FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megtiltotta a bíróság egy brazil párnak, hogy az első fekete fáraóról nevezzék el a gyereküket

A bíróság szerint a név kiejtése és írásmódja miatt a gyerek később nevetség tárgyává válhatna.


Egy brazil bíróság megtiltotta egy párnak, hogy újszülött fiukat Piyének nevezzék el. Arra hivatkoztak, hogy a név kiejtése nagyon hasonlít a „plié” szóhoz, ami egy balettlépés neve portugálul, így szerintük a név későbbi zaklatások forrása lehetne – írja a Daily Mail.

Catarina és Danillo Prímola azért választották ezt a nevet, hogy tisztelegjenek Piyé, az első fekete egyiptomi fáraó előtt, aki 30 évig uralkodott Egyiptomban, és hozzájárult a 25. dinasztia megalapításához. A névről akkor döntöttek, amikor megihletődtek a 2023-as a Rio de Janeiró-i karneválon.

A bíróság úgy érvelt, hogy a név kiejtése és írásmódja miatt a gyermek később nevetség tárgyává válhatna, és így megaláztatásnak lenne kitéve. Az ítélet következményeként a pár késve tudta beadatni újszülöttjüknek a kötelező oltásokat és elvégeztetni a szűrő vizsgálatokat.

A szülők szerint a zaklatás elleni harcot nem elnyomással és névtiltásokkal kell megvívni, hanem a társadalmi tudatosság növelésével és az emberek edukációjával.

Végül a bíróság felülbírálta korábbi döntését, és engedélyezte a Piyé név használatát. A Prímola család számára Piyé, a núbiai harcos, aki Kr. e. 744-ben meghódította Egyiptomot, majd az első fekete fáraó lett, egy szimbolikus alak, akinek neve erőt és büszkeséget hordoz, így bizonyára a név viselője is hasonló kvalitásokkal lesz felruházva.

Ez az eset nem az első, amikor egy bíróság nem engedélyezett a családnak névhasználatot. 2013-ban egy tennessee-i bíró megváltoztatta egy gyermek Messiás nevét Martinra, arra hivatkozva, hogy a név túlságosan vallási töltetű, míg Franciaországban bíróságok olyan neveket utasítottak el, mint Nutella és Vilmos herceg, mert azok gúnyolódásra adhatnak okot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mit gondoltok a portálunkról? Most elmondhatjátok a véleményeteket!
Sőt, kérjük, hogy tegyétek meg. Csak néhány percet vesz igénybe a kérdőívünk kitöltése, ami a munkánkhoz nagy segítséget jelent.


Változunk, alakulunk, fejlődünk – szeretnénk mindezt úgy tenni, hogy figyelembe vesszük a ti véleményeteket is. A szeretlekmagyarorszag.hu tartalmait ugyanis Nektek, az olvasóinknak készítjük, és mindenképpen az lenne a célunk, hogy a jövőben még inkább kiszolgálhassuk az igényeiteket.

Összeállítottunk egy rövid kérdőívet, mert kíváncsiak vagyunk arra, mit gondoltok a portálról, a tartalmakról:

mi az, amivel elégedettek vagytok, mi az, amit hiányoltok, és mit látnátok szívesen nálunk?

Most osztályozhatjátok, milyen típusú cikkekre kattintotok szívesen, elmondhatjátok, zavarónak találjátok-e a reklámokat, és tippet adhattok nekünk, milyen témákból látnátok szívesen többet a portálon.

Ha megválaszoljátok a kérdéseket, a munkánkat támogathatjátok, és egyben ti is beleszólhattok abba, hogy milyen irányban haladjunk tovább. Fontos számunkra, hogy a portálon megjelenő cikkek és videók a ti érdeklődésetekhez igazodjanak, számít a véleményetek!

A kérdőív kitöltése csak 6 percet vesz igénybe, de nekünk hatalmas segítséget jelent.

Köszönjük, ha szántok időt a válaszadásra, ígérjük, hogy odafigyelünk a véleményetekre.

Itt találjátok a kérdőívet:

Create your own user feedback survey


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Van három napunk felkészülni rá” - pusztító hurrikán tart Gombos Edináék felé
Éppen ott készül lecsapni a Milton hurrikán, ahol Gombos Edina és családja lakik.
FM. Kép: Instagram - szmo.hu
2024. október 08.



Gombos Edina bejelentette, óráról órára közvetíti majd a Floridára lecsapni készülő hurrikánt. Az egykori műsorvezető ugyanis családjával éppen ott él, ahol a pusztító vihar lecsapni készül.

„Újabb hurrikán érkezik, ami már csak azért is meglepő, mert ugye alig tíz nappal ezelőtt Florida nyugati oldalát, még inkább Észak-Karolina egyes részeit teljesen átrendezte a Helene hurrikán. Ez a mostani Milton más útvonalon halad majd, bennünket is érint”

– osztotta meg követőivel Gombos az Instagramon.

A természeti csapásra még három napjuk van, hogy felkészüljenek:

„Van három napunk felkészülni rá. Épp a benzinkútnál vagyok, megtankolom az autómat, ez is a felkészülés része. Hogy hogyan zajlik ez az egész ilyenkor, azt majd megmutatom nektek a következő videómban, mert hogy óráról órára közvetítem majd az eseményeket. Úgy láthatjátok majd a felkészülésünket, azt is, amikor megérkezik a hurrikán. És amikor elvonult, akkor kimegyek a városba szétnézni, hogy mit hagy maga után”

A hurrikán várhatóan 5-ös erősségű lesz – az előrejelzést éppen aközben módosították, hogy Gombos felvette a bejelentkezését. Az 5-ös a legerősebb a jelenleg használt skálán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
699 millió forintért árulják Torgyán József egykori villáját, egy éve még 950 millió volt az ára
Az ingatlan mérete érdekes módon nőtt az egy évvel korábbi hirdetéshez képest: míg tavaly 324 négyzetméterről szólt a fáma, most 410-re nőtt a ház, a telek pedig 1213 négyzetméterről 1264 négyzetméterre gyarapodott. Ez a furcsaság azonban valószínűleg senkit nem zavar, aki komolyan érdeklődik a ház iránt.
Fotó: ATV - szmo.hu
2024. október 06.



Torgyán József egykori földművelésügyi miniszter XII. kerületi villája ismét eladó, és már jelentősen olcsóbban kínálják, mint egy évvel ezelőtt – szúrta ki a Pénzcentrum. A tavaly augusztusban még 950 millió forintért hirdetett ingatlan ára mostanra 250 millióval csökkent, így 699 millió forintért bárki hazaviheti a hatszobás, 410 négyzetméteres, szaunával, borospincével, fűtött garázzsal és márványpadlóval megspékelt luxusvillát.

Az ingatlan mérete érdekes módon nőtt az egy évvel korábbi hirdetéshez képest: míg tavaly 324 négyzetméterről szólt a fáma, most 410-re nőtt a ház, a telek pedig 1213 négyzetméterről 1264 négyzetméterre gyarapodott. Ez a furcsaság azonban valószínűleg senkit nem zavar, aki komolyan érdeklődik a ház iránt.

A villa Torgyán szerint 50 millió forintért került a tulajdonába 2000-ben, és azóta jócskán felújították. Persze a történethez tartozik, hogy annak idején a kisgazda politikus inkább kihagyta vagyonnyilatkozatából a kérdéses ingatlant, nehogy – ahogy fogalmazott – „betörő-, rabló- és robbantócsoportok” tudomást szerezzenek róla, hol lakik pontosan.

(via Pénzcentrum)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Világrekord Emődön: közel 100 kiló szalonnát húztak fel egy 4 méteres nyársra
A gigantikus szalonnasütés célja azonban nem csak a rekord megdöntése volt: a helyszínen árult zsíros kenyerekből befolyt összeget egy egyesületnek ajánlották fel.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 06.



Az Emődi Pincegazdák Egyesülete nem először villant nagyot: 2006-ban már rekord teljesítmény volt, amikor több mint 2200 ember sütött egyszerre szalonnát. Most azonban az emődieknek újra sikerült lenyűgözni mindenkit – írta meg a Boon.

Ezúttal ugyanis egy közel 100 kilós szalonnatömb került a tűz fölé, amit egy 4 méteres, erre az alkalomra készült nyárson sütöttek meg. Hogy a dolgot még komolyabbra vegyék, a tűzet tűzoltók gyújtották meg.

A gigantikus szalonnasütés célja azonban nem csak a rekord megdöntése volt: a helyszínen árult zsíros kenyerekből befolyt összeget a ZSÓFI-ReményVár Egyesület kapta, hogy rászoruló gyerekek karácsonyi ajándékaira fordíthassa.

Ha ez nem lenne elég vizuális sokk: a nyárson forgó többmázsás szalonnát egy kerékkel tekerték a tűznél, és a látványtól mindenki szeme előtt megjelent a világ legnagyobb zsíroskenyere.


Link másolása
KÖVESS MINKET: