriási különbség volt, de szakmailag is motivált voltam és legalább 5 évet terveztem kint tölteni.

– Mennyire ment könnyen a beilleszkedés?

– Érdekesen alakult, hogy finoman fogalmazzak… Eredetileg az itthoni cégem, a TATA Consultancy Services ottani irodájához szerettem volna átkerülni, de a HR menedzserük a személyes találkozónkon közölte, hogy egyrészt hely sincs, másrészt mivel szinte csak indiaiak dolgoznak náluk, aligha érezném jól magam. Miután ez kiderült, ezerrel elkezdtem más lehetőségeket keresni, esténként munka után órákat töltöttem a Linkedin-en. Végül két helyről kaptam ajánlatot, de ezek közül az egyik nem Dubajban, hanem egy szomszédos emírségben (Ras al Khaimah) lett volna, ahol még szigorúbbak a vallási szabályok, így nem mertem bevállalni. Amit végül elfogadtam, az viszont igazi álom munkának tűnt akkor, mivel korábban is HR területen dolgoztam, szóval előrelépésként könyvelhettem el.

Sajnos hamar elkezdtem megismerni a kinti élet árnyoldalát is. Fontos tudni, hogy az Emirátusok vízumköteles ország, nem lehet csak úgy kimenni dolgozni. Minden munkavállalónak szüksége van egy úgynevezett szponzorra, aki nekem a főnököm volt. Ez még bonyolultabbá tette a helyzetemet, amikor jöttek a munkahelyi gondok. Korábban éltem Görögországban és Cipruson is, de itt olyan dolgokkal kellett szembesülnöm egymás után, amelyekre egyszerűen nem voltam felkészülve. Eleve hat hónap volt a próbaidő az itthon szokásos hárommal szemben, ezalatt pedig se fizetett betegállományba, se szabadságra nem mehettem.

Az is váratlanul ért, hogy a főnököm el akarta venni az útlevelemet egyből a megérkezésem után. Szerencsére észnél voltam és nem adtam oda, de aki jóhiszeműen engedelmeskedik, azt ezzel gyakorlatilag röghöz kötik. Senkinek ne legyen kétsége, a próbaidő alatt a lehető összes bőrt próbálják lehúzni az emberről: jó a fizetés, de cserébe nekem például heti hat nap kilenc órát kellett dolgoznom, és elviselnem azt is, ha a főnök ordított velem.

Sajnos aki odaadja az útlevelét a munkáltatójának, az nem mondhatja később, amikor problémái adódnak, hogy „elegem van, felülök egy repülőre és már itt se vagyok…”

– Ezekről a dolgokról nem meséltek önnek előzetesen az ismerősei?

– Nem, de a házigazdáim mind arabok voltak (egyiptomiak, vagy jordániaiak) és helyi arabok által vezetett cégeknél dolgoztak, az ő útlevelüket ezért nem valószínű, hogy elkérték. Az én főnököm viszont indiai volt, és nekik eléggé más elképzelésük van a munkavállalás játékszabályairól. A Munkaügyi Minisztériumban el is ismerték, amikor bementem, hogy tudnak erről a módszerről, de nem tesznek semmit ellene.

– Elég sokat ír a könyvben a nők nem túl fényes helyzetéről. Mi volt az, ami a legváratlanabbul érte?

– Az egyik dolog, amit nőként megtapasztaltam, az volt, hogy tényleg kilóra megvehet egy emirati férfi. Előfordult, hogy megpróbáltak felszedni az Emirates Mall-ban, és miután udvariasan visszautasítottam az illetőt, mondott egy konkrét összeget, hátha ennek hallatán meggondolom magam. Nyilván szőke európai nőként abszolút kuriózumot jelentettem ott, hiába voltam már akkor is majdnem 40 éves.

Az igazi probléma az, hogy ezek a férfiak nem ismerik a nemet. Ahhoz szoktak, hogy bármit megvehetnek a pénzükön, így nyilván meglepő volt számukra, hogy egy hozzám hasonló kis európai nő visszautasítja őket.

Erre persze még mindig könnyebb csak legyinteni. A kényelmetlenebb verzió az volt, amikor tárgyalni mentem ki egy céghez, de egyszerűen nem ült le velem az indiai főnök. Ehelyett szándékosan megvárakoztatott, pedig már a megbeszélt időpontban ott volt az irodában, és amikor ezt számon kértem tőle, bepanaszolt a főnökömnél. Ő pedig úgy oldotta meg a problémát, hogy a következő alkalommal egy 25 éves, újonc indiai lányt küldtek ki hozzájuk helyettem. Ezt nagyon nehezen tudtam megemészteni, annyira megalázó helyzet volt. Pedig mindig figyeltem arra, hogy ne öltözködjek kihívóan, illetve a felkészültségemre és a modoromra sem lehetett panaszuk.

– Hogyan jött be a kenyai szál a történetébe?

– Komoly párkapcsolatot Dubajban szerintem nem igazán lehet kialakítani, hiszen mindenki csak pár évet tervez ott eltölteni, amíg egy kis pénzt gyűjt és utána máshol telepedik le, de azért vágytam arra, hogy legyen valaki mellettem, aki több, mint egy haver. Ezért elkezdtem használni a Tindert, sajnos az arabokkal viszont kizárólag hajmeresztő élményeim voltak. Megjegyzem, hogy nagyon kedvesek: ha meg akarnak szerezni egy nőt, a csillagokat is lehozzák neki.

De amint kapcsolatba lép az ember velük, azonnal megmutatkoznak az alapvető különbségek, a neveltetéstől a kultúrán át a vallásig. Onnantól az ő szavuk szent, esetleges házasság esetén át kell venni a muszlim vallást a leendő feleségnek, és az is természetes, hogy válás esetén a férfinél marad a gyerek. Amint ezek a dolgok tudatosultak bennem, úgy gondoltam, hogy köszönöm szépen, nekem nem kell arab férfi.

Ezután szinte már feladtam, hogy valaha is lesz valakim Dubajban, de néhány hónap után találtam egy olyan férfit a Tinderen, aki nem fürdőnadrágban, félmeztelenül feszített a tengerparti képein, hanem teljesen normális, felöltözött, mosolygós fotói voltak. Ő nem arab volt, hanem kenyai. Az első talákozásunk nagyon jól sikerült: nem mászott rám, nem akart feljönni hozzám már a legelején. Nagyon sokat beszélgettünk, teljesen úgy alakult minden, mint egy normális kapcsolatban. Tudni kell rólam, hogy korábban több orvos is megállapította Magyarországon, hogy meddő vagyok. Ezért egy idő után azt javasoltam a páromnak, hogy nem kell védekeznünk, mivel úgysem eshetek teherbe.

Eltelt néhány hét, és egyszer csak nagyon rosszul éreztem magam. Először arra gondoltam, hogy biztos az extrém körülmények, a szálló por és a rendkívül magas hőmérséklet okozzák (arrafelé az 50 fok se ritka nyaranta). Miután sehogy sem akart elmúlni a rosszullét, a párom felvetette, hogy csináljak egy terhességi tesztet. Először kinevettem, annyira valószínűtlennek gondoltam, de végül beleegyeztem, és óriási meglepetésemre pozitív lett, sőt utána egy második teszt is megerősítette.

– Mi történt ezután?

– Egyre rosszabbul voltam, járni és enni is alig bírtam, annyira fájt a hasam. De mégsem ez volt a legnagyobb problémám, ugyanis az Emirátusokban a saría törvények alapján börtön jár a házasságon kívüli teherbe esésért. (Az Egyesült Arab Emírségek hivatalos jogrendszere a saría, amelyet a szent Koránból, valamint a szunna-írásokból, Mohamed próféta feljegyzéseiből fejlesztettek ki. A saría éppúgy jogi törvény, mint erkölcsi útmutató az etiketthez és a viselkedéshez.) Pont abban az évben járta be a médiát a hír, hogy lecsuktak egy ukrán lányt, aki teherbe esett a dél-afrikai barátjától.

Gyakorlatilag ugyanezt a mintát sikerült reprodukálnunk, így onnantól az lebegett a szemem előtt, hogy ha ez kiderül, én is mehetek a börtönbe. A legelszomorítóbb az volt, hogy az itthoni ismerőseim fel sem fogták, mennyire súlyos a helyzetem: azt gondolták, hogy biztos eltúlzom a dolgot, pedig ebben tényleg nem volt semmi túlzás. Ha egyedülálló nőként, várandósan bemegyek a klinikára, ellát ugyan az orvos, de azonnal értesíti a rendőrséget.

Mivel nem javult az állapotom, el kellett kezdenünk azon gondolkodni, milyen kiút lehetséges ebből a szomorú helyzetből, hiszen előbb-utóbb mindenképp orvosra volt szükségem. Magyarország azért nem jöhetett szóba, mert én ugyan felülhettem volna egy gépre, a párom azonban ki tudja, mikor kapott volna vízumot a beutazáshoz, hiszen harmadik országbeli állampolgár volt. Ekkor jutott eszünkbe, hogy Kenyába viszont mindketten beléphetünk. Mivel nem volt jobb ötletünk, ezért elhatároztuk, hogy odautazunk és összeházasodunk. Végül ez is csak úgy sikerült, hogy lefizettünk egy papot, mivel normális esetben 30 nappal korábban be kellett volna jelentenünk a házasodási szándékunkat. Én mindeközben azt éreztem, hogy ez már krimibe illő történet, és meg fogok bolondulni. Értelmes, talpraesett nőnek tartom magam, mindig mindent jó előre megfontoltam, erre itt találom magamat egy ilyen lehetetlen helyzetben.

Az esküvő után még visszamentünk Dubajba, de valószínűleg a stressz miatt annyira fel voltam fúvódva, hogy már a nagyon korai szakaszban is 4-5 hónapos terhesnek néztem ki. Ez viszont nem szerencsés egy HR menedzsernél: alapjáraton se mindig ültek le velem a férfiak tárgyalni, így viszont borítékolható volt, hogy nem folytathatom a munkámat. Ettől függetlenül is egyre feszültebb volt a viszonyom a főnökömmel, és miután egyszer egy olyan városrészbe küldött el (szerintem direkt), ahol konkrétan veszélyben volt a testi épségem, betelt a pohár. Megbeszéltük a férjemmel, hogy eddig bírtam, én hazaköltözöm, ő pedig majd követ engem.

– Miért határozta el, hogy könyvet ír a történetéből, ráadásul mindjárt kettőt?

– Miután látták az ismerőseim, hogy fejvesztve rohanok Kenyába férjhez menni, már elhitték, hogy tényleg nem vicceltem, nagyon nagy bajban vagyok. Ekkor mindenki elkezdte mondani, hogy ez olyan, mint egy hollywoodi történet, amit mindenképp meg kell írni, illetve filmesíteni. Nekem viszont a hazaköltözésem után kisebb gondom is nagyobb volt ennél: azért küzdöttem, hogy a férjem beléphessen az országba, hiszen egyre közeledett a szülés.

A házasságunk sajnos kudarcba fulladt, immár két éve egyedül nevelem a kisfiamat. Gyerektartást nem kapok, a lakáshitel pedig továbbra is lóg a fejem felett. Emiatt rengeteget kell dolgoznom, de nagyjából másfél éve megelégeltem, hogy szinte semmi időm nem jut a gyerekemre, aki így nemcsak apa nélkül nő fel, de az anyukájának is állandóan dolgoznia kell, hogy előtermetse a szükséges anyagiakat. Ezért elkezdtem leírni a történetemet. Szeretném elérni, hogy az ebből származó bevételnek köszönhetően legalább 1 évig ne kelljen pluszmunkát vállalnom, ezért is a szerzői kiadás mellett döntöttem, amit ugyan nekem kellett megfinanszíroznom, de cserébe a teljes bevételt én kapom. Mivel közel 500 oldal lett a teljes történet, szakmabeliek javaslatára ketté bontottam. Az első rész a hazaköltözésemmel ér véget, a jövő májusban megjelenő második könyv pedig az ezt követő éveket mutatja majd be.

Nem látok olyan könyvet a piacon, amelyben egy édesanya őszintén vallana a kudarcairól: a házassága megromlásáról, lelki terrorról, társas magányról, majd arról, milyen elválni egy külföldi férfitól. Szeretném, ha ez egy kézikönyv lenne a hasonló helyzetben lévőknek, ezért a saját történetem elmesélése mellett egy pszichológust is bevonok a munkába. Az a tervem, hogy minden fejezet végén lesz egy rész az ő tanácsaival, hogy tényleg hasznos legyen.

– Mi az, amit másképp csinálna, ha újrakezdhetné?

– Nem bántam meg, hogy felvettem a lakáshitelt, hiszen nem tudhattam, mi lesz belőle. Azt, hogy kimentem Dubajba, egy hatalmas építő kihívásnak éltem meg: ha ezt túléltem, most már tényleg jöhet bármi. Lett egy történetem, ami a nagyközönség számára is érdekes, ráadásul bárki kerülhet hasonló helyzetbe, nekik még segíthetek is vele. Az pedig a világ legjobb döntése volt, hogy megtartottam a kisfiamat, ő egy igazi csoda. Egyedül azt bántam nagyon sokáig, hogy az élet úgy hozta, hogy szükségből kellett összeházasodnom a kenyai barátommal. De ez az érzés is csillapodott idővel, ráadásul abban a szituációban tényleg nem volt más választásom, ha nem akartam börtönbe menni. Nagy segítség volt, hogy legalább az első két évben, a legkritikusabb időszakban együtt neveltük a kisfiunkat, mivel a szüleimet elvesztettem, és nem lett volna más segítségem. Szomorú dolog egy 2 éves kisgyerekkel a válás mellett dönteni, de valószínűleg a mi közös történetünk eddig volt „megírva”.

(A könyv ide kattintva rendelhető meg.)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Orbán a múlt, forró nyár jön, az igazi kérdés, hogy a TISZA frakciója mennyire tud egyben maradni
Orbán Viktor politikai karrierjének vége - mondja az elemző, aki szerint a nyáron kiderül, mit titkolt a hatalom. Miközben a hivatalokban próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, valódi ellenzék nélkül Magyar Péter pártján belül indulhat meg a pártosodás.


A választási vereség utáni hetekben a NER látványosan omlott össze. A NER-elit tagjai Magyar Péter szerint már a vagyonukat menekítik, az ügyészség egymás után lép az eddig szőnyeg alá söpört fideszes ügyekben, az állami tévé valódi hírek sugárzásával próbálkozik. Közben a Fideszen belül alig akad olyan hang, amely Orbán Viktor felelősségét vetné fel, és bár a miniszterelnök nem ül be a parlamentbe, továbbra is ő szeretné "újjászervezni" a pártot, a frakcióba pedig régről ismert arcok ültek be.

Van-e jövője Orbán Viktornak a Fidesz élén, vagy a bukás után elkerülhetetlen a felelősségre vonás? Hogyan maradhat egyben a TISZA, és milyen veszélyeket rejt a beígért elszámoltatás? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán szociológus, politikai elemzővel.

— A választás után mintha szó szerint eltűnt volna a Fidesz. Prominens politikusaik be sem ülnek a parlamentbe. Óriási a zavar?

— Az, hogy eltűnt, talán erős kifejezés, de hogy tünedezőben van vagy óriási esésben, azt mindenképpen mondhatjuk. A Fidesz nem nagyon változtatott a kommunikációs panelein, körülbelül ugyanazt mondják, mint korábban. Amit korábban Magyar Péterrel szemben hallhattunk kampányszerűen, az most a magyarázkodás eszköztárában zajlik ugyanúgy, nem igazán történik meg a szembenézés a vereség okaival.

Nincsenek felelősök a Fidesz oldalán. Mindenki meg volt tévesztve, ezt mondják, azaz még a tagadás szakaszában vannak.

Orbán Viktor körülbelül itt le is akarja zárni ezt, nehogy véletlenül a gyász tagadása utáni szakaszban a végiggondolás és az abból történő elfogadás időszaka következzen be. Nehogy a gondolkodás megérkezzen erről az egész történetről a Fidesz háza tájára, mert akkor Orbán Viktort felelősségét kezdenék firtatni az elmúlt évek történéseiért. Közben pedig fenyegeti őket az elszámoltatás, vagy talán jobb kifejezés, ha azt mondom: a rákérdezés arra, hogyan és milyen módon mentek ki a közpénzek.

— A Békemenet egyik szervezője, Fricz Tamás nemrég arról írt, hogy 2002 óta nem érzékelték, milyen pökhendi hangnemben beszélnek a társadalommal. El lehet hinni, hogy ezt csak most vette észre? Vagy most pukkant szét körülötte a buborék?

— A Fidesz körüli véleményformálók és hangadók, köztük Fricz Tamás is, felelősek ezért a helyzetért. Nemcsak az ország állapotáért, hanem a Fidesz állapotáért is. Lehet, hogy ők most ezzel nem akarnak szembenézni, de elfelejtették a pártjukat kritikai alapon tájékoztatni arról, hogy milyen irányba viszik az országot, és mit kéne változtatniuk, hogy ne éljenek át ekkora vereséget.

Elfelejtették a saját táborukat őszintén tájékoztatni az ország és a Fidesz helyzetéről.

Az utolsó pillanatig kitartottak amellett, hogy mindenki, aki mást mond, tudatosan hazudik és Brüsszel ügynöke. Ezáltal minden szempontból mérhetően felelősek a Fidesz választási vereségéért, és azért a morális helyzetért, amibe az országot és a saját pártjukat juttatták.

— Ugyanakkor, aki kritizálni mert a Fideszen belül, az már régóta nincs ott. Aki maradt, az vállalta, hogy nem bírál.

— Jó, de akkor ne tekintsék magukat sem értelmiséginek, sem szellemi embernek. Ha ők a konzervatív értelmiséghez akarnak tartozni, akkor ott szellemi értékek mentén van feladatuk, és ez a feladatuk nem az, hogy tolják a pártelnök politikáját. Mert akkor ők nem szellemi emberek, hanem politikusok. Tudok mondani számtalan embert az országban, aki nem ezt az utat választotta. Nem volt kötelező a kormányt és az állami költségvetést választani. Meg lehet nézni például Zárug Péter Farkast, aki végig a konzervatív oldalról mondta, mit is lát az országban, és nem az számított nála, hogy a véleménye Orbán Viktornak jó-e vagy rossz. De itt van a Magyar Hang újságírógárdája, a Válasz Online-osok, a Gulyáságyú Média, csupa tisztességes, többségében konzervatív, polgári értelmiségi. Bod Péter Ákos, Raskó György, Jeszenszky Géza, soroljam még,

tele van a padlás a magyar jobboldalon olyan emberekkel, akiket kidobtak az ablakon,

és helyettük üres fejű egykor volt hírességek, vagy „avokádóláttés” hülye gyerekek tolták napi szinten a hazugságokon alapuló gyűlöletet az emberek arcába.

— Van-e a Fidesznek jövője Orbán Viktorral? Hiszen ő építette fel ezt a rendszert, és most ő akarja megújítani, de ez a történelemből számtalanszor ismert, sikertelen recept.

— Azt kimondhatjuk, hogy Orbán Viktornak a magyar politikában abban a tekintetben, hogy lesz-e még egyszer miniszterelnök, nincs jövője. Viszont ő most ennél súlyosabb dolgokkal küzd. Azt kell megvédenie, hogy ne kelljen büntetőperekkel kapcsolatban tanúskodnia, és akkor a legfinomabb kifejezést mondtam. Ő most nincs abban az állapotban, hogy igazán erős kihívója lehetne bárminek is. Nem véletlenül hagyta ott a parlamentet, mert ő is pontosan tudja, hogy ott neki nincsen helye. Ezt a pártján belül már néhányan érzik, és ahogy haladunk előre, egyre többen fogják azt gondolni, hogy

amit Orbán Viktorra minimum mondani lehet, az az, hogy ő már a múlt.

Amit még megtehet, hogy egy szélsőséges populista csoportot próbál szervezni Magyarországon, mert a politikája már nemzetközi szinten is megbukott. De egy ilyen mozgalomnak nincsen igazán nagy relevanciája.

— Annak idején Pozsgay Imre azt mondta a párt öreg kádereinek, hogy az MSZMP feláldozta a rendszert az embereiért. A Fideszben egyelőre nincs egy Pozsgay, aki ezt a lépést megtenné.

— Az a kérdés, hogy van-e önálló Fidesz. Igazából ezt fogjuk látni a következő időszakban: létezik-e a Fidesz mint párt, vagy a Fidesz Orbán Viktor magánvállalkozása? Ez fog eldőlni. Ha a dolgok továbbra is Orbán Viktor akarata szerint történnek, és maradunk annyiban, hogy ez az ő magánvállalkozása, akkor az a jövőben véleményem szerint nem lesz egy sikeres vállalkozás.

— Elképzelhető, hogy a Fidesz-frakció tovább darabolódik?

— Minden elképzelhető, bár a frakció most már elég kicsi ahhoz, hogy a további darabolódás annyira érdekes legyen.

Sokkal inkább érdekes, hogy a TISZA frakciója mennyire tud egyben maradni.

Érdemes lesz majd figyelni, hogy mennyire kerültek össze ott hasonló értékrendű emberek ott, vagy mennyire inkább egy olyan gyűjtőpárt, ami Orbán Viktorral szemben jött létre, és így több különböző áramlat vannak benne. Most nincsen ellenzék, egyetlen működő párt van ma Magyarországon, a TISZA, ami nem is klasszikus pártként, hanem Tisza Szigetek közösségeként működik. Mivel most csak ők vannak és ők dominálják a politikai teret, ebből az következhet, hogy

a TISZÁN belül kialakulhat az a pártosodás, amely a TISZÁN kivül nem található meg.

Amíg nem áll fel velük szemben erős kihívó, addig a szociálpszichológia törvényei szerint a feszültségek belül keletkeznek, és ott alakulhatnak ki a törésvonalak.

— Azonban veszélyes, ha nem alakul ki egy normális pártrendszer. 

— A TISZA felemelkedése adott egy lehetőséget. Megüzente, hogy lehet ellenzéket csinálni, a parlamenten kívül is. Bárki, bármikor előállhat, és ha kellően tehetséges, és megvan hozzá a társadalmi akarat, akkor az menni fog. Úgy gondolom, hogy komoly politikai fejlemények előtt állunk, látni fogunk új politikai közösséget formáló eseményeket a következő években. Ha a TISZA tartja magát az ígéretéhez, és megpróbálja helyreállítani a demokratikus választási kereteket annak érdekében, hogy több más párt is kialakulhasson, akkor számíthat arra, hogy hosszú távú váltógazdálkodásban tud majd együtt dolgozni a még most nem látható, de kialakuló ellenzékével.

— A TISZA egyik legfontosabb ígérete az elszámoltatás. Sokan mondják, hogy ha ez nem történik meg, minden megismétlődhet. Hogyan lehet ezt jogszerűen végigvinni anélkül, hogy önkényeskedésbe csapna át?

— Most először látjuk azt a legújabb kori magyar politikatörténetben, hogy nem elszámoltatási biztosokat neveznek ki, mint korábban Keller Lászlótól Papcsák Ferencen át Budai Gyuláig. Most először halljuk azt, hogy a bíróságok és az ügyészségek szabadon, politikai kontroll nélkül tegyék a dolgukat. Ez nagyon más megközelítés. Szerintem itt a kulcs, itt a megoldás. Ha engedik az intézményrendszert szabadon dolgozni, és olyan legfőbb ügyész lesz, aki támogatja a kollégáit ebben a munkában, az elég lesz a jogszerű elszámoltatáshoz.

Abban a pillanatban, ahogy politikusok elkezdenek listákat állítani, hogy kit kellene elvinni, na, akkor kell nekünk nagyon aggódnunk.

Jelen pillanatban megvan a remény arra, hogy végre, jogszerűen és törvényesen nézhessünk utána annak, ami a múltban történt.

— Mit üzen az, hogy az ügyészség, rendőrség, adóhatóság mintha hirtelen elkezdett volna dolgozni, pedig hivatalosan még semmi sem változott?

— Azért már változott. Már nincs úgy Orbán-kormány, ahogy a választások előtt volt.

Ez egy irányítatlan helyzet, amiben a hivatalokban lévő emberek próbálnak alkalmazkodni és pozíciót találni, hogy az intézményük az új hatalom elvárásainak megfelelően működjön.

Nyilván nyilvánosságra engednek olyan dolgokat, amelyek korábban vizsgálat alatt voltak, de nem lehetett beszélni róla. Nézzük meg az állami televíziót: ugyanazok a szereplők, akik évekig a propagandát mondták fel, tessék meghallgatni, milyen híreket olvasnak be most. Mintha nem ugyanazok az emberek lennének. Akármilyen furcsa, de ez nem is annyira természetellenes helyzet. Amint a választók eldöntötték, ki legyen az új miniszterelnök, másnap már egyértelmű volt, hogy formálisan még van, de informálisan már nem működik az Orbán-kormány. Úgy tűnik, még gesztusokat is tesznek, hogy az átadás-átvétel különösebb konfliktusok nélkül menjen. Feloldották például a vétót Ukrajna pénzügyi támogatásánál.

— Milyen nyárra készüljünk?

— Az időjárást illetően melegre.

És forróra, abból a szempontból, hogy az első súlyos tényfeltárások meg fognak történni.

Olyan információk kerülnek majd nyilvánosságra, amikre nem számítottunk, vagy csak gyanakodtunk. Kiderül majd, milyen súlyú korrupciós és immorális emberi helyzetek voltak, amiket eltitkolt a hatalom. Itt gondolhatunk a gazdasági bűncselekményekre, de arra is, hogy megszólalnak azok a megalázott, sértett emberek, akiket például az állami gyermekvédelem nem védett meg, és most már konkrét neveket fognak mondani. Ezek a dolgok mind jönni fognak. Közben pedig zajlik az unióval a tárgyalás, ami sikert fog hozni a kormánynak. Haza fogják hozni az uniós pénzek egy jókora részét, ami további sikereket jelent majd nekik. Ezért azt várom, hogy a TISZA még feljebb, a Fidesz pedig még lejjebb megy.

Mindeközben Magyar Péteréknek el kell dönteniük, hogy belemennek-e egy előrehozott önkormányzati választásba.

Most azt mondja a leendő miniszterelnök, hogy nem, de ebben az ügyben mellette és ellene is vannak komoly érvek. Ha úgy döntenek, hogy nem hozzák előre, akkor egy kicsit nyugodtabb időszakot élhetünk meg kampány szempontból, és szépen lassan eljönnek a nyugodt hétköznapok is. A kormányzati politika pedig hozni fogja, amit várhatunk tőle: kormányzati aktivitást a pozitív ügyekben, mint az uniós pénzek, és a negatív ügyekben, az elszámoltatás vonalán. Nem tud más történni, mert a költségvetés nagyon rossz állapotban van, és Magyar Péternek be kell mutatnia, miért tartunk ott, ahol tartunk.

— Kitart mellette a bizalom, ha kemény intézkedéseket kell hoznia?

— Mindig kérdés, hogy mennyi ideig lesznek türelmesek az emberek, ha jönnek a megszorításnak tűnő intézkedések. De gondoljunk arra, hogy a Fidesz 2010 után, 2012 környékén hozta a Széll Kálmán-tervet, ami egy megszorító csomag volt, csak szépen becsomagolták, és 2014-ben megint választást nyertek. Ha az embereknek van bizalmuk a kormány felé, az sokat számít.

Nagyon sok embernek nagyon mélyen megélt élmény volt ez a TISZA-győzelem, kimentek az utcára és ünnepeltek, amire még soha nem láttunk példát választások után. Ez egy bizonyos ideig bizalmat ad szinte mindenre.

Ez lehet egyébként Orbán Viktor egyik nagy problémája: ő sem gondolta valószínűleg, még a választások előtti napokban sem, hogy a nép ilyen mélyen fejezi ki az utálatát vele szemben.

— Ez felveti a kérdést, hogy a Fidesz, amely állítólag mindent mér, milyen kapcsolatban volt a valósággal?

— Itt azért sok megközelítés van. Meg kell nézni az Equilor befektetéseit, ami az Orbán család üzleti köre. Ők a TISZA győzelmére játszottak. Úgy tűnik, az Orbán család környékén lévő, befektetésekkel szakszerűen foglalkozó üzletemberek látták, merre mennek a dolgok. Ez nem jelenti azt, hogy maga Orbán Viktor is látta. De ha azt vesszük, hogy a Nézőpont Intézet másfél millió szavazót mért félre, és velük kutattak nap mint nap, akkor kérdés, hogy ha mértek is, mit mértek és hova mutattak azok a mindennapi mérések? Nincs igazolva így, hogy a sok kutatásra elköltött pénz jó helyre ment. Lehet, hogy ezek a kutatások hozták őket egyre rosszabb helyzetbe, mert nem mondták el sosem, hogy mi is lehet a valóságos helyzet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Szabó Bence a vagyonvisszaszerzésről: Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát
Bár hivatalos megkeresést még nem kapott, Szabó Bence a Telexnek azt mondta, nagyon szívesen venne elő régi, poros aktákat, amiket politikai okokból félretettek. A választások napját érzelmi hullámvasútként élte meg, Pálinkás Szilveszterrel pedig közben barátok lettek.


A Nemzeti Nyomozóiroda korábbi századosa, Szabó Bence a Telexnek adott interjút, amelyben részletesen beszélt a választások előtti kiállásáról, az azt követő megpróbáltatásokról, a rendőrség belső állapotáról és a jövőbeli terveiről is.

Szabó elmondta, a Rendszerváltó koncerten, több százezer ember előtt beszélni rendkívül megterhelő élmény volt, ahol annyira a szövegére koncentrált, hogy fel sem fogta igazán a körülötte zajló eseményeket. Azt, hogy az emberek „hősök”-et skandáltak, utólag, a videókon élte át, de a kifejezést nem érzi magára illőnek.

„Normalitásnak kellene lennie annak, hogy valaki kiáll a rendszer ellen, ha nem tetszik neki” – fogalmazott. Azt is elárulta, az ő ötlete volt, hogy Pálinkás Szilveszterrel együtt lépjenek színpadra, mert úgy gondolta, ha csak öt fiatalt el tudnak vinni szavazni, már megérte.

Ők ketten egyébként azóta barátokká váltak, minden nap beszélnek egymással.

A választások estéjét egy „emocionális hullámvasútként” élte meg, különösen miután Orbán Viktor szerinte a nap folyamán burkoltan megfenyegette őt és Pálinkás Szilvesztert, hogy retorzió illeti azokat, akik így kiugranak. „Furcsa volt hallani, hogy a miniszterelnök, az országban, amiben élek a miniszterelnöke, név szerint tényleg burkoltam fenyeget engem és Pálinkás urat.”

Attól tartott, ha a Fidesz nyer, nem egy tisztességes eljárásra, hanem egy politikailag befolyásolt büntetésre számíthat. „Persze. Ezt már a tervezésnél tudtam, hogy van benne egy ilyen forgatókönyv: börtönbe fognak küldeni” – mondta.

Az első eredmények láttán, amikor a kormánypártok vezettek, úgy érezte, megismétlődik a négy évvel ezelőtti csalódás. „Akkor érkezett meg az egyik barátom oda a közös ismerősökhöz, és mondta, hogy falfehéren ültem, és mondtam, hogy nem hiszem, hogy megint megtörténik, ami négy évvel ezelőtt.”

Aztán teljesen más lett a vége.

„Édesapám a Batthyány téren várta az eredményt, és felhívott, hogy fiam, nem fogsz börtönbe menni!” - mesélte. Hozzátéve, furcsa volt rőle ezt hallani, mert nem szokott ennyire érzelmesen beszélni semmiről.

Elmesélte, hogy kiállását követő első hét rendkívül megterhelő volt számára, hipermagas pulzussal, „fight or flight” állapotban élte meg, és folyamatosan a híreket figyelte. Elmondása szerint az első három napban gondolkodni sem tudott.

Az ezt követő hetekben paranoiás lett, különböző technikákkal ellenőrizte, hogy jártak-e a lakásában, amíg nem volt otthon, és informatikai szakértővel is megnézette a telefonját, hogy van-e rajta kémprogram. „Üldözésmániának hangzik, de a történetemből eredően, amit a nyilvánosság elé tártam, talán nem az” – tette hozzá.

A rendőrség állapotáról szólva Szabó Bence úgy fogalmazott, a testület „viharvert”, és komoly létszámproblémákkal küzd, amit szerinte a statisztikák kozmetikázásával próbálnak leplezni.

Véleménye szerint a rendőrség a polgári elégedetlenség és a kormány közötti ütközőzónává vált, az alacsony fizetések miatt pedig nem a legképzettebb emberek jelentkeznek, ami a szakmai színvonal romlásához vezet. „Ki ne szeretne inkább biztonságos helyre elmenni, akár egy élelmiszerlánchoz, ahol ugyanazt a fizetést megkapja, és nincs ekkora veszély?” – tette fel a kérdést.

Azt is állította, a rendőrség úgy működött, mint a kormányzás kicsiben: a döntéseket felülről, erőszakosan nyomták le, a szakértői visszajelzések nélkül.

Az ellene és az ő szavai nyomán indult eljárásokkal kapcsolatban szkeptikus. Úgy látja, bár történtek lépések, az ő ügyében például a mai napig nem bírálták el a panaszát, és az iratokhoz sem fér hozzá, noha a törvényes határidők már lejártak. A gyanúsítást, miszerint a Direkt36-nak akart jogtalan előnyt szerezni, abszurdnak tartja. A szolgálati jogviszonyának megszüntetése miatt munkaügyi pert indított, mivel szerinte jogellenesen jártak el vele szemben, hiszen a kiállása estéjén egy márciusban beadott lemondása ellenére újra lemondatták.

„Ilyen áthúzások ne legyenek már egy normális rendszerben” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy nem politikai kegyelmet, hanem tisztességes eljárást szeretne.

Szabó Bence beszélt arról is, hogy korábbi munkája során, a NAV-nál és a rendőrségnél is tapasztalt politikai befolyásolást. Állítása szerint több olyan ügyre emlékszik, amelyeket érdemes lenne újra elővenni. „Hogyha egyszer valamiért tényleg felvennének a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatalba, akkor nagyon sok régi, poros aktát elővennék újra” – mondta, hozzátéve, hogy kapásból tíz ilyen, több százmilliós ügyet is fel tudna sorolni.

Elmondása szerint a politikai befolyás gyakran nem direkt utasításokban, hanem abban nyilvánult meg, hogy egy-egy ügyet „nem bombabiztos” bizonyítékokra hivatkozva megszüntettek. A politikailag érzékeny információkat pedig gyakran „fejléc és lábléc nélküli” jelentésekben továbbították felfelé.

A vagyonvisszaszerzéssel kapcsolatban bizakodó, mert úgy véli, sok elkötelezett, hivatástudattal rendelkező szakember szeretne majd az újonnan felálló hivatalban dolgozni. Bár Magyar Péter felajánlotta neki a lehetőséget, hivatalos megkeresést még nem kapott, amit a folyamatban lévő büntetőeljárása miatt megért. Ennek ellenére nagyon szeretne részt venni ebben a munkában.

„Nekem egyszerűen fogalmazva viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”

– fogalmazott.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar származású ukrán drónparancsnok: Az emberiség történetének legnagyobb tömeges ellenséggyilkolása zajlik ebben a szobában
Robert Brovdi bejelentette, hogy a jövőben még több támadást indítanak Oroszország belső területei ellen. A parancsnok szerint a helyben gyártott, nagy hatótávolságú drónoknak köszönhetően akár 2000 kilométeres mélységig is képesek csapást mérni.


Az ukrán hadsereg drónparancsnoka szerint a háború új szakaszba lépett, és a közeljövőben még több támadás éri majd Oroszország mélyen fekvő területeit. Robert Brovdi, az ukrán drónerők magyar származású parancsnoka arról beszélt, hogy a helyben gyártott, egyre olcsóbb és nagyobb hatótávolságú drónjaiknak köszönhetően Oroszországon belül 1500–2000 kilométerre már nincs békés hátország.

Brovdi szerint az egysége a háborút Oroszország területére viszi, hogy az oroszok is megtapasztalják annak valóságát – derül ki a BBC News-nak adott interjújából.

„A szabadságszerető ukrán madár oda repül, amikor és ahová csak akar” – fogalmazott a parancsnok.

Egy titkos, mélyen a föld alatt fekvő irányítóközpontból vezényli a légi háborút, ahol a falakat padlótól a plafonig képernyők borítják. Az itt dolgozó drónpilóták valós időben követik a célpontokat, és minden egyes csapást videón rögzítenek, majd kiértékelnek és naplóznak.

A parancsnok állítása szerint az egysége parancsot kapott arra, hogy havonta több ellenséges katonát öljenek meg, mint amennyit Oroszország toborozni tud, ami több mint 30 ezer embert jelent. „Nevezhetjük ezt gyilkos tervnek is, igen. Jelenleg túlteljesítjük az elvárást” – mondta, hozzátéve, hogy minden egyes halálesetet videóval kell igazolniuk.

Munkájukat Brovdi egy ponton úgy jellemezte: „Az emberiség történetének legnagyobb tömeges ellenséggyilkolása zajlik ebben a szobában.”

Az ungvári származású Brovdi a háború előtt gabonakereskedő és műgyűjtő volt, és közvetlenül a teljes körű invázió előtt csatlakozott a hadsereghez. Kezdetben egyszerű, játékdrónokból átalakított eszközökkel kísérletezett, de az egysége, amely hamarosan a Magyar Madarak nevet kapta, mára az ukrán haderő egyik legütőképesebb alakulatává vált. Egy orosz bíróság idén március 27-én távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.

Brovdi neve Magyarországon akkor vált széles körben ismertté, amikor a magyar kormány kezdeményezte a kitiltását az Európai Unióból. A lépést azzal indokolták, hogy Brovdi csapata hajtotta végre a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakasza elleni támadást. A magyar kormány a lépést az ország és az EU energiabiztonsága elleni támadásként értékelte, Lengyelország azonban kritikával fogadta a magyar kezdeményezést, és jelezte, hogy Brovdit szívesen látják.

A Barátság kőolajvezeték ügye azóta is feszültséget okoz. Január 27-én leállt a déli ágon a kőolajszállítás, miután az ukrán fél szerint orosz dróntámadás érte a vezetéket.

A magyar kormány ezt vitatja, szerintük nincs olyan mértékű kár, ami indokolná a teljes leállást, és politikai nyomásgyakorlást sejtenek a háttérben. Budapest egy tényfeltáró küldöttséget indított az ügyben, és felvetette, hogy válaszul leállíthatja az Ukrajna felé tartó áram- és földgázszállítást. A kormány emellett az Ukrajnának szánt EU-s hitelcsomag blokkolásával is nyomást gyakorol Kijevre a szállítások újraindítása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Békemenet szervezője szerint újgazdag, vadkapitalista „elit” vette át az oldalukon a hatalmat
A Magyar Nemzetben írt cikkében Fricz Tamás politológus a Fidesz-KDNP választási vereségének okait elemezte. Úgy véli, a párt a 2002-es vereség után kezdte lekezelően kezelni a választókat.


Fricz Tamás politológus a Magyar Nemzetben megjelent írásában a Fidesz–KDNP súlyos, április 12-i választási vereségének mélyebb okait elemzi. Szerinte a legfőbb probléma az, hogy „a Fidesz az utóbbi években, vagy talán már korábban is eltávolodott a polgári Magyarország nemes, üdvözítő és lelkesítő gondolatától.” Visszaemlékezik a kilencvenes évekre, amikor a párt vezérkara és holdudvara Rákosszentmihályon tervezte a jövőt, olyan kiváló személyiségek részvételével, mint Granasztói György, Schmidt Mária vagy Jankovics Marcell, a párt vezető politikusai mellett. Fricz Tamás szerint „daliás idők voltak, nagy tervekkel egy megújult, kommunizmus- és posztkommunizmus-mentes világról.” Az akkori elképzelésekről azt írja, olyan jövőt képzeltek el, ahol a demokrácia öntudatos, képzett és szuverén polgárokra épül.

„Akikkel meg fogjuk beszélni közös dolgainkat, akikkel egyeztetünk, tárgyalunk, akikre számítunk a kormányzati döntéseknél.”

Úgy véli, egy tudásalapú társadalomban gondolkodtak, ahol az állam és a civil társadalom között együttműködés és harmónia van. Kifejti, hogy felnőtt, öntudatos polgárokat akartak, akikhez nem lehet lekezelően szólni, és nem abból indultak ki, hogy az embereket csak a legalapvetőbb anyagi javak érdeklik. Ezzel szembeállítja a jelent, és felteszi a kérdést:

„Hogyan jutottunk el a polgári, öntudatos Magyarország víziójától a mai hatalomgyakorlásig, hogyan jutottunk el a „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!” jelszavától a „Hallgass a zsebedre, szavazz a Fideszre!” illúziótlan és ormótlan kampányszlogenjéig?”

A politológus úgy látja, „valahol utat tévesztettünk.” Állítása szerint egy ponton a tudatos polgárok helyett „muglikat”, ostoba nyárspolgárokat, alattvalókat és kádári kispolgárokat kezdtek látni az állampolgárokban, és a kormányzást is ennek megfelelően alakították.

Fricz Tamás szerint lemondtak arról, hogy a lakosság helyett civil társadalomban gondolkodjanak. Emlékeztet, hogy a polgári körök óriási ötletnek számítottak, de felteszi a kérdést, mi lett belőlük. A CÖF-ről mint alapító azt mondja, még megpróbálta fenntartani a civilség erényét. Szerinte „a civilséget segíteni, felkarolni kell, mert ez az egyetlen alapja annak, hogy ne csak formailag, hanem valóságosan is egy, a képviselők és a képviseltek közötti egyensúlyra épüljön fel az országunk.” A töréspontot a 2002-es választási vereséghez köti, amelyből szerinte többen téves következtetéseket vontak le.

„Talán már akkor voltak olyan személyek a Fideszben, akik úgy gondolták, hogy a nép az egy hálátlan csőcselék, akikre másképp nem lehet hatni, csak ha betömjük a szájukat kajával, bér- és nyugdíjemeléssel, s máris nyüszítve jönnek utánunk.”

A szerző szerint ezek a döntéshozók nem értették meg, hogy a posztkommunisták akkor még mélyen beágyazottak voltak a társadalomba. Ettől függetlenül úgy véli, nem lett volna szabad szakítani „a polgári demokratikus Magyarország víziójával, a legszebb és legnemesebb vízióval, amit a Fidesz valaha kitermelt magából.” A 2010-es kétharmados győzelem után Fricz szerint a teljes polgári Magyarország azt várta, hogy a régi vízió megvalósul, hiszen minden adott volt hozzá. Úgy látja, egy ideig ez működött is, de aztán valami megtört. Állítása szerint

„fokozatosan eltűnt a polgári Magyarország, s helyette az újgazdagok, a szolidaritást hírből sem ismerő vadkapitalista „elit” vette át a hatalmat a háttérben, miközben a politikai elitünk a nemzetközi „meccseit” játszotta le és harcolta végig.”

Hozzáteszi, hogy a belpolitikát ellepte az öncélú gőg és elitizmus. A politológus megjegyzi, hogy négy kormányzati ciklus utáni bukás nem meglepő, sőt, Európában ez a természetes. Példaként Helmut Kohlt említi, akit 1998-ban úgy váltottak le, hogy nem volt komoly baj az országgal, egyszerűen elkopott a kormányzása. Egy akkori kampányszlogent is idéz: „Danke Helmut – aber es reicht.” (Köszönjük Helmut, de ennyi elég volt.) Fricz Tamás szerint azonban a természetes elkopás mellett a Fidesz nagy hibái is kellettek a vereséghez. Úgy véli,

„felnőttként, polgárként kellett volna kezelni az elmúlt években, s főleg az elmúlt kampányban a táborunkat és a bizonytalan szavazókat, de még a tiszás szimpatizánsokat is.”

Azt gondolja, felnőttként kellett volna beszélni hozzájuk, „őszintén, s nem szinte gyalázatosan primitív üzenetekkel lebutítani az embereket.” Azt állítja, az emberek nem ostobák, és ha ennek megfelelően szólnak hozzájuk, az őket is megemeli. Végezetül felidézi régi mondását, amelyet szerinte ma már Magyar Péter is emleget, miszerint Magyarország nem maradhat „egy következmények nélküli ország”. Zárásként reményét fejezi ki: „Végre valóban legyen így! S akkor újra egy jobb, polgári Magyarország felé indulhatunk el.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk