FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megunta, hogy a plakáterdőt kell néznie, a saját lányairól rakott ki egy képet a 10-es elkerülő mentén az ürömi apuka

Takács András szeretné elérni, hogy az akciójából országos kezdeményezés legyen, és minél több helyen váltsák fel hasonló, vidám plakátok a kéretlenül az arcunkba tolt hirdetéseket.
Kiss András - szmo.hu
2022. május 02.



Igazi plakáterdő fogadja azokat, akik a 10-es út elkerülőn autóznak el Ürömhegy mellett. Az egymás után felbukkanó reklámok többek között C-vitamint, akciós mandulát, hőszivattyút hirdetnek, és persze a választás előtt itt is felbukkantak a politikai plakátok is.

Március óta azonban az egyik plakáton két mosolygó kislány látható, a felirat pedig egyszerűen csak annyi: Légy vidám!

A két kislány Benedetta és Linett, ők Takács András gyerekei. A plakáthelyeket ő bérelte ki, és a tervei szerint hamarosan újabbak is megjelennek majd. Reményei szerint nem is csak a környéken.

„Májusra már kettő plakát lesz a 10-es elkerülőnél és egy Solymárnál. Ezeket azonban már korábban lefoglaltam" – mesélt lelkesen a terveiről András. Ahogy elmondta, az első plakátokról szóló cikk megjelenése óta jönnek is a felajánlások. Van, aki szeretne saját plakátot magának, saját képpel, neki András segít az indulásban, ellátja tanácsokkal. Ha azonban valaki a Légy vidám! logójával szeretne plakátot kitenni, akkor András is beszáll a költségekbe: „mondjuk, a harmadát én fizetem, és segítek a tervezésben is”.

Az első plakát óta készült két újabb kép is. Az egyik egy igazi cukiság-atombomba: a lányok mellett ugyanis a család kutyája is szerepel rajta. A másik fotó pedig az Omszki tónál készült.

„Külön ezért mentünk oda, nézegettük, hol lehet a legjobb fotót csinálni” – meséli az utóbbiról András, miközben a telefonján mutatja a képeket. Ezek fognak májusban kikerülni összesen három helyszínen - a C-vitamin, az akciós mandula, miniferi, a hőszivattyú és többi helyett.

Mikor arról kérdezem, hogy bírják a gyerekek, hogy egyfajta plakátsztárokká váltak, András azt feleli, hogy annyira nem is nagy sztárok.

„A kicsit nem is annyira érdekli, ha eljövünk a plakát mellett, akkor integet magának. A nagyobbik viszont örül neki. Most már többen is megállítják ismeretlenül is, mert felismerik a plakátról. Örül az új barátoknak.”

András azt is elmesélte, hogy a plakátot március 1-től rendelte meg, ezen a napon pedig szinte óránként kijöttek megnézni, hogy kikerült-e már?

A plakátolás azonban nem olcsó mulatság: egyetlen helyért havonta 80-100 ezer forintot kell fizetni, igaz, ebben már benne van a grafikai tervezés, a kihelyezés és magának a plakátnak a legyártása is. Így jogosan merült fel bennem is a kérdés: miért vállalja ezeket a költségeket egy kétgyerekes apuka, aki amúgy közgazdászként dolgozik? Válaszképpen András az egymás után sorakozó plakátokra mutat, amelyek kéretlenül tolják az arcunkba a kereskedelmi, vagy politikai üzeneteket.

„Egyszerűen el akarom tüntetni az óriásplakátokat. Itt a 10-es elkerülő mentén végig sorakoznak az út mentén a táblák, pedig olyan gyönyörű lenne ezek nélkül a táj. Én próbálom magam távol tartani a negatív hatásoktól: évek óta nem nézek tekevíziót, és már hírportálokat sem olvasok. A plakátokat azonban nem tudom megszüntetni.”

Bár a hirdetések régóta zavarják,

Andrásnak akkor „telt be a pohár”, amikor januárban az első választási plakátok is megjelentek, és a vizuális kavalkád kiegészült miniferivel és a hazudós Orbán Viktorral is.

