"Ebet tartósan kikötve tartani tilos" -így szól pontosan a jogszabály, amit nagyon sokan félreértelmeznek a Fókusz riportja szerint. 2016-ig lehetett a meghatározott feltételeknek megfelelően kutyát láncot tartani, de ma már ez tiltott.
A probléma az, hogy az előző jogszabállyal ellentétben, ez meglehetősen pontatlan. Senki sem tudja megmondani, mit jelent az hogy "tartósan", és bizonyítani se, hogy tartósan ki van kötve-e ez eb. Ez csak akkor látszik, amikor a kutyán már súlyos sérülések vannak.
Természetesen a kutya lelki világának sem tesz jót ez a tartásmód. Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője szerint a magyarok úgy érzik, hogy kötelező kutyát tartani, még akkor is, ha erre nincs lehetőségük. Angliában és Németországban nincsenek kóbor kutyák és az embereknek eszükbe se jut kikötve tartani kedvencüket. Miért is akar bárki kutyát, ha láncra veri csak egy kis időre is?
"Ebet tartósan kikötve tartani tilos" -így szól pontosan a jogszabály, amit nagyon sokan félreértelmeznek a Fókusz riportja szerint. 2016-ig lehetett a meghatározott feltételeknek megfelelően kutyát láncot tartani, de ma már ez tiltott.
A probléma az, hogy az előző jogszabállyal ellentétben, ez meglehetősen pontatlan. Senki sem tudja megmondani, mit jelent az hogy "tartósan", és bizonyítani se, hogy tartósan ki van kötve-e ez eb. Ez csak akkor látszik, amikor a kutyán már súlyos sérülések vannak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.
A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.
Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.
A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.
A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.
Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.
Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.
Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.
A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:
Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Telefontöltővel mentettek életet a debreceni rendőrök az M35-ösön
Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak. Az egyik súlyos sérült vérzését a rendőrök egy autóban talált telefontöltő kábellel állították el, amíg a mentők a helyszínre értek.
Augusztus 19-én este különleges helyzetbe került a Készenléti Rendőrség debreceni osztályának öt járőre, írja a police.hu. Budapestről tartottak vissza a laktanyába, amikor az M35-ös autópálya 9-es kilométerénél balesetet láttak. Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak.
A rendőrök azonnal a Kiához siettek. A férfi és a nő saját lábán ki tudott szállni, őket biztonságba kísérték a szalagkorlát mögé, közben pedig a forgalmat is lassítani kezdték.
Ezután odaléptek a belső szalagkorlátnak csapódott Mitsubishihez. A járműből kiszálló férfi segítséget kért, mivel jobb alkarja artériásan vérzett. A rendőrök nyomókötést tettek rá. A kormány mögött beszorult idős nőnél is erős vérzést tapasztaltak. A lábfeje annyira roncsolódott, hogy nem mozdították meg, viszont a vérzést mindenképpen el kellett állítani.
Végül egy a csomagtartóban talált telefontöltő kábellel szorították el a combját, ezzel sikerült megfékezni a vérzést.
A rendőrök folyamatosan beszéltek hozzá, hogy ébren tartsák.
Közben a járműveket áramtalanították, és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül értesítették a mentőket és a katasztrófavédelem munkatársait.
Mire a segítség megérkezett, mindenki stabil állapotban volt. A mentők kórházba vitték a sérülteket. A Mitsubishi vezetője súlyosan megsérült, utasa és a Kia sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, a Kia utasa pedig sérülés nélkül megúszta a balesetet.
A körülményeket a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.