Minden orvos hazazavarta a 8 éves kislányt, akiről kiderült, hogy egy ritka daganatos betegségben szenved
Végül kiderült, hogy a 8 éves kislány egy agresszív dagantos betegségben szenved. A leukémia egy ritka fajtája, a Burkitt-limfóma alakult ki nála, mely a leggyorsabban növekvő emberi daganatnak számít.
A diagnózis után a gyereket elkezdték felkészíteni a kemoterápiára, közben a veseműködése egyre csak romlott, így elképzelhető, hogy dialízisre szorul majd. A családnak azt mondták az orvosok, hogy előreláthatólag féléves kezelés várhat Aurorára.
A háromgyerekes anyuka teljesen összetört a hír hallatán, ráadásul most egy darabig nem láthatja a két kisebb, még csecsemőkorú gyerekét sem az esetleges koronavírus-fertőzés veszélye miatt.
A család megsegítésére két nappal a diagnózis után már 12 ezer font (4,8 millió forint) gyűlt össze az egyik adománygyűjtő oldalon.