Mivel az összes plakátot nem tudta eltüntetni, úgy döntött, legalább egy helyet kibérel, ahonnan nem a kéretlen üzenetek ömlenek a gyanútlan bámészkodó arcába. Bár a fordulópont valóban a politikai reklámok megjelenése volt, András hangsúlyozza, hogy ez nem egy politikai ellenkampány, őt a kereskedelmi reklámok is ugyanúgy zavarják.

A kétgyerekes közgazdász ezért vágott bele a plakát akciójába, és autodidakta módon tanulta meg a honlapkészítést, hogy egy weblapot is elindíthasson, ahol leírja, mi volt a célja ezzel a kezdeményezéssel.

„Nem akartam céget rakni a kezdeményezés mögé, és a plakátra sem akartam túl sok mindent kiírni, hogy amikor az emberek ránéznek, elgondolkozzanak rajta és maguk nézzenek utána, hogy mi lehet ez?”

És hogy megérte-e mindez? András reméli, hogy igen. A célja ugyanis, hogy a kezdeményezéséből egy országos megmozdulás legyen, és minél több helyre kerüljenek ki ehhez hasonló, vidám plakátok a reklámok helyett.

Neki azonban úgy tűnik már most megérte a két kislányról készült plakátot kitenni a 10-es elkerülő út mentén. Ahogy mondja, azóta már észre sem veszi, a többi hirdetést.

„Már csak erre a plakátra figyelek. Ahogy jövök Budapest felől, mindig a kicsi bukkan ki előbb a kanyarból. A körforgalom előtt általában fel is torlódik a kocsisor, így mindig van időm megnézni a képet, nagyon jó érzéssel tölt el” – mondta el a büszke családapa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Otthagyott egy 80 éves nőt az utazóhajó egy lakatlan szigeten, másnap holtan találtak rá
A döbbenetes eset az ausztráliai Gyík-szigeten történt. A család szerint felháborító, hogy a luxushajó személyzete csak órákkal később vette észre, hogy hiányzik egy utasuk.


Megrázó történet sokkolta Ausztráliát: egy luxushajó véletlenül hátrahagyott egy idős utast, amikor kikötés után elindult egy lakatlan szigetről, az asszony pedig másnapra meghalt.

Családja szerint a 80 éves Suzanne Rees a Coral Adventurer utazóhajó 60 napos ausztráliai körútján vett részt. Az első állomás a Nagy-korallzátonyhoz tartozó Gyík-sziget (Lizard Island) volt, ahol múlt szombaton az utasok szervezett program keretein belül előbb sznorkeleztek, majd túrázni mentek a sziget legmagasabb pontjára.

„A rendőrségtől tudjuk, hogy nagyon forró nap volt. Édesanyám rosszul lett a hegyi emelkedőn. Megkérték, hogy induljon vissza, le a hegyről, kísérő nélkül. Aztán később a hajó elindult, láthatóan anélkül, hogy megszámolták volna az utasokat. Valamikor ezután anya egyedül meghalt”

– mondta az asszony lánya, Katherine Rees.

A Coral Adventurer személyzete órákkal a sziget elhagyása után, már este vette észre, hogy hiányzik egy utas. A Coral Expeditions vezérigazgatójának közlése szerint ekkor azonnal értesítették a hatóságokat, majd nagyszabású mentőakció keretein belül keresni kezdték az idős nőt. A mentőhelikopter személyzete másnap holtan találta meg a hátrahagyott utast.

Az Ausztrál Tengerészeti Biztonsági Hatóság (Amsa) közleménye szerint a luxushajó kapitánya szombaton, helyi idő szerint körülbelül 21 órakor jelezte először, hogy egy utas hiányzik. A kutatócsoport néhány óra elteltével visszatért a szigetre, de a keresést vasárnap hajnalban leállították. Ezt követően reggel helikopterrel találtak rá Rees holttestére. A hatóság vizsgálja az esetet.

Az áldozat lánya az utazást szervező társaságot bírálta a „gondosság és a józan ész hiánya” miatt:

„Remélem, hogy a halottkémi vizsgálat kideríti, mit kellett volna tennie a cégnek, hogy talán megmentse édesanyám életét.”

A Coral Expeditions vezérigazgatója, Mark Fifield bocsánatot kért a történtekért: a cég „mélyen sajnálja” a tragédiát, és támogatja a Rees családot. „Szorosan együttműködünk a queenslandi rendőrséggel és más hatóságokkal a vizsgálatban. Amíg ez a folyamat tart, nem tudunk további részleteket megosztani.”

Harriet Mallinson, Sailawaze utazásszervező oldal szerkesztője szerint a szakmában ritka az ilyen eset. Mint elmondta, az ócenjáró hajók rögzítik, mely utasok lépnek a fedélzetre vagy hagyják el azt, ezért titokban partra szállni vagy visszajutni a hajóra egyszerűen nem lehetséges. Ehhez ráadásul már okos technológiát használnak, éppen ezért ez egy „egy sokkoló – és tragikus, egyedi eset”.

Via Unilad, BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina Nagy Feróról: A flúgos öreg lemaradt arról, hogy a gyerekeket és nőket kihasználó stricik már rég a Fidesz zsebében vannak
Az influenszer új videójának fő témája az október 23-i Békemenet. Nagy Ferót is alaposan kiosztja, aki éppen az eseményre igyekezve fejtette ki sajátos véleményét a Szőlő utcai ügyről.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 28.



„Nagyon nagy a baj. A közvéleménykutatások szerint mindössze 35%-on a haza, ami nem lehet ellenzékben” - suttogja keddi videója elején Pottyondy Edina. Hozzáteszi: az elmúlt 15 évben egyszer sem volt akkora szüksége Orbán Viktornak egy megagiga Békemenetre, mint most.

„A digitális honfoglalás elakadt az E-telközben, a harcosok még ismerkednek az úgynevezett internettel, a Megafon nem tud milliárdokért hirdetni a közösségi médiában, Rasiék meg elköltöztek New Yorkba és megkezdték az USA felvásárlását. Nagyon kell a lóvé, nem lehet elengedni a következő választást” - fejti ki az okokat a humorista.

Pottyondy videójában szóba kerül az utóbbi napok legnagyobb botránya is: Nagy Feró véleménye a Szőlő utcai ügyről.

„Nagy Feró is igyekezett nyitni egy unortodox célcsoport felé, dehát a flúgos öreg lemaradt arról, hogy a gyerekeket és nőket kihasználó stricik már rég a Fidesz zsebében vannak”

- mondja videójában az influenszer.

„Az úgynevezett illiberális rock'n'roll, a NER csótánya a semjéni értelemben vett keresztény empátiával beszélt a prostitúcióra kényszerített állami gondozottakról. Sokak szerint érdemtelenné vált a Kossuth-díjára, és követelik, hogy vegyék vissza tőle. Még Bayer Zsolt is bocsánatot vár Ferótól, akinek az elhülyülésében vajon mekkora szerepe lehetett annak, amit Bayer művel évtizedek óta a közéletben?” - teszi hozzá az ügyhöz Pottyondy, aki ezután arról is beszél, hogy szerinte vissza kellene-e vonni a rocker Kossuth-díját.

„Egyébként szerintem se vonják vissza. Ezt a díjat nem az egykori lázadó rocker kapta, hanem az Orbán-rendszer minden aljasságára magyarázatot találó szánalmas csicska. Ezzel a nyilatkozatával is a Kossuth-díját szolgálta volna meg. Ne csináljunk úgy, mintha Feró nyilatkozata lenne a rendszerhiba, és nem a rendszer lenne végtelenül elcseszett és romlott és közönyös és embertelen! Pont elég lenne következménynek, ha az állna a NER sírkövén, hogy «Lopott, hazudott, uszított, Nagy Ferónak Kossuth-díjat adott. Élt 16 évet.»”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Osváth Zsolt: Engem kicsit megijeszt a Tisza-Fidesz egyetértés, de hiszem, hogy ezúttal jó döntés születik a Sziget ügyében
A youtuber pultosként dolgozott először a Szigeten, ahova később már saját éttermével tért vissza. Egy ideje ők is érezték, hogy egyre rosszabbak lettek a számok, de ez szerinte nem a szervezőkön múlt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 29.



Nosztalgikus posztot írt a bizonytalan jövőjű Szigetről Osváth Zsolt. A fesztivál jelenlegi tulajdonosa nem szeretné jövőre megrendezni a Szigetet, a korábbi tulajdonos, Gerendai Károly pedig csak bizonyos feltételek teljesülése esetén mentené meg a rendezvényt.

Osváth a bejegyzés elején visszaemlékszik arra, hogy 18 éves korában pultosként dolgozott először a fesztiválon. Évekkel később már a saját éttermével tért vissza, amivel nem tudta, hogy pontosan mire vállalkozott.

„Még egy kalapácsunk vagy létránk sem volt, úgy hoztak a szervezők és jót mosolyogtak amikor nyitás előtt egy órával én még a bútorainkat mázoltam. Tényleg mintha a gyerekeik lennénk” - idézi fel a korábban történteket.

„Azonban a számok sajnos egyre rosszabbak lettek. Láttuk és éreztük mi is. De csináltuk, mert hittünk bennük. Hiszen ők is hittek bennünk anno. Tudtuk, hogy nem rajtuk múlt”

- írja a folytatásban.

„Most ott tartunk, hogy veszélybe került az ország és Európa egyik legnagyobb fesztiváljának a megrendezése. Persze egy gondolkodni tudó ember érti, hogy ez mit jelent. Nem, nem csak azt, hogy egy korszak zárulhat le, hanem azt, hogy vállalkozók esnek el fontos, meghatározó bevételtől, rengeteg ember szórakozása válik lehetetlenné, évtizedes Sziget történelmet dobunk a kukába, üres szállodai szobák, éttermi asztalok, múzeumok, elmaradó turisták. Több tízmilliárd forintról beszélünk. Nincs állami támogatás, piaci alapon működik és mivel soha nem köteleződött el a regnáló hatalom mellett, ezért érthető, hogy a kormánypárt miért nem töri magát azon hogy megmentse” - teszi hozzá Osváth Zsolt.

„Engem kicsit megijeszt a Tisza-Fidesz egyetértés, de hiszem, hogy ezúttal jó döntés születik. Szurkoljatok. Ma eldől, hogy találkozunk e jövőre a szabadság szigetén vagy sem”

- zárja a bejegyzést az influenszer, utalva a fővárosi közgyűlésben a két nagy párt miatt kialakult patthelyzetre utalva.

A Sziget ügyében döntés egyébként szerda este várható, amiről bővebben itt írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Házasság első látásra: „Gerinctelen vagy, te nem vagy férfi!” – Anna és Peti eldobták a gyűrűiket
A fiatal feleség azon akadt ki, hogy szerinte férje letagadta, mi történt köztük kamerán kívül. A pár útjai a közös terápia után különváltak.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. október 30.



Újabb drámai pillanatnak lehettek szemtanúi azok, akik nézték a Házasság első látásra című műsor szerdai adását. Az előző napon, a párok közös vacsorájánál Kármen esett neki a férjének mindenki előtt, a terápián viszont az eddig csendes, mosolygós Anna kelt ki magából. A fiatal nő és Peti kapcsolatának fejlődését eddig az akadályozta, hogy a visszafogott, szigorú értékrenddel rendelkező feleség egyelőre nem volt hajlandó az ölelésnél több testiséget bevállalni. Férje ezidáig próbált türelmes lenni vele, de a vacsorán elárulta egy másik szereplőnek, Zsoltnak, hogy nehezen bírja már azt, hogy semmilyen előrelépés nem történik köztük az intimitás terén.

A terápián Anna rögtön azzal kezdte a beszélgetést, hogy Peti felé fordulva azt mondta: azon kapta magát, hogy egy olyan nővé formálódott az elmúlt hetekben, aki valójában nem ő.

„Egy olyan nő, egy frusztrált p.csa, aki a közeledés mindenféle formáját elutasítja és elzárkózom tőled. Mindeközben kamerákon kívül én közel engedtelek magamhoz, megnyíltam neked, megbíztam benned. Elmentünk erre a jógás programra – oké, nem csináltam meg a feladatot –, majd beszálltunk a kocsiba és te nekem estél” – mondta, majd a szakértőkhöz fordulva folytatta: – „Nekem esett, hogy elege van belőlem, mert én nem élem meg a nőiességemet, nem nyitok felé, és óvodás szint, ami köztünk van. Kérdezem én: amikor előző este csókolóztunk és közel engedtelek magamhoz, akkor is óvodás voltam?”

Anna szavai nemcsak a pszichológusokat és a többi párt, de Petit is megdöbbentették. A férj erre azt állította, nem is csókolóztak. Felesége ezzel szemben azt mondta: megnyílt Petinek, elmondta, hogy érez iránta, majd „közel engedte magához”, ami egy nagyon fontos lépés volt számára.

Azt is elmesélte, hogy akkor, amikor a jóga után a kocsiban a férfi letámadta, majd kitette egy buszmegállóban, felhívta őt és már nyugodtabb hangnemben azt mondta neki, vonatkoztasson el a műsortól, majd kamerákon kívül „alakulnak, ahogy alakulnak”.

„Konkrétan egy olyan nőt formált belőlem a kamerák előtt, aki nem vagyok. Közben meg az ellenkezője történik közöttünk a négy fal között. Ez nem fair velem szemben”

– mondta Anna a riportszobában.

A terápián azzal folytatta, hogy szerinte Peti nem vállalja fel azt, ami elkezdett kialakulni köztük, mert azt mondta, senkinek sem mondhatják el ezt. „Ami a négy fal között történik közöttünk, az ott is marad – ezt mondtad nekem” – vágta hozzá a férjéhez.

Anna gyorsan hozzátette, hogy nem feküdtek le egymással, de csókolóztak, összebújtak. Peti szerint ez nem igaz, még csók se történt köztük, csak puszi, nem lehet „egymásnak esésről” beszélni. Felesége ezen még jobban kiakadt:

„Mélységesen szégyelld el magadat, hogy megpróbáltál meghazudtolni engem! Sajnálom, hogy nem hallottátok, hogy a kocsiban hogy beszélt velem. Úgy gondoljatok bele, ha esetleg majd meghalljátok, hogy előtte való este összebújtunk és csókolgatott.”

Ezután Anna elsírta magát, Peti pedig levette a karikagyűrűjét és az előttük lévő asztalra tette. A fiatal nő azonnal követte őt ebben.

„Végeztünk! Én végeztem! Engem soha többé nem aláz meg így férfi!”

– jelentette ki, majd kiviharzott a teremből.

Az egyik pszcihológus, Tóth Melinda utánament, és egy kis beszélgetés után visszatértek abban a reményben, hogy tisztázzák a dolgokat. Peti eközben a többieknek elmondta, hogy Anna valóban beszélt neki arról, hogy vannak érzelmei felé, ő pedig úgy válaszolt, hogy még nem tud olyat mondani, ami még nincsen benne. A riportszobában azt is elárulta, hogy azért nem hozta szóba mások előtt azt, hogy felesége megnyílt neki, mert tiszteletben tartotta azt, hogy Anna nem szeret intim témákról beszélni. Mivel azonban továbbra sem ismerte el, hogy csókolóztak, a feleség ismét nekiesett:

„Mélységesen szégyelld el magad, hogy letagadod azt, hogy én közel engedtelek magamhoz, hogy csókolóztunk, összebújtunk. Most nekem kell szégyenkezni, mert meghazudtolsz engem! Gerinctelen vagy, te nem vagy férfi! Egy férfi hogy bánhat így egy nővel? És akkor letagadod, ami köztünk volt? Megszégyenítesz engem?”

Míg Anna sírt, Peti kivonult a teremből. A történtek után a szakértők közölték, hogy a páros útjai most különválnak, inkább koncentráljanak önmagukra. Anna el is döntötte, hogy elköltözik a közös lakásukból, de előtte még otthon is összevesztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